Aranyos kis robot

Néha szeretnék feltaláló lenni. Amolyan Gru-féle. Kicsit robinhúdos, kicsit gonoszankacagós, és meg lennék győződve róla, hogy találmányaim az emberiség érdekeit szolgálják.
Az egyik első dolog, amit készítenék, egy (pontosabban sok) levegőben repkedő kis robot lenne, amelyik éles lézerfénnyel megsüti azok kezét, akik az autóablakból kidobják a cigicsikket. Vagy egyéb szemetet. Vagy tulajdonképpen mindenkinek megsütnék a kezét, aki eldobja a szemetet az utcán. És aki az erdőben dobja el a szemetet, annak nem megsütné a kezét, hanem levágná. De amúgy ilyen aranyos kis robot lenne, nem bántaná az utcaképet.

Fognak discoverelni?

Végre megérkezett az új Star Trek sorozat. Vannak benne klingonok, vulkániak, van Csillagflotta, meg minden, de van feeling? SPOILER

Cuki, okos... és beszél

Tündérbogárka 22 hónapos. Amikor valamit nagyon ügyesen csinál, akkor közli, hogy "ügyes vagyok", majd rögtön utána: "nagylány vagyok". De azért ő még egy pici kislány, és még sokat kell aludni a szülinapjáig, ezt mondogatom.
A legnagyobb izgalom, ami ebben a hónapban történt vele, a bölcsi. Szeptember elején kezdtük, és egy hét alatt beszokott, nagyon ügyes volt. Heti háromszor jár, és ugyan reggel még előadja a műsort, hogy ő inkább haza szeretne jönni velem, de amint elmegyek, jól érzi magát, és mindenki szereti bent, és rendesen eszik, és minden oké. Ami a bölcsi mellékhatása volt, az az alvásának ideiglenes megromlása, éjszakánként felriadt, és azóta az elalvás nehezebben megy, de szerintem már sikerült feldolgozni az élményt, mert a felébredések elmaradtak, és már sírdogálás sincs lefekvéskor. Szóval nagyjából visszazökkentünk a rendes kerékvágásba.
Ebben a hónapban is a beszédre gyúrt, de most aztán igazán látványosan. Múlt hónapban azért még csak szavakat mondott (bár szép kiejtéssel és ragozással), most már mondatokban beszél: "Bácsi levette pólóját", "Szerintem Anni néni vásárol", meg ilyenek. Tudja mondani, hogy "álmos vagyok", de ha szomjas, akkor azt mondja, hogy "inni kell". Amikor a mondókás könyvet nézzük, és a Cirmos cica haj-hoz érünk, akkor teljesen elmondja a sztorit: "Mérges kislány, megijedt cica, megette vajat, nem szép dolog."

Neki is kezd kialakulni a nyelvi humora, biztos a tesójától tanulta. Teljesen magától kitalálta, hogy a sonka beceneve "sonki ponki", és amikor egyszer mondtam neki, hogy a lépcsőn lefelé óvatosan, majd hozzátettem poénból, hogy san-san, akkor rámnézett, elmosolyodott, és közölte, hogy "ez vicces".
De nemcsak beszédben, empátiában is eszméletlen sokat fejlődött (eddig is benne volt ez a fajta kedvesség, csak most még hatványozottabban). Érti, ha valaki sírdogál, ha szomorú, és ha valakinek fáj valamije, akkor azonnal odajön, és simogat vagy puszit ad. Egyik alkalommal az apukája nekem mesélte, hogy fáj a lába, és ő csak ott sertepertélt, hallotta, és nem is figyeltünk nagyon rá, de egyszer csak odajött, és adott egy puszit Apa lábára. Főz a babának ebédet, utána lefekteti és betakargatja. Megöleli a mackóját, és mondja, hogy "szejetem".
A legnagyobb tudománya viszont a mesélés. Egyelőre elég nehéz követni, mert még azért szórványosan beszél, és nekem kell kitalálni, hogy miről van szó, de elmeséli a tegnap látott Pluto-meséket ("teknős levette páncélját", "nagy kutyus ott volt ágyon"), elmesél dalokat, mondókákat ("szegény legény elszakadt inge", "kutyus lába fáj"), bölcsiből történeteket ("Gergő sírdogál, adtam puszit"), és ezeket teljesen random, ahogy eszébe jutnak, mondja. Nem vagyok biztos benne, hogy rajtam kívül más is meg tudja fejteni ezeket a meséket, de igyekszem bátorítani, hogy ne felejtse ezt a jó szokását később sem.

És még egy nyelvi okosság. Ülünk az autóban, előttünk kocsisor, bambulok. Egyszer csak mondja hátulról, hogy "tesóé". Mondom micsoda, a szék? Vagy az autós játék? Nem. Tesóé. Fogalmam sincs, miről beszél. Erre elgondolkodik, látszik, hogy zakatol az agya, majd mondja, hogy "Lencsibabást". Áhá, értem, énekeljem el a lencsibabásat? Felderül, majd folytatja: "Előbb! Tesóé!". Mármint hogy előbb a tesója kedvenc dalát. Tehát ő eredetileg is ezt szerette volna, és amikor látta, hogy nem értem, keresett valamit, amiről tudta, hogy asszociálni fogok az éneklésre, és onnan már el tudta magyarázni, mit akar. Zseniális.

Az odavezető út

Amikor az ember igazán nagyon szeretne valamit, akkor jön a spórolás. A spórolás egy - közben elég idegesítő, visszatekintve viszont dicsőséges - folyamat, amelynek során türelem, vágyakozás és lemondások hosszú sorával végül elérjük az áhított célt. És az, hogy ennyit dolgoztunk, vágyakoztunk és tettünk érte, még értékesebbé teszi a megszerzett tárgyat/élményt. Sajnálom azokat a gyerekeket és felnőtteket, akik nem élik át ezt az utat. Persze nyilván nekem is jól esne néha, ha bizonyos céljaim közelebb lennének vagy akár most elérhetném őket, de megtanultam, hogy van haszna az odavezető útnak.
Amikor gyerekként kellett spórolni (például egy új Barbie-ruhára), a lemondás abból állt, hogy nem vettünk fagyit vagy rágót. Felnőttként komolyabbak a célok, komolyabbak a lemondások. Nem járok intézményesített tornára, nem megyek Apocalyptica koncertre, nem veszek drága sajtokat, nem veszek a gyerekeknek még egy könyvet, ilyesmik. Még a muszáj-dolgoknak is megfigyelem az árát, próbálok a hellyel vagy a mennyiséggel játszani. Mindig mérges voltam a nagymamámra, hogy képes elmenni több buszmegállót azért, mert máshol 10 forinttal olcsóbb a margarin - de most kezdem érteni. Ha valaki évtizedekig gyakorolja a spórolást, akkor nem tudja abbahagyni akkor sem, amikor már fizikailag nehéz neki.
Szerencsére nekem még nem nehéz fizikailag. És a végeredmény mindenért kárpótol (remélem).

Számsütiárus

Ebben a hónapban a legnagyobb esemény az oviba visszamenés volt Kistücsöknek, amit elég jól visel. Fizikailag csak egy napot volt otthon betegen, persze van ovitakony (=a sose múló minibetegség, amivel még mehet oviba), de amúgy jól van, étvágytalan volt egy darabig, de az inkább lelki talán. Nem mondom, hogy szívesen megy, de csak egy napot volt teljesen letört és kedvetlen, amúgy várja bent a pénztárgép, szóval nagy baj nem lehet... Meg sokat beszéltünk mostanában a kötelező dolgokról (pl. fogmosás, öltözés, oviba járás, ilyesmi), és hogy lehet morcogni, de nem nagyon éri meg, és azóta minden reggel megkérdezem, hogy "Ma morcogni fogsz, vagy jókedvű leszel?", és akkor nevet.
Amilyen okos amúgy, rögtön levágta a helyzetet. Ő megy oviba, aztán a tesója megy bölcsibe, és már az első nap rám nézett nagy komolyan, és mondta:
- Akkor te pedig hazamész egyedül.
Úgyhogy el kellett neki magyarázni azt is, hogy visszamegyek dolgozni. Azt hiszem, megértette.

Amióta ovi van, azóta kap zsebpénzt. 75 forintot. Azért ennyit, hogy lehessen jól számolgatni, és sok kicsi érme legyen. Az első zsebpénzét azonnal elköltötte egy túró rudira, de azóta már van 225 forintja, és még mindig nem költötte el, gyűjtöget. Még nem derült ki, hogy mire. Lehet, hogy ő maga se tudja.

Ottó, Ibolya, Jancsi, Laci

Kicsit megviseli, hogy nem lehet kimenni ebben az esőben, de azért igyekszünk kitalálni új játékokat. Ebben a hónapban a kislego (a rendes méretű) hódított, már trónszéktől kezdve macskariasztó házig mindent építettünk. A négy emberkénket is elneveztük: ők sorban Ottó, Ibolya, Jancsi és Laci. A postaláda és a lámpaépítés még a tuti, az irányított, füzetből való építés nem annyira.
Emellett az alábbi játékokat találtuk ki:

• Számsütiárus: ő a boltos, készít képzeletbeli számsütiket, én vagyok a vásárló, és megkérdezem, milyen számsüti van, mire kitalálunk valami ízesítést (csokis, málnás, szilvalekváros), és megvásárolom. Például a szilvalekváros kettes sütit. De néha elfogy a kettes, és akkor csak kilences van. Ízvilágban pedig már egész gasztronómiai magasságokba emelkedtünk, személyes kedvencem a málnaszörpös és a fahéjkrémes négyes.
• Passziánsz: a franciakártyával már jóval korábban megismerkedtünk, hiszen számok vannak rajta, és lehet jól sorbarakni, de most az esőre való tekintettel eszembe jutott, hogy hátha tetszene neki a passziánsz is, és tetszik. A paklit még én kezelem, de már ő rakja egymásra a lapokat, és kirakja az ászra sorban a kártyákat. Előre még nem lát, hogy ha átteszi a lapokat, akkor esetleg kiszabadul valami, de magát a játékot teljesen érti.
• Ráz-ráz-csóka: mostanában, amíg nincs tornaóra az oviban, tornázni is szoktunk, hogy szokja, hogy utánozni kell valakit. Ilyen kis közösségi játékokat is igyekszem játszani vele, mint csip-csip-csóka, de arra nem vevő, úgyhogy múltkor megráztam a kezét helyette (finoman), és tetszett neki.

A gyurmázás, aszfaltkrétázás és a csimpaszkodás kitölti a maradék időt.

A szóvicceket még mindig szereti, több is született most. Pl. a hálózsák helyett "lózsák", vagy ha építenél egy homokhalat, de száraz homokot tettél a formába, akkor nem homokhal, hanem homokhal-om lesz belőle... A képzeletbeli országunkat Fameróciának nevezte el, és amikor koszeső van (=a kertben dobálja a földes-avaros-füves maszatot), akkor bizony koszesernyő kell.

Padokban kísértő tudás

A bejegyzést tegnap akartam megírni :D

Egy ideje azzal (is) szórakoztatom magam esküvőkön, hogy verset írok az ifjú pár vendégkönyvébe (ha van). Ennek szellemében szombaton két pezsgő, egy aperol és egy pálinka után éppen bámultam a papíromat, amelyen ugyan állt egy verskezdemény, de minden sor legalább háromszor áthúzva, hogy már nem is nagyon lehetett követni, mire egy kedves (nem irodalmár) barát egyszer csak megkérdezte: mi is az, amikor a sorok kezdőbetűi valami szót kiadnak?
Egy kissé elnyílott szájjal koncentráltam, hogy valahonnan mégis sikerüljön előhalászni ezt az egyetemi padokban kísértő, és agyam egy sajnos nem annyira használt bugyrába száműzött tudást, mert hát azért mégis szakmai kérdés... de semmi.
- Anagramma? - kérdez tovább. Sanda sejtésem, hogy téved, de még szóhoz se jutok, mire másik asztaltárs:
- Nem, alliteráció!
- Na, az biztos nem, mert... - magyarázok. De közben lázasan gondolkodom, agyam red alertet küld a májamnak, hogy sürgős a felépülés, úgyhogy dolgozzon rendesebben. Eszembe jut, mi az anagramma, szuper, akkor most már kizártuk a felmerült javaslatokat.
Aztán egyszer csak, mint valami általános iskolás osztálytárs, előbukkan valami a ködből, gyanakszom, hogy tényleg ismerem-e ezt az arcot, ő megismer-e engem, nem csinálok-e hülyét magamból, ha üdvözlöm, végül bekockáztatom:
- Akrosztichon!
Most ők néznek úgy, mint egy ufóra. Elbizonytalanodom, de azért méltósággal előveszem a telefonom, és megnézem a wiki cikket. És megnyugszom. Még előhalászhatóak az egyetemi tanulmányaim, amikor létkérdés.

Vérnarancs, tárnics, rebarbara és társai

Tegnap az alábbi italokat fogyasztottam a szokásos vízen és teán kívül:
- pezsgő
* aperol - erről fogalmam sem volt mostanáig, micsoda, és nem lesz a kedvenc italom
* pálinka - irsai olivér szőlőből, zseniális volt
* fanta

Amit megcsillagoztam, azt évek óta nem ittam. Ja, lakodalomban voltam, egy nagyon kedves és jó hangulatú partin szívemnek kedves párral, vidám vőféllyel és mókás játékokkal. Ez is hosszú ideje az első lagzi, ahol végig jelen tudtam lenni, elmenés és/vagy törpék nélkül. És még menyasszonyi tortát is ettem. A Zélet szép.

Zenés autós romantikus

Végre láttam egy olyan filmet, amelyről legalább írni érdemes (a The Hitman's Bodyguardról elfelejtettem, az volt még jóság). A Baby Driver cuki, jó hangulatú, és lehetett volna majdnem tökéletes. SPOILER.

He's a cheat

Második délelőtt otthon. Még mindig nem váltottam meg a világot, cserébe egy csapásra leszoktam az ebédfőzésről, mert nekem nem kell annyira, mint a gyerekeknek. Emellett többnyire pihentem (olvasás, némi játék), és nagyszabású terveimet szövögettem (írás).
Megnéztem a legújabb Karib-tengeres filmet (rettenetes volt, valójában nem is értem, mi vett rá - szerintem az, hogy az alternatíva az új múmiás lett volna), mondjuk ezt nem délelőtt, hanem tegnap este. És a nyomorult Lich Kinget próbálom megverni mind a kilenc kaszttal, de eddig csak 2 (a nyilvánvaló 2) sikerült...:(

Matatás

Brémai muzsikusok v2

Első délelőttöm otthon egyedül. Azt sem tudom, mihez kapjak. Jól megérdemelt pihenés? Rendrakás, amely olyan régóta várat magára? Azoknak a dolgoknak a takarítása, amelyekre eddig nem jutott idő? A rettenetesen sok varrnivaló feldolgozásának megkezdése? Tornázás, hogy némileg formába hozzam magam? Okosodás a munkába visszamenetel előtt? Őszi ruhaválogatás? A tavalyi dió megtörése? Vagy a kislányomnak a régi pónijaim összeszedése és kicsinosítása? Netán a receptek továbbírása, amelyekkel kész kell lennem karácsonyig? Esetleg egy kis játék? Hm-hm...

Ja, hogy nincs internet egész nap, és ezért még ezt a postot is csak órákkal később tudom közzétenni? Akkor teljen el a délelőtt ostoba és felesleges matatással (többnyire rendrakás címén).

Ízlés kérdése

Furcsa dolog ez az ízlés. Azt gondolná az ember, hogy tanult dolog, de mostanában sokszor szembesülök vele, hogy nem az. Nyilván vannak részei, amelyeket tanuljuk (szülőktől, barátoktól, társadalomtól), de az biztos, hogy egy másfél éves gyerek nem azért nem szereti mondjuk a gombát, mert én azt mondtam vagy mutattam neki (mert amúgy szeretem is), hanem mert az ízlés személyes, ugyanúgy, mint a zene. Vannak egyetemesen pozitív (és negatív) együtthangzások, de utána hogy kinek mi "jön be", az egy sor együtthatón múlik. Még így is az egyik legnehezebb dolog számomra az, hogy igyekezzek nem befolyásolni a törpéket a saját ízlésemmel, és attól, hogy én nem szeretem mondjuk a birsalmát, ők megkóstolhassák, és fordítva, attól, hogy én nagyon szeretem a marhahúspogácsát, nekik ne legyen kötelező megenni (csak megkóstolni - az kötelező). Tehát igyekszem olyan ételekkel is megismertetni őket, amit magamtól kevésbé eszem, és úgy szélesíteni a palettát, hogy közben odafigyelek az ízlésükre (pl. új húsfélét ismerős rizzsel, új zöldséget ismerős levesbe, stb.).
Amikor mi voltunk gyerekek, meg főleg mikor a szüleink, akkor egyszerű volt a képlet: megeszed és kész, addig nem állsz fel (szerencsére nálunk nem így volt). Én ebben is inkább a jutalmazás, mint a büntetés híve vagyok: sosem büntetem, ha nem eszik meg valamit (nem állhatsz fel, nem nézhetsz mesét, stb.), hanem ha mindent megeszik a tányérról, akkor nagyon megdicsérem, ebéd után esetleg egy kis desszert is jöhet, stb. És tény, hogy én itt a jólétben mit sem tudok a háborúról és nélkülözésről, de sokkal kevésbé zavar, ha marad a tányérban egy kis leves, mint ha a gyerekem kényszerből eszik, és már nem is tudja eldönteni, hogy éhes-e.*

*Nem, nem kap másikféle ételt, ha nem eszi meg, ami az ebéd/vacsora.