24-3

Már olyan sok hónap telt el, hogy elkezdtem bezavarodni, úgyhogy inkább a 24-től számolok visszafelé. Addig még három hónap, szóval akkor huszonegy.
Pöttömke mindenki szerint nagyon szépen beszél a korához képest, úgyhogy úgy tűnik (és örülök neki), hogy ezúttal nem jött be a suszter cipője. Írtam egy külön postot a beszédfejlődéséről, de egyrészt azóta még tovább tart, másrészt már az előző hónapban is kihagytam pár dolgot, úgyhogy röviden:

• Már egy hónappal ezelőtt is üzembiztosan tudott négy kérdést (Micsiná, Ho-o van, Miszinü, Az mi csoda), de azóta gyakorlatilag bármit meg tud kérdezni (Hány ujj, Hová ment, Ki az, stb.), kivéve - szerencsére - azt, hogy Miért.
• A toldalékoknál most már szinte csak azok nem mennek, amelyeket nem tudja kiejteni (az r és l hang még mindig nincs meg, így a -ra, -re, -ról, -ről nem oké), de simán mondja az ilyen szavakat, hogy "Kivesszük napátot homokozóból", "Gábijé, Anyájé", "Levisszük Apának", stb. Vicces adalék, hogy ha nem tudja kiejteni a szó végét, akkor is hozzáteszi a -val ragot, hasonulatlanul: "pohá-val", "tányé-val"
• A tagadás ott van a mondatban, ahol kell (ezt lehet, hogy írtam korábban).
• És ami számomra továbbra is a legdurvább, hogy érti az igekötőket, és egyre inkább használja a szétszedést. "Nem vesszük ki", stb.

Legcukibb nyelvi megnyilvánulása az volt, amikor egy összerakható fa tűzoltóautó darabjainál (eleje, hátulja, oldala, alja, dinna = létra), és egyszer csak nyújtja nekem a létrát, hogy "[Picúr] dinnája". Mondom, igen. Aztán mutatja nekem a tűzoltóautó alját, és mondja, hogy "[Picúr] ajjája".

Kedvenc játéka jelenleg az elemlámpa. Amikor keresem vele a szekrény alatt az elkóborolt játékokat, akkor mondja, hogy "Anya játszik fénycsóvával", aztán megmondja, hogy ő is szeretne. Odaadom neki, és fél óráig futkos a bekapcsolt elemlámpával, és mondja, hogy "Most erre ment fénycsóva, most puffon fénycsóva, most kanapén fénycsóva". 

A neoncsőborító-csúszda még mindig sláger, szerintem azt akkor használja, ha nem jut eszébe más. 

Viszont szerencsére jó idő kezd lenni, úgyhogy tipikusan minél többet vagyunk kint, kertben, játszótéren, utcán, akármi. Kinti kedvenc szórakozása a kavicsmatatás és -dobálás, ez utóbbival húsz percig elvan, hogy ledobja egy kis aszfaltlejtőn, és nézi, hogy meddig gurul el. Pocsolyába is kavicsot dobálunk, nem lépünk bele. Ebben a hónapban az egyik legnagyobb élménye az volt, amikor Leányfalun lementünk a Duna-partra, és megnéztük a kacsákat, meg dobáltunk kavicsokat a vízbe.

Megvolt az első olyan este is, amikor a lefekvésnél sem apa, sem anya nem volt a közelben, jól sikerült. Viszont benyuszultam, külföldre mégsem viszem idén, bár volt róla szó. Sajnos és szerencsére annyira kerek most az ő kis világa, hogy nem akarom felborítani az egészet a feje tetejére.

Szóval jól megvagyunk (azért a következő hónapból kihagynánk a nyolc nap vírusos betegséget), várjuk, hogy már csak pulóver kelljen a kimenéshez, addig is tanuljuk az emlékezést:

- Milyen játékok vannak a játszócsoportban?
- Csúszda.
- És még?
- Fogó.

- Mi volt tegnap az ebéd?
- Palacsinta.
- És mi volt benne?
- Almaszósz.

- Melyik zenét tegyük be?
- Csip-csup zenét.

- Milyen állatot láttunk séta közben?
- Pacit.
- És mit csinált a paci?
- Paci azt mondta: nyi-ha-ha.