Keksz, puding, satöbbi

Amúgy meg már a múlt hétvégén azon gondolkodtam, hogy melyik a jobb: megtapasztalni/megszerezni valamit, és aztán megtiltani/elveszíteni, vagy inkább nem is megtapasztalni/megszerezni. Kapásból mindenkinek az a válasza rá, hogy az első, de tényleg?
Nálam persze kicsiben merült fel, hogy mondjuk megkapni egy rég áhított játékot, amelyik aztán eltörik később, de ennek kapcsán egészen komoly pszichológiai mélységekbe bonyolódtam, hogy valaki híres lesz, de aztán lehanyatlik a hírneve, és nem tud ismét ugyanolyat alkotni, vagy valaki tud járni, és aztán levágják a lábát, vagy valaki lát, és aztán megvakul, vagy egy szerelem, amelyiknek vége lesz, de ha kevésbé drasztikusat akarok, akkor például az is, hogy ha tudom, hogy a gyerekem cukorbetegségre hajlamos, akkor adjak-e neki Túró Rudit, hogy aztán később ne ehessen, vagy akkor ne is tudja meg, milyen az, mert nem fog rá sóvárogni.
De, fog. Tudom, mert most épp nekem is rendetlenkednek az értékeim, és szénhidrát-diétát tartok, és néha a rosszullétig vágyom valami csokira. Főleg, amikor ott van előttem egy csomó süti, ishler, keksz, puding, satöbbi, és én nem ehetek se cukrot, se fehérlisztet. Picit se. Egyelőre tartom.

Naná, hogy ezt az egész kérdéskört már nálam hatalmasabbak is kitalálták és megvitatták, nemhiába a szabad akaratom, hogy mégis egyek sütit, ishlert, kekszet, pudingot, satöbbi. A kérdés inkább az, hogy ha hatalmamban áll dönteni egy másik ember helyett, akkor hogyan döntök. Persze erre mondható, hogy majd ő eldönteni, neki is van szabad akarata, csak ugye az a kérdés, hogy mikor tud felelősségteljesen és minden következmény teljes birtokában dönteni.

Ez az egész persze nem ennyire komolyan fogalmazódott meg bennem, de érdekes belegondolni, vajon hány olyan döntést hozunk meg a gyerekünknek, amely a felnőtt életét jelentősen befolyásolja?

A szó mágiája

Kistücsök most varázsol a szavaknak erejével. Persze el tudja mondani, mit lát, és szívesen is teszi (ez a korábbi mondatalkotás), mostanában viszont már elkezdte a kívánságát is megfogalmazni - felszólító mód nélkül természetesen kijelentő módban.

Autózunk, piros a lámpa, akkor: "Zőőő, ző."
Megnézzük a kazánt, de csak őrláng van: "Nagy tűz!"
Hintázunk, látom, hogy már fészkelődik: "Most már megáll.", vagy "Ki hintából."
Pelenkázunk, elkezd felülni: "Készen vagyunk."

Egészen csalódik, amikor néha nem teljesül a mágiája - de azért többnyire sikerül neki a varázslat.

Tavaszi munkakedv

Na, az van, hogy nem azért nem írok mostanában, mert nincs téma, hanem mert nem érek rá. De tényleg. Elkezdett tavasz lenni, és ezzel párhuzamosan a teendők megszaporodtak, de ha még nem is lennének teendők, mindenféle kreatív és egyéb kedvem támadt. Sorolom.

• Kertészkedtem. Nem kell sokat a zsebkendőnyi kis területen, de levelek összeszedése, sövény igazítása, gyümölcsbokrok metszése, gonosz vadrózsák és eluralkodó orgonaveszők kiirtása, stb.
• Ültettem. A képen láthatónál sokkal többet, itt már látszik, hogy a paradicsomok neki is indultak.
  
• Csináltam pici ajándékot Pöttömke névnapjára. Nem lett Sleepy Hollow-s, de azért működik.

  

  Kalitka

  

  Madár

• Dolgoztam. Most van mit, sok.
• Gondolkodtam egy novellán. Még jegyzeteket is készítettem, ami nálam egészen meglepő.
• Elkezdtem kiválogatni a 101 GB-ra duzzadt mp3 könyvtáramból azt, amire tényleg szükség van, a többi pedig menjen.
• Próbálom előre összeszedni a játékpénzt a Blackrock Mountain kiegészítőre, amit naggggyon várok! Nem olyan könnyű egyébként, mert nincsenek meg a GvG lapjaim, és folyton megvernek.

Most nem jut más kifogás eszembe, de becsszó, lejegyzeteltem a blog-témákat, úgyhogy pótlólag mindegyiket megírom.

24-3

Már olyan sok hónap telt el, hogy elkezdtem bezavarodni, úgyhogy inkább a 24-től számolok visszafelé. Addig még három hónap, szóval akkor huszonegy.
Pöttömke mindenki szerint nagyon szépen beszél a korához képest, úgyhogy úgy tűnik (és örülök neki), hogy ezúttal nem jött be a suszter cipője. Írtam egy külön postot a beszédfejlődéséről, de egyrészt azóta még tovább tart, másrészt már az előző hónapban is kihagytam pár dolgot, úgyhogy röviden:

• Már egy hónappal ezelőtt is üzembiztosan tudott négy kérdést (Micsiná, Ho-o van, Miszinü, Az mi csoda), de azóta gyakorlatilag bármit meg tud kérdezni (Hány ujj, Hová ment, Ki az, stb.), kivéve - szerencsére - azt, hogy Miért.
• A toldalékoknál most már szinte csak azok nem mennek, amelyeket nem tudja kiejteni (az r és l hang még mindig nincs meg, így a -ra, -re, -ról, -ről nem oké), de simán mondja az ilyen szavakat, hogy "Kivesszük napátot homokozóból", "Gábijé, Anyájé", "Levisszük Apának", stb. Vicces adalék, hogy ha nem tudja kiejteni a szó végét, akkor is hozzáteszi a -val ragot, hasonulatlanul: "pohá-val", "tányé-val"
• A tagadás ott van a mondatban, ahol kell (ezt lehet, hogy írtam korábban).
• És ami számomra továbbra is a legdurvább, hogy érti az igekötőket, és egyre inkább használja a szétszedést. "Nem vesszük ki", stb.

Legcukibb nyelvi megnyilvánulása az volt, amikor egy összerakható fa tűzoltóautó darabjainál (eleje, hátulja, oldala, alja, dinna = létra), és egyszer csak nyújtja nekem a létrát, hogy "[Picúr] dinnája". Mondom, igen. Aztán mutatja nekem a tűzoltóautó alját, és mondja, hogy "[Picúr] ajjája".

Kedvenc játéka jelenleg az elemlámpa. Amikor keresem vele a szekrény alatt az elkóborolt játékokat, akkor mondja, hogy "Anya játszik fénycsóvával", aztán megmondja, hogy ő is szeretne. Odaadom neki, és fél óráig futkos a bekapcsolt elemlámpával, és mondja, hogy "Most erre ment fénycsóva, most puffon fénycsóva, most kanapén fénycsóva". 

A neoncsőborító-csúszda még mindig sláger, szerintem azt akkor használja, ha nem jut eszébe más. 

Viszont szerencsére jó idő kezd lenni, úgyhogy tipikusan minél többet vagyunk kint, kertben, játszótéren, utcán, akármi. Kinti kedvenc szórakozása a kavicsmatatás és -dobálás, ez utóbbival húsz percig elvan, hogy ledobja egy kis aszfaltlejtőn, és nézi, hogy meddig gurul el. Pocsolyába is kavicsot dobálunk, nem lépünk bele. Ebben a hónapban az egyik legnagyobb élménye az volt, amikor Leányfalun lementünk a Duna-partra, és megnéztük a kacsákat, meg dobáltunk kavicsokat a vízbe.

Megvolt az első olyan este is, amikor a lefekvésnél sem apa, sem anya nem volt a közelben, jól sikerült. Viszont benyuszultam, külföldre mégsem viszem idén, bár volt róla szó. Sajnos és szerencsére annyira kerek most az ő kis világa, hogy nem akarom felborítani az egészet a feje tetejére.

Szóval jól megvagyunk (azért a következő hónapból kihagynánk a nyolc nap vírusos betegséget), várjuk, hogy már csak pulóver kelljen a kimenéshez, addig is tanuljuk az emlékezést:

- Milyen játékok vannak a játszócsoportban?
- Csúszda.
- És még?
- Fogó.

- Mi volt tegnap az ebéd?
- Palacsinta.
- És mi volt benne?
- Almaszósz.

- Melyik zenét tegyük be?
- Csip-csup zenét.

- Milyen állatot láttunk séta közben?
- Pacit.
- És mit csinált a paci?
- Paci azt mondta: nyi-ha-ha.

A kerekasztal modern lovagjai

A Kingsman már akkor is jó lenne, ha csak simán vicces akciófilm lenne, amiből mostanában volt egy pár, és még lesz is. De a készítők sok helyen a sablon vagy az egyértelmű választás helyett inkább a nehezebbet, meglepőbbet választották, ami még inkább a javára vált a filmnek. SPOILER.

Utazás Mont St. Michelre

A minap, hogy böngésztem a régi jó kis zenegyűjteményemet, hogy mit tudok betenni, amit Pöttömke is képes meghallgatni, és rátaláltam Mike Oldfield Voyager c. albumára. Amellett, hogy még mindig nagyon jónak tartom Régi Mező bácsit, a felcsendülő dallam azonnal nosztalgiahullámot indított el nálam. Anno még kazettán hallgattuk rongyosra ugyanis, sőt, erre a zenére írtam első forgatókönyvemet (lol) is! Nagyon menő volt, volt benne szerelem, rablás, halál, minden ami kell, és teljesen el tudtuk képzelni a jeleneteket, ahogy hallgattuk a számokat egymás után (walkmanen, vonatozás közben, egyik fülhallgató az enyém másik a tiéd módszerrel).

Feketeleves

Amúgy az van, hogy én, a Kávéellenes Liga magyarországi nagykövete most már iszom kávét. Nem minden nap, de többször, mint amennyire még rá lehet fogni, hogy nem iszom.
Általában kettő és három között, mert egyszerűen az ájulásszerű alvással küszködöm. Pedig minden éjjel alszom egybefüggő hat és fél, hét órát, tehát nem a kialvatlanság a baj. Azt hiszem, inkább az, hogy az agyam ki akar kapcsolni, mert úgy érzi, hogy nem használom.

A kávéról mindig Ambrus Zoltán: Midas király c. regénye jut eszembe. Ott itták folyton, általában étkezés helyett.

Félelem és reszketés a mesefilmben

Azt viszont egyáltalán nem értem, hogy miért kell minden kisgyerekeknek szóló rajzfilmbe félelmetes részeket tenni, ráadásul olyanokat, amelyek az elemi félelmekre játszanak rá (sötét, ismeretlen, nagy stb.). Még az olyan ártalmatlan mesefilm-sorozatokban is, mint a Bogyó és babóca vagy a Thomas és barátai, van ijesztegetős rész, pl. óriás barlangi pók vagy sötétben és ködben villódzó lámpa és reszkető mozdony. De most komolyan, nincs jobb téma két-háromévesek számára, mint a halloweeni beöltözés és egymás ijesztegetése?
Szerencsére Pöttömke még kicsi ahhoz, hogy megértse, hogy ezeknél a részeknél félni kell, úgyhogy csak simán nem érdekli, de mit csinálnak a hároméves gyerek szülei? Azért az elég durva, hogy minden mesefilmet elő kell néznem, hogy van-e benne olyan rész, ami a fejlődésnek ebben a szakaszában ártalmas lehet...
De amúgy még a Kisvakondban is vannak ijesztő vagy morbid részek... Ha valaki tud ajánlani üzembiztosan másfél-két évesnek való néznivalót, ami van magyarul, szóljon.

Nyelvtörténet kicsiben

Amúgy meg az ilyen nyelvészfélének, mint én, lenyűgöző látni egy anyanyelvi nyelvtanulás folyamatát. Vicces, hogy tulajdonképpen kicsiben megfigyelhetjük a nyelvtörténet egyes állomásait is közben, illetve a különböző részterületek (szótan, mondattan) számára is külön élvezetet nyújt az élmény. Már mond alanyt és állítmányt, már mond jelzőket, már beteszi a helyhatározókat a mondatba, de még nem jelöli őket, már megértette a tárgyragot, már kezdi érteni a többesszámot, satöbbi.
Kistücsök most épp az alábbiakat ízlelgeti:

• Tárgyrag - már érti, használja is ügyesen "Odatete U betűt anya papu"
  Itt annyi az izgalmas, hogy megfigyelhetem a hiperkorrekciót is, mert annyira tetszik neki, hogy erre rájött, hogy néha nem tárgyhoz is odateszi "Most van-t zene"
• Kezdi érteni a helyhatározókat, toldalékkal még csak a -ban, -ben, -ba, -be kezd menni. "Műsor van tévé bent"
  Itt ugye az érdekesség a nyelvtörténeti jelenség, hogyan is alakultak ki ezek a toldalékok (valami benne van -> valamiben van)
• Kezdi érteni a -val, -vel ragot "Nagy potty val" (potty = egy fakocka, amit szeret a dobozba pottyantani - a szerk.)
  Itt az érdekesség szintén nyelvtörténeti, hiszen a hasonulás előtti állapotot mutatja.
• Számomra felfoghatatlanul ügyesen valahogy rájött az igekötők csínjára-bínjára, és azóta az esetek nagy részében helyesen mondja (ahol érzi az igekötőt, amit ismer) "H betű eltört, U betű nem tört el"
  Persze nem minden igekötőt "hall meg", de a beteszem, kiveszem, nem teszem be, nem veszem ki típusú elválasztás az megy.
• És igen, a tagadást is kezdi érteni, most már a mondatban oda teszi a nem szócskát, amit tagadni szeretne. "Anya nem csücsül puff" "Nem anya hinta" "Az ámpa nem ég"

És még egy érdekes megfigyelést tettem: néha használ mondat eleji lendületszócskát, pl. "Á dobóko befér pizsi be". Ez szerintem nem a névelő, azt még nem érti és nem is teszi sehova, hanem inkább a mutató "az" rövidítve. Többféle mondatban használja ezt az Á-t kezdésként, még figyelgetem.

A pszichológus meg az orvos is így figyeli a gyerekét szakmai szemmel? Érdekes lehet...

Farsang

Szombaton meg farsangban voltunk. A családunk az Alice Csodaországban figuráival (Bolond Kalapos, Szívkirálynő, Kőr kettes katona) képviseltette magát, bár Kistücsöknek nem tetszett a lándzsája, és azonnal hajligatni kezdte, inkább az én buzogányomat akarta mindenáron megkaparintani. De azért szerintem értékelhetően sikerült.
A tavalyihoz képest mindenképp előrelépés.