Az esernyőm története

Múlt héten egyik nap pont akkor volt a legnagyobb szakadó eső, mikor mentem a gyerekemért az iskolába. Mivel ugye nem lehet bemenni az iskola területére, kint kell állni a kapu előtt. Amikor jó idő van, az udvaron szoktak játszani a gyerekek, de esőben nyilván nem, úgyhogy tudtam,  hosszabb ideig fog tartani, mire sikerül összeszedni a csemetét. Tehát kivettem az autóból az esernyőmet, és odaballagtam a kapuhoz, és mivel ez a rendszer, szóltam Messengeren a tanároknak, hogy megérkeztem, leküldhetik őt.

Aztán vártam.

Mellettem egy fiatal (ránézésre 16 év körüli) lány állt, láthatóan szintén várt valakire, és ázott az esőben, mivel se sapkája, se kapucnija, se esernyője. Először megkérdeztem, hogy szólt-e már, jön-e, akit vár. Mondta, hogy igen, a tesóját várja, és hogy sose jött még érte, ez az első. Mondtam, hogy könnyebb, mikor nincs eső, és rámosolyogtam. Vártam fél percet, aztán szóltam neki, hogy álljon az esernyőm alá addig is. Megköszönte, odaállt.

Aztán vártunk még öt percet.

Aztán kijött az én gyerekem, az ő tesója meg még mindig nem. Úgyhogy odaadtam neki az esernyőmet, megmondtam, hogy én autóval vagyok, és hogy amikor legközelebb a sulinál jár, adja le a portára az esernyőt. Jó nagy szemeket meresztett meglepődésében, de szerencsére elfogadta, én meg gyorsan elmentem, hogy ne gondolja meg magát.

Ma végre eljutottam oda, hogy bementem a suliportára, és ott várt az esernyőm.

True happiness comes from helping others.