Vagány és okos

Közben Pindúrtündérnek is ez az utolsó hét az új óvoda előtt. Igyekeztük felkészíteni, amennyire tudtuk, remélem, elég lesz. Azt már elültettük benne, hogy az új ovit Tündérkertnek hívják, és az milyen jó, plusz ő a Halacska csoportba fog járni, ami meg ugye szintén szuper, hiszen ő is egy kis halacska, olyan ügyes a vízben - de arra a sokkra nem lehet felkészíteni, hogy eddig csak nyolc társa volt, most meg 23 lesz... Majd meglátjuk.
A vízben amúgy tényleg eszméletlen ügyes és bátor. Kutyaúszásban karúszó nélkül simán megtesz métereket a mélyvízben, és a tanmedencében, ahol leér a lába, három levegővétellel átússza az egészet - persze akkor leteszi a lábát. Szemüvegben simán kukucskál a víz alatt, és le is tud most már süllyedni a tanmedence aljáig, hogy felvegyen onnan valamit. Apával hatalmasakat repül és csobban, és mikor legutóbb felfújtuk a gumicsónakot, annak a széléről úgy ugrált befelé, hogy lába alig érte a csónak szélét.
Van egy felvett manírja, amit tőlem tanult, és visszalátni, amit én csinálok, egyszerre eszméletlen cuki és bosszantó.

Mégpedig az, hogy amikor valami nem úgy történik, ahogy szeretném, akkor szoktam egy ilyen nyelvcsettintős, süvítős "Hjaj"-t mondani. Na, ezt ő elszokta, úgyhogy például mikor nagyban játszik, én meg mondom neki, hogy vegye fel a zokniját, akkor "Hjaj", és nagy duzzogva megcsinálja (vagy nem).
Szóhasználata, szókincse továbbra is bámulatos (legalábbis nekem). Amikor egyszer utaztunk valahova, és hozta az egyik plüssállatát, út közben kitalálta, hogy az a király fia, úgyhogy "elhoztuk a trónörököst is". Amikor meg a tűzijátékot megnéztük, és sétáltunk vissza az autóhoz a Csalogány utcán, egyszer csak megszólalt így háromnegyed tíz környékén (másfél órája aludni szokott már ilyenkor):
- Ez a buli jó volt.
Nem tőlem tanulta, eskü.

A tesójától sok mindent eltanul (majdnem mindent), többek között a szóvicceket is, és most már ő maga is büszkélkedhet aranyköpésekkel. Névnapjára bobozni mentünk Visegrádra, és amikor visszafelé autókáztunk, ezt találta mondani:
- A babnak is névnapja van, és ő is elment bobozni.
Mire persze a tesója rákontrázott:
- A bobnak is névnapja van, ő meg elment babozni.
Aztán ezen nevettek egész úton hazafelé.
Teszem hozzá, hogy Pindúrtündérnek nagyon tetszett a bobozás, félelemérzet nulla, lassítás nélkül suhantak Apával, nagyon vagány.

Amikor nyaraltunk, vittünk sztorikockákat is (már mondtam), ő nagyon kicsi hozzá, egyáltalán nem való még neki, de persze muszáj volt neki is mesélnie valamit, megpróbálnia, úgyhogy három kockával meséltettük. Nagyon cukin mesélt, a történet egyes szálainak semmi köze nem volt egymáshoz, de külön-külön teljesen értelmesek voltak. A legjobb meséje ebből a kockaösszeállításból lett: bárány, virág, varázspálca. Ez volt: A bárány sétált a virágos réten, kezében egy kosár cseresznyével, és amikor tele lett a kosár, akkor fogta a varázspálcáját, és átváltoztatta a kosarat vödörré, hogy nagyobb legyen.

Ja, meg okos is. És nagyon aprólékos a megfigyelőképessége. Olyan dolgokat észrevesz, amiket sokszor még én se (pedig szeretném azt hinni, hogy az nagy szó). Legutóbb kefirt kért vacsorára, kétféle volt a hűtőben, egy régebbi Danone és egy újabb Nádudvari, gondoltam, odaadom neki a régebbit. Erre közölte:
- Ez nem tetszik. A templomosat kérem.
Egyrészt honnan tudta, hogy van másik féle kefir, másrészt melyik gyereket érdekli, hogy melyik pohárból van a cucc, harmadrészt fogalmam nem volt, miről beszél, amíg be nem néztem a hűtőbe, és meg nem láttam, hogy a Nádudvari kefiren tényleg egy templomtorony látszik.

És segít. Mindig. Ha kérem, hogy jöjjön segíteni a zoknikat összetenni, ha kérem, hogy segítsen kenyeret csinálni, vagy ha gazolok, és csak megkérem, hogy legyen ott társaságnak, akkor is pakolja a fűszálakat, és "segít". Remélem, ezt visszakapja majd az élettől, mert nagyon jó a lelke.

Ha valahogy le tudnám szoktatni a műduzzogásról, elérkezne a kánaán.