A következő címkéjű bejegyzések mutatása: boardgames. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: boardgames. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. augusztus 29., vasárnap

A két fős kalandozócsapat

Tegnap befejeztük a Jaws of the Lion-t (mármint a fő küldetést - maradt nyitva két mellékküldi, illetve nem találtunk meg további négyet). Nagyon jól szórakoztunk, és éppen annyira volt kihívás a játék, hogy még ne vegye el a fun factort, és mégis kelljen gondolkodni. Kicsit spoileres leírás következik.

Én a voidwardent választottam, J a demolitionist-et. Összességében úgy gondolom, ez egy jó csapat, végül is a demolitionist volt a tank/dps, én meg a healer/support. Pénzünk nem volt sok, mert semmit nem tudtunk lootolni, viszont elég robusztus felállásban haladtunk, és egyszer sem buktunk küldetést. Nálam bent volt mindig a három heal, a maradék lapjaimból meg jobbára curse-öket osztogattam, esetleg poisont. Az utolsó négy-öt scenarióban már nem tettem be a Master of Influence-et, mert egyszerűen nem érte meg azért plusz egy lap, hogy eldobhatós lapokat tápoljak vele.

Igazából ezt tartom a voidwarden egyetlen gyengeségének. Amúgy nagyon élvezetes volt vele játszani, és sokszor közvetve derült ki, milyen hasznos (nem ölt meg olyan sok ellenséget, de mikor már 6-8 curse volt az ellenfél dekkben, az tényleg számított). A lapok viszont úgy vannak kitalálva, hogy több játékossal jött volna ki igazán a szépsége, páros játékban pár lap egészen gyenge - és ehhez képest pedig az átlag 50 fölötti initiative-et kicsit erősnek érzem. Rengetegszer kellett újragondolnom, mit is fogok csinálni, mert én jöttem utoljára. A végére már meg is elégeltem, és inkább a gyorsabb, direkt lapokat választottam a lassú kombók helyett.


Az 5-ös szinten megkapott Ward viszont csudálatos. Onnantól kezdve jön ki a voidwarden igazi szépsége. Nagyon erős cucc, nyilván nem a játék elején kell kitolni, hanem a taktikailag legmegfelelőbb helyre - tipikusan legalább egy long rest után. Az, hogy mindenkit poisonol, aki mellette áll, az utolsó bossnál is eszméletlen jól jött, és a három hexes disadvantage aura meg számtalanszor mentette meg a popinkat.

A scenariók érdekesek, változatosak voltak, egyáltalán nem az utolsó csata volt a legnehezebb - bár amikor megláttuk a két sima és egy elit blood monstrosity-t, amelyek még csak az első pakk, egy kicsit elkerekedett a szemünk... Nekünk a Tainted Blood volt a legnehezebb, mert rengeteg objective, nincs obstacle, amit a demo szétverhet, nagyon sokat kell mozogni a szobákhoz, és kétszer is előfordult, hogy megütöttem egy asztalt, és nem sikerült lecsapnom, mert szar módosítót húztam. Ezt úgy tudtuk a végén megverni, hogy én már exhausted voltam, és a demolitionisnek az utolsó támadása volt az utolsó mob.

Az ez utáni scenario is elég nehéz, a Mixed results, de arra már sokkal jobban válogattam lapokat, és fel tudtam tartani az egyik oldalt, amíg a demo végzett a másik oldalon - és persze itt ideális volt a ward középen.

Mindent egybevetve kiválóan elköltött pénz volt ez a játék, és most már talán nekigyürkőzhetnénk a nagynak is...

2021. március 23., kedd

Arkham Horror 3rd Edition: Inevitable Game


Maybe I entered the wrong keywords, but I couldn't find any relevant mentions of the Inevitable Game that was added to Arkham Horror: 3rd Edition's Expansion, Under Dark Waves

Inevitable Game is basically a life story of investigators who have to play each scenario once, with harder and harder setup with each game. The goal is to win as many games as possible before killing all investigators.

We started an inevitable game with the investigator combo that we feel is the strongest: Michael McGlen and Agnes Baker.

(here is a good tier list for all investigators, they don't agree with us, but we feel that Will is more important than anything else)

So we finished the 2nd game last Saturday. We chose the Veil of Twilight early on because this was the only scenario that we almost lost a while ago, and we wanted to take it early on so it won't be more difficult later. In spite of the fact that we already had a little modifier at setup, we won the game after a little more than 1,5 hours. Yay!

The next level of the inevitable game will be much harder and almost exponentially so, but I'm looking forward to a challenge with Agnes. :)

We also created a tracking sheet for our progress, feel free to reuse it.