Malisuhi

A kicsilányom éppen ma két és fél éves, és az elmúlt pár hétben kezdett rájönni, hogy tulajdonképpen milyen kevés időt is töltök vele, úgyhogy most éppen nyűgös és durcás, a korábbiakkal ellentétben alig lehet otthagyni a bölcsiben, mert a lábamat ölelgeti és sír (állítólag tíz perccel később már kedvesen játszik, de mégis), este is ha hangosabban rászólok, azonnal elsírja magát, és ez így sokkal nehezebb, mint mikor kiegyensúlyozott volt és magabiztos. Állítólag 2,5 és 3 éves kor között jön el az idő, amikor a gyerekek tényleg "leválnak" az anyjukról, és éppenséggel lehet ennek a folyamatnak a része ez is, de nagyon nehéz, mert közben meg igaza van, hiszen nagyon keveset tudunk együtt tölteni hétköznap, bár azt igyekszem minőségi módon eltölteni. Kívülről semmi sem változott, mert már több mint fél éve dolgozom, de lehet, hogy az ő lelkében csak most ülepedett le.

És ez a helyzet csak fokozódni fog nyáron, mert az egyik bölcsisnéni elmegy a bölcsiből, a másik meg szabin lesz, és úgy kell majd mennie oda, hogy az ovisnénik vigyáznak majd rá... De valahogy remélem, kibekkeljük. Igyekszünk majd sokat strandolni délutánonként.
Hétvégén kezdtük meg a strandidényt, és Pindúrtündér előző életében delfin lehetett, mert továbbra sem mutat semmilyen félelmet a víz iránt: megállás nélkül robog be a húszfokos vízbe, azonnal lebeg-lubickol, kicsit lemerül, nembaj, feljön, csinálja tovább. Emellett az újonnan szerzett trambulinnal is nagyon ügyes, és továbbra is mindenhova felmászik, kedvenc szívrohamom, mikor felkapaszkodik a radiátorra, és kinéz a tetőablakon (extra, ha még be is csukja, mindig elképzelem, hogy egyszer jól rácsukja a kezére, mivel effektíve bele kell kapaszkodjon a kilincsbe).
Régi-új kedvenc elfoglaltsága még a homokozás, órákig képes ülni a homokozó szélén (!), és épít-lerombolja-épít-lerombolja, és közben jókat beszélgetünk. Legutóbb manóvárat építettünk, ahonnan bottal végigmutattuk, hogy a kismanók elmennek a homokrétre, leszedik a (képzeletbeli) homokvirágokat, majd visszaviszik a manóvárba.
A szerepjáték továbbra is szerves része az életének, múltkor gyurmából csináltunk kacsákat (egy anyuka kacsát és két gyerekkacsát), a tesója rajzolt hozzá tavat nádassal, és utána a gyurmakacsák abban úszkáltak, illetve játszották el a Five Little Ducks-ot (ami nagy kedvenc). Először én játszottam az anyukával, de aztán átvette ő, és akkor teljesen "anyukás" volt, leszidta őket, hogy elkódorogtak, aztán amikor meg nem, akkor közölte:
- Anyuka kacsa büszke rátok!

Az állatkerti látogatást nagyon élvezte, neki ez volt az első. Az elefántot nézte nagyon sokáig, a fókashow is tetszett neki, és a nagy kedvencek szerintem a jegesmedvék voltak, mert ők épp nem csukott szemmel sziesztáztak, hanem mozogtak és élénken tették a dolgukat. Kettesben bementünk a mérgesházba is, de ott a legnagyobb benyomást egy "mérgesen néző" afrikai szobor tette rá, azt még napokkal később is utánozta, hogy nézett (mérgesen és vicsorogva).

A pelust már hetekkel ezelőtt teljesen elhagytuk, éjszakára is. Néha még történik baleset, de kb. hetente egyszer, és akkor viszont aznap sorozatban, ezek a "rossz napok", amikor fáradt vagy nyűgös, és nem figyel oda, de másnap megint tökéletes a rendszer, és ügyesen szól, teljesen időben.
A szundipajtások visszajöttek, de az alvás körül vannak újabb érdekességek - pontosabban csak simán most jutottak el a tesójával odáig, hogy szándékosan nem alszanak még, hanem sutyorogva játszanak-beszélgetnek még jó félórát, kimásznak az ágyból, bebújnak a kuckóba, most forrva kovácsolódik a tettestársi közösség, amelyet persze szigorú arccal nézünk, de titokban nagyon is elégedetten.
Beceneve is lett bőven, mert a tesója mostanában egyre újabbakat aggat rá, egyre kreatívabbakat és aranyosabbakat. Miliből egyszer csak Mali lett, mert az vicces, aztán Malintó, most éppen Malintó Suhintó, azaz Malisuhi. De ez folyamatos formálódásban van, és mivel neki is tetszik ez a kedveskedés, számomra szívet gyönyörködtető.