Cuki, okos... és beszél

Tündérbogárka 22 hónapos. Amikor valamit nagyon ügyesen csinál, akkor közli, hogy "ügyes vagyok", majd rögtön utána: "nagylány vagyok". De azért ő még egy pici kislány, és még sokat kell aludni a szülinapjáig, ezt mondogatom.
A legnagyobb izgalom, ami ebben a hónapban történt vele, a bölcsi. Szeptember elején kezdtük, és egy hét alatt beszokott, nagyon ügyes volt. Heti háromszor jár, és ugyan reggel még előadja a műsort, hogy ő inkább haza szeretne jönni velem, de amint elmegyek, jól érzi magát, és mindenki szereti bent, és rendesen eszik, és minden oké. Ami a bölcsi mellékhatása volt, az az alvásának ideiglenes megromlása, éjszakánként felriadt, és azóta az elalvás nehezebben megy, de szerintem már sikerült feldolgozni az élményt, mert a felébredések elmaradtak, és már sírdogálás sincs lefekvéskor. Szóval nagyjából visszazökkentünk a rendes kerékvágásba.
Ebben a hónapban is a beszédre gyúrt, de most aztán igazán látványosan. Múlt hónapban azért még csak szavakat mondott (bár szép kiejtéssel és ragozással), most már mondatokban beszél: "Bácsi levette pólóját", "Szerintem Anni néni vásárol", meg ilyenek. Tudja mondani, hogy "álmos vagyok", de ha szomjas, akkor azt mondja, hogy "inni kell". Amikor a mondókás könyvet nézzük, és a Cirmos cica haj-hoz érünk, akkor teljesen elmondja a sztorit: "Mérges kislány, megijedt cica, megette vajat, nem szép dolog."

Neki is kezd kialakulni a nyelvi humora, biztos a tesójától tanulta. Teljesen magától kitalálta, hogy a sonka beceneve "sonki ponki", és amikor egyszer mondtam neki, hogy a lépcsőn lefelé óvatosan, majd hozzátettem poénból, hogy san-san, akkor rámnézett, elmosolyodott, és közölte, hogy "ez vicces".
De nemcsak beszédben, empátiában is eszméletlen sokat fejlődött (eddig is benne volt ez a fajta kedvesség, csak most még hatványozottabban). Érti, ha valaki sírdogál, ha szomorú, és ha valakinek fáj valamije, akkor azonnal odajön, és simogat vagy puszit ad. Egyik alkalommal az apukája nekem mesélte, hogy fáj a lába, és ő csak ott sertepertélt, hallotta, és nem is figyeltünk nagyon rá, de egyszer csak odajött, és adott egy puszit Apa lábára. Főz a babának ebédet, utána lefekteti és betakargatja. Megöleli a mackóját, és mondja, hogy "szejetem".
A legnagyobb tudománya viszont a mesélés. Egyelőre elég nehéz követni, mert még azért szórványosan beszél, és nekem kell kitalálni, hogy miről van szó, de elmeséli a tegnap látott Pluto-meséket ("teknős levette páncélját", "nagy kutyus ott volt ágyon"), elmesél dalokat, mondókákat ("szegény legény elszakadt inge", "kutyus lába fáj"), bölcsiből történeteket ("Gergő sírdogál, adtam puszit"), és ezeket teljesen random, ahogy eszébe jutnak, mondja. Nem vagyok biztos benne, hogy rajtam kívül más is meg tudja fejteni ezeket a meséket, de igyekszem bátorítani, hogy ne felejtse ezt a jó szokását később sem.

És még egy nyelvi okosság. Ülünk az autóban, előttünk kocsisor, bambulok. Egyszer csak mondja hátulról, hogy "tesóé". Mondom micsoda, a szék? Vagy az autós játék? Nem. Tesóé. Fogalmam sincs, miről beszél. Erre elgondolkodik, látszik, hogy zakatol az agya, majd mondja, hogy "Lencsibabást". Áhá, értem, énekeljem el a lencsibabásat? Felderül, majd folytatja: "Előbb! Tesóé!". Mármint hogy előbb a tesója kedvenc dalát. Tehát ő eredetileg is ezt szerette volna, és amikor látta, hogy nem értem, keresett valamit, amiről tudta, hogy asszociálni fogok az éneklésre, és onnan már el tudta magyarázni, mit akar. Zseniális.