A kacsa első karácsonya

Ezzel a kis karácsonyi bábjátékkal szeretnék mindenkinek Boldog Karácsonyt kívánni! Felhasználás csak a szerző megjelölésével.

***

S. Kolozsvári Zsófia: A kacsa első karácsonya

bábjáték

Szereplők: BÉKA, KACSA

Szín: a tóparton

(Béka háttal a közönségnek dudorászik)

KACSA: (bejön oldalról) Juhuhuhúúú, nemsokára Karácsony! Az első karácsonyom!

BÉKA: (megzavarták valami közben, gyorsan a bokorba rejt valamit) Ööö... Mi az a Karácsony?

KACSA: Hát tudod.

BÉKA: Nem tudom. Azért kérdezem.

KACSA: Jól van, elmagyarázom. Karácsonykor szép fényfüzérek égnek mindenhol, és kapok egy csomó ajándékot. 

BÉKA: Aha… Az nem a születésnap?

KACSA: Nem, a születésnapomon torta van.

BÉKA: Igen-igen. Születésnapom nekem is van. Legutóbb olyan finom szúnyogtortát kaptam, hogy csak na!

KACSA: Na látod.

BÉKA: De karácsonyom az nincs.

KACSA: Jaj, Béka, ezek szerint még nem érted. A karácsony mindenkié.

BÉKA: Tényleg?

KACSA: Tényleg.

BÉKA: A karácsony akkor mindenki születésnapja egyszerre?

KACSA: Hát… (a fejét vakarja) Végül is olyasmi.

BÉKA: És akkor én is kapok ajándékot?

KACSA: Persze.

BÉKA: Kitől?

KACSA: Mindenkitől. A barátaidtól meg a családodtól, gondolom.

BÉKA: Az szuper! Nagyon tetszik nekem ez a karácsony.

KACSA: Na ugye? Megmondtam. Remélem, kapok egy szép sálat karácsonyra, mert néha fázik a nyakam.

(hallgatnak egy kicsit)

BÉKA: Te Kacsa! Ha a karácsony mindenkié, és mindenki kap ajándékot, akkor ki készíti őket?

KACSA: (gondolkodik) Hmmmm… Háááát…

BÉKA: Nem lehet, hogy valójában nem mindenki kap ajándékot?

KACSA: Á, az nem lehet.

BÉKA: (folytatja) Hogy valójában csak az kap ajándékot, akire valaki szeretettel gondol? Akinek készítenek valamit?

KACSA: Hmmm…

BÉKA: Te kiktől kapsz ajándékot karácsonykor?

KACSA: Hát a családomtól meg a barátaimtól. A katicától, például.

BÉKA: És ő kitől kap?

KACSA: A-azt nem tudom.

BÉKA: Ő nem a barátjától kap?

KACSA: De! De!

BÉKA: Te Kacsa! Te vagy Katica barátja.

KACSA: (elcsodálkozik) Ó!

BÉKA: Azt hiszem, kezdem érteni, hogy működik ez a karácsony.

KACSA: Az jó, mert én meg már nem.

BÉKA: Szerintem nem is az ajándékkapás a lényeg.

KACSA: (elszontyolodva) Nem?

BÉKA: Hanem az adás!

KACSA: Na, erről eddig nem volt szó.

BÉKA: Dehogynem. Most beszéltük meg, hogy a katicának te adsz ajándékot.

KACSA: Ééén? De mit?

BÉKA: Na látod (a kacsa vállát veregeti), szerintem ez a lényeg. 

KACSA: A vállam?

BÉKA: Neem. Hanem az, hogy gondolj szeretettel valakire, és találd ki, minek örülne.

KACSA: Aha! De… ööö… mi van, ha nem tudom?

BÉKA: Akkor vegyél neki egy doboz csokit, az mindig bejön.

KACSA: Á, Katica nem szereti a csokit. De a szép színes szalagokat igen!

BÉKA: Ez remek hír! Csinálj neki szép színes szalagokat!

KACSA: Akkor ezt kitaláltuk! (hümmög) Nahát, de jó érzés, hogy kitaláltam valami igazán kedveset Katicának!

BÉKA: Igen, én is egészen belelkesedtem!

KACSA: Akkor ezek szerint erről szól a karácsony, ugye?

BÉKA: (megrázza a fejét) Én nem tudom, én most hallottam életemben először erről az egészről.

KACSA: Nekem is ez lesz az első karácsonyom.

BÉKA: Akkor gondolj ki mindenkinek valamit!

KACSA: Jó, megyek is. Szia, Béka!

BÉKA: Szia, Kacsa!

(Kacsa elmegy)

BÉKA: Na végre, elment. (elővesz a bokorból egy szép sálat) Most már folytathatom ezt a szép sálat. Tudjátok, Kacsának lesz, karácsonyra.

I just love her brain

Ebben a hónapban végleg lelepleződtünk. A hat éves kislányom december 7-én egy pillanatra ledermedt a csokisdoboz mellett, látszott, hogy forognak a fogaskerekek, nézte a mikuláscsokit, gondolkodott, aztán azt kérdezte:

- Apa, a Mikulás is a boltban veszi a csokit?

Hiszen jól tudja, mert már sokszor megbeszéltük, hogy mindenen vonalkód van, ami a boltban kapható. Szépen összetette a két információt, és megfejtette a turpisságot. Úgyhogy megbeszéltük, hogy a Mikulás régen élt, és Miklós püspöknek hívták (ezt már többször elmeséltem neki Lackfi János kiváló könyvével), és most nincs egy varázslatos öreg bácsi, de van sok beöltözött Mikulás, akik továbbviszik a jószívűséget. Úgy tűnt, elfogadta, valószínűleg segített, hogy ő maga jött rá.

Most, hogy hat éves lett, oltásra is kellett vinni, ott pedig az autóban a bátorságról beszélgettünk, hogy nem az a bátor, aki nem fél. Aztán a rendelőben bementünk a doki nénihez, és szegénynek tíz percen keresztül folyamatosan csörgött a telefonja, nem is értem, hogy tudnak így dolgozni, biztosan nagyon kemény lehet a coviddal orvosként, mindenesetre ott ültünk tíz percig, és Pindúrtündér nem tört meg, hanem kitartott és bátor volt, és nem sírt egyáltalán, hanem csak megnéztük a végén a piros pöttyöt, és eljöttünk.

Meg korcsolyázni is voltunk végre. Két évvel ezelőtt ő még négy éves volt, és csak fogtuk a kezét, de most úgy kezdte, hogy "Anya, én érzem, hogy nem ment ki a lábamból", és utána ráment a jégre, nem hagyta, hogy fogjam a kezét, és 674928736 eséssel körbement száz kört, kék-zöld lett utána a könyöke és a popija. Aztán mikor másodszor ment korcsolyázni, akkor már kevesebb eséssel és továbbra is elég magabiztosan siklott körbe, azzal a determináltsággal, amit már sokszor láttunk rajta, és amivel egyszer sokra juthat majd.

A tengerimalacait lelkiismeretesen gondozza, nagyon szereti őket. Mindig kiveszi az ölébe simogatni őket, tudja, mit ehetnek, kiválogatja nekik a legfinomabb kalászokat... sőt, varrtunk nekik együtt egy kis plüss házat is, amit nagyon szeretnek. 

Mindenkinek csináltunk kézzel ajándékot vele, lerajzoltuk a füzetébe a terveket, és ő találta ki, kinek mit szeretne. Én egy gyönyörű rajzot kaptam tőle, amely teljesen ledöbbentett. Kb. fél éve, egyszer az autóban beszélgettem vele arról, hogy az esküvőnkön volt egy csomó papírból hajtogatott madár felakasztva, nyilván nem volt ott, tehát amikor arra gondolt, hogy nekem készít ajándékot, eszébe jutott egy fél évvel ezelőtti beszélgetés egy olyan élményről, amelyen ő nem volt ott, csak elképzelte a leírásom alapján. Zseniális.

Nosztalgia

 Tizenöt év után tegnap este újra benéztem a kő mögé... 

És ahhoz képest, hogy semmi gearem és tapasztalatom nem volt, egész tűrhetően healeltem. Szereztem is szép vállast.

Vicces volt, hogy kb. semmit nem tudtam a mechanizmusokról, hiszen ezeken a fightokon csak tankként voltam eddig jelen, hogy mit csinált a raid többi része, az eléggé kimaradt.

A kicsi zöld ceruza

Kistücsök nyolc és fél éves. Néha már úgy gondolok rá, mintha mindent értene, mindent kipróbálhatna, megnézhetne, pedig azért még nem. Máskor meg még mindig kicsiként gondolok rá, hogy á ez még nem való neki, á azt még nem bízom rá, pedig helytelen. Ügyes ő, okos is, nem kérdés. Mindig csak az a kérdés, mivel gazdagítsuk a lelkét.

És neki érzékeny lelke van, vigyázni kell rá. Banális kis dolgok is megérintik néha. A tolltartójában a piros és a zöld ceruza fogy a legjobban, és mivel a táska néha repül-puffan, a tolltartóban lévő ceruzák egy idő után eltörnek belülről, és lehetetlen kihegyezni őket. Múltkor megpróbáltam a zöldet kihegyezni, és olyan picike lett, hogy már nem lehetett tovább fogni. Mondtam, hogy ettől bizony meg kell válnunk... ő pedig megkönnyezte.

Érdekes volt megfigyelni azt is, hogyan közeledik a tengerimalacokhoz. Tényleg mint a Kis Herceg és a Róka. Ő nem annyira kedveli az állatokat (ez alól szerintem a macskák az egyedüli kivételek), és magától biztos nem szeretne rágcsálót, de így, hogy nem neki kell gondoskodnia róluk, csak az élvezetes részben van ott (simogatás, etetés), így egyre jobban a szívéhez nőnek. Gügyög nekik, kézzel ad nekik tápot, stb. Szerintem jót tesz neki, hogy a tesójának van kisállata.

Még mindig nagyon nehéz rávenni, hogy kimozduljunk otthonról, de aztán mindig nagyon élvezi a kirándulást, futkározást. Sőt, idén végre megint mehettünk korcsolyázni, és eddig csak kétszer voltunk, de már nagyon belejött. Ő az óvatos, inkább nem esős fajta, de már simán megy egyedül.

Most épp egy kicsit nihilben vagyunk videojáték-ügyben, mert rendeltünk Switch Oledet, de nem érkezett meg, és mivel arra vártunk, nem vágtunk bele újabb kalandokba, így gyorsan még egyszer kijátszották a Super Mario World 2: Yoshi's Island-ot, ezúttal nyilván sokkal könnyebben ment. A végső Bowser-legyőzés második próbára volt meg. Így lehet kiválóan érzékeltetni a gyakorlás fontosságát és a szakértelem/ügyesség fejlődését.

Adventi kalendáriumnak idén bűvésztrükköket kaptak (írtam róla, hogy én nem vagyok maradéktalanul elégedett), ez nagyon tetszett Kistücsöknek, szívesen előveszi őket még mindig. A legjobban az eltűnő-megjelenő gömb tetszik neki, ami gyerekként nekem is a kedvencem volt, még fénykép is van róla, amikor varázsolok, hehe. Vicces, mennyi emléke előjön az embernek, amelyekről már el is feledkezett...

16-os ablak

Tegnap mi voltunk felelősek az ablakdíszítésért. Ez lett idén:

Expectation vs reality

Idén gondoltam nem LEGO adventi naptárat veszek, mert abból már van három, és azokat is már kétszer újrahasználtuk. Legyen valami különleges, érdekes. A választásom egy bűvészdobozra esett, erre.

Azt gondoltam, hogy nem lesz full csillivilli minőségű, és majd kell egy kicsit segíteni a gyerekeknek, hogy megfejtsék, melyiket hogyan kell használni, de azért a várakozásaimat eléggé alulmúlta az eredmény.

A doboz kinyithatatlan perforációval kezdte a bosszantást, szegény csemetéim simán nem tudták kinyitni az ablakokat. Aztán kiderült, hogy némelyik ablakban nincs ajándék, erre mondtam, hogy biztos szállításkor leesett egy alsó ablakba, majd onnan kivesszük, semmi gond. Aztán megtaláltuk az első olyan ajándékot, amelyiknek nem volt egyáltalán leírása (azt mondjuk hagyjuk is, hogy amelyikben van leírás, az mennyire segíti  a megértést a rossz angolsággal és béna ábrákkal).

Ez a valóság (felszakítottam az egészet, mert meguntam, hogy nem tudják kinyitni):

A játékoknak semmi köze nincs a feltett képekhez. És a méretük is sokkal kisebb - bevallom, arra számítottam, hogy azért kb. használható méretű lesz.

Értem én, hogy nehéz 24 kisméretű trükköt összevakarni, leírással mindennel együtt, de ahhoz képest nem volt annyira olcsó szerintem.

Azért vagyok szomorú, mert amúgy a gyerekek még ezzel a fossal is annyira nagy élvezettel játszanak, mindig mutatják a trükköket, csak ugye széttörnek a gagyiműanyag darabok, elszakadnak a bénán összetett láncszemek, stb. Mennyire jó lenne ez úgy, hogy tényleg azt kapom, amit kértem...

Az esernyőm története

Múlt héten egyik nap pont akkor volt a legnagyobb szakadó eső, mikor mentem a gyerekemért az iskolába. Mivel ugye nem lehet bemenni az iskola területére, kint kell állni a kapu előtt. Amikor jó idő van, az udvaron szoktak játszani a gyerekek, de esőben nyilván nem, úgyhogy tudtam,  hosszabb ideig fog tartani, mire sikerül összeszedni a csemetét. Tehát kivettem az autóból az esernyőmet, és odaballagtam a kapuhoz, és mivel ez a rendszer, szóltam Messengeren a tanároknak, hogy megérkeztem, leküldhetik őt.

Aztán vártam.

Mellettem egy fiatal (ránézésre 16 év körüli) lány állt, láthatóan szintén várt valakire, és ázott az esőben, mivel se sapkája, se kapucnija, se esernyője. Először megkérdeztem, hogy szólt-e már, jön-e, akit vár. Mondta, hogy igen, a tesóját várja, és hogy sose jött még érte, ez az első. Mondtam, hogy könnyebb, mikor nincs eső, és rámosolyogtam. Vártam fél percet, aztán szóltam neki, hogy álljon az esernyőm alá addig is. Megköszönte, odaállt.

Aztán vártunk még öt percet.

Aztán kijött az én gyerekem, az ő tesója meg még mindig nem. Úgyhogy odaadtam neki az esernyőmet, megmondtam, hogy én autóval vagyok, és hogy amikor legközelebb a sulinál jár, adja le a portára az esernyőt. Jó nagy szemeket meresztett meglepődésében, de szerencsére elfogadta, én meg gyorsan elmentem, hogy ne gondolja meg magát.

Ma végre eljutottam oda, hogy bementem a suliportára, és ott várt az esernyőm.

True happiness comes from helping others.

Reggeli izgalmak

Most, hogy már két hete vagyunk felelősségteljes állattartók (legalábbis emlős témában, mert halakkal elég jól elbíbelődtünk eddig), most már úgy gondolta a sors, hogy jöhet egy kis izgalom.

Két tengerimalacunk (Fahéj és Alma) közül a kisebbik, Alma tegnap estére már folyamatosan cuppogott, csámcsogott, viszont nem volt hajlandó enni semmit, akármit kínáltunk neki. Fogyott is egy kicsit, és az alomban jól látszott, hogy sokkal kevesebb a kaki, mint szokott, tehát lehetett gyanakodni, hogy tényleg nem evett napközben.

Sajnos este jöttünk rá, hogy ez így nem jó, nézegettük a fogait, próbáltuk kínálni minden finomsággal, semmi. Felhívtam két állatorvost és az ügyeletet, mind mást mondtak, nyilván, gondolom elég nehéz egy ilyen kisállat esetében a távdiagnosztika. Végül abban maradtunk, hogy nem visszük be ügyeletre (majd kiderül, hogy ez hiba volt-e), hanem reggel első utunk az állatorvos.

Na, én még sose voltam állatorvosi rendelőben, és eddig nem is volt rá szükség, hogy tudjuk, ki a jó, kihez kell menni, stb. Tegnap este végigbújtam a netet, kiderült, hogy elég sok állatorvos van a környéken, végül egy elég közelit választottam, aki a honlap alapján szimpatikus volt.

Ott szobroztunk nyitásra, egy aranyos néni jött oda hozzánk, mondta, hogy milyen picike még ez az állat, mondtam neki, hogy alig két hónapos, aztán én fogtam, ő pedig belenyúlt a szájába csipesszel, először kihúzott egy kisebb répadarabot, aztán még egyszer megnézte, és kihúzott szegénykémnek a torkából egy akkora répadarabot, ami már nekem is megakadna a torkomon... A lükéje nem bírta megrágcsálni, és emiatt aztán hiába kínáltunk neki bármit. Azt mondta az állatorvos, hogy ő még ilyet nem látott, hogy rágcsáló nem tudott valamit megrágcsálni - nagyon jó, hogy pont mi produkáltunk új példát.

Most már otthon vagyunk, túl az első izgalmon, de azért én még egy kicsit aggódom, hogy sikerül-e újraindítani az emésztőrendszerét. Küzdj, Alma, küzdj!

Pörgős szabi

Ilyet is csináltam

Egy hétig szabin voltam, aztán meg két napja pörgök. Bámulatos, mennyi mindenre van az embernek ideje, ha nem kell napközben dolgoznia. Volt idő egy komolyabb takarításra, madáretető felújításra, a több mint egy éve tervezett saját szülinapi videó megcsinálására, szülinapi zsúrra való készülésre, némi karácsonyi vásárlásra-nézelődésre, textilszalvéták megvarrására, íróasztal-halom szortírozására, régen félbehagyott egyéb apró tevékenységek befejezésére.

Amire nem volt idő, pedig volt terv:

• többet aludni, játszani, olvasni, tornázni/mozogni
• többet foglalkozni az aktuális írásommal
• kicsit feldolgozni a varrnivalók óriási halmát
• pakolni a nagyszekrényben
• a halakat nagytakarítani
• befejezni a karácsonyi bábjátékot, aminek a megírásába belekezdtem
• frissíteni a kirándulás füzetet, ami le van maradva ősz elejéről
• blogot írni

Tulajdonképpen elég fárasztó volt ez a szabadság, most, hogy újra dolgozom, a fárasztás maradt, de most már legalább justified. Közben az eső elmossa a tervezett programok felét, az újabb covid variáns meg a maradékot (ígértünk egy Aquaworld-öt a szülinaposnak, amit persze nem váltottunk be), belekezdtünk egy csomó sorozatba (Arcane, Star Trek: Discovery új szezon, Hawkeye, Dexter New Blood) illetve végignéztük a Foundation-t, elkezdtem olvasni a Piranesi-t, csináltam egy elég jól működő Mercenary csapatot Hearthstone-ban (Anduin, Prophet Velen, Cariel, Cornelius, Tyrion, Tyrande), eddig nem nagyon tudtak megizzasztani, persze csak 25-ös szintűek vagyunk, várom a Witcher második szezont, a Matrix: Resurrectiont, Expanse-t, várom a havat, meg hogy megnyisson a környéken a korcsolyapálya, és akutyamindenit ez még csak a tél eleje. 

Olyan sok mindenről akartam írni mostanában, de aztán valahogy mégsincs idő vagy energia ideülni még arra a húsz percre, vagy rájövök, hogy biztos unalmas téma, nélkülem is van elég információ és olvasnivaló a neten. Egyáltalán ki a fene olvas még blogot manapság, ugyebár.