Volt az az átmeneti időszak, amikor már látszott a hasam, de a kicsit bambább környezetemben lévők még nem vették észre. Én meg persze nem nyilvánítottam ki mindenkinek, csak a kulcsembereknek, meg persze annak, aki rákérdezett.
És pont ez, a rákérdezés mikéntje volt nagyon érdekes. Akár tanulmányt is lehetne írni róla.
Például egy már gyerekes kolléga nem rákérdezett, hanem simán, a bennfentesek meggyőződésével azt mondta:
"Gratulálok, és nagyon örülök."
Egy másik kolléga, aki még az események előtt áll, már nem volt ilyen magabiztos:
"Jól látom, amit látok?"
Egy harmadik meg csak rábökött a hasamra, és szinte felháborodva kérdezte:
"Ez egy gyerek?!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése