Apokaliptikus ősz közelg

Amikor kint már hűvös van, fúj a szél, összefüggő felhőréteg szürkíti az eget, de a tó vize még meleg, és lehet benne úszni úgy mint nyáron, az kicsit olyan, mint egy apokaliptikus scifiben lenni: körülötted már összeomlott a világ (nyár), de el akarod hitetni magaddal, hogy nem.
Per pillanat még jól is érzed magad, de tudod pontosan, hogy ezt nem lehet örökké, hogy ki kell jönni egyszer, és akkor sokkal hidegebbnek fogod érezni a környezetedet, mintha végig ottmaradtál volna. De persze mégis bementél, mert talán ez az utolsó alkalom, hogy a világot úgy élvezheted ki, ahogyan az apokalipszis előtt volt úszhatsz.

Angyalföldi éjszaka

Éva az erkélyen állt, és a szomszéd ház lemállott vakolatának rajzolatát bámulta. Órák óta tanult már, zsongott a feje. Igazából rágyújtott volna, de megígérte Annának, hogy leszokik. Csak hallgatta az autók monoton, szürke zaját.
Nővére olyan csendesen lépett mellé, akár egy macska.
- Ezt most végigcsinálom, Anna - ígérte oda sem pillantva. - Becsszó.
- Tudom - mosolygott a másik.
- Ez nem olyan, mint a jog volt. Az... nem ment.
- Tudom.
- Nincs is annyi UV-m.
- Nekem nem kell bizonygatnod, Vica - simogatta meg a lány festett szőke haját a nővér. - Végig fogod csinálni, és szuper lesz.
Éva nem válaszolt, csak bámulta tovább a tűzfalat, a lekopott orrú erkélytartó szobrokat.
- Nem hiszel nekem.
- Az egyáltalán nem fontos, hogy én mit hiszek.
- De nekem fontos!
Anna tiszta, őszinte arccal nézett vissza rá. Tekintetében a mindig ott bujkáló, mindenttudó derű.
- Hiszek benned.
- De akkor is ezt mondtad, amikor jogra jártam!
- Mert akkor is hittem benned.
- De hát hogy hiheted el nekem, ha most azt mondom, a töri szak a mindenem, mikor régen meg azt mondtam, a jog az életem, és ügyvéd akarok lenni?!
- A nővéred vagyok - vont vállat Anna. - A lelkiismereteddel neked kell elszámolnod. Én tiszteletben tartom a döntéseidet.
- És mi van, ha rosszul döntöttem? - ütött rá az erkély korlátjára Éva. Legszívesebben belerúgott volna, de mindig félt egy kicsit attól, hogy egyszer leesik a régi kovácsolt vas.
- Jól döntöttél.
- De hát honnan a fenéből tudhatod te?! - kiáltotta a lány az angyalföldi éjszakába.
- Már mondtam - mosolygott Anna megint. - Hiszek benned.

Cseresznyefa

Vica a kormányhoz csapta a tenyerét, keményen, és csalódottan felnyögött.
- Kurva életbe, hogy nem megy! Nem tudom megcsinálni!
Az autó motorja kárörvendőn duruzsolt alatta, a visszapillantóban ott látszott az eltrafált oldalsó bója. Anna nem válaszolt. Keresztbe tett lábbal ült az anyósülésen, kifelé nézett az ablakon, mintha teljesen máshol járna gondolatban.
- Mi a fenéért akarok pont abban jó lenni, amiben nem vagyok az? - dühöngött Vica keserű hanghordozással.
- Mert mindenben jó akarsz lenni.
Anna mosolygott, ahogy visszafordult. Furcsamód nem bosszantóan, hanem kedvesen. Mint aki tökéletesen érti.
- Nem akarok mindenben jó lenni...
- Csak mindig abban, amit éppen csinálsz.
- Csak ezt a fémkasztnit szeretném jól vezetni! Igazán nem nagy kérés, milliónyi embernek van jogsija. De ez a sok dolog, amire egyszerre figyelni kell, kormány, tükrök, pedálok, sebváltó...
Anna türelmesen végighallgatta. Tekintete végig Vica arcán maradt, nem fordult el, nem unta az előadást, csak figyelt. Anna mindig ilyen figyelmesen és megértően tudott beszélgetni.
- Neked kell eldöntened, mivel akarsz foglalkozni. Az időd adott. Ezt annyifelé osztod, amennyifelé akarod, de minél többfelé osztod, annál kevesebb időd van egyes dolgokra.
- Tudom - morogta Vica duzzogva.
- Gyakorolni kell, és akkor menni fog a hátrafelé parkolás.
- De én gyakorlok!
- Azok, akik jobban csinálják nálad, többet gyakorolnak.
- Ez nem igaz! Egy csomó embernek a kisujjában van az autóvezetés, én meg itt bénázok!
Anna bólintott. Vica várta, hogy megszólaljon, mondjon még valamit, de nem tette. Inkább megint kinézett az ablakon, a közelben álló cseresznyefát vizslatva. Vica önkéntelenül odanézett.
Köcsög cseresznyefa. Neki nincs más dolga, csak állni és felszívni a vizet.
És mi van, ha nem csak állni és vizet szívni akar? Mi van, ha fel szeretne menni arra a domboldalra? És próbálja? És nem sikerül neki?
- Anna...
- Hm?
- Szerinted ha valaki elég ideig próbál valamit, akkor biztosan sikerül neki?
- Hisz benne az a valaki, hogy sikerül?
- Azt nem tudom... de senki más nem hisz benne.
- Az nem számít.
- És ha mindenki más hisz benne, csak ő nem?
Anna visszafordult, lebiggyesztette az ajkát.
- Akkor elég kishitű ez a te valakid.
Vica megint kinézett a fára. Sóhajtott. Aztán egyesbe tette az autót, és kigurult a bóják közül egy újabb próbálkozáshoz.