Kirakós, teák, kártyák

Kistücsök legnagyobb vívmánya ebben a hónapban, hogy a köszönés terén átütőnek mondható sikert értünk el. Eddig az volt a felállás, hogy én nyaggattam, hogy köszönjön szépen, és jó példával jártam elöl, mindenkinek jó hangosan köszönve, és már mindenkinek kicsit szenvedés volt pl. az oviból elmenetel, mikor az óvónéni hangosan köszönt, ő meg nem. De a családon belül se köszönt, szóval ezt nemcsak az "idegeneknek" tartogatta.
Aztán egyik nap kitaláltam, hogy elég csak egyvalakinek köszönnie. Ki kell választania valakit, és annak. A szemembe nézett, elmosolyodott, és azt mondta: "Ez tetszik.". És azóta megy. Köszön egyvalakinek az oviban érkezéskor és elmenéskor, már volt, hogy az óvónéniket választotta, akik nagyon örültek ennek, és azóta a családon belül is köszön (többnyire), ami szintén megörvendeztette a résztvevőket.
Nyilván nem ez a végső cél, viszont a nulláról egyre lépni mindig nehezebb, mint egyről a kettőre.
A másik nagy tudománya, hogy most már képes kirakni teljesen egyedül 30 darabos kirakóst. A kirakóssal úgy voltunk, hogy raktuk a 9 darabosokat bőszen, és amikor 9-ről 12-esre akartunk váltani, akkor felhagyott vele, mert "az már túl nehéz". Egy év pauza, és most úgy kezdte, hogy kaptunk Verdás 20 darabosokat, azokat kirakta egyedül, és most kaptunk egy Verdás 30-asat, és azt is. Kétféle puzzle-rakási képesség van szerintem: aki formára megy, és aki mintára. Aki formára, az látja az apró vonal- és bucikülönbségeket, sarkok, szélek, ilyen-olyan formák alapján dolgozik elsősorban. Aki mintára, az pedig a kétszáz darab között is észreveszi pont azt, amelyik oda való a színe, árnyalata, stb. alapján. Kistücsök az első kategória, a húga a második. Mindketten nagyon ügyesen kirakóznak, teljesen különböző módszerrel.
Elkezdtünk diafilmeket nézni, mivel sötét lett. Sajnos elég limitált a választék, de azért így is élvezzük, majdnem minden este megnézünk egyet. Egyik nap egyszer csak ilyet szól Kistücsök:
- Az oviban is van diavetítés. Csak ott trapéz alakú a kép...

Mostanában sokat játszunk normális LEGO-val, építettünk már háztól autóig, trónszéktől Csipkerózsika tornyáig, számháztól számfáig mindent, sima számokat is. Azt már írtam, hogy az emberkéknek mindnek van neve, és néha játszunk simán vendégségeset, fagyiárusosat, stb. Minap Kistücsök gondolt egyet, levette az egyik emberke haját, tett a fejére egy fehér lapos kört, és közölte:
- Pék Jancsi!
Úgyhogy gyorsan csináltunk neki péksütiboltot, és azzal játszottunk egész délután. Milyen jó ötlet volt! Aztán meguntuk, másnap csináltunk repülő autót, és Ottó felrepült az égbe. Kistücsök egyszer csak fogta az egyik lego-ajtót, vízszintesen feltartotta a levegőbe, és Ottó az autóval együtt átszáguldott rajta. Mi az, kérdeztem.
- Az űr ajtaja!
Mert azt ugye nyilván tudja, hogy az ég fölött az űr van.

Mostanában szeret szétpakolni, és szereti megnézni, mit reagálok, ha rosszul vannak a dolgok. Ez az ő alapvetően rend- és rendszerszerető kis lelkének is izgalmas dolog. Például adtam a gyerekeknek játékteákat, azaz minden otthon lévő teából egy filtert a zacskójával együtt, hogy főzhessenek játékteát, szagolgassák, stb. Természetesen mindegyikre rajzoltunk számokat, hogy tudjuk, melyik filter melyik zacskóba való, illetve ezáltal tudjuk, melyik milyen illatú (kéne legyen, csak már rég elment az aromája).
Kistücsök negyed órát is elmolyol azzal, hogy kiveszi és beteszi a filtereket a zacskókba - mostanában direkt helytelenül: egyesbe a hármas, hármasba az ötös stb. És amikor kérdezem, hogy szép rendbe rakta-e őket, akkor vigyorog, és közli:
- Rendetlenkednek a teák.

Ja, és végezetül az új sláger: az itt-a-pirosozás. Van nekünk egy régi-régi kártyánk, hangszerekkel, négyet kell összeszedni (kicsit Fekete Péter jellegű játék), azoknak a háttere szép egyszínű, úgyhogy múltkor megtanítottam itt-a-pirosozni, mert azt a két éves húga is tudja játszani (nagyjából). Az, hogy valami nem az eszén múlik, hanem tényleg tiszta szerencse, szintén van olyan izgalmas, mint a rendetlenkedő dolgok, úgyhogy azóta állandóan azt akar játszani. Persze csalni is próbál, alulról veszi ki a pirosat, meg ilyenek, néha "nem veszem észre". Mert én is pont ugyanezt csináltam négy évesen.