Az 1826. nap

Nemrég megtanítottam barchobázni a kisfiamat (csak tárgyakkal). Először, hogy könnyebb legyen, neki kellett gondolnia valamire. A hintára gondolt, mert épp a kertben üldögéltünk. Másodjára a saját nadrágjára gondolt, ami épp rajta volt. Harmadikra elkezdtem kérdezgetni, és egyáltalán nem bírtam kitalálni (amúgy tök nehéz ötévesnek megfelelő módon kérdezni!). Odáig jutottam, hogy játék, az enyém és az övé, sok kicsi darabból áll, és otthon van. Végül kiderült, hogy egy olyan LEGO társasra gondol (Magikus), amelyikkel összesen két alkalommal játszottunk kettesben, kábé fél évvel ezelőtt. Nem mondom, hogy elfelejtettem, de sose gondoltam volna, hogy ez lesz a harmadik barchoba-kitalálása.

Valamelyik nap rossz idő volt, és legóztunk kertezés helyett. Valami komolyabb csúszdát építettek, azon játszottak a legóemberkék, aztán az egyik "leesett", és "beütötte a lábát". Erre Kistücsök felvette az egyik nem használt emberkét, elkezdett vele repkedni, és közölte:
- A tündér varázsol Ottónak ragtapaszt.

Van az a Bogyó és Babóca rész, amikor áfonyát szednek, és a lepkekislány beleesik a folyóba, miközben próbál átkelni a folyón, és a krumplibogár belöki. Már amúgy se nézi a B&B meséket, de a tesója miatt néha rápillant a tévére. És azonnal kérdezte:
- Miért nem repül inkább át a Pihe?

Szóval okos, és érti maga körül a világot. Nagyon szeret bolondozni is, és ez néha annak rovására megy, hogy meghallja, amit mondunk neki. Tavasz óta rengeteget mozog (ugrálás a trambulinon, futkározás/csúszdázás, csimpaszkodás), és továbbra is szívesen és rengeteget alkot (homokvártól rajzolt szivárványig mindent). Sőt, most már kezdi értékelni a saját alkotásait: ajándékba készíti a kartonlapos rajzos füzetet, az általa készített kirakósnak csinál tárolót is, hogy meglegyen később, stb.

Szívesen és sokat nevet, és nem felejtette el a szóalkotás-humorát (mostanában minden -ogó végződésű, pl. buborék -> bubogó, Nagyi -> Nagyogó, kirakós -> kirakogó, stb.). Még mindig megvan, hogy néha teljesen random szavakat egymás mellé dob, és utána megkérdezi, mi az, és nevet. Erre az egyik kedvenc szava a "krém", és akkor ugye van "törölközőkrém", "ceruzakrém" és miegyéb. De múltkor nagyon mérges volt, és ugye nagyritkán hall minket is káromkodni, úgyhogy dühösen az arcomba vágta:
- Fene-krém!

Rettenetesen nehéz rávenni, hogy eljöjjön kirándulni, de aztán nagyon élvezi. Ha valamit nagyon szeretne, akkor is, ha tudja, hogy nem lehet, akkor nagyon morcos lesz. De amikor látja rajtam, hogy fáradt vagyok, vagy fáj valami, mert beütöttem, akkor azonnal odajön, és megvigasztal. Gyakrabban bátor, mint korábban, de azért még mindig ott van benne az óvatosság (ami nem is baj). A meséknek most már nemcsak a történetét kezdi érteni, hanem az érzelmi részét is. És mindig van véleménye. Leginkább azzal kapcsolatban, hogy kinek mit hogyan kellene csinálnia.
Öt éves lett ez a pici ember.