Az év első filmélménye

Az idei évet erősen kezdtük néznivaló tekintetében: sorozatból a Peaky Blinders 1. szezont fejeztük be (erről majd ha felzárkóztam teljesen), filmből pedig az idei első a Blade Runner 2049 volt. Végre. Nekem az 1982-es nagy kedvenc volt, a többszörnézett kevesek egyike, a zenéjét meg rongyosra hallgattam magnókazettán. A folytatás méltó tisztelettel nyúlt hozzá, mind látványban, mind színészi teljesítményben hozta a színvonalat, és még a sztori is jó volt... szóval kiváló évkezdés. SPOILER.

Persze lassú volt. De direkt. Minden direkt volt. A magyar beszéd, az óriás hologramok, az esős jelenet, a kis faló játék, és a végén a hóesésben ugyanaz a zene, mint a híres "I've seen things..." monológ alatt... Teljesen le a kalappal ez ügyben. Még a sztori mint folytatás is hihető volt, hiszen Tyrell a saját lánya képére formálta Rachelt, teljesen belefér nekem, hogy éppen őt fejlesztette szaporodni képessé.

Goslingot kedvelem, eddig a Nice Guys-ban bírtam a legjobban, ez most megváltozott... A Drive-ban már gyakorolhatta eleget ezt a fapofát, de valahogy jól áll neki, hiteles tud maradni. És az a színészi játék, amikor a lány megmondja neki, hogy valódi emlékeket mutatott, és felfogja, hogy talán éppen ő a gyermek, na az mutatta meg, mit tud igazán.
És persze a csavar. Hogy nem ő az. Ott volt az arcunkban minden infó, teljesen egyértelmű, a lány 8 éves kora óta van bezárva, sír az emlékek láttán, ott a dns-es egyezés talány, a kék pólós utalás, és mégis annyira elvitt a film magával, hogy nem jöttem rá, csak amikor közli vele a lázadó nő, hogy "she". Elég bamba dolog, tudom. De ez is a film jóságára írandó.
Jelenleg nem tudok felsorolni negatívumot. Majd még gondolkodom rajta, meg megnézem még egyszer, de így ez most 10/10.