Mák*4

Szóval ma a Westend tetején parkoltam, moziba mentem saját autóval. Mikor kijöttem a moziból, kifizettem a parkolójegyemet (túlfutottam a 3 órán), és felértem a gyakorlatilag teljesen üres tetőtérre, ahol megpillantottam a gyanúsan világítani látszó hátsó lámpáimat, már gyanakodtam. De szegény akku annyira lemerült, hogy már világítani se tudott rendesen a lámpa. Sajnos a sípoló, amely jelezné ajtónyitáskor, ha fel van kapcsolva a lámpa, már rég nem működik, úgyhogy összeszorított szájjal reménykedtem, hogy talán nem merült le annyira, hogy ne induljon el.
De lemerült. A gyújtásra is csak pislákoltak a fények, és még köhécselés se volt, teljes süketség.
Első dolog nyilván hívni férjet, de ő otthon vigyáz a gyerekek álmára, mi van, ha felébrednek, amíg ő nincs ott? Elég messze lakunk a Westendtől. A bikakábel nyilván benne van az autóm túlélő-kosarában, kiszállok, megkeresem. Körbenézek, két autó van még a tetőtérben rajtam kívül: egy, amelyikben nem ülnek, és egy, amelyikben ülnek.
Nyilván átfut minden szcenárió a fejemen, mik történhetnek, céges laptop az autómban, kp nincs nálam sok, harisnyában-szoknyában vagyok (az irodai szerelés), úgyhogy legalább az iratokat nem viszem magammal a könyörgéshez. Közben megígérem százszor, hogy mostantól jó leszek.
Mákom van: fiatal lány a volánnál, de mellette kicsit idősebb fickó. Látják, hogy közeledem, és nem elhajtanak, hanem kedvesen megvárják, míg odaérek, nekik is régi Suzukijuk van. Mondom, mi a helyzet, a fickó mosolyog, csak annyit kérdez, van-e bikakábelem. Mutatom, mint a győzelmi zászlót, de hozzáteszem, hogy csak idáig tart a tudomány, most nem tudom, mit kell. Ő kézbe veszi az irányítást, átáll mellém az autóval, gyakorlott mozdulatokkal pakolja a helyére a csipeszeket, de a lány is ért hozzá, már mondja is, hogy nyomatja neki négyezerig. Beülünk, nem indul az autóm, nagyon lemerült szegény, még egy kis beszélgetés is kell... Közlik, hogy ma van a fickó születésnapja, és kirabolták az autóját. Most veszem csak észre, pedig általában figyelmes vagyok, hogy a szélvédője pókhálóra van törve. Micsoda peh... Nekem viszont milyen mákom van, mondom: van is valaki a tetőteraszon, jófej is, és még ért is a bikázáshoz... Nevetgélünk. Kiderül, hogy a lány vezetni tanul, és itt nagy a tér, nem zavar senkit, és még jó is a világítás. Mondja, hogy a BMW-ben sokkal nagyobb biztonságban érezte magát, mint most ebben a Suznyában. Hálálkodom, kérdezem, hogy adhatok-e valamit hálából, a lány rávágja, hogy csokit. És még lenne is nálam, ha hazahoztam volna a cégből a maradék csokitojásokat, sajnálkozom, viccelődnek csak.
Beindítom a motort, elbúcsúzunk. Sosem vezettem még úgy, hogy nem szabad lefulladni, torkomban a gombóc. Azért sikerül elindulni, megvárják, amíg legurulok a lejtőn, és már csak azon imádkozom, hogy a sorompónál ne kelljen kiszállni, amikor nem veszi be a rendszer, hogy már kifizettem a jegyet, mivel húsz perce nem hajtottam ki. De valamiért még ebben is mákom van: csak simán felemelkedik a sorompó, és megmenekülök.