2011. augusztus 12., péntek

Plüss bánón

Vettem felszerelést egy kis kreatívkodáshoz, s ennek kapcsán rájöttem, hogy ilyen post még nincs is. Mármint a régi blogomon persze volt, viszont most már új blog van. Rókabőrnek tűnhet, amit ma be fogok mutatni, mert anno eldicsekedtem vele, viszont akkor csak a készterméket mutattam be, most pedig a folyamatot is.

Plüss banán / Banana plushie

Összetevők:
fehér anyag
sárga anyag
zöld anyag
párnatöltelék
tű, cérna
fekete hímzőfonal vagy gombszem

Az ötlet az Orbit-reklámból jött, aztán egy fél napot keresgéltem az interneten sablonért, végül nekiestem saját magam, kétszer annyi anyagot vettem, mint amennyi kellett, mondván, hogy ennyiből már csak ki tudok hozni valami használhatót.

Kivágtam a banán testét az anyagból, két krumpli alakban.
- Tanulság #1: ne arra a felére rajzold a vágóvonalat, amelyik a külseje lesz, mert akkor csinálhatod újra. Ezt aztán szépen bevarrtam, a csúcsán hagyva egy kis lyukat a töltéshez, majd kifordítottam, hogy a varrás legyen belül.
A következő lépés egyszerűen kitalálható: meg kell tölteni. Miután ezzel elkészültem, félretettem.
Fogtam a sárga anyag sarkát, rápróbáltam a testre, körbecsavartam, majd a lekonyuló részeknek való ráhagyással kivágtam. Összevarrtam az éleket, majd ollóval megformáztam a héjszirmokat.
A héjszirmok szélét körben pelenkaöltéssel körbevarrtam, hogy ne jöjjön szét időnek előtte. Miután ez készen lett, félretettem megint a testet, és elővettem a zöld anyagot a kezeknek és lábaknak. Négy végtag az egyenlő nyolc forma, amit ki kell vágni és össze kell varrni, hogy csak egy pici lyuk maradjon a kifordításhoz.
- Tanulság #2: ha túl vékony a láb vagy a kéz, nem tudom kifordítani, és csinálhatok újat. 
Ezután a kezeket és a lábakat is megtömtem töltelékkel, jó keményre, hogy ne lottyadjanak le. A láb alján lévő lyukat nem simán bevarrtam, hanem a sárga anyagból vágtam ki egy kis kört, és azt varrtam oda, hogy aranyos legyen.
Innen már csak össze kell varrni a részeket. 
- Tanulság #3: ha kicsi a tűd, nem tudod kihúzni a másik oldalon. 
   - Kiegészítés: ha kicsi a tűd, és nem tudod kihúzni a másik oldalon, akkor egészen biztosan benyomtad már annyira a töltelékbe, hogy ne lehessen kihúzni visszafelé se.
Már csak egy valami hiányzik: az intelligens szempár! Gondoltam rá, hogy veszek plüssállat-gombszemet a boltban, de azok túl nagyok voltak, így végül a fekete hímzőfonal mellett döntöttem, és simán ráhímeztem a szemet. Ez nem a legegyszerűbb feladat egy már kész plüsin, úgyhogy lehet, tanácsosabb lenne már az elején a töltés előtt odahímezni, viszont nekem azért volt jó így, mert így tudtam, hogy pontosan hová kerül a szeme.

És akkor a késztermék:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése