Inducsákolunk

Itt vagyunk az iskola előtti utolsó hónapban, és úgy érzem, Kistücsök a nyáron maga is "felnőtt" a feladathoz, megérett rá. Azt nem mondanám, hogy megkomolyodott - szerencsére -, idétlenkedésből sose elég, viszont egy csomó más olyan változást sikerült elérni nála, sőt, mi több, csomót ő maga ért el önerőből, ami kifejezetten hasznára fog válni az iskolában.
Az első ezek közül az empátia. Eddig is mutatta jelét együttérzésnek, de elég esetleges volt, amikor épp volt kedve hozzá. Mostanra viszont odáig jutott, hogy tényleg képes (a maga hatéves módján) beleérezni, mi történt. Mármint, ha észreveszi, mert néha azért elég bamba tud lenni. Mondok példát. A tesója mostanában rászokott arra, hogy úgy alszik el, hogy lelógatja a kezét az ágy szélén. Így viszont állandóan leesik a macija. Múltkor épp magyarázom a lányzónak, hogy ez butaság, mikor csendesen megszólal Kistücsök a saját ágyából:
- Ne aggódj, Anya, úgyis én kelek fel előbb, és mindig visszateszem neki a macit az ágyába.
<3

Máskor meg rajzolgatunk, és hirtelen ötlettől vezérelve felosztja a füzetét két részre, "anya mit ehet" és "anya mit nem ehet" feliratokkal, és elkezdi pontosan lerajzolni a diétámat. Lassan jobban tudja, mint én. És szól is, hogy "Anya, ebben paradicsom van, ezt nem eheted meg."
<3
Amikor két éves volt, akkor rengeteget játszottunk a tiszta zoknikkal, begurguláztuk és kibontogattuk őket, de a házimunka valahol ott, négy éve eléggé megrekedt, nem nagyon sikerült bármit elérni. Most nyáron viszont, kb. egy hónapja teljesen magától evés után kiviszi a tányérját, evőeszközöket a konyhapultra, ahonnan könnyű berakni a mosogatógépbe. És az utóbbi két alkalommal próbaképpen megkérdeztem, nincs-e kedvük velem zoknit hajtogatni, és meglepő módon volt. Sőt, Kistücsök rögtön szabályt is alkotott rá: mindenki a saját cuccait teszi rendbe. És egyedül összegurgulázta az összes zokniját, összehajtogatta a pólókat, majd egyedül visszatette a tiszta ruhát a komódjába.
<3

A történetmesélés terén is van némi fejlődés. Még mindig nem az igazi, ha kérdezgetem, mi volt itt, ott, akkor már egy vagy két dolgot kiemelve tényleg mesélni kezd, de azért még mindig harapófogóval kell kihúzni belőle. Ami viszont jó, hogy szerintem ráérzett, hogy ez miért jó, úgyhogy innentől upward spiral (remélem). Nyaraláskor vittünk magunkkal sztorikockákat, és az elején egész jól is ment. Kistücsök első sztorija ez volt (3 kockával: alma, dobókocka, virág): Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, akit Lacikának hívtak, és egy Hanna nevű kislánnyal játszott, aki a barátnője volt. Azt játszották, hogy dobnak egy kockával, és aki hatost dob, az nyer. És Lacika nyert, a nyereménye pedig egy alma volt. Aztán kiderült, hogy Hannának aznap van a születésnapja, ezért Lacika kiment a kertbe, és szedett neki egy szép virágot.
Csak aztán sokat játszottunk, és talán nem eléggé bátorítottam, megszeppent, és nem mesélt többet.
Volt még egy aranyos története, amikor nagyban főzőcskéztünk a gyerekkonyhában valami levest, meg is terítettünk az állatoknak, négy tányérunk van, letettük a három állat elé és elém, és kérdeztem, hogy most akkor mi lesz, mert neki nem jutott. Mire ő:
- Én később eszem majd. Én vagyok a szakács.
<3

Ja, szakácsról jut eszembe, kétszer ettünk étteremben is, mikor nyaraltunk, és ebben az étteremben színezőpapírt és tolltartót hoztak a gyerekeknek a várakozáshoz. A második színező nyilván ugyanaz volt, mint az első, úgyhogy annak nem színezett a nyomtatott felére, hanem megfordította, és ráírta a következőket: "Köszönöm a finom ételeket, kedves szakácsok, kukták és pincérek." Rajzolt rá egy csillagot, ami nála a kedvesség és szeretet szimbóluma, egy kisfiút, és aláírta. Odaadtuk a szakácsoknak a végén persze.
Alkotásról meg még két dolog jut az eszembe, az egyik, amikor zoknit gurguláztunk, és nem találtuk az egyik fél pár zoknit, egyszer csak elrohant, majd öt perc múlva visszatért egy kis rajzzal. Egy zoknimanó volt rajta, akinek zoknimintás gatyája volt, és nála volt a (rajzolt) másik fél pár zokni.
<3
A másik meg, hogy az eddigi legkomolyabb saját alkotása az volt, amikor is saját Fekete Péter kártyákat csinált: a hátoldalán mindegyiknek ugyanaz a ház van ajtóval, ablakkal, kilinccsel (az ő lehetőségeihez mérten tényleg nagyon hasonlítanak!), az elején pedig párokban egyszerű, teljesen hasonlóan megrajzolt képek, sajnos csak hat pár készült, így igaziból játszani vele picit unalmas, de maga az alkotás gyönyörű. Ja, a fekete péter kártya az egy karóra.

A legutolsó, ami még fontos, a nyelvi humor, ami továbbra is töretlen. Újabban azt találta ki, hogy a "-csák", "-csék" illetve "-csákol" "-csékel" közbevetéssel beszél - ez a kisiskolában divatos madárnyelv egy nehezített változata lehet -, így keletkeznek az olyan szóvirágok, mint "Inducsákolunk?" vagy "Tejecsékelő" (=összetejező), stb.
Nyaraláskor gyakran mentünk a Tavasz utcában, mert az vezetett az apartmanhoz, és egész végig azon nevetgélt, hogy a Tavasz utca az nyáron Nyár utca, az otthonunk közelében lévő Nap utca pedig biztos minden este Hold utcává változik.

Még egy-két hét, pár írószer és egy ünneplő beszerzése, aztán lassan inducsákolunk iskolába.