Keksz, puding, satöbbi

Amúgy meg már a múlt hétvégén azon gondolkodtam, hogy melyik a jobb: megtapasztalni/megszerezni valamit, és aztán megtiltani/elveszíteni, vagy inkább nem is megtapasztalni/megszerezni. Kapásból mindenkinek az a válasza rá, hogy az első, de tényleg?
Nálam persze kicsiben merült fel, hogy mondjuk megkapni egy rég áhított játékot, amelyik aztán eltörik később, de ennek kapcsán egészen komoly pszichológiai mélységekbe bonyolódtam, hogy valaki híres lesz, de aztán lehanyatlik a hírneve, és nem tud ismét ugyanolyat alkotni, vagy valaki tud járni, és aztán levágják a lábát, vagy valaki lát, és aztán megvakul, vagy egy szerelem, amelyiknek vége lesz, de ha kevésbé drasztikusat akarok, akkor például az is, hogy ha tudom, hogy a gyerekem cukorbetegségre hajlamos, akkor adjak-e neki Túró Rudit, hogy aztán később ne ehessen, vagy akkor ne is tudja meg, milyen az, mert nem fog rá sóvárogni.
De, fog. Tudom, mert most épp nekem is rendetlenkednek az értékeim, és szénhidrát-diétát tartok, és néha a rosszullétig vágyom valami csokira. Főleg, amikor ott van előttem egy csomó süti, ishler, keksz, puding, satöbbi, és én nem ehetek se cukrot, se fehérlisztet. Picit se. Egyelőre tartom.

Naná, hogy ezt az egész kérdéskört már nálam hatalmasabbak is kitalálták és megvitatták, nemhiába a szabad akaratom, hogy mégis egyek sütit, ishlert, kekszet, pudingot, satöbbi. A kérdés inkább az, hogy ha hatalmamban áll dönteni egy másik ember helyett, akkor hogyan döntök. Persze erre mondható, hogy majd ő eldönteni, neki is van szabad akarata, csak ugye az a kérdés, hogy mikor tud felelősségteljesen és minden következmény teljes birtokában dönteni.

Ez az egész persze nem ennyire komolyan fogalmazódott meg bennem, de érdekes belegondolni, vajon hány olyan döntést hozunk meg a gyerekünknek, amely a felnőtt életét jelentősen befolyásolja?