Matrix: Resurrections

Megnéztem a Matrix: Resurrections-t még tavaly a két ünnep között moziban. Azt tudni kell, hogy anno az első rész annyira beütött, hogy utána elég sokáig nem tértem magamhoz (sikerült még anno úgy megnézni, hogy semmit, de semmit nem tudtam róla előre, és csodálatosan fantasztikus volt), és elég kevés film van, amit többször láttam életemben (kb. egy kezemen meg tudom számolni), de ez azok közé tartozik. Aztán lehet fikázni, de nekem tetszett a második és a harmadik rész is - nyilván nem annyira, mint az egy, de értettem a szándékot, tetszettek bennük a részletek (ikrek, Merovingi, Oracle, Keymaker, a lépcsős harc, aztán még Zion is), játszottam a videojátékkal, végignéztem az Animatrixot, kb. négy univerzum van összesen, amit ennyire magamba integráltam.

Úgyhogy annak lehetősége, hogy még pár órát újra együtt tölthetek ezekkel a szereplőkkel és ezzel az univerzummal, már önmagában elég lett volna. Keanu Reeves-t egyébként is megnézem, teljesen mindegy, mit csinál, mélységesen tisztelem és kedvelem. Nagyon örülök, hogy elvállalta, és persze Trinity is, ha három órán keresztül csak messzenéznek köpenylobogva, akkor is fine. 

És akkor elkezdődött a film, és szerintem zseniális az első egy óra. Ez a csavar, hogy Neo-t betették videojáték-készítőnek, és maga az Architect osztja az észt a pszichológusaként, hatalmas: hiszen én játszottam a videojátékkal (jó, nem úgy, de tényleg), hiszen én kicsiben átéltem ezt a mi valóság, mi nem az érzést a filmek után, az utóbbi idők legjobb inside joke-ja. Sajnos kicsit lelőtték a trailerben, de az a hosszú képsor, amikor peregnek a kék pirulák, közben vitatkoznak a fejlesztők, hogy mit kéne csinálni a Mátrix 4-gyel, közben Neo mindennap fut a futópadon, és a végén ott a gumikacsa a fején, az libabőr!

Aztán van az a rész, amikor gyakorlatilag végigpörgetjük az első Mátrixot, az ugye fun, de nem annyira, nyilván nem nekem szól, hanem azoknak, akik nem látták, vagy nem eleget - de oké. Az a kis poén, hogy az új Morpheus valójában Neo kísérlete, és a doboz a dobozban elmélet alapján kijjebb szabadul, tetszett, belefért. Poén a fehér hátteres beszélgetés, poén a kung-fu (talán picit túltolva). Az aktuális új kapitány jól sikerült karakter, szerethető. tetszik, fine.

És akkor van az a jelenet, amikor visszajönnek a Mátrixba, és Smith várja őket, és jönnek a kikukázott karakterek, és Neo egy szinttel lejjebb harcol, a többiek meg tessék-lássék csapkodnak, de amúgy minek, meg amúgy Smith miért támad rá, vagy aztán később miért gondolja meg magát, meg amúgy kik ezek a többiek, miért nem legalább az ikrek, hogy felismerjük őket? Na és a leggázabb: miért kell a Merovinginek ostobaságokat ordító béna homelessnek lennie? Értem, hogy sokkolás-polgárpukkasztás-csakazértse, de szerintem egy kihagyott lehetőség.

És onnantól a film "csak" okés. Vannak benne érdekes ötletek (pl. a reverse bullet-time), jópofa párbeszédek, Niobe öregen is cool, látványilag gyönyörű a két külön pod, amelyben Neo és Trinity van, aztán az a párbeszéd, mikor gyakorlatilag "kiszól a filmből" Wachowski (a kreatív alkotás és a képzelet vs. a valóság), meg a másik, mikor Neo és Trinity kávézik, és megbeszélik, hogy mi az élet értelme, ezek mind cool elemek. De nem áll össze annyira, amennyire lehetne. A zombis akciójelenet béna, a kiszabadítás és parancsmegtagadás a valóságban full béna, főleg utána ahogy kiderül, hogy akkor mégse kapnak fegyelmit, hanem elmennek a legrizikósabb küldetésre. Pár szereplő teljesen felesleges, csak zaj (a másik hajó kapitánya, Bugs hajóján a csaj - neki egyetlen értelmes párbeszéde van, "It's time I trust her", de azt másnak a szájába is lehetett volna adni). Van egy teljesen kihagyott ziccer szereplő, akiből sokkal többet ki lehetett volna hozni (a "neológus"), és az Analystet játszó Neil Patrick Harris szerintem kiváló volt a szerepében, meg még ezt a logikát is el lehet fogadni, hogy sokkal több energiát termelnek, de a végén valahogy szétesik a Nagy Gonosz Terv, meg bejelentik, hogy vissza kell állni az előző Mátrix verzióra, aminek tökre megörültem, hogy akkor most megint bakelittelefonok lesznek és kilencvenes évek, de ezt is kihagytuk.

Az utolsó jelenet persze cool, ez a de hát mi nem is egyezkedni jöttünk, és mindketten elrepülnek a RAtM-re még mindig libabőr, megkaptam, amiért beültem, köszönöm szépen az élményt, máskor is bármikor.

Egy pici kritikus szem nem ártott volna még a scriptírásnál, de azért én nem szomorkodom ettől a filmtől. Ja, egy utolsó dolog. Szerintem hiba volt nem megvárni Hugo Weavinget. Azt olvastam, csak nem bírták összeegyeztetni az időpontokat, és eredetileg ő játszotta volna Smitht. Minden tisztelettel az újfiú felé, SEMENNYIRE se tudta megközelíteni az eredetit. Kár volt.

Még így is 7/10 nekem, nyilván nem vagyok objektív.