Nem jött Tündér Ilona

Tegnap éjjel, fél kettő körül, mikor a Jupiter már magasan járt, és a szél elállt, esküszöm, hallottam, ahogy egy alma hatalmasat sóhajtott, mielőtt elengedte a fát, és puffant egyet a földön.

Castle nemcsak egy van (szerencsére)

A Castle sorozat nagyon jó!
Nemcsak azért, mert egy író a főszereplő, bár tény, hogy ezért kezdtem el nézni, és nem is csalódtam. Egyszerűen jól van összetéve. Jók a karakterek, a párbeszédek, az elején a kamerasvenkelés a bűntett helyszínén, minden ott van, ahol kell. Mint a House-ban, itt sem a case az igazán érdekes, hanem a közben a karakterek között folyó beszélgetések, bár az is tény, hogy az első szezon még új annyira, hogy maga a case is lekösse az embert. Nem tudom, ez mennyire lesz így a negyedik szezonban, meglátjuk.

Leginkább persze a karakterek viszik az egészet. Nathan Fillion telitalálat a szerepre, kb. ugyanazt a figurát hozza, mint a Firefly-ban (ami ugye minden idők legjobb sorozata), és jól áll neki. Van is egy csomó Firefly-os utalás a sorozatban, ami külön piros pont.
Maga a karakter nem új, pl. hogy egyet mondjak, Tony Starknál láttunk hasonlót: saját szakterületén vérprofi, pimasz, gazdag és jóképű fickó, aki nem törődik semmivel, mert megteheti. Viszont míg Tony gyakorlatilag egyedül van, Richard Castle-nek van családja, és ez teszi egyszerre szerethetővé és különlegessé.

Az egyik legjobban például az tetszik a sorozatban, hogy végre nem ragaszkodtak az elvált férfi, akinek gondjai vannak a lassan felnövő gyerekével kliséhez. Az apa-lánya kapcsolat a sorozatban hiteles, kedves, és a néző számára azt sugallja, hogy igen, működhet ez az egész akkor is, ha a szülők elváltak, akkor is, ha a gyerek tinédzser, és akkor is, ha az apuka késő este is dolgozik. Csak tenni kell érte. Alexis a turbulens és zaklatott család egyetlen "normális" tagja, ezáltal sokkal központibb és hangsúlyosabb a szerepe, mint más sorozatokban a "kislánynak". Segít megfelelően egyik vagy másik irányba billenteni az egyensúlyt, és közben azt a célt is szolgálja, hogy a különböző detektíves sorozatokhoz hozzáedződött néző kicsit belegondoljon, hogy a bűntények csak addig érdekesek, míg nem a saját családunkkal történnek meg.

Az egész sorozat legjobb karaktere Martha, Rick anyja. Jól el van találva, hogy ne legyen túlzó, szánalmas vagy érdektelen a kiöregedett színésznő figurája. A feministáknak is biztosan tetszik magabiztosságával, életbölcsességeivel és gondtalannak tűnő, de nagyon is komoly, szándékos életszeretetével, de mivel a sorozat humor-faktora 70%-át is Martha köré épül, mindenki szórakoztatónak találhatja. Én mindenképp.
A karót nyelt, múltjában családi tragédiával küzdő, okos és csinos nyomozónő karaktere szintén nem eredeti, viszont ez senkit nem zavar, amíg képes beszólni az önelégült Castle-nek, és ugyanakkor "tökös", és nem fél a kihívásoktól.
A karakterek önmagukban viszont nem lennének elegek, ha nem lenne jól megírva a script, és nem lennének nagyon jók a párbeszédek. Csak tanulni lehet belőle. Még az írásról is, az meg külön bónusz.

Áfonyás tormahab

Korábban sosem jártam evangélikus templomban, és sosem vettem részt ilyen szertartáson. Szombaton evangélikus esküvőre mentem, így ez is eljött. És meg kell vallanom, nagyon tetszett.
Biztosan az atya is gyakorlott volt, de nagyon megfogott az egész. Nyilván akadtak ismerős elemek, szóval nem volt teljesen idegen a környezet. De az atya olyan okos és megfogadni való útravalót adott a párnak, amilyet szerintem kevesen kapnak. A hétköznap ünnepéről, az egymásban megtalált örömforrás megtartásáról és arról beszélt, hogy mennyire fontos nem elkényelmesedni, hanem folyamatosan tenni a közös jólétért.
Később megismerkedtem az atya lányával is, keveset beszéltünk ugyan, de még inkább visszacsatoltam a szentbeszédre, és úgy éreztem, az ő szájából hiteles volt ez az útravaló. Mert ő is tudja, milyen nehézségek jönnek el a házasságban.

Egyébként maga az esküvő és a lakodalom egészében véve is nagyon tetszett. Az Udvarház Étteremből még mindig brutálszép a kilátás, az áfonyás tormahabbal megkent sonka egészen különleges menüelem, ráadásul finom is, a Music Box zenekar kiválóan teljesített, és a tangó, amit a pár betanult, állati látványos volt.

Úgyhogy ritkán szoktam ilyet csinálni, de most a vendégkönyvbe egy akrosztikonos verset költöttem. Nekik szántam, úgyhogy nem írom le ide, de azt kell mondjam, egész jó lett. Lehet, hogy azért, mert a saját érzéseimből táplálkozott...

Azt mondta az öreg bölcs

Aki másnak tanácsot ad, fogadja meg maga is.

Let Yourself Go

Innen.

Dinnyetáska

És ha már szó volt róla, hogy épp kézműveskedem, jelentem, befejeztem, sőt, tegnap el is jutott a gazdájához. Engedélyt kértem - és kaptam -, úgyhogy megosztom, miként készül egy...

Dinnyetáska / Water Melon Bag

Összetevők:
piros vastag filc anyag
zöld vastag filc anyag
ízlés szerint piros vagy zöld hímzőfonal
ízlés szerint piros vagy zöld pamutszalag
filcgomb
fekete zselés toll

A piros filcre rajzoltam egy félkör-szerűséget, annyit csalva, hogy a hasa kicsit laposabb legyen. Nem csak azért, mert a lapos has már önmagában szép, hanem mert akkor jobban lehet majd a táskába pakolni. A félkört kivágtam, majd mintának használtam még egy félkörhöz. A zöld filc anyagból pedig hosszában levágtam egy csíkot, és bekarcsúsítottam a széleit, hogy dinnyehéjhoz jobban hasonlítson.

Na, és akkor itt jön a hosszadalmas feladat: összevarrni ezeket. Természetesen először az egyik piros oldalt kell felvarrni a zöld csík szélére. Én egészen mezei öltést használtam, és úgy éreztem, a zöld jobb lesz, de a piros fonalnak is lenne létjogosultsága amúgy.

Így néz ki, ha elkészült az egyik oldal:

Ugyanezt a másik oldallal is elvégezzük, és akkor a táskának a rakodórésze készen is van. Már csak vállpántot kell rá varrni, itt arra kell figyelni, hogy nagy felületen legyen odavarrva a filchez, hogy a súly ne kezdje ki az anyagot.

Plusz én mindenképp akartam, hogy legalább valamennyire be lehessen zárni, ezért készítettem egyszerű zárszerkezett is. Először kivágtam a szalag közepén egy megfelelő méretű lyukat, ezt pelenkaöltéssel végigvarrtam, hogy ne jöjjön szét, majd bevarrtam a szalag végét is.

A filcgombot is fellvartam a megfelelő helyre (fontos, hogy laza legyen, és tekerjük végig a nyakát, mint a libának egy gombnak.

Most már csak oda kell erősíteni a lyukas szalagot a megfelelő helyre, és rajzolni kell a dinnyének néhány magot, hogy autentikus legyen, és kész is a mű:

Manji egy a-val

Kis segítséggel ma felfedeztem, hogy a japánok voltak olyan kedvesek, és elneveztek rólam egy karaktert, méghozzá ezt: 卍.
Szerencsére a békésebb verziót, nem a horogkeresztet. Itt a bizonyíték. Szegények elrontották, mert kihagytak egy 'a'-t a nevemből, de hát annyi baj legyen.
Amúgy a jel a swastika nevet viseli hivatalosan. A japán térképeken a Buddha-templomokat jelöli, illetve a középkor óta sok klán és család címerében megtalálható. Ha egyszer lesz címerem, majd én is jól beleteszem.

Murder your darlings

Az írásnak nem az a legnehezebb része, amikor az ember létrehozza a nyers szöveget. Ha megvan a váz, akkor az csak elhatározás és kitartás kérdése.

A nehéz az úgynevezett Murder your darlings rész, amely kifejezést először Sir Arthur Quiller-Couch írt le On the Art of Writing c. könyvében. Ennek lényege, hogy a nálad sokkal objektívebb bétaolvasók (azok a szerencsétlenek, akik nem a kész, végleges szöveget olvassák el, hanem a silány nyers változatot) rámutatnak bizonyos, számodra kedves szereplőkre/részekre/tárgyakra/mondatokra stb., és megmondják, hogy kuka. Azaz hogy nem odaillő, felesleges, kizökkent, vagy simán szörnyű. És a szörnyű valójában az, hogy igazuk van. Csak ezt néha elég nehéz beismerni.

Viszont ha sikerül, akkor az író, aki korábban már megfelelő mértékben eltávolodott a szövegétől (= hetekig bottal se ért hozzá, és lehetőleg teljesen mást csinált), kíméletlen gyilkolásba kezd, és jobbá teszi a szövegét. Kiirtja az ilyen mondatokat, hiába nőttek a szívéhez, mint például:
"Az alkonyi nap bókjától elpirult az ég."

Egy fél napot gondolkodtam azon tegnap, hogy a főszereplőm beceneve maradjon-e, annak ellenére, hogy alapvetően gyerekes. A kérdés persze összetett, mert egyetértek azokkal is, akik kukába dobnák, meg azokkal is, akik szerint nem zavaró, és kell a mai tudásbázisra alapozni. De azt hiszem, engedek a képzeletbeli erőszaknak, és legyilkolom ezt a becenevet.

Komálom Komárom

Az eredeti terv természetesen a rockopera megnézése volt, ezért akartunk augusztus 20 alkalmából Komáromba látogatni, de nem sikerült jegyet szereznem rá, így maradt a kora délutáni program a Csillag Erődben: íjász találkozó és kézműves vásár.
Én mindig is kedveltem a hagyományőrzést és a beöltözést régebbi ruhákba, úgyhogy szívesen jártam végig az erőd területét. Volt mindenféle mesterség: méhésztől fafaragóig, grafológustól (?!) kovácsig. Sőt, a kovácsok még egy kis kardvívást is rögtönöztek a nézelődőknek.

Emellett volt hastáncos lány is, aki a Szelindek együttes zenéjére táncolt. Róla nem csináltunk fotót, hogy ne vesszen el a postom többi része, hehe.
Amúgy meg ki lehetett próbálni az íjászkodást tök ingyen, az Erődváros Íjász SE jóvoltából. Naná, hogy kipróbáltam. Már korábban is lőttem párat, még a régi szememmel, de valahogy most se ment jobban. Lehet, hogy nem csak éles szem kell ehhez...

Plusz volt egy kis előadás is várvédők kontra támadó sereg, hasonlót láttam már párat, de az aranyos volt, amikor meghajlás helyett artikulátlan üvöltéssel az összes résztvevő elindult a közönség felé kardokkal, és csak az utolsó pillanatban fékeztek le.

Plusz kaptam fahéjas kürtőskalácsot és bodzás és mentás mézet, mindegyik nagyon finom, az utóbbi kettő egészen különleges. Kóstoltam gesztenyemézet is, az is nagyon különleges volt, viszont nekem nagyon erős ízű.

Átmentünk a szlovák oldalra is, megnézni az öreg erődöt, de be volt zárva. Pedig szívesen megnézném egyszer, annak ellenére, hogy elhanyagolt állapotban van.

Szóval a meghiúsult eredeti program és erődnézés ellenére végül is jól éreztük magunkat, ettünk sült kolbászt ebédre, néztük a jurtában lakó, beöltözött családokat, élveztük a napsütést, és egészen kevésszer jutott eszembe a Knights of Badassdom c. film...

Mandzsitown

No de ha már korábban itt és itt említettem a kis vonatjaimat, akkor itt az ideje, hogy beszámoljak róluk.
Premissza: a FarmVille óta utálom a FB-s játékokat, és nem is játszom velük, sőt, blokkolom őket, ha valaki más invitál.
Itt is annyi volt az eredeti terv, hogy szomszéd leszek, csak azért, hogy J meg tudjon venni valamit, amihez megfelelő mennyiségű szomszéd kell. De aztán ott ragadtam.

A játék neve TrainStation, a jobban sikerült FB-s játékok közül való (már van saját portálja is, tehát FB-mentesen is lehet játszani), azaz nem rinyál folyton, hogy vegyek kristályt, invitáljam meg a barátaimat, küldjek ajándékot, miegymás. Ez ugyanis annyira szokott bosszantani, hogy azonnal hagyom a francba.
A lényeg az, hogy van egy kis állomásod, és azt kell fejleszteni, csinosítani épületekkel. Ehhez különböző anyagok kellenek (eleinte fa, szög, majd üveg, acél és így tovább), amelyeket természetesen vonattal tudod magadhoz szállítani. Viszont az se mindegy, hogy milyen mozdony milyen vontatmányt húz, tehát ezeket is kell fejleszteni, ez utóbbiakat viszont tipikusan pénzért. Pénzt pedig utasok és levelek szállításából kapsz.

A vonatszerelmesek legnagyobb örömére a dolog eléggé autentikus, tehát szépen végig lehet venni a vonattörténelmet az első gőzmozdonyoktól a mai szupervonatokig, technológiát is lehet váltani (dieselisation, electrification), és van a játékban egy beépített múzeum, ahol az összes vonatról van pár mondatos leírás. Például így tudhatja meg az ember lánya, hogy volt egy úgynevezett "Big Boy" gőzmozdony, amely kb. 1960-ig volt forgalomban, és amely annyira nagy és durva, meg annyi szén és víz fért bele, és annyira sok tonna cuccot bírt szállítani, hogy csak na.

Ha valaki ráunt a közép-amerikai sivatagos tematikára, akkor vehet új theme-eket, plusz új utcát az állomásához, új vágányokat, stb.
Szóval a játék ugyanolyan tamagocsi, mint a többi, viszont azt a napi 10 percet megéri. Nekem legalábbis. Mandzsitown igen forgalmas várossá cseperedett:

Most a cél a 110-es szint és egy 18 vontatmányos dízelmozdony, ő:

Fehér sortom már van

Azt azért megmondhatná nekem valaki, hogy ki az, aki békésen teniszezik a pályán reggel fél 10-kor, mikor én épp meetingről jövök. Én is szeretnék fél 10-kor békésen teniszezni. Fehér sortom már van.

Hogy pozitívan induljon a nap

Van egy olyan oldal, hogy pozitivnap.hu. Az a lényege, hogy a gyilkosságokról, háborúról, sikkasztásról és effélékről nem ír, viszont minden más (semleges vagy pozitív) hírt tálal naprakészen, mint egy rendes hírportál. A teljes hitvallásuk is elolvasható a honlapon. Azt állítják, hogy a magyar média negatív beállítottságú, és a magyar emberek is pesszimisták, borúlátóak. Az oldal szerkesztői szerint ezen lehet változtatni, pozitív napkezdéssel és jól válogatott, de igaz hírekkel.

Az egész dolog persze vitatható, mert elvileg egy hírportálnak az lenne a dolga, hogy mindenről hírt adjon annak töltésétől függetlenül, a gyakorlatban azonban ez tényleg nem így van, tényleg túl sok az ölés, megcsalás, robbantás, stb., és az ember nem értesül a pozitívumokról - mivel az nem szenzáció.
Szóval egyfelől persze tisztában vagyok vele, hogy a kép nem teljes ezzel a hírportállal (tehát ha nagyon akarok, akkor utánanézek máshol), viszont másfelől azt hiszem, nem érdekel. Nekem tetszik a koncepció, és ezt fogom használni.

Kitaszított kitaszítottak

A minap az Outcasts kapcsán arról beszélgettünk, hogy vajon miért van gyakorlatilag eleve bukásra ítélve egy scifi sorozat a kórházas-nyomozós sorozatokkal, valóságshow-kkal és szappanoperákkal szemben. Egyrészt ugye relatíve drága őket legyártani, és a célközönség jó eséllyel közelebb áll az IT-hoz, mint az átlag, így tipikusan nem a tv-ben nézi meg az új részt, hanem felvételről, netről, dvd-ről, stb. Viszont a csatornák értékelési rendszerében nagyon fontos tényező a reklámbevétel, azaz csak az számít, amit ott és akkor néznek. Ezzel szemben pl. egy valóságshow/tehetségkutató költségvetése kevesebb, viszont muszáj "élőben" nézni, különben az ember lemarad a pletykáról.*

Mindez csak azért lényeges most számomra, mert végre megint tetszett egy scifi sorozat (Firefly után elég nehéz volt, és azt is lelőtték), erre a jelenlegi álláspont szerint nem csinálnak belőle új szezont.
Pedig szerintem jó az Outcasts első szezon. És nemcsak szerintem, van belőle wikia oldal is, plusz rajongói oldalak, ahol próbálják rávenni a BBC-t, hogy folytassák.
Miért? Sorolom.
Vigyázat, a post további része spoilerekkel erősen terhelt!

Világ
Új, misztikus bolygó, az emberiség reményével. Nincs minden természeti jelenség megfejtve, sőt, ez a konfliktus egyik forrása. Az információt jól adagolják, az elején azt hisszük, csak emberi drámákról fog szólni a sorozat, aztán kiderül, hogy ennél sokkal több. Nekem amúgy pluszban különösen kedves, hogy a bolygó neve Carpathia.
Az idegen világban küzködő közösség, a születés körüli gondok, a Föld lakhatatlansága, ezek nem új dolgok, de nem lihegik túl, viszont kifejtik annyira, hogy érdekes legyen.

Sztori
Egyáltalán nem humoros a sorozat, ellentétben például a Firefly-jal (lehet, ez is baj volt vele), a konfliktusok és drámai részek viszont többségében mélyek és kidolgozottak. Nem érik el a House, M.D. mélységét és kidolgozottságát, de hát ott kizárólag az emberi drámák adják el a sorozatot, itt pedig azért emellett van némi látvány és egyéb társadalmi jellegű vetület.
Tetszett nekem az is, hogy vannak mikro- és makroproblémák, tehát pl. a főszereplő, Richard Tate elnök egyszerre egy apa, aki elvesztette a fiait, és egyszerre Forthaven első embere, akinek komoly döntéseket kell hoznia.
Szerintem jó szál maga a "kitaszítottak" vonal is, azaz hogy még a kolonizálás kezdetén az űrhajókkal érkeztek úgynevezett AC-k is, genetikailag tervezett és fejlesztett emberek, és akkor úgy tűnt, hogy ők terjesztettek valamiféle járványt, amely veszélyt jelentett a normális emberekre. Ezért el kellett volna őket pusztítani, Tate azonban csak elküldte őket Forthavenből. Az AC-k pedig túlélték a kemény körülményeket, sőt.
Annál a résznél, amikor megtalálták az emberszabású csontokat, azt hittem, ez valami kommersz időutazós hülyeség lesz, és féltem továbbnézni. De a nyolc rész után úgy tűnik, ennél azért átgondoltabb a sztori.
A misztikus elemeknél gondoltam arra is, hogy a bolygó egyfajta "Gömb", mint a filmben, és kivetíti az emberek képzelgéseit. De már ez  az ötlet is megcáfolódott, úgyhogy kifejezetten érdekelne a folytatás.
Az egyetlen sztorielem, amelyik szerintem nem sikerült elég jól, az a vallás dolog. Eléggé a nézőre van erőszakolva, hogy az önjelölt vallási vezető az áskálódó negatív szereplő, de nincs sem ellenpontja, sem igazi mélysége.
Az azért elég ütős jelenet, amikor Tate bemegy a lakásába, és ott találja saját magát a kanapé előtt...

Karakterek

Nekem nagyon tetszik, hogy a kolonizálás kezdetén szinte csak tudósok jutottak Carpathiára, és később "hígult fel" az "állomány". Liam Cunninghamet én valamiért kedvelem, szerintem jól játszik, már a Centurionból emlékeztem rá. Ez a szerep jól áll neki, simán hozza a kiemelkedően okos, de belső válsággal küzdő vezetőt.
Mellé jó választás női partnernek a helyi rendőrség vezetője, Stella Isen karaktere, aki tulajdonképpen Richard szellemi társa és női tükörképe: ő is okos, hatalmas lelkierővel rendelkezik, nehéz döntéseket kell hoznia, és neki is van saját belső válsága. Az ő lányának karaktere már nem sikerült olyan jól, néha logikátlanul viselkedik, nem érezzük át a problémáját. Rá lehetett volna több időt szánni, hogy érdekeljen a története.
A két rendőr, Fleur és Cass karaktere szerethető, aranyos, velük be lehetett hozni a szerelmi szálat is, rendben vannak. Plusz Fleurnek az emberségesség vonalat, Cassnek pedig a titokzatos múltat adták, hogy egyediesítsék, ez rendben van.
A vallási vonal, mint már említettem, az egyetlen, ami nem sikerült, és ez karakterben is így van. A Julius Berger-t játszó figura önmagában egy ellentmondás szerintem, mintha a forgatókönyvírók maguk sem tudták volna eldönteni, hogy mit akarnak. Emiatt aztán például az a szál el is van ejtve, amelyben kiderül, hogy Julius molesztált egy lányt még a szállítóhajón. Pedig abban az epizódban ez igen fontosnak tűnt.

Az egyik legjobban kidolgozott karakter Tip figurája, a zsenigyereké, aki nem akart idejönni, és aki inkább rádiózik, mint hogy részt vegyen a közösség munkájában. A visszaemlékezései drámaiak és hatásosak, a helyzete különleges, még nyugodtan erősíthetnék kicsit az elvont vonalat. Elsőre talán légből kapottnak tűnnek bizonyos cselekedetei, de van mögöttük átgondoltság, mint pl. amikor befogadja Lilyt, akkor a nővéreire gondol.

Párbeszédek
Teljesen rendben vannak, működnek. Van tartalmuk, mélységük, sokszor elgondolkodtatnak. Amolyan brites odaszólós megmondós.

Hibák
Eddig csak néha morogtam, hogy egy katona biz lelőné ezt vagy azt, két rendőr nem hagyja csak úgy ott a szolgálatot, ha üldözni kezdenek valakit, aki kimenekül a városból, stb., de inkább csak abban érzek hiányt, hogy pár dolog nincs kifejtve, gondolom mert nem volt rá idő, így viszont súlytalanná vagy érdektelenné válik. A tanácsot, amelyben elvileg Julius lenne a konfliktus forrása, csak a legutolsó részben látjuk meg először.
Ebben pl. a BSG sokkal hatékonyabb és hatásosabb volt.

Látvány
Nekem tetszik. A CGI is rendben van, a díszletek is, az operatőri munka kiváló, a vágót is csak dicsérni lehet.

Egy szó mint száz, ha egy mód van rá, légyszi mégis folytassák.

*Köszi a fejtegetést, Nago. :)

Gorinnye

A minap meg, amikor mentünk haza, a társasházunkhoz tartozó kerítés egyik oszlopára valaki egy ilyet biggyesztett:

A kreativitást nagyra értékelem, de itt azért szeretném megérteni a folyamatot.
1. Valaki megvett egy dinnyét, minden bizonnyal étkezési célzattal
2. Valami arra késztette, hogy vagy egyszerre megegye a felét, vagy ne egye meg a felét egyáltalán
3. Valami arra késztette, hogy a héjba egy gorilla(?)fejet faragjon, aprólékos és kreatív munkával
4. Miután ezzel készen lett, úgy érezte, hogy ezt meg kell osztania másokkal is, és erre egy forgalmas, ámde a központtól viszonylag messze lévő utcát választott

Mindenesetre nem semmi.

Cola, torta, Balaton

Valószínűleg az összes kollégám utál azért, hogy csak azon a héten volt normális nyári idő, amikor én mentem szabadságra, de most még hozzáadtam egy lapáttal, mikor is a hétvégén lementünk a Balatonra, és ismét jó idő lett.
Balatonszárszón én viszonylag ritkán járok, és csak a társaság miatt, mert a tősgyökeres északi parti lévén a déli part teljes mértékben kerülendő kategória (és még Öszöd is ott van).
Viszont a társaság szuper volt, mint mindig, a helyszín amúgy meseszép, integethettem Révfülöpnek, az idő jó volt, lehetett napozni is egy keveset, tehát igazán kifogástalan hétvégére sikeredett.
Tizenketten érkeztünk meg pénteken, az egyik hűtő így nézett ki kipakolás után (összesen 2 volt, a másikban csak sör):

A folyékony kenyér melletti elfogyasztandó alkohol a kredenc tetejére került, mondjuk ez nem a hétvégi adag, hanem az egész heti:

A naplementéről készítettem egy tűrhető képet a telefonommal:

A szokásos program mellett most újítást is bevezettünk: öten lányok elmentünk a közeli cukrászdába trécselnifagyit enni. Az Esterházy-tortában konkrétan liszt helyett is dió volt, zseniálisan finom volt, a fagyi pedig olasz főzött, nyamm.
A fiúk pedig tudományos kísérleteket végeztek, például a hattyúk ingerküszöbének felmérésében és a környék összes fájának elégetésében jeleskedtek, de végeztek egy igen fontos kísérletet colával és menthos cukorkával is, íme az eredmény:

Plüss bánón

Vettem felszerelést egy kis kreatívkodáshoz, s ennek kapcsán rájöttem, hogy ilyen post még nincs is. Mármint a régi blogomon persze volt, viszont most már új blog van. Rókabőrnek tűnhet, amit ma be fogok mutatni, mert anno eldicsekedtem vele, viszont akkor csak a készterméket mutattam be, most pedig a folyamatot is.

Plüss banán / Banana plushie

Összetevők:
fehér anyag
sárga anyag
zöld anyag
párnatöltelék
tű, cérna
fekete hímzőfonal vagy gombszem

Az ötlet az Orbit-reklámból jött, aztán egy fél napot keresgéltem az interneten sablonért, végül nekiestem saját magam, kétszer annyi anyagot vettem, mint amennyi kellett, mondván, hogy ennyiből már csak ki tudok hozni valami használhatót.

Kivágtam a banán testét az anyagból, két krumpli alakban.
- Tanulság #1: ne arra a felére rajzold a vágóvonalat, amelyik a külseje lesz, mert akkor csinálhatod újra. Ezt aztán szépen bevarrtam, a csúcsán hagyva egy kis lyukat a töltéshez, majd kifordítottam, hogy a varrás legyen belül.

A következő lépés egyszerűen kitalálható: meg kell tölteni. Miután ezzel elkészültem, félretettem.
Fogtam a sárga anyag sarkát, rápróbáltam a testre, körbecsavartam, majd a lekonyuló részeknek való ráhagyással kivágtam. Összevarrtam az éleket, majd ollóval megformáztam a héjszirmokat.

A héjszirmok szélét körben pelenkaöltéssel körbevarrtam, hogy ne jöjjön szét időnek előtte. Miután ez készen lett, félretettem megint a testet, és elővettem a zöld anyagot a kezeknek és lábaknak. Négy végtag az egyenlő nyolc forma, amit ki kell vágni és össze kell varrni, hogy csak egy pici lyuk maradjon a kifordításhoz.

- Tanulság #2: ha túl vékony a láb vagy a kéz, nem tudom kifordítani, és csinálhatok újat. 

Ezután a kezeket és a lábakat is megtömtem töltelékkel, jó keményre, hogy ne lottyadjanak le. A láb alján lévő lyukat nem simán bevarrtam, hanem a sárga anyagból vágtam ki egy kis kört, és azt varrtam oda, hogy aranyos legyen.

Innen már csak össze kell varrni a részeket. 

- Tanulság #3: ha kicsi a tűd, nem tudod kihúzni a másik oldalon. 

   - Kiegészítés: ha kicsi a tűd, és nem tudod kihúzni a másik oldalon, akkor egészen biztosan benyomtad már annyira a töltelékbe, hogy ne lehessen kihúzni visszafelé se.

Már csak egy valami hiányzik: az intelligens szempár! Gondoltam rá, hogy veszek plüssállat-gombszemet a boltban, de azok túl nagyok voltak, így végül a fekete hímzőfonal mellett döntöttem, és simán ráhímeztem a szemet. Ez nem a legegyszerűbb feladat egy már kész plüsin, úgyhogy lehet, tanácsosabb lenne már az elején a töltés előtt odahímezni, viszont nekem azért volt jó így, mert így tudtam, hogy pontosan hová kerül a szeme.

És akkor a késztermék:

Kicsi kicsiszolt kriptonit

A minap megcsörrent a telefonom egy beszélgetés közben, és beszélgetőtársam cinkos felismeréssel hümmögve bólogatott, hogy ja persze a Kicsi kicsiszolt kő.
Elterelődött a szó, már csak azért is, mert felvettem a hívást, és csak jóval később jutott eszembe, hogy ez milyen érdekes felfedezés. A csengőhangom ugyanis nem Sziámi-szám, bár akár lehetne is. Úgyhogy muszáj volt meghallgatnom őket youtube-on, hogy valóban ennyire hasonlítanak-e a kezdő taktusok.

Tehát ez szólalt meg:

Ez a szám kb az egyetlen, amit kedvelek a 3 Doors Down-tól, viszont ezt nagyon. Már egyszer kifejtettem, hogy nosztalgikus érzések is kapcsolódnak hozzá, emellett szerintem zseniális a szövege, jó a felépítése, plusz annyiszor hallgattam meg, miközben megpróbáltam 100%-ra teljesíteni Guitar Hero 5-ben, hogy kb. kívülről tudtam, mit kell nyomkodni a piros-sárga-zöld-kék-narancs gombokon...

Ezzel lett összetévesztve:

A Sziámi együttessel nekem egészen különleges a viszonyom amúgy. Amikor koleszba kerültem, és miközben egyszerre az otthonról való elszakadást próbáltam feldolgozni, a magas követelményeknek megfelelni, emellett viszont kialakítani a saját identitásomat, a beilleszkedésre nem maradt energia, s ennek komoly következményei lettek (erről még lesz szó egy másik postban, ha végeztem az Iskola a határon újraolvasásával).
Mindenesetre először gyűlöltem az együttest, aztán jóval később rájöttem, hogy ez jó, s onnantól kezdve egy biztos közös pont lett a számok szövege, valamint a DJ Maanji korszak házibulijaiban nem egyszer előjött a Tapasztalat című album is...

Node a lényeg a lényeg, hogy most újra meghallgattam, és szerintem nem hasonlít a két szám.
Adalékként hozzáteszem a telefonom ébresztőzenéjét is:

Ez végképp nem hasonlít az előző kettőre, csak egyrészt most már mindent tudunk a telefonomról, másrészt pedig ebből kiviláglik, hogy azokat a számokat kedvelem a legjobban, amelyek valami melodikus bevezetővel kezdődnek, aztán belecsap a gitár, van csúcspont, katarzis és levezetés. Tudok még ilyet ajánlani, alkalmasint lehet, meg is teszem...

Pöttyös flamenco üveghűtő ruha

Picit ferdítettem a minap, mert ismerem én jól a gyűjtögető női ösztön XXI. szd-i megnyilvánulását, a shoppingolási kényszert, csak épp nem ruhákkal. Két kedvenc boltom van, az egyik régtől fogva: a papírbolt. Már amikor az ember belép, megcsapja a finom friss új papír semmi máshoz nem hasonlítható illata. Aztán a szemet elárasztja a rengeteg szuper és kényelmes és jól fogó toll, a mindenféle szép és színes levélpapírok, aztán egyéb kiegészítők, amelyek csak akkor kellenek otthon, mikor nincs (úgymint: tűzőgép, A4-es lyukasztó, gemkapcsok és társaik), plusz ott vannak a csinos csomagolópapírok, hívogatnak a poszterek és naptárak, lehet válogatni a képeslapok között, ámulni a menőnél menőbb határidőnaplókon, végezetül végigböngészni a füzeteket. Legjobb. Mindig szerettem a füzeteket. Az első spirálfüzet, amelyet írásra használtam, az "Origins" címkét kapta, a második a "Sources"-t. Most ennél tartok - az utóbbi időben sajnos elhanyagolom szegényt, mert már gépre írok, viszont nagyon vicces visszalapozni versek, novellák első változatához, tíz éve remeknek gondolt ötletekhez, satöbbi.

Namármost a másik bolt, ami kedvenc, arra tegnap jöttem rá. Eddig lappangott a tudatom mélyén, és csak annyit tudtam magamról, hogy szeretek oda bemenni, mert jó érzés. Na, ez a lakberendezési bolt. Azon belül is a kedvenc boltom: a Butlers. Ezek a boltok telis-tele vannak olyan bigyókkal és kütyükkel, amelyekre épeszű embernek szüksége nincs, viszont vicces/designos/hangulatos, és hát az ilyen apróságoktól válik egy lakás otthonná. Kedvenc boltom egyelőre nem az én pénztárcám szerinti árfekvést képvisel, de ez jobb is, mert ha olcsóbb lenne, több dolgot vennék ott, ergo több pénzt is költenék. Így viszont bátran megígérhetem, hogy ha egyszer kőgazdag és sikeres író leszek, akkor az egész lakásomat Butlersből fogom feldíszíteni.

Locspocs

Minap kicsit rendberaktam a blogomat oldalt, elrendeztem az Ezeket írtam eddig részt, frissítettem az olvasmánylistámat, mert eléggé le volt maradva ahhoz képest, ahol tartok, plusz készítettem egy "Könyvek a csőben" oldalt is, hogy feljegyezzem, mit akarok még feltétlenül elolvasni. Folyamatosan bővíteni fogom, most csak azok vannak ott, amelyek első pillanatban eszembe jutottak. Viszont minden ajánlást szívesen fogadok.

Ehhez kapcsolódó apróság, hogy tegnap, miközben másoknak ajánlgattam a Minden napra 1 mese blogot, egyszer csak beugrott nekem egy régi-régi mesekönyv, amely simán az egyik kedvencem volt gyerekként. Az volt a címe, hogy "Locspocs és a bolygó hollandi". Gondoltam, este utánanézek, ki írta, és lám: egy norvég fickó, bizonyos Tor Åge Bringsværd. Érdekes, hogy eddig nem tudtam, hogy ez is skandináv mese.

Annyit mindenképp el kell mondanom a címéről, hogy bár nagyon találó és egyúttal nagyon kreatív, nekem gyerekként eléggé meggyűlt a bajom vele. A szörny neve, a Locspocs rendben van, hangutánzó szóból jött, érthető, pipa. Nade ez a "bolygó hollandi"... A bolygó jó esetben főnév a gyereknek, ha a szülei nekiállnak megmagyarázni a naprendszert. A hollandi végén pedig az -i világos, hogy származást jelent, de a fene se érti, hogy akkor most eszik-e vagy isszák.
Hosszas keresgélés után megtaláltam az angol címet: Ruffen and the Flying Dutchman. Hát ez sokkal szegényesebb, ez tény. Plusz még hosszasabb kutatás után rábukkantam a szerző honlapjára, és ott az eredeti címre: Ruffen og Den flyvende hollender. Szóval az angol nem fordította le a szörny eredeti nevét. Mennyivel szegényebb lenne a magyar gyerekirodalom, ha itt sem lennének lefordítva a beszélő vagy közel beszélő nevek...

A mesekönyvnek mindenképp megemlítendő része az illusztráció, amely annyira egyedi hangulatú és szuggesszív, hogy még most is emlékszem rá, pedig mint már korábban említettem, nem a hosszútávú memóriámról vagyok híres.

Ezek után azt hiszem, utána fogok nézni a szerző egyéb műveinek is, hátha van legalább angol fordításuk.

Furcsa angyalok

Mivel a hétvégét a Mátrában töltöttem (kiváló idő volt, majd lesznek képek), csak ma pótoltam a pénteki Google Reader-ben felhalmozódott olvasnivalókat. Úgyhogy ma láttam meg a feliratot az új FreakAngels epizód végén: The End.

Én magam nem vagyok nagy képregényfogyasztó, sőt, valahogy nem sikerül lekötnöm magam az ilyesféle olvasmányokkal, viszont ez valahol 2010 elején megfogott, de nagyon.

A projekt 2008-ban kezdődött, én kicsit később csatlakoztam a rajongók népes táborához, viszont így az első két Volume-ot legalább egyszerre olvashattam el, egyetlen hétvége alatt. Ez egy webre készült képregény-sorozat, minden pénteken volt új epizód, aztán amikor összegyűlt a megfelelő mennyiség, akkor kiadták papírformátumban is. Az a Warren Ellis írta, aki a képregényolvasók táborában nemhogy nem ismeretlen, de mindenféle díjakat is kapott, és többek közt a Transmetropolitan szerzője.

A FreakAngels a posztapokaliptikus Angliában játszódik, és nemcsak a szöveg zseniális, de a Paul Duffield által készített rajzok is. A stílus nekem nagyon bejött: a manga korában valami ennyire kidolgozott, igényesen megrajzolt, ráadásul eszméletlenül megkapó dolog csak jó lehet. Valahol két epizód között Paul még el is meséli, mit végez el hétről hétre rajzolás címén (azaz az egész rajzolás-színezés folyamatát).

A sztori szintén tetszett: soha nem gondoltam volna, hogy lehetséges több mint öt karaktert jól kidolgozni és megfogni, értelmesen bemutatni a történéseiket, konfliktusaikat anélkül, hogy akár egy is elsikkadna, de itt sikerült. A karakterek jól felismerhetőek, elkülöníthetőek, néha, mikor mindannyian egy képre kerülnek, az ember sokáig gyönyörködik abban, mennyire jó is ismerni őket...
Kedvenc karakterem KK, akiről a Kindle-m a nevét kapta, de persze a második nagy kedvenc Arkady - gondolom, mindenkinek.

Szóval most, hogy vége, már mindenki számára belátható, elolvasható, és mivel én túl vagyok rajta, csak ajánlani tudom. Olvasnék még, ha lenne, az tuti.

A történet első pár sora, kedvcsinálónak:

"23 years ago, twelve strange children were born in England at exactly the same moment.
6 years ago, the world ended.
This is the story of what happened next."


Link annak, aki el akarja kezdeni olvasni.

Mikrofonpróba 1-2

A Mátrában vagyok egész hétvégén. Ez egy próbapost, hogy képes vagyok-e postokat "betárazni". Legközelebb hétfőn jövök...

Farmerkék

Eddig sosem értettem Isolde ruhavásárlási mániáját - ami persze nem jelenti azt, hogy ne olvastam volna élvezettel az erről (akár csak részben is) szóló postokat. 

Kedden viszont megvilágosodtam.

Nyári szoknyát akartam venni, valami olyat, amilyen nincsen, és azt gondoltam, ez sima ügy lesz, mivel elég kevés szoknyám van, szóval elég sok féle nincsen. Felvérteztem magam kellő elszántsággal, hogy több ruhaüzletbe is bemenjek szükség esetén. Kellett is. Az elsőben még csak gyenge gyanakvás fogalmazódott meg az agyam hátsó zugában, ami a második boltnál bizonyossággá érett: augusztus elején őszi kollekciót árulnak a ruhaboltokban!

Ez a jelenség valószínűleg a november elejei karácsonyi dömpinghez hasonló, én mégis megdöbbenve fordultam ki az ajtón mindegyik üzletből. 

Némelyik helyen ugyan találtam leértékelt utolsó nyári darabokat, de sajnos mindet XXL méretben, így azok is kiestek.

Végső kétségbeesésemben a hatodik üzletben már felkaptam két amúgy nem is annyira tetsző ruhát, hogy legalább felpróbáljak valamit, majd beálltam a próbafülkénél a sorba... és akkor! Ott volt ő.

34-es, földig érő, farmerkék farmerruci, pont mintha valaki nekem hagyta volna ott. Felpróbáltam, tetszett, megvettem és megvilágosodtam: ruhát venni azért jó, mert meg kell találni azt a kincset, amit éppen neked szánt a sors.

A bürokrácia diszkrét bája

Sorozatos pozitív csalódások érnek ügyintézés terén.
Régen, ha valami okmányt kellett csináltatnom/módosíttatnom, mindig olyan képet vágtam, mintha a fogamat húzták volna. Hosszadalmas szenvedésnek néztem elébe, amelynek általában csak hónapok múlva lehet vége.

Most azonban először is új személyit, majd új jogosítványt, végül új taj-kártyát és új adókártyát kellett csináltatnom, és egészen meg vagyok lepve. Arról nem tudok beszámolni, hogy máshol miként van, de a mi kerületünk okmányirodájában az ügyintézés következőképp nézett ki: ott voltam az ajtó előtt 8 előtt tíz perccel, hogy én legyek az első, pontosan nyolckor kinyitották az ajtót, azonnal sorszámot kaptam, a nénik nem kávéztak, hanem rögtön fogadtak, sőt, nem csak engem, hanem kb. mindenkit, mert most már fel vannak készülve arra, hogy reggel 8-kor van a dömping, hiszen mindenki menne tovább munkába. Szóval fogadtak, mondtam, hogy mit szeretnék, a néni gyorsan, pontosan dolgozott, mondta, hogy mit csináljak, küldött fotózkodni, és már adta is a lapot, ideiglenes igazolványt (nem ám sajtcetli, hanem rendes, laminált kártyaszerűség), és végeztem 8:10-kor. És lehetett bankkártyával fizetni!
Ugyanez jogosítvánnyal azzal a különbséggel, hogy pontban 8-ra értem oda, hatodikként álltam a sorban, és mégis azonnal sorra kerültem.
Ugyanez ma reggel az OEP-nél azzal a különbséggel, hogy háromnegyed nyolckor már ott álltam az ajtó előtt, ami kellett is, mert 8:00-ra tizenhatan álltak mögöttem, viszont cserébe 8:05-kor én már mentem is el, friss, ropogós, laminált taj-kártyával a kezemben, a korábbi zöld salátaszerű cucc helyett.

(Ennél már csak az lenne egyszerűbb, ha végre egyszer lenne időm az ügyfélkaput elintézni, és otthonról adhatnék be ilyen kérelmeket.)

Sőt, még az emberbaráti szeretetnek is adtam, mert a sorban előttem álló, lábán erősen navigáló, kezében valamiféle jegyzőkönyvet szorongató, borostás bácsi, aki ugye az előttem lévő sorszámot kapta, nem vágta teljes mértékben a sorszámos rendszer mikéntjét, így nem is ment a megfelelő ablakhoz harmadik hívásra sem. Ekkor odamentem hozzá, és elirányítottam az ablakhoz, hogy ne kelljen még egyszer sorbaállnia.

Költözéseim rövid története

Kedves barátaim élete úgy alakult, hogy költözniük kell albérletből, mégpedig gyorsan. És ha már ez történt, akkor szeretnének venni valami kicsi lakást, hogy ne az ablakon szórják a pénzt havonta, hanem a saját kis fészkük hitelét fizessék. Ez a post nem arról fog szólni, hogy érdemes-e most hitelt felvenni.
Hanem ennek kapcsán gondoltam, én is segítek nekik, amúgy is szívesen böngészem az ingatlanos oldalakat, hirdetéseket, egyrészt szeretek up-to-date lenni ebben a témában, másrészt az ember sose tudhatja, mikor bukkan valami igazi kincsre, amibe beleszeret. Lévén, hogy nekem nincs a tulajdonomban semmilyen ingatlan, készen állok a csábításra.
Most egyébként az árak tényleg elég alacsonyak, úgyhogy barátaimnak valószínűleg sikerül találniuk megfelelő lakást. Magamnak persze más paraméterrel keresgélnék, és nem feltétlenül árkategóriára értve (aki például kitalálta, hogy a fürdőszobában legyen a vécé, az dugja bele a fejét legyen szíves), de így is rábukkantam pár érdekes hirdetésre.

És hogy mindezt miért mesélem el?
Mert közben nosztalgiázni kezdtem. Életemben eddig ugyanis jóval több mint tucatszor költöztem, és ebben nincs benne az, amikor a koleszból minden nyáron kiköltöztünk, hogy aztán szeptemberben visszahurcoljuk a csomagjainkat. Úgyhogy arra gondoltam, ebből készítek egy kis összefoglalást.
(juj, most majdnem évszámokat kezdtem írni, aztán gyorsan kitöröltem....)

1. Rajk László utca
Budapest, XIII. kerület. Ma ezt Pannónia utcának hívják, de amikor születtem, még Rajk László utca volt. Pezsgő élet, Nyugatihoz és Vígszínházhoz közel (ezeket csecsemőként nem igazán tudtam értékelni), utcára néző erkély, szomszéd ház ablakán belesés, nagy belmagasságú, régi polgári lakások, vagy arról leválasztott kis lukak, zötyögő és kattogó, kézzel becsukandó liftek világa ez. Nem belső gangos, hanem lépcsőházas volt. Emlékszem, mikor egyszer kinéztem a levélbedobón az üres lépcsőkre. Lehettem vagy három éves.

2. Révfülöp
Hát erről még biztosan fogok írni. Ha megkérdezik, hol van az otthonom, legszívesebben ezt a balatonfelvidéki kis falut mondom. A boldog gyermekévek kapcsolódnak ide, egy 1910-ben épült házhoz, amelyhez csukott szemmel is eltalálnék akármikor. Még most is érzem az illatokat, emlékszem a színekre, fényekre, a nádasokra, a strandra, a Balaton hullámzására, a kertmozira, a "cityre", a mólóra, a hajóhintára és a libikókára... Hjaj...

3. 128-as végállomás
Nagyim lakott itt, egy mostanra kiterebélyesedett, akkoriban egészen picike kápolna közelében. Hozzá költöztünk általános iskolában, de csak ideiglenesen. A társasház lejtős kertje emlékek tárháza, a lakás méginkább. Még akkor is szerettem itt lakni, mikor (jóval később) a harmadik kerületbe jártam iskolába, és több mint egy órát utaztam naponta. Zöld, jó kilátás, jó levegő, finom nagyi-féle kaják. Hugival együtt egy zsúfolásig teli ~8 nm-es szobában.

4. Pöttyös utca
Legnagyobb előnye az itt lakásnak az volt, hogy a mai napig tudom oda és vissza is sorban a kék metró vonalának megállóit, így nem tévedek el. Tízemeletes, pici panellakás, nem is emlékszem sok mindenre belőle, csak arra, hogy nem szerettem.

5. Tizenöt emeletes
Szerencsére mi az elsőn laktunk, Óbudán, de maga a ház gyermekfejjel elég ijesztő volt. Aztán lassan megszoktuk. Kaptunk olyan emeletes ágyat hugimmal, amelyiknek csak felső emelete volt, abból viszont rögtön kettő, és megbékéltünk ezzel a lakással. Itt amúgy egész sok időt töltöttünk, úgyhogy tulajdonképpen szerettem ott lakni, bár amúgy hangos, piszkos környék volt. A suli viszont gyalogostávolságban, ami nagy könnyebbség.

6. Pók utcai ltp
Hónapokat töltöttünk csak itt, próbaképpen, nem tudtuk fizetni. De arra emlékszem, hogy tetszett, mert nem tízemeletes volt a panelház, és előtte találtam egy kis füves részt, ahonnan a tengerimalacomnak vihettem friss ennivalót. Meg lehetett menni HÉV-vel, ami menő.

7. Balatonalmádi
Öt év kolesz egy zseniális intézmény szuper és vadiúj épületében. 'nuff said.

8. Visegrádi utca
Vissza a kezdetekhez. XIII. kerület, 28 nm két emberre, meghitt zsúfoltság és a lakáson kívül, a folyosón található kulcsos vécé. Jóvanna, minden kezdet nehéz.

9. Zugló
Örs vezér tere után még kis trolis zötykölődés az álmos reggeleken, egyetemistáknak ideális környék, van némi zöldség is, a közlekedés nem borzasztó, ahogy az árak sem. Közel az IKEA, a Sugár, és manapság az Árkád is, úgyhogy gyakorlatilag fullextrás.

10. Zugliget
Elsőre ki is hagytam a felsorolásból, mert nem szerettem annyira. Igazából furcsa finnyáskodásnak tűnhet ez, mert Buda, zöld, közel a libegő, csendes utcácska, régi házikók meg minden. De földszinti lakás volt, sötét, régi házban, rossz beosztással, komor szomszédokkal. Itt jöttem rá arra, hogy nem elég a helyszínnek jónak lennie.

11. Káposztás
Káposztá(s)t a Kolozsvári káposztának! Újpest sosem tetszett, legalábbis a metróvégállomás körüli rész, viszont Káposztásmegyer egy kicsit odébb van, busszal oda lehet zötyögni jól. Panelházak, de nem tízemeletesek, szintén némi zöldség, sík vidék. Viszont innen minden messze van. Az utcanevek még viccesek egyébként, 10 pont annak, aki kitalálja, milyen gyár volt a jelenlegi házak helyén.

12. Kaszás
Csak pár betűt kell kivenni az előzőből, és ezt kapjuk. A hely is olyan: Buda ugyan, de zöld nincs, az Auchan közel, de mégis húsz perc gyalog, a Duna is elvileg közel, de sose mész ki, mert négysávos úton kell hozzá átkelni, és elvileg mindenhol ott vagy hamar, de közben már egy csomót utaztál, és még mindig a Kolosynál vagy.

13. Isten-hegy
Megfogni az Isten lábát. Hegyvidék, jó illatok, brutálisan szép panoráma, pillanatok alatt a Moszkván van az ember. Elég kemény felújítási folyamat előzte meg, de mindenképp megérte. A XII. kerület zseniális, a Hegyvidéki Önkormányzat is az, annyi viszont igaz, hogy az átlag életkor magasan az enyém fölött van. Ezért egyetlen bosszúság, hogy normális internetet nem lehet kapni.

+1. Daughterville
Nyári lakhely, ilymódon jelenlegi tartózkodási helyem. Falusi hangulat, akár minden este baconbe csavart virsli sütögetése (kivéve az elmúlt egy hónapban, hogy az égi angyalkák sírásra görbülő szájaszélét csípné meg a bolha), közelben termálvizes strand, bátrabbaknak természetes tavak, gyönyörű hegyi panoráma, nyugalom, meghitt hazavárás, tejért átkuncsorgó cicák, paradicsomtermesztés, reggel a teraszon álmatagon szőlőnyammogás, révfülöpillat... Hjaj...

Szóval laktam Budapesten a III., IV., IX., XII. és XIII. kerületekben, valamint két faluban. Arról a mostani fáma nem szólt, hogy pár helyen többször is, illetve most csak azokat soroltam fel, ahová be voltam jelentve legalább tartózkodásra. Sorrendet nem állítok, talán a szavakból mindenki kitalálhatja, de innen érdekes kérdés, hova tovább.
Lehet, hogy még egy post erejéig filózni fogok azon, hogy milyen szempontok jönnek számításba otthonvásárlásnál, de lehet, hogy nem.

Fizetett szabadság

Múlt szerdán elfelejtettem megemlíteni, mint ahogy megünnepelni is elfelejtettem, hogy egy éve dolgozom a cégemnél. Úgyhogy hip-hip-hurrá!

Másrészt hivatalos petíciót kívánok beadni a 2011 nyári időjárás ellen. Kérem vissza a nyaramat!

Harmadrészt a hétvégén beszélgettünk egy keveset az amerikai helyzetről, meg közben előkerült az USA-ban való munkavállalás kérdésköre is, és teljesen véletlenül megtudtam, hogy az Államokban a fizetett szabadság 10 (tíz!) nap. Megnéztem wikipedián, mert nem hittem el, de tényleg. Én ezt nem tudtam. Így már nem is annyira akarok ott dolgozni mégsem. És így már le lehet vezetni néhány gazdasági miértet. Mi itt nyígunk, hogy mennyire szar nekünk, mert hogy Nyugat-Európában ígymegúgy, és nekem csak sz@ros 23 nap szabim van, mennyire rettenetes... De a tíz az kevesebb mint a fele. Szóval ott tényleg hajtás van.
Járulékos elem, hogy olvastam egy cikket múlt pénteken a magyar vállakozások helyzetéről, nem értettem mindenben egyet, de sok igazság volt benne, például az, amibe én eddig nem gondoltam bele (hiszen kicsiny cégemben egyetlen alkalmazott van), hogy ha tizenkét embernyi munkát akarok végezni a cégemmel, akkor arra 13 embert kell felvennem, mivel mindegyik embernek (több mint) egy hónap fizetett szabadsága van egy évben, azaz pont egy 13-ik ember kell ezek elvégzésére (aki - ideális esetben ugye - nem megy szabira).

Hétvégén egy kedves barátom azt találta kijelenteni, hogy ha neki lenne százmillió forintja, akkor abból élete végéig ellenne dolgozás nélkül. Aztán kiszámoltuk a dolgot. Az inflációt kilőttük a banki vagy értékpapíros kamatokkal (tudom, nem stimmel, de így könnyebb volt). Tegyük fel, hogy úgy akar élni, mint most, tehát mondjuk számoljunk 150.000 Ft-os fizetéssel, azaz 1,8 M forinttal egy évre. Akkor ötvenöt évig élhet még emellett az életszínvonal mellett. Elég?
Inkább durva. Annyira soknak hangzik az a százmillió. Most nyilván nem beszéltünk arról, hogy befektetni, vállalkozást indítani, annak sikeresnek kell lennie, stressz, stb., mert akkor mégis kell dolgozni, és az volt a kiindulási alap, hogy nem kell soha többé.
Szóval százmillió forint rettenetesen soknak hangzik, de ha idősíkra tesszük, mégsem annyira sok. Durva belegondolni, mennyi pénzt keres és mennyit költ egy ember egy élet alatt. Mint a homok, ami kifolyik az ember kezéből.
Az is elég durva, mikor összeadjuk a tankolásokat egy évre levetítve, hogy mennyi pénzt költöttünk benzinre. Meg másra. Az ilyenbe az ember általában nem szeret belegondolni. Úgyhogy inkább én se.