Fél tizenegy után

Tegnap volt az első kimenőestém Pindúrtündér születése óta - azaz most először nem voltam ott a fektetésnél. A mondás az volt, hogy "életben leszünk, mire hazaérsz", de azért ennél szerintem jobban sikerült: kilenc körül már szundiztak a csemeték, én pedig fél tizenegy után valamivel értem haza. Izgi volt.
Rég igényelt, kellemes, beszélgetős lányestét tartottunk a Vasmacska Kávézoo-ban és környékén, ittam forrócsokit, ettem mártogatós pirítóskenyeres tálat és sacher-tortát, és magamat is meglepve keveset gondoltam az otthoniakra, és jól sikerült azon igyekezetem, hogy jól érezzem magam, és tényleg ott legyek.
Amúgy tényleg kb. mostanra ért be kis családunk a nyugalmasabb időszakba: mindenki önállóan eszik (és mindent), rendesen alszik, nincs éjszakai felkelés, esetleg rossz álom miatti felriadás ritkán, és most már a két csemete tud kommunikálni egymással, úgyhogy közbeavatkozás és különösebb odafigyelés nélkül is elvannak ketten huzamosabb ideig.
Úgyhogy mostanában kezdtem el újra foglalkozni magammal, és összerakni, ki is lettem, meg milyen változások történtek, és azokkal kapcsolatban szeretnék-e tenni valamit. Meg elkezdtem azon is gondolkodni, hogy mikor szeretnék majd visszamenni dolgozni.
Csupa izgalom a Zélet.