Pótlás - nézni és olvasni

Pótlás.

Látszik, júniusban milyen aktív voltam, ez részben annak köszönhető, hogy a június nálunk mindig sűrű (szülinapok, zsúr, videókészítés, évfordulók, sulizárás, meg minden), részben pedig annak, hogy egy ideje úgy érzem, csak kullogok a tartalmak után, és mire én megnézek/elolvasok valamit, már rég mindenki megtette, és így kábé feleslegesen írok.

Meg egy ideig semmi se tetszett (de ez lehet, hogy nem a tartalmaknak köszönhető, hanem az én lelkiállapotomnak az előző negyedév túlzsúfolt munkafelelőssége miatt). De most szerencsére találtam pár dolgot, ami igen.

Próbálok visszamenni az időben az utolsó beszámolóra, és onnan felgöngyölíteni, mik is voltak mostanában. Kiemelem a highlight-okat kékkel.

KÖNYVEK

Piranesi: A tökéletes Project Hail Mary után biztos voltam benne, hogy scifit nem fogok tudni olvasni egy darabig, mert nem lesz jó. Úgyhogy olvastam Harmonia Caelestist, utána pedig Piranesi-t. Nekem bejött, elég lassan építkezik, és sokáig homályban hagy, de érdekes a hangulata, megfogott. Akciófanatikusoknak nem való, de hihetetlen jó a karakterépítés benne, tanítani lehetne.

A Wizard at Earthsea: Ezt valószínűleg egy 20 évvel korábban kellett volna elolvasnom. Nem fogott meg, unalmas volt. A coming of age történetekkel amúgy is tele van a padlás, és nem mutatott semmi újat - persze nyilván más könyvek támaszkodtak erre, és nem fordítva, ezért kellett volna sokkal korábban elolvasni. 

Murderbot Diaries: Egy kollégától kaptam az ajánlást, hogy ez a sorozat mennyire jó, és nagyhirtelen elolvastam négy könyvet is... de azért nem olyan jó. Oké, vicces egy alapszinten, és nagyon olvastatja magát. De a főszereplő androidsága ellenére gyakorlatilag ember, tehát amin én szenvedtem, mikor egy MI-t akartam a regényem főszereplőjének, annak itt nyoma sincs: hogy idegen legyen, hogy máshogy (gyorsabban) gondolkodjon, összesen annyiban nyilvánul meg, hogy nem szereti az arcát mutatni. Ja, és képes mindent meghekkelni (?!). Szóval IT-ban dolgozóknak nem ajánlatos, mert sok a hülyeség benne, de amúgy kávéhoz egy délután gyorsan lecsúszik. Észre se vettem, hogy véletlenül az 1-2-3 után az 5-iket olvastam el, nem hiányzott sok a sztoriból.

Kaiju Preservation Society: A fenti két csalódás után végre ismét tudtam élvezni egy könyvet. Nagyon jó volt. Szokás szerint zseniálisak a karakterek (Sati a kedvencem, egyszerűen tökéletes), egyszerű de nagyszerű sztori, jól adagolt infók. Scalzi elemében. Mindenkinek ajánlom.

SOROZATOK

Ez nem lesz sorrendben, és igen, ilyen régen nem írtam ezekről.

Snowpiercer S3: Tetszett, nekem ez a sorozat bejön, nem kell túlgondolni, de a karakterek okésak, és jó a feszültség, szívesen néztem.

Peaky Blinders S6: Nekem ez is tetszett, bárki bármit mond. Szerintem simán karakterben voltak a motivációk ebben a szezonban is, és persze nincs lezárva, de direkt. A kislányt nyilván megkönnyeztem. Alfie Solomons a legjobb.

Rick and Morty S5: Ez szerintem nem sikerült annyira, mint a korábbiak. Volt egy pár jó epizód benne, de az általános benyomásom az volt, hogy inkább megúszósra sikerült. Valószínűleg kifulladt a dolog, de ne legyen igazam. Egy epizódot se tudok felsorolni, hogy mennyire megmaradt.

Star Trek: Discovery S4: Ez az epikus vonala a ST-nek most, és hát jó epikus lett, hogy ha nem járnak sikerrel, akkor mindenki meghal... A feszültség mondjuk megvolt, meg érdekelt is, de azért volt pár butaság benne. Az idegenekkel való kommunikáció viszont tetszett a vége felé. 

Start Trek: Picard S2: Az első szezon tetszett ebből, de a második már megint időutazás, nemtom miért, a Discovery-nek se jött be annyira, itt még rosszabb. A karakterek ellaposodtak, és bár Sir Patrick Stewart mindig zseniális, nem menti meg sajnos. 

Star Trek: Strange New Worlds S1: Na ez viszont ST a javából, és végre nem epikus átívelő sztori, hanem sok kis epizód, mindenfélével. Van, hogy nem annyira tetszik (egy páron konkrétan elaludtam), de más epizódok meg nagyon bejöttek. A karakterek szerethetőek, nem gondolták túl őket, de nem is kell. Nurse Chapel jöjjön össze Spockkal!

Love, Death and Robots S3: Fura, mindenki azt mondja, hogy jobb, mint a második szezon, de nekem kevésbé tetszett. Sokkal több az értelmetlen gyilkolás ebben, amin mindig elaludtam. Viszont a hajós epizód ("Bad Travelling") az gyakorlatilag tökéletes. Az utolsó epizódot nagyon akartam szeretni, mert rengeteg szuper megoldás van benne, de nem tetszett a befejezés, és nekem tönkrevágta. Szóval jöjjön még további szezon, csak legyen benne olyan is, mint a "Zima Blue" volt.

The Book of Boba Fett S1: Ja, megvolt. Ha az ember úgy ül le, hogy valami sztori a SW világán, akkor okés. Tetszett, ahogy megbarátkozott a tuskenekkel, de kb csak odáig volt jó szerintem, onnan, hogy próbál Jabba helyébe lépni, érdektelen. Mindent elmond, hogy ennek a sorozatnak a legjobb epizódjában nem szerepel Boba Fett.

For All Mankind S3: Szintén nem leszek népszerű, de ezt a harmadik szezont mintha tök más csinálta volna, mint az eddigieket. Nem annyira igényes, a szereplők kilépnek a karakterükből, butaságok vannak benne tudományos vonatkozásban, stb. Persze így is full nézős, de gyengének érzem ezt a szezont. Adják vissza az első kettő feszességét, alaposságát!

Obi-Wan Kenobi S1: Párszor elaludtam rajta. Nyilván szuper, hogy lehet Kenobit nézni, de az első két rész után azt hittem, abbahagyom - amikor a kislányt kergetik az erdőben, az szánalmas. Szerencsére egy picit jobb lett, és persze volt benne pár nagyon cool jelenet Vaderrel, de azt érzem, hogy a látvány és a feeling mellett elfelejtettek a történetre is energiát fektetni, mert az fos lett.

Ezeket elkezdtük, de egyelőre lepattantunk róluk:

• Oats Studios
• Pacific Rim: The Black

FILMEK

The Last Duel: Ez jól pofánvert minket. Meg kellett volna vágni fél órával, és akkor jobb lett volna. A hármas nézőpont koncepció nagyon tetszett, de nem ajánlom megnézésre. 

The King's Man: Ebből az első volt jó, a többi már rókabőr. Felejthető ez is, még Ralph Fiennes se menti meg.

Death on the Nile: Tisztes iparosmunka. Jól beválogatott szereplők, és persze Agatha Christie története, a látvány gyönyörű, de nem tud többet.

Everything Everywhere All At Once: Na, ez kiváló volt. Mind a történet, mind a megvalósítás remek, minden percét élveztem. 

The Lost City: Ez cuki volt. Kicsit béna, de cuki - nem akart több lenni, mint egy kis szórakoztatás, és annak jó volt. Jókat nevettem az írónő szenvedésein. 

Uncharted: Ami sikerült a The Lost City-nek, az nem sikerült az Uncharted-nek (nem, nem játszottam a játékkal). Megpróbálta komolyan venni magát, és fos lett.

The Northman: Na, ez az a film, ami az idei legrosszabb volt nekem eddig. Valószínűleg azért, mert nagyon sokat vártam tőle, és nagyon akartam szeretni. De úristen, de fos volt, ha tehetném, visszakérném azt a három órát. Pedig vikinges, van benne Skarsgard, mindennek klappolnia kellett volna. Bárcsak azonnal a fiú után futottak volna, amikor leszúrták az apját, akkor előbb vége lett volna. DE MIÉRT NEM FUTOTTAK UTÁNA?????

Doctor Strange in the Multiverse of Madness: Ez nekem meglepő módon tetszett, pedig be lett harangozva, hogy nem olyan jó. Tetszettek a változatos helyszínek, a sztori so-so, a mondanivaló nyálas, de úgy össze volt rakva. Attól ki tudok borulni, amikor egy mindenre képes varázsló csak tűzlabdákat lövöldöz, de azért volt Scarlet Witch-nek pár jó megmozdulása is. A végét is megvettem.

MESEFILMEK

Mostanában néztünk egy pár jót, gondoltam, ezeket is megemlítem.

Csodabogarak: Ez zseniális. Reggel nézzük, hajfésülésnek. Öt perces egy epizód, és van belőle bőven. Aranyos, jópofa, elvétve akad egy-egy gyengébb epizód. A katica nagyon nagy arc.

Duck Tales 2017: Átrajzolták és újraírták az egész Kacsameséket, de ez a második változat szerintem sokkal jobb lett, mint a gyerekkorom sorozata. Egyedibbek a szereplők (tényleg meg lehet különböztetni a három fiút, és nemcsak a ruhájukról), mélyebbek a párbeszédek, van benne dráma, rendes sztori, fejlődés, minden. Kellett egy kicsit megszokni a szögletesebb rajzokat, de most már ez tetszik jobban. Egyedül Glomgold karaktere van elcseszve, teljesen hülye és hiteltelen lett. 

Creature Cases: Véletlenül tettem be, amikor vége lett a Kacsameséknek, és nem találtunk semmi értelmeset hirtelen, és végül kiderült, hogy egész jó. A zenéje nem az én stílusom, de nagyon fülbemászó, a gyerekek folyamatosan éneklik. És jópofa, hogy próbál tanítani dolgokat állatokról.

Asszem, most így ennyi. Ja, rég írtam - majd igyekszem sűríteni.

Irha és bőr

A hétvégén Pindúrtündér kicsit rosszul volt, aztán meg elkaptam, és én is betegeskedtem. Már rég volt ilyen, szerencsére nem viselt meg nagyon, meg volt itthon minden gyógyszer, ami kellett (kivéve a gyerek lázcsillapító, mert abból még mindig a 6 hónapos kortól adható volt :D). De azért elment egy nap a lábadozással.

Egyetlen előnye az volt, hogy belehúztam kicsit a papíralapú könyvolvasásba (erre amúgy nem sok time window van), és végre sikerült kiolvasnom jó nagy késéssel az Irha és bőr-t. Mondjuk már hétfőn, ezt a postot azóta írom (ez amúgy jellemző mostanában a napjaimra sajnos, megint összejöttek a dolgok, majd mesélek).

Szóval az Irha és bőr nagyon tetszett. Pár véleményt hallottam olvasás előtt, aminek alapján majdnem nem akartam elolvasni (mert hogy nyomasztó, nehéz, és persze jó is, de kívülről úgy tűnt, mintha ez már-már horror lenne), de aztán nagyon örülök, hogy mégsem tántorítottak el. Annyira nem olyan volt, mint a beszámolók alapján vártam, hogy már maga a meglepetés is vitt a lapokon. Nagyon rég volt olyan papírkönyv-olvasó élményem, hogy falom a sorokat (hangoskönyvben persze többször is volt, hogy minden apró pillanatban tovább akartam hallgatni/olvasni). SPOILER.

A setting nagyon érdekes, egyedi, és mivel in medias res kezdődik, a gettó közepén, azonnal behúz. Kirill és a suták nagyon jó választás a helyzet bemutatására, megtudunk pár dolgot, és már meg is ismerjük Pilart, aki szerintem zseniális karakter: gyerek, de ragadozó, de cuki, mert borz, de az őzeknek ijesztő, és mindig benne van a levegőben a feszültség, de közben meg Kirill és Pilar kapcsolata annyira emberi, annyira hiteles, hogy tanítani kellene az íróiskolában. Azt hittem, végig ez a vonulat lesz a téma, hogy mi a morálisan helyes, hogy Pilar gazdája mennyire elítélhető, de gyorsan bukunk sokkal mélyebbre a kérdésekben, ahogy bejön a harmadik szereplő, Dahl a népszavazással.

Számomra ő a legérdekesebb és egyben a legtragikusabb figura, hiszen rajta látszik legkevésbé, hogy fajzat, és így sehová nem tud tartozni, magánya pedig a regény végére teljessé válik, hiszen ő az utolsó megmaradt az elsőszülöttek közül, és Veronika, az egyetlen, aki közel került hozzá, szintén elhagyja. Az ő kapcsolatuk szála az, amit a legtöbb várakozással, szorongással olvastam, mert működhetett volna, HA August nem az a magányos, sehová nem tartozó, megfelelő érzelmi intelligenciát felvenni esélytelen árvafiú lenne, aki. 

Ahogy megy előre a történet, és kibontakozik, hogyan is keletkeztek a fajzatok, és mi zajlik a háttérben, milyen tétekkel, már lehet tudni, hogy nem is a népszavazás lesz a katarzis. Még egy lépéssel mélyebbre megyünk a kisebbségek kezelésénél és a gyűlölet romboló hatásainál, és megérkezünk egészen fundamentális témákhoz, mint a teremtés felelőssége, vagy a gyermeki háládatlanság tragédiája. Pilar utolsó gondolata, a "Még nem", ilyen tekintetben a könyv pozitív lezárása, egyfajta felnövés-történet, ha már a másik két szereplő ugye negatív véget kapott, és így nagyon jó érzéssel tettem le a könyvet. Kirill halála a könyv közepétől elkerülhetetlen volt, de Pilar sorsa a legvégéig bármi lehetett. 

Még egy dolgot mindenképp szeretnék megemlíteni, a közbevetett meséket: ezek szintén remekül a megfelelő helyre szerkesztett adalékok, történetek, ugye sztori a sztoriban, hiszen Kirill bejegyzései és a történetet előrevivő apró részletek is egyben, néhány hangulatfestő elemmel, amely elmélyíti a könyvön végigvonuló tükörképet, amit az olvasó mint sapiens kap. Számomra a legszomorúbb a Mese a farkasról és a gyerekekről (282. old), mert az húsbavágó valóság az előítéletekről, fajzatok és fantasy-körítés nélkül. 

All in all, köszönöm szépen Moskát Anitának az élményt, és minden elismerésem. 

Az alkimista

Megint a harmadik postot kezdtem el... Már akartam írni a FB leállásról (hogy nem vettem észre, csak utólag olvastam), aztán a hétvégén megnézett új James Bond filmről (hogy az eddigi legjobb JB film, amit láttam, viszont motivációk sántítanak), de most már ezek úgy tűnik, elúsztak. Sűrű ez az október, de amúgy nem tudom, miért, business as usual. 

Kiolvastam Az alkimistát, hogy értsem a Coelho-jelenséget, és rendesen arcba volt tolva a mondanivaló, a stílust meg közepesnek találtam, de értem, hogy néha szükséges konkrétan kimondani írásban, mire gondolunk, mert ha csak sejtetünk, akkor félreérthető lesz. A mondanivaló persze tetszett, de Coelho-ból ennyi most elég volt.

Mostanában amúgy sokat gondolkodtam rajta, mi kell ahhoz, hogy valakit 67 nyelvre lefordítsanak és ennyien ismerjék a szövegét. Szerencse, nyilván. Kitartás, mindenképp. Tehetség, persze. Ezenkívül még valami? Az embereknek mindig szükségük van történetekre, persze kérdés, hogy milyen formában. De egymásnak is folyton történeteket mesélünk, magunkba építjük mások történeteit, megérint minket, kicsit mások leszünk tőle. Aztán ugyanazokat a történeteket meséljük más formában, más szereplőkkel, megváltoztatjuk a végét, az elejét, a helyszínt, satöbbi. Sokszor egy jó könyv egyszerű vagy ismert alapsztoriból táplálkozik. Nagyon sok közös van Az alkimistában és A vörös oroszlánban. Nekem jobban tetszett az utóbbi, azt is lefordították angolra, még színdarab is van belőle, nem lett annyira népszerű. Az az egymillió dolláros kérdés, miért.

Project Hail Mary

 A Project Hail Mary az utóbbi idők legjobb könyve nálam. Gyakorlatilag tökéletes. SPOILER.

The Last Emperox

Kiolvastam a The Last Emperox-t. Elég mérges voltam Scalzira, amiért kinyírta a kedvenc szereplőmet, de aztán megbocsátottam neki (sort of). SPOILER.

Porszemek

Szemérmetlen önreklám következik.

Megjelent a GABO Kiadó gondozásában a Légszomj c. novellaantológia, már kapható a webboltjukban is. Gondolom, hamarosan egyéb könyvesboltokba is bekerül. Ez egy horror/weird gyűjtemény, amelybe történetesen belekerült egy novellám, "Porszemek" címmel.

Több szempontból is érdekes ez. Egyrészt már önmagában az, hogy 2015 és a "Titok" óta végre újra sikerült olyat alkotnom, ami megütötte a lécet. Másrészt az is, hogy soha életemben ez előtt nem írtam horror/weird novellát (ez inkább weird szerintem, annak is valószínűleg a gyengébb fajtája), és nem is kifejezetten szívesen olvasok ilyesmit. Nyilván olvastam Lovecraftet meg Kingtől ezt-azt, meg egy pár egyéb dolgot, és azt hiszem, értem az elméletet, de sosem próbálkoztam korábban ezzel az iránnyal. Amikor megérkezett a pályázati kiírás, akkor viszont arra gondoltam, hogy kiváló lehetőség kipróbálni, mert csak jó dolog történhet (ha elfogadják, akkor nyilván jó, ha meg nem, akkor mondhatom, hogy ez nem nekem való), ötletem pedig volt már korábban is pár, és kiválasztottam azt, amelyiket a legerősebbnek éreztem.

A "Porszemek" egy igazi írói elegy: táplálkozik a saját személyes élményeimből, a valóságból és egy elképzelt szituációból egyaránt, ezeket jól összekeverve, meghintve sóval-borssal, szóval mindent beletettem, amit szerettem volna. Annyit árulhatok el, hogy lesz benne por. A többit tessék elolvasni. :)

A harmadik, ami miatt különösen kedves nekem ez a kötet, hogy általam igen nagyra tartott társaságba keveredtem, hiszen többek között (és a teljesség igénye nélkül) Moskát Anita, Kleinheincz Csilla, Kis Gabriella és Körmendi Ágnes is szerepel benne. Nagyon kíváncsi vagyok, mit írtak a többiek, úgyhogy remélem, hamar ideér az én példányom.

Az online könyvbemutató pedig most szombaton, 19-én du. 5-kor lesz, izgi.

Artemis

Kiolvastam az Artemist. Nem is értem, miért nem olvastam el hamarabb, ugyanolyan zseniális, mint anno a Martian, amit imádtam. Az a legjobb benne, hogy semmi erőltetettség nincs benne, úgy tud működni a scifi világ, mintha magától értetődő lenne. SPOILER.

Eldobható testek

Kiolvastam az Eldobható testeket. Az elejétől kezdve érdekelt a sztori, és annyiszor csodálkoztam el, hogy a történet teljesen más irányba ment, mint amit addig olvastam, hogy már majdnem elszédültem - de jó értelemben. SPOILER.

Oathbringer

Meg kiolvastam az Oathbringert. Elég jó volt, főleg a vége, de most egy darabig nem kezdek nagyobb vállalkozásba, az tuti. Olvastam vagy fél éve, eddig is tudtam, hogy Sandersonnak mindig elgurul a gyógyszer megszalad a tolla, de először ennél a könyvnél éreztem, hogy már too much. SPOILER.

Olvasnivalók

Na, most úsztam el végleg az olvasnivalókkal. Eddig párhuzamosan olvastam Sandersontól a Stormlight Archive második könyvet és Kleinheincz Csillától az Ólomerdőt, előbbit azóta befejeztem, és most jönne a harmadik kötet, utóbbit pedig abból a célból kezdtem el újra, mert megvettem az Ezüstkéz-t megjelenéskor, de nem mertem belevágni, mert már nem emlékeztem jól az előzőekre, és gondoltam, akkor elölről elolvasom az egészet.
Na, erre ma megjelent Jim Butcher Peace Talks-ja, amit azonnal megvettem elővételben, mikor a szülinapomra megkaptam a Kindle Paperwhite-omat, és nyilván le kellett tölteni, és akkor már elolvastam az első bekezdést, és akkor már nem lehet többet letenni, mert Butcher.
És akkor adalékként még ott van a tévéasztalon a 2018-as és 2019-es magyar scifi-fantasy antológia, ami kábé kötelesség is lenne, meg érdekelne is, meg rengeteg ismerős is van benne, hát most várnotok kell, bocsánat.
A többit már nem is mondom.

Farkas Zoltán: Kárpótlásul akarat

Naszóval, lassan nyomdába megy a könyv, amelyen tavaly november elejétől január közepéig dolgoztam. Kicsit több mint 1,7 millió leütést kellett könyvméretűre szerkeszteni, ami elég nagy és kihívásokkal teli meló volt, de azt gondolom, megérte.
A könyv, amely hamarosan megvásárolható lesz, önéletrajz és egyben a kis magyar valóság egy olyan szeletébe való betekintés, amiről nekem fogalmam sem lehet.
Nemrég a HIP tréningen (majd mesélek) tanultam arról, hogy kinek milyen előjogok "járnak", és mi minden dőlhet el már születéskor és később bizonyos döntések meghozatala után.
Nos, ez a könyv ennek egyszerre megerősítése és cáfolata. Szerintem a végső verzió mindenkinek tanulságos.

Fülszöveg:

Mit jelent az akaraterő? 
Felállni minden pofon után. Kitartani akkor is, ha mindenki egyetért, hogy a cél esélytelen. Dolgozni, amikor más henyél. Sosem választani a könnyebbik utat. Elszántság és önfegyelem, amivel a nehézségek ellenére is elérjük, amit akartunk.
Farkas Zoltán már születésekor halmozottan hátrányos helyzetből indult cigány származásával, öröklött alacsonyságával, és ez csak rosszabbodott, mikor egy évesen árvaságra jutott. Mégsem volt hajlandó elfogadni, hogy számára nincs kitörési lehetőség, és ugyanabba az életmódba kell süppednie, mint amit a környezete akart ráerőltetni. Elhatározta, hogy tanulni fog, és úgy is tett. Hideg pincékben, buszon, focimeccs előtt, diákmunka közben. 
Ez a történet nem fantáziaregény az akaraterőről, hanem egy olyan ember vallomása, aki nagyon mélyről indult, mégis igyekezett mindent megtenni, hogy a története másmilyen legyen, mint sorstársaié.

Munka és szórakozás

Ééés ezennel elkészítettem életem első csillivilli UI helpjét az új UI technológiával (Fiori) működő appunkra, mindössze hét évet kellett várni, hogy normális UI helpet alkothassak. Yay!

Tarjasteak parmezános burgonyával és barnamártással

Ugyanitt az újévi fogadalmamnak megfelelően kezdem leadni, befejezni a vállalásaimat (és próbálok nem felvenni újakat), legutóbb múlt pénteken jött létre az általam megszervezett általános iskolás osztálytalálkozó (nem árulom el, hanyadik), ami remekül sikerült, éjfél után indultunk haza, és mintha ott folytattuk volna a beszélgetést, ahol öt éve abbahagytuk. A hely (Építész Pince) szerencsére csendes volt, a különterem hangulatos, a kaja kiváló, a nagy társaságokra kitalált rendszer pedig tökéletes, úgyhogy koncentrálhattunk is a lényegre: egymásra.

Ugyanitt azon tanakodom, hogyan találok magamnak olyan időablakot, amikor is papírkönyveket olvasok. Ez több soron is kritikussá vált: 1. Karácsonyra kaptam meg a szuper scifi-fantasy antológiákat, amiket már egy ideje be akartam szerezni, azokat is el kéne olvasni. 2. A magyar szerzők műveiből nincs hangoskönyv, pedig szeretnék magyar szerzőket is olvasni. 3. Megint megszaladt a bookline-os rendelésem, pedig még egy könyvről le is mondtam.
Egyelőre és ideiglenesen a gyerekek mesenézése közbeni húsz percet fordítom erre, de egy kicsit sok a környezeti hatás, ami elvonja a figyelmemet.

Perdido Street Station

Mintegy 19 év késéssel, de végre elolvastam a Perdido Street Station-t. Kétlem, hogy erről bárkinek is tudnék spoilerezni, de azért SPOILER.

Wax és Wayne

Tegnap kiolvastam Sandersontól a második Mistborn-ciklus, a Wax and Wayne-ek utolsó darabját. Ez kb. ott vett meg kilóra, mikor az eredeti Mistborn-ok elképesztően jól kitalált mágiarendszeréhez hozzájött az ipari forradalom, és a coinshot főszereplő pisztollyal lő maga alá a repüléshez.
SPOILER.

Meséljünk együtt

Illusztráció-terv by Hugi

Azt nem értem, hogy miért nem gondoltam én arra, hogy gyerekeknek írjak lapozgatós könyvet?
https://www.naphegykiado.hu/2019/09/12/haho-kiralyfi-merre-vagy-igy-hasznaljatok-uj-interaktiv-mesekonyvunket/
Ja de, gondoltam. Pár évvel ezelőtt pont ugyanilyet akartam csinálni, csak nem találtam rá kiadót (mondjuk nem kerestem olyan intenzíven, csak elküldtem 4-5 kiadónak az ötletemet). Az lett volna a fedőnév, hogy "meséljünk együtt", és kb. ugyanez lett volna: kisgyerekeknek lapozgatós. Persze ha külföldi az ötlet, akkor az biztos jobb, mint ha magyar.
Jó, azt elismerem, az oldalt látszó kis jelek nagy ötlet. Hogy ő is oda tudjon lapozni.
Na mindegy. Legalább ilyen is van.

Interdependency sorozat

Kiolvastam a Collapsing Empire-t és a Consuming Fire-t gyors egymásutánban. A világ nagyon tetszik, eszméletlen érdekesek az összefüggések, és ezzel a benne élő karakterek is nagyon jól sikerültek. De hát ugye Scalzi. SPOILER.

Munkáim

Unalmas óráimban (haha) megcsináltam rendesen a jegyzéket azokról a dolgokról, amikhez közöm volt az évek során.
https://maanji.blogspot.com/p/ezeket-irtam-eddig.html
Eddig csak egy béna borítós felsorolás volt, most legalább listába van szedve, illetve a fordítások, korrektúrák is a szívemhez nőttek.
Amúgy így ránézve elég vérszegény a lista, azt hittem, büszkébb lehetek magamra. Na mindegy, még előttem a lehetőség...

Hero of Ages

Kiolvastam a Mistborn-trilógiát. Az első részről már korábban írtam, de aztán rájöttem, hogy az egészet egyben van értelme felfogni, befogadni. Eszméletlen bravúros, hogy ennyire kicsiből indul a nagyszabású világmegváltás felé a szerző, és már az első kötet is működik, de a másodikban és főleg a harmadikban remekel igazán. Mindig mondom, hogy ahogy a Harry Potter-sorozatban előre ki vannak találva és el vannak hintelve dolgok, az etalon. Na itt ez hatványozottan így van, még jobban is. Már az elején el van hintelve minden, de csak a végén áll össze a teljes kép. Zseniális.
SPOILER.

Ködszülöttek

Kiolvastam Brandon Sanderson Mistborn-ciklusának első könyvét (amúgy angolul, és nekem nem tetszik a magyar "Ködszerzet" cím).
Scalzi után elég magasan volt a léc, és az elején majdnem abbahagytam, annyira fájt, ahogy összeállt a kalandozócsapat, de aztán végül mégis berántott. SPOILER.

Bezárt elmék

Közben múlt héten kiolvastam Scalzi következő kétkötetes sorozatát, a Lock In-t és a Head On-t. Már a szerző ténye önmagában elég volt ajánlónak, de a tematika is tetszett (nyilván nem új, nade a megvalósítás!), és az FBI-os nyomozós scifiben jó párosításnak tűnt. Nem csalódtam. SPOILER.