Bibis a kezem, elefánt

Végre Pindúrtündérnél is eljött az az idő, hogy nem tartom számon, hány hónapos, csak azt tudom, hogy még épp nincs két és fél éves (amúgy 28). Egy ideje végre elfelejtette a Hull a pelyhes fehér hó-t, úgyhogy azóta mindenfélét énekelget (Elvesztettem zsebkendőmet-től a Rain, rain, go away-ig elég széles palettán), és most már nemcsak felismerhetően, de majdnem minden hangot eltalálva. Sőt, ami számomra új dolog, ő szeret velem együtt is énekelni, azaz ha elkezdem az A part alatt-ot, akkor bekapcsolódik.
Sőt, költ is. Múltkor mikor még nem volt kedvük elaludni, vagy húsz percig nevettek azon, hogy "Csiga-biga pupula, milyen édes a baba?". A beszéde egyébként gyönyörű, összetett mondatok, értelmes gondolatok. Néha egy-két hiperkorrekció, mostanában az ikes igék a sláger, az iktelen igéket is úgy mondja "A maci megyik" és ilyenek, de szerintem csak akkor, amikor nagyon szeretné szépen mondani. Amikor nem figyel oda, akkor rendesen mondja.

Szavakat persze alkot, ha nem tudja, mi az, pl. a csavarhúzó és a csavarkulcs szintézise a "kulcshúzó". De amúgy érti a világot, és vissza is adja, ami azt jelenti, hogy mindent azonnal elmesél, narrál. Ma például pont találtunk két katicát a padláson, amelyek valahogy még éltek, és némi kézen futtatás után elengedtünk őket. Azonnal szaladt le, hogy elmesélje, és még arra is kitért, hogy az egyiknek nagy pöttyei voltak, a másiknak meg kicsik.
Emiatt a társalgási hajlam miatt a szerepjáték egyre fontosabb az életében. Egy óráig tudja azt játszani, hogy sütünk-főzünk a plüss macinak meg a plüss nyuszinak, kezet mos nekik, kiteszi a tányérokat, csészéket, megetetjük őket, aztán elmosogat (!). De tényleg. Feláll, elviszi a tányért egy másik helyre, a kijelölt "csaphoz" (pl. a kanapéra), úgy tesz, mint aki leöblíti őket, aztán eltörölgeti egy ruhazsepivel, és visszahozza.
De játszottunk már olyat is, hogy a kismacinak a tigris az anyukája, és együtt felmásznak a székre, és a tigris megmondja a kismacinak, hogy majd ő vigyáz rá, és nem fog leesni, és a kismaci hozzábújik, és ad neki puszit. Meg múltkor egy plüss elefánttal hármasban üldögéltünk a játékházban, pakolgattunk kártyákat, erre egyszer csak megszólalt:
- Képzeld, bibis a kezem, elefánt.
Nem nekem mondta el, hanem az elefántnak.
Sőt, igazából nem kell neki semmilyen plüss, baba vagy legofigura sem. A kezéből is tud kézmanót, kézelefántot, kézpókot varázsolni. Ez utóbbi nagy kedvenc, mert a kézpókkal el lehet énekelni és játszani az Incy-wincy spider-t.

Az elmúlt hónapban többször előfordult, hogy a "megoldóember" ködös fogalmára egy egészen más, aranyos képzetet társított, mert volt ilyen, hogy láttunk egy félkész házat, mondom, még nem építették fel, mire ő:
- Nem építették fel a meteorológus bácsik.
Ezt így. Meg múltkor azt játszottunk, hogy leesett a maci a kanapéról, és megkérdeztem:
- Kik mentik meg a macit?
- A meteorológus bácsik!

Két dolog még: az egyik, hogy szerencsére ő elmondja, mitől fél. Most éppen a fekete, hangosan ugató kutyáktól. Amikor este lefekvéskor egy kutya ugatott kintről, akkor mondta el. Akkor megbeszéltük, hogy a nem aranyos kutyusok alszanak éjszaka, és amit hall, az csak egy házőrző kutyus lehet, mivel csak azok vannak fenn éjszaka, és a házőrző kutyusok viszont mind aranyosak, hiszen őrzik a házat. Ez elégnek tűnt egyelőre.
A másik, hogy eddig is szerette az édességet, de most már egyre inkább kialakult a női desszertes gyomra. Elképesztő, hogy bármennyi édes dolgot képes megenni, sőt, számon tartja, hogy mi van a szekrényben, és ha valamilyen ételt egyszer kapott édesen, többé nem eszi meg simán (pl. zabos tejecske -> amióta kapott bele mazsolát, azóta simán nem eszi meg). Nem mondom, hogy parázom az édességevésen, mert szerintem képesek vagyunk kordában tartani, meg ha belegondolok, mi mennyit ettünk gyerekkorunkban, akkor állandóan elképedek, de mégis... ez az én felelősségem, nem az övé. Nekem kell elérnem, hogy változatosan és egészségesen egyen. És a tesójánál sose volt ilyen érzésem, de nála néha rezeg a léc.