Kistücsök most épp az alábbiakat ízlelgeti:
- Tárgyrag - már érti, használja is ügyesen "Odatete U betűt anya papu"
Itt annyi az izgalmas, hogy megfigyelhetem a hiperkorrekciót is, mert annyira tetszik neki, hogy erre rájött, hogy néha nem tárgyhoz is odateszi "Most van-t zene" - Kezdi érteni a helyhatározókat, toldalékkal még csak a -ban, -ben, -ba, -be kezd menni. "Műsor van tévé bent"
Itt ugye az érdekesség a nyelvtörténeti jelenség, hogyan is alakultak ki ezek a toldalékok (valami benne van -> valamiben van) - Kezdi érteni a -val, -vel ragot "Nagy potty val" (potty = egy fakocka, amit szeret a dobozba pottyantani - a szerk.)
Itt az érdekesség szintén nyelvtörténeti, hiszen a hasonulás előtti állapotot mutatja. - Számomra felfoghatatlanul ügyesen valahogy rájött az igekötők csínjára-bínjára, és azóta az esetek nagy részében helyesen mondja (ahol érzi az igekötőt, amit ismer) "H betű eltört, U betű nem tört el"
Persze nem minden igekötőt "hall meg", de a beteszem, kiveszem, nem teszem be, nem veszem ki típusú elválasztás az megy. - És igen, a tagadást is kezdi érteni, most már a mondatban oda teszi a nem szócskát, amit tagadni szeretne. "Anya nem csücsül puff" "Nem anya hinta" "Az ámpa nem ég"
És még egy érdekes megfigyelést tettem: néha használ mondat eleji lendületszócskát, pl. "Á dobóko befér pizsi be". Ez szerintem nem a névelő, azt még nem érti és nem is teszi sehova, hanem inkább a mutató "az" rövidítve. Többféle mondatban használja ezt az Á-t kezdésként, még figyelgetem.
A pszichológus meg az orvos is így figyeli a gyerekét szakmai szemmel? Érdekes lehet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése