Ebben a hónapban végleg lelepleződtünk. A hat éves kislányom december 7-én egy pillanatra ledermedt a csokisdoboz mellett, látszott, hogy forognak a fogaskerekek, nézte a mikuláscsokit, gondolkodott, aztán azt kérdezte:
- Apa, a Mikulás is a boltban veszi a csokit?
Hiszen jól tudja, mert már sokszor megbeszéltük, hogy mindenen vonalkód van, ami a boltban kapható. Szépen összetette a két információt, és megfejtette a turpisságot. Úgyhogy megbeszéltük, hogy a Mikulás régen élt, és Miklós püspöknek hívták (ezt már többször elmeséltem neki Lackfi János kiváló könyvével), és most nincs egy varázslatos öreg bácsi, de van sok beöltözött Mikulás, akik továbbviszik a jószívűséget. Úgy tűnt, elfogadta, valószínűleg segített, hogy ő maga jött rá.
Most, hogy hat éves lett, oltásra is kellett vinni, ott pedig az autóban a bátorságról beszélgettünk, hogy nem az a bátor, aki nem fél. Aztán a rendelőben bementünk a doki nénihez, és szegénynek tíz percen keresztül folyamatosan csörgött a telefonja, nem is értem, hogy tudnak így dolgozni, biztosan nagyon kemény lehet a coviddal orvosként, mindenesetre ott ültünk tíz percig, és Pindúrtündér nem tört meg, hanem kitartott és bátor volt, és nem sírt egyáltalán, hanem csak megnéztük a végén a piros pöttyöt, és eljöttünk.
Meg korcsolyázni is voltunk végre. Két évvel ezelőtt ő még négy éves volt, és csak fogtuk a kezét, de most úgy kezdte, hogy "Anya, én érzem, hogy nem ment ki a lábamból", és utána ráment a jégre, nem hagyta, hogy fogjam a kezét, és 674928736 eséssel körbement száz kört, kék-zöld lett utána a könyöke és a popija. Aztán mikor másodszor ment korcsolyázni, akkor már kevesebb eséssel és továbbra is elég magabiztosan siklott körbe, azzal a determináltsággal, amit már sokszor láttunk rajta, és amivel egyszer sokra juthat majd.
A tengerimalacait lelkiismeretesen gondozza, nagyon szereti őket. Mindig kiveszi az ölébe simogatni őket, tudja, mit ehetnek, kiválogatja nekik a legfinomabb kalászokat... sőt, varrtunk nekik együtt egy kis plüss házat is, amit nagyon szeretnek.
Mindenkinek csináltunk kézzel ajándékot vele, lerajzoltuk a füzetébe a terveket, és ő találta ki, kinek mit szeretne. Én egy gyönyörű rajzot kaptam tőle, amely teljesen ledöbbentett. Kb. fél éve, egyszer az autóban beszélgettem vele arról, hogy az esküvőnkön volt egy csomó papírból hajtogatott madár felakasztva, nyilván nem volt ott, tehát amikor arra gondolt, hogy nekem készít ajándékot, eszébe jutott egy fél évvel ezelőtti beszélgetés egy olyan élményről, amelyen ő nem volt ott, csak elképzelte a leírásom alapján. Zseniális.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése