Írtam

Amúgy írtam egy novellát. Ráadásul scifit, amiben mondjuk nem nevezném magam túl tapasztaltnak. Kb. 37 ezer leütés, jövőben játszódós, és van benne néhány számomra kedves utalás.
Hogy mi lesz belőle, az még egy kérdés, majd frissítek. De igazából nem is feltétlenül az utóélete volt a lényeg, hanem a kérdés, hogy ennyi kihagyás után képes vagyok-e még egyáltalán írni, ha igen, akkor megtalálom-e rá az időt és az energiát, illetve határidőre le tudok-e adni ilyesmit. És tripla igen, úgyhogy ez már önmagában teljesítmény. Mondjuk követelt némi áldozatot az estéim terén, de lesz ez még jobb is talán.
Spoiler egyelőre nincs.

Finom hölgy

A hónap vívmánya, hogy Pindúrtündér szobatiszta lett. Alváshoz még kap pelust, de az is száraz ébredés után. Néha még nem sikerül időben a bilihez/wc-hez érnie, de eszméletlenül ügyes, és tényleg kb. egy hét volt. Úgy kezdődött, hogy otthon maradt egy csütörtökön köhögéssel, és "bugyisat" játszottunk. Aztán pénteken a Nagyival is, és jól ment, úgyhogy szombat-vasárnap már gondoltam, kipróbáljuk, és továbbra is jól ment, úgyhogy hétfőn bugyiban vittem bölcsibe. A múlt héten még összesen négyszer bepisilt, azóta talán egyszer. Ezen a héten még egyszer sem. Nagyon büszkék vagyunk rá.
Emiatt aztán lett némi változás, a bodykat el kellett tenni, el kellett hagyni az alvózsákot, és áttérni a takaróra (ez utóbbi még nem megy, mármint a betakarózás), a bili egyelőre a nappali része lett, satöbbi. Közben lábméretet is váltott, úgyhogy egyszerre kinőtte az összes lábbelijét, és be kellett szerezni újakat.

Két éves és öt hónapos amúgy. Beszéde ugyanolyan szép, haja egyre szebb, ugyanúgy nem tetszik neki, ha nem úgy történnek a dolgok, ahogy elképzelte, de egy kicsit jobban lehet vele alkudozni. Enni még mindig szeret, főleg ha valami édes. Igyekszem visszafogni az édességevését, mert így is mindenki azt mondja, hogy "jó erőben van", több mint 13 kiló. Húsvétkor persze nem ment olyan fényesen, mivel el lett árasztva csokival. Foganatosítottunk egy dobozt, amelyből vehetett, egyszerre maximum kettőt. Az volt a szabály, hogy közvetlenül evés előtt nem ehet, de persze bepróbálkozott. Egyik vacsi előtt jött széles mosollyal, hogy:
- Ehetek csokit.
- Nem - mondtam határozottan.
Ezután azt az arcelváltozást le kellett volna kamerázni, ahogy húsz másodperc alatt stop motionnel lefagyott az arcáról a mosoly, aztán lebiggyedt a szája, és teljesen őszintén elszontyolodott. Majdnem adtam neki mégis.

Koszt is eszik sajnos, ez az egyik, amivel eddig nem jutottunk rendesen dűlőre. A bölcsiben szóltak már, hogy bevett kavicsot a szájába az udvaron. Otthon meg a morzsákat eszi fel az ebédlőasztal alól. Mondanám, hogy ennyi koszt az orvos is felír, de sokszor nem maga a kosz zavar, hanem az, amikor kicsi ehetetlen dolgokat (dobókocka, kavics, stb.) bevesz a szájába. Eddig sose nyelt le semmit, de nem is szeretném.

A másik számomra furcsa dolog, hogy szinte egyik pillanatról a másikra szanálta a szundipajtásait. Most már nem teszi az ágyába, és ha odaadom, kidobja, hanem egy külön dobozágyban alszanak. Ami amúgy aranyos, de kicsit szomorú is. Főleg, hogy így sokkal nehezebben alszik el, fél tízkor még ébren van (most is), de a macikat nem lehet visszaimádkozni hozzá, semmilyen módszer nem vált be ("szomorúak a macik", lehet rágcsálni, megvédenek, stb.).

Tavaly az eperfesztiválon megígértem neki, hogy legközelebb ő is felülhet a ringlispílre, és eddig kellett várni: voltunk Budakalászon a cirkusz melletti "buliban", volt dodzsem, körhinta, emlékezett az ígéretemre, és felült egy quadra (a hercegnői hintó meg a pacik nem érdekelték). Volt ott egy vízivilág-kiállítás is, ahol a pézsmateknősök tetszettek neki a legjobban, vagy negyed óráig néztük őket, hogy mit csinálnak a nemrég született "babatekik".

Még volt egy vicces párbeszéd közte és Apa között. Apa épp puszilgatta, és kedveskedve azt mondta neki, hogy "Megeszlek". Mire ő nagy komolyan:
- Szerintem nem vagyok finom.

Az ezeregy éjszaka meséi

Igazából nem is tudom, mikor kezdtem a blogolást (ja de, 2004-ben). Kb akkor, amikor ez még menő volt. Először nyilván a freeblogon, aztán, mert én ugye egyéniség vagyok, a saját honlapomon kértem a honlapkészítőmet, hogy oldja meg, hogy oda blogoljak, aztán mikor szakítottam szegény Indira Myles-szal, akkor jöttem ide, 2011. április 9-én.
Az első bejegyzésem arról szólt, milyen sokféle néven szólítanak, milyen sokféle "arca" kell legyen az embernek. Mostanában legtöbbször Anya vagyok, gyakran Zsófi, nagyon ritkán Mandzsi, és azóta van egy titkos nevem is, amit nem árulok el. A kisfiamtól kaptam.
Ez az ezeregyedik postom itt (az ezredikre akartam erről írni, csak közbeszólt a huszadika). Valószínűleg volt még egyszer ennyi 2004-2011 között. Ami már elég durva szövegállomány, és nem tervezem abbahagyni. Remélem, hogy az unokáim majd nem szenvednek a végigolvasásával (a többsége, ahogy ez már csak lenni szokott a blogoknál, nyafogás). De ha majd nyolcvanéves mamóka leszek, és sírva nevetni lesz kedvem, előveszem, és én magam elolvasom, esetleg kivonatot készítek belőle az utókornak.
Időm szerintem lesz rá.

Malom és delfinek

Ennek a hónapnak a legnagyobb újdonsága, hogy Kistücsök elkezdett úszásra járni. Eddig kétszer voltunk, egyelőre heti egyet vállaltunk, és pont nem indult kezdő csoport, úgyhogy egyelőre magánórákat vesz drága pízér', de majd lesz ez másképp is. Mindenesetre nem láttam még ilyen lelkesnek valamivel kapcsolatban, amikor leállok az autóval, hogy beugorjon és menjünk tovább, már cipőben szobroz, magától felveszi a hátizsákját, szalad előre, alig bírja kivárni, hogy kimenjen az öt órai turnus (mi 6-ra járunk). Az oktató fiatal, nagyon kedves, és ami a legfontosabb, már az első órán kialakult közöttük a bizalom, úgyhogy semmilyen félelme nincs a tanmedencében. A fejét még nem tette be a vízbe, de szerintem az is jön hamar. Ott hagytuk abba tavaly nyár végén, hogy karúszóval magabiztosan lubickolt, és mindig azt mondtuk neki, hogy "a delfinek megvédenek", mivel a karúszóin delfinek voltak. Most mikor mentünk először, akkor tollal delfineket rajzoltam a kezére, és mondtam neki, hogy most is megvédenek a delfinek, csak most a kezeden vannak, és a kezed fog segíteni fenn maradni a vízen. Nagyon tetszett neki, második alkalommal is kérte.
Az ovival is béke van most, néha ugyan mondja reggel, hogy nem szeretne oviba menni, de azért jön, meg igazából inkább csak azért csinálja, hogy kicsit ellentmondjon, de amúgy most már teljesen jól játszik a kis barátjával bent, megtanult tőle hintázni az udvaron; a kézműveskedéseknél azonnal elöl jár, sokszor két műalkotást készít, míg a többiek egyet, és ami a legjobban tetszik, hogy mindig van koncepció. Múltkor például egy kinyomtatott virágképet kellett kiszínezni, és a faliújságon mindenkié szép világoskék hátterű volt, az övé pedig sötétkék, és odarajzolta a holdat, hogy az ő képén este van.

Még egy újdonság, ez nem annyira örvendetes, hogy nagyon sokat "majomkodik". Egy hónappal ezelőtt ezt tavaszi zsongásnak hívtam, és most már nagyon remélem, hogy nyárra elmúlik, viszont kétlem. Rengeteget ugrál, heveskedik, erősen szorongatva szeretget, messzire dobál, felborogat, de sokszor nem is direkt, plusz ezen felül szándékosan bolondozik (nyelvet nyújt, blöblöblőő, viccesen elesik, és utána lesi, hogy a tesója nevet-e rajta - amúgy nevet). Amióta a Húsvéti Nyuszitól megkapta A didergő király-t, azóta már azt is tudja, mi az az udvari bolond (egy nagyon okos ember, aki közben nagyon vicces is, és a királyt szórakoztatja, miközben ellátja tanáccsal), azóta ő az udvari bolond...
A tesójával van most egy külön játékuk, amit elég sokáig tudnak játszani együtt, és nincs szükség ránk közben: a szundijáték. Ez eredetileg abból állt, hogy ő megágyazott párnával, pokróccal, és kezet mostak, lefeküdtek, és utána ő megkérdezte, hogy van-e valami baj, adott puszit, és betakargatta a tesóját. Aztán ez kiegészült egy kicsi macival ("Mackóka"), akinek épített duplóból egy wellness komplexumot (ágy és fürdő egyben), és a kis maci is lefekszik, de előtte megfürdik, stb. Nagyon cuki.

Továbbra is nagyon okos. Malmozni már úgy tud, hogy tényleg oda kell figyelni, különben simán megver, minden hibára azonnal lecsap. A végjátékban még vannak hiányosságok, és néha nem látja meg a lehetőségeket, ha még mind a 18 bábu fenn van a táblán, de amúgy eszméletlen ügyes. És a kudarc sem viseli meg, most már szerencsére mindenki úgy játszik vele, hogy kihívás legyen számára, aztán akár veszíthet is, de persze nyer is, és így hozzászokik ahhoz, hogy oda kell figyelnie és mindent bele kell adnia ahhoz, hogy nyerjen.
De nemcsak okos, hanem elmés is. Ha szeretne valamit elérni, akkor mindent latba tud vetni, a megadott szabályok felhasználásával és kreatív értelmezésével. Pl. márciusban megmondtam neki, hogy akkor nyomtatom ki, amit ír a gépemen Wordben, ha az nekem érdekes, tehát mondjuk leírja, hogy Petőfi Sándor. Leírta, kinyomtattam. Aztán most egy hónappal később, ugye épp a húsvét volt aktuális, leírta 1-100-ig a számokat, és kérte, hogy nyomtassam ki. Mondom, nem nyomtatom ki, mert mindig ezt írod le, és ez nekem már nem érdekes. Mire ő:
- Ha leírom, hogy "Húsvéti Nyuszi", kinyomtatod?
Mire odamentem megnézni a monitort, már ott volt a számok végén, hogy Húsvéti Nyuszi. Kinyomtattam.

Mese-mese-meskete

Számos bokros teendőm közepette még azzal is foglalkozom éppen, hogy a csemetéimnek megfelelő mesét keresek. Ugye a boundary conditions: legyen érthető és érdekes egy 5 és egy 2 éves gyereknek is, ne legyen túl lányos (Szófia, pónik, ilyesmi kiesett), ne legyen több mint 20 perc, és ne tanítson az én értékrendemmel nem egyező dolgokat nekik.
Eddig ezek mentek nálunk jól:

• Kockásfülű nyúl - ez aranyos, rövid, mindkettejüknek tetszett, de Kistücsöknek már talán egy kicsit kevés/kicsi
• Klasszikus Disney - ezek a régi kis 7 perces Disney mesék, van Pluto, Mickey egér, Chip and Dale és Donald, ezek rövidek, aranyosak, nézzük szívesen, viccesek, könnyen érthetőek
• Bogyó és Babóca - ez is aranyos, rövid (talán túlságosan is), könyv is van belőle, tehát ismertek a szereplők, és néha eszméletlen baromság a történet (random összeveszés, random kibékülés), és értem én, hogy mese, de néha engem nagyon zavarnak az aránytalanságok / valóságtól teljesen elrugaszkodott természeti dolgok
• Thomas - ez pont jó méretű, jó történetekkel, de Pindúrtündért nem nagyon köti le a vonatok élete
• Mancs őrjárat - ez most a sláger, aranyos is, jó méretű is, szerethető szereplők, a koncepció, hogy mindig segítenek, kedves (mint a Kockásfülű), kicsit harsány azért
• Mása és a medve - vicces, rövid, mindketten szeretik, szóval jó, de van néhány rész, amit szerintem nem is gyerekeknek szántak, nem értik egyáltalán, csak nekem vicces, plusz van néhány kicsit félelmetes rész (pl. orvosos injekcióstűs), ami meg nem tudom, miért kellett bele

Aztán ezekkel próbálkoztunk még:

• Kisvakond - teljes sikertelenség (utólag meg is értem)
• Magyar népmesék - amikor utoljára próbáltuk, akkor még nem is volt érthető, helyenként pedig kifejezetten félelmetes
• Maja a méhecske - ez szerintem tetszene nekik, de az a koncepció, hogy egy renitens méhecske nem akar dolgozni a kaptárban, mert nincs kedve, nem annyira tetszik (plusz néha elég ijesztő, pl. leég a galacsinhajtó bogarak háza, vagy az erdőben sötét este repülnek), úgyhogy előnéztem, elvetettem
• Süsü a sárkány - úgy emlékeztem, hogy ez aranyos, és én szerettem, de most újranéztem pár részt, és rettenetes...
• Hupikék Törpikék - amikor utoljára néztük, még nem volt érthető, és néha picit félelmetes is
• Mickey egér játszótere - ezt a gyerekek szeretik a mikkentyű miatt, de rettenetes gagyin van megrajzolva a 3D animáció, elég harsány, és a végén a tánc annyira idétlen, hogy kiégnek az agysejtjeim
• Micimackó és barátai - ez is elég csúnyán van megrajzolva, és miééééért kellett lány legyen? És miért ők is problémamegoldó hősök, miért nem lehetett sima történeteket kitalálni ezekkel az egyébként aranyos szereplőkkel?
• Vízipók-csodapók - ezt régen imádtam, egyet is értek vele, de még nem érthető nekik, nem köti le őket
• Kung-fu Panda - az első részt imádják, bár elég hosszú, majdnem fél óra, de előnéztem a többi részt, és mindegyik vagy félelmetes, vagy érthetetlen nekik, vagy mindkettő

Idáig jutottam. Nyomozás folytatása hamarosan.

Mi történt Hétfővel?

Szintén kicsit megkésve, de megnéztük a What Happened to Monday-t is. Nekem ez legfőképp azért volt érdekes, mert egy ideje érlelek magamban egy regényötletet, amiről azt hittem, hogy lelőtte ez a film, de szerencsére nem. SPOILER (a filmmel kapcsolatban, és nem az én ötletemmel, hehe).

Work-life balance

A múlt hét igen sűrű volt melóban, de minden határidős dolgot megcsináltam péntekre, úgyhogy elégedetten jöttem el. Aztán a hétvégén végre sort tudtam keríteni egy csomó ház körüli dologra, ami eddig elmaradt (szőlő és málna metszése, egy-két ruha megvarrása, amelyek már hetek óta vártak rám, gépezős feladatok, némi rendrakás), úgyhogy a hétvégével is elégedett vagyok. Plusz végre normalizálódik a hőmérséklet, és a napsütés mennyisége is kezd a számomra szükségesnek megfelelni, úgyhogy örülünk, Vincent. Lehet kertben játszani, motorozni, kirándulni, virágot szedni és füzetbe ragasztani, bodobácsokat vizsgálgatni, lepkét kergetni és utána megkeresni a lepkés búvár zsebkönyvben, meg ilyenek.
Ja, és szavaztam is.

Mák*4

Szóval ma a Westend tetején parkoltam, moziba mentem saját autóval. Mikor kijöttem a moziból, kifizettem a parkolójegyemet (túlfutottam a 3 órán), és felértem a gyakorlatilag teljesen üres tetőtérre, ahol megpillantottam a gyanúsan világítani látszó hátsó lámpáimat, már gyanakodtam. De szegény akku annyira lemerült, hogy már világítani se tudott rendesen a lámpa. Sajnos a sípoló, amely jelezné ajtónyitáskor, ha fel van kapcsolva a lámpa, már rég nem működik, úgyhogy összeszorított szájjal reménykedtem, hogy talán nem merült le annyira, hogy ne induljon el.
De lemerült. A gyújtásra is csak pislákoltak a fények, és még köhécselés se volt, teljes süketség.
Első dolog nyilván hívni férjet, de ő otthon vigyáz a gyerekek álmára, mi van, ha felébrednek, amíg ő nincs ott? Elég messze lakunk a Westendtől. A bikakábel nyilván benne van az autóm túlélő-kosarában, kiszállok, megkeresem. Körbenézek, két autó van még a tetőtérben rajtam kívül: egy, amelyikben nem ülnek, és egy, amelyikben ülnek.
Nyilván átfut minden szcenárió a fejemen, mik történhetnek, céges laptop az autómban, kp nincs nálam sok, harisnyában-szoknyában vagyok (az irodai szerelés), úgyhogy legalább az iratokat nem viszem magammal a könyörgéshez. Közben megígérem százszor, hogy mostantól jó leszek.
Mákom van: fiatal lány a volánnál, de mellette kicsit idősebb fickó. Látják, hogy közeledem, és nem elhajtanak, hanem kedvesen megvárják, míg odaérek, nekik is régi Suzukijuk van. Mondom, mi a helyzet, a fickó mosolyog, csak annyit kérdez, van-e bikakábelem. Mutatom, mint a győzelmi zászlót, de hozzáteszem, hogy csak idáig tart a tudomány, most nem tudom, mit kell. Ő kézbe veszi az irányítást, átáll mellém az autóval, gyakorlott mozdulatokkal pakolja a helyére a csipeszeket, de a lány is ért hozzá, már mondja is, hogy nyomatja neki négyezerig. Beülünk, nem indul az autóm, nagyon lemerült szegény, még egy kis beszélgetés is kell... Közlik, hogy ma van a fickó születésnapja, és kirabolták az autóját. Most veszem csak észre, pedig általában figyelmes vagyok, hogy a szélvédője pókhálóra van törve. Micsoda peh... Nekem viszont milyen mákom van, mondom: van is valaki a tetőteraszon, jófej is, és még ért is a bikázáshoz... Nevetgélünk. Kiderül, hogy a lány vezetni tanul, és itt nagy a tér, nem zavar senkit, és még jó is a világítás. Mondja, hogy a BMW-ben sokkal nagyobb biztonságban érezte magát, mint most ebben a Suznyában. Hálálkodom, kérdezem, hogy adhatok-e valamit hálából, a lány rávágja, hogy csokit. És még lenne is nálam, ha hazahoztam volna a cégből a maradék csokitojásokat, sajnálkozom, viccelődnek csak.
Beindítom a motort, elbúcsúzunk. Sosem vezettem még úgy, hogy nem szabad lefulladni, torkomban a gombóc. Azért sikerül elindulni, megvárják, amíg legurulok a lejtőn, és már csak azon imádkozom, hogy a sorompónál ne kelljen kiszállni, amikor nem veszi be a rendszer, hogy már kifizettem a jegyet, mivel húsz perce nem hajtottam ki. De valamiért még ebben is mákom van: csak simán felemelkedik a sorompó, és megmenekülök.