2019. december 7., szombat

Pink fanyűvő

Van egy játék, amivel szerintem kötelező lenne játszania minden embernek, aki csapatban dolgozik (vagy csak simán mindenkinek).
Az Unrailed! (hivatalos oldal itt) az utóbbi idők legjobb játéka, egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége. Adott egy vonat, ami elindul, neked meg kell fa, amit favágással kell szerezni, kő, amit kőfejtéssel, ebből lesz a sín, amit le kell tenni, és közben még hidat építeni a vízre, és figyelni, hogy ne gyulladjon ki a mozdony. Eléggé hasonlít az Overcooked-hoz, csak egszerűbb, kisebb, meg hát ugye vonatos.
A legjobb, hogy négyen is lehet játszani egy képen, és egyszerűen addiktív. Jól látható, hogy amíg az elején lehetetlennek tűnik, hogy elérj száz méterig, lassan, de biztosan összeszokik egy csapat annyira, hogy a háromszáz méter is könnyedén menjen, megoszlanak a feladatok, és mindenki hozzájárul a sikerhez. Én általában a fanyűvő vagyok, pink hajjal. Ezen a játékon aztán meg lehet tanulni a LEAN összes alapelvét tervezéstől a termelésig.
Nem olyan rég beszélgettem a Zen Studios egyik vezető játékdesignerével arról, hogy min múlik egy játék sikere. Ez a döbbenetes számomra, hogy adott egy játék végletekig leegyszerűsített grafikával, egyszerű játékmenettel, de csapatmunkával, megfelelően beállított nehézségi fokozatokkal, és terjed, mint a bozóttűz.

2019. december 3., kedd

Legnehezebb hét

A múlt hét volt életem egyik legnehezebb hete, azóta meg volt a hétvége, ami sűrű volt, és a hétfő, amikor leesett a hó, és otthon ragadtam, úgyhogy csak most tudom utolérni magam beszámolóban is.
Szóval lassan két hete megvolt a Mensás kerekasztal-beszélgetés, amelyre rengeteget készültem, cserébe nem szólaltam meg szinte semennyit, csak néha tettem fel egy-egy kérdést (ami persze nem baj, a téma érdekes volt, és legalább protekciósan kérdezhettem). és ezen is túllettünk.

Aztán meg volt a Speak Academy kurzus, amelyre az utolsó előtti feladat egy tíz perces beszéd felvétele volt videóra, azt is nagy nehezen kiizzadtam magamból - a poén kedvéért nyilván ugyanazon a napon volt a felvétel, mint a kerekasztal... Aztán az utána levő másfél hetem volt rá, hogy a workshopra készüljek, ahová is három darab 3-5 perces beszédet kellett megírni és begyakorolni annyira, hogy ne legyen ciki a másik 13 ember előtt. Ezek voltak a témák:

  • If you could have dinner with anyone (either alive or not), who would that person be, what would you ask that person and why? 
  • If you could become famous for something, what would you like it to be for? 
  • In what three ways would you motivate the rich to give/help the poor more?

Végül ezt is elég jól abszolváltam. Szombaton volt maga a workshop, elég sok hasznos dolgot tanultam belőle, amit nemcsak nyilvános beszéd során tudok hasznosítani, hanem sima kommunikációban vagy a mindennapi munkámban is. Utólag megérte a sok belefektetett energia, de azért közben sokszor morogtam, hogy nem erre vállalkoztam. Az oklevélről azért nem tudok képet mutatni, mert volt rajta egy typo, és emiatt nem kaptuk még meg. :)
Levezetésként még szombaton a workshop után kipróbáltuk a budakalászi, közösségi összefogással épült jégpályát, és nagyon meg voltam elégedve, hogy ilyen van, és hogy teljesen jó volt minden a jégtől az öltözőig, kapaszkodós tolnivalóktól a személyzet kedvességéig. És elértünk abba a korszakba, hogy a család minden tagjának egyélű a korcsolyája.

A szombat ezzel ment el, a vasárnap meg Pindúrtündér zsúrjával, készültem játékokkal, csináltunk tortát (én egyet jól el is rontottam, de szerencsére volt megmentőm), aztán ott lettünk hagyva három felnőtt hét gyerekkel, vicces volt.

Múlt héten kellett még az ovis adventi vásárra is készülni, arra dobtunk össze csinos kis pumpkin-cupcake-eket, rendes frostinggal, karácsonyi cukordíszítéssel, kb. fél óra alatt elfogyott az egész, úgyhogy legközelebb többet kell.

Ja, és múlt héten volt még egy jelentős esemény: elvittem a csapatomat (16 embert) az iskolánkba CSR team outingozni, kavicsot talicskáztunk, korlátot és falat festettünk, raklapból padokat építettünk. Mind a szülők-tanárok, mind a csapat részéről pozitív volt a visszhang, én csak összehoztam az igényeket (igen, elég sokat kellett szervezni, meg stresszeltem is, hogy minden klappoljon, és mindenki jól érezze magát), de végül jól sikerült. Képek előtte-utána:
Betonperem, elhagyatottság
Még le kell festeni három padot, de amúgy
Nincs kész, de tavasz elején már birtokba lehet majd venni, ami tök jó.

2019. november 27., szerda

Battlegrounds

Amúgy meg közben megérkezett a Hearthstone szerintem eddigi legérdekesebb játékmódja, a Battlegrounds. Nem mintha most lenne időm játszani, de legalább jó az eddigi állásom. :) (3-ból 3 win, ahol a win az, hogy mind a hét másik embert megvertem)
Kicsit stresszes az időkorlát miatt, de csak mobilon, ott elég lame, hogy rá kell kattintani a kezemben lévő lapokra, kiválasztani, letenni, visszakattintani a pályára, úgy cserélgetni, stb. De azért még így is nagyon élvezetes kis cucc lett ez. A mechanika persze nem új, szokásos Blizz módon szintetizálják a már meglévő jó autochess játékokat, de jól. Jó lenne, ha már tudnék többet teng-lengni.

2019. november 24., vasárnap

Szuper Bagolyszem

Na, hát a kisebb csemete is négy éves lett. Ahogy végignéztük az éves videókat, persze megkönnyeztem megint, milyen picike volt, milyen nagyot nőtt, még bátrabb, még cukibb, még okosabb, mint eddig. Ha valamit a fejébe vesz, akkor attól még mindig nem lehet eltántorítani, ha valamit nehezményez, még mindig teljes hangerővel teszi... de egészen komoly témákról is nagyon jól el lehet beszélgetni vele, és mindig megérti, mi történik körülötte. Továbbra is nagyon menő a megfigyelőképessége, mindent észrevesz (ma is kifigyelte, mikor csak két ajándékot adtunk neki oda, hogy hol van a maradék kettő). Mióta Pizsihősöket nézünk, ugye nyilván ő Owlette, és szuper bagolyszemével tényleg mindent megtalál.
Sőt, mikor egyszer magyaráztam neki, hogy másnap megyek be dolgozni, akkor be kell vinnem a stikeez-ből a pisztáciát, mert el fogom cserélni paprikára. Reggel simán elfelejtettem, és ő szólt:
- Anya, mész dolgozni? Akkor vidd be a pisztáciát.
A logikája is legyőzhetetlen, olyan érvekkel tud néha előállni, hogy az ellen nincs mi véd. A zöldségesnél végig magyarázott, közben felmászott a pultra, erre mondtam, hogy szálljon le, mire ő:
- Nem szállhatok le, mert fáj a lábam, és pihentetni kell.
A zöldséges nagyon jót röhögött rajtunk, én is mosolyogva fogadtam el az érvet. De máskor meg volt, hogy rossz fát tett a tűzre, és megmondtuk, hogy ezen a héten nincs finomság neki. Tudta, hogy a tiltás szombatig tart, és számoltuk folyton a napokat, hogy mikor ehet majd újra. De azért bepróbálkozott:
- Nem lehetne, hogy csak szerdáig legyen büntetés, mert csütörtökön van finomságnap?
De a kedvencem, amikor csak a szomszédba mentünk, közöltem a gyerekekkel, hogy "Ha nem totojáztok, akkor nem kell kabát, de akkor futás haza, és azonnal bemenni a házba." Mire ő gondolkodott vagy fél percig, és közölte:
- Akkor én totojázok.

Az oviba beilleszkedett, rengeteg éneket hoz haza, ami nekem nagyon szimpatikus. Márton-nap alkalmából voltunk lámpásos felvonuláson, jó nagy máglya és zsíros kenyér várt minket a végén teával. Ő szereti ezeket a közösségi eseményeket, a tesója nem annyira.

Továbbra is elképesztő bátor a vízben, most legutóbb a nagymedencében úszkáltunk, tény, hogy karúszóval. Emellett némi nyafogás után azért simán kirándul hat-nyolc kilométert hegyes terepen, gyakorlatilag akármennyit képes ugrálni, most már profin bújócskázik, és nem mocorog egyáltalán, amíg meg nem találják, és rengeteget szerepjátszik plüssökkel, lego figurákkal, akármivel. Most kapott egyélű korcsolyát is, nagyon kíváncsi vagyok, mire megy majd vele.

2019. november 20., szerda

Bátrabb, beszédesebb

Kistücsök kezd beletagozódni az iskolai életbe. Már meg lett dicsérve, hogy jelentkezik, meg odafigyel, még annyi izgalom van, hogy ha van kedve, akkor elkezd dúdolni magyarórán meg ilyenek, de gondolom ezt is hamarosan lenyomja a rendszer. Mindenesetre most békések a hétköznapok, őrölnek a malmok, talán már azt is sikerült világossá tennie, hogy ismeri a számokat...
Előfizettünk a Teki Totó újságra, és nagyon élvezi, hogy már maga olvashatja el a feladatokat - nyilván az elsős feladatok megoldása semmilyen kihívást nem jelent, de legalább az olvasás, értelmezés új.
Fejlődés tekintetében talán az utóbbi idők legnagyobb eredménye, hogy elkezdett beszélni arról, ha hibázott. Korábban, ha valamit rosszul csinált, elrontott, vagy rossz fát tett a tűzre, és erre rákérdeztünk, azt a taktikát választotta, hogy becsukta a szemét, és várta, hogy vége legyen a beszélgetésnek. Nagyon sokat beszélgettünk vele, gyakoroltuk, hogy ez nem módszer, és úgy tűnik, lett hatása. Nagyon benne volt valamiben, a tesója mutatta neki az egyik rajzát, ő meg mérgében eltépte. Utána bocsánatot kért, és elmondta nekünk is, hogy mi történt. Megjutalmaztuk azzal, hogy nem haragudtunk rá, hogy értse, ez a követendő példa.
Egyre bátrabb is: lépcsőről már négy lépcsőfoknyit leugrik. Biztos az iskolában tanulta.
Így utólag nem bánom, hogy nem írattuk be semmilyen különórára (zene, foci jött szóba), így van energiája, ideje és lehetősége megismerni az új közösséget, megtanulni bizonyos számára pozitív mintákat a többiektől. Na, persze nemcsak a jót hozza haza, van bőven csúnya szó meg egyéb, de ez ilyen. Úszásra viszont most újra jár, sikerült megoldani a logisztikát.
Azt folyamatosan csodálom, hogy működik az agya. Beszélgettünk a növényekről és a télről, valahogy szóba került a bóbita is, és magyaráztam a tesójának, hogy bóbita a gyermekláncfűből lesz, mire ő odafordult, és tanárbácsisan közölte:
- A bóbita olyan, mint a fának a gyümölcs.
Meg kicsit egy rugóra is jár az agyunk. Sokszor játszunk azzal, hogy ha túl kicsi falatkát vesznek az általuk nem annyira kedvelt ételből, csak a kanál hegyére, akkor mondom, hogy "ez nem falat, ez csak F". Aztán múltkor szintén a tesójának magyaráztam, hogy egyen rendesen, és egyszerre tettük hozzá:
- Ne csak F legyen, hanem falat!
Voltunk a Minipoliszban, amit mindketten nagyon élveztek, Kistücsök kedvence a Sió gyár volt, elcsatangolt máshova is, de mindig vissza-visszatért a gyümölcsmosó csocsóhoz... Ja, meg barátoknál vendégségben leült az új Need for Speed elé, és játszott vele vagy húsz percet (nyilván a szabad pályán csak), átvágva fán-bokron-kerítésen, nagyon élvezte. Látom már, hogy ez baj lesz, mivel nem lehetek hipokrata, hogy ne játsszon, úgyhogy meg kell tanítani majd az egészséges balanszot.
Idén még elvisszük a céges Mikulás-rendezvényre, de valószínűleg ez lesz neki az utolsó év a mítosszal, biztos már félig kiábrándították az osztálytársak. Én is elhinteltem neki, hogy nem minden létezik, ami a mesékben van, mert a Plukkido lufit legutóbb a szeme láttára tettem fel, hogy egy kicsit elgondolkozzon, mi közöm nekem a manókhoz. Majd leülök vele hamarosan beszélgetni is erről, hogy ne legyen túl nagy sokk a Mikulás.

2019. november 19., kedd

Őszsiráf és ősorrszarvú

Valami érthetetlen okból kifolyólag azt meg nem meséltem, hogy az őszi szünetben ellátogattunk az Ipolytarnóci Ősmaradványok látogatóközpontba. Nem új dolog ez, már a szüleim is látták, meg nyilván ott van pármillió éve, de most nagyon szépen felújították, és még az őszi hűvösben is kiváló program volt.
A mindent bele menüsort választottuk, 4D mozival, függőhíddal, vezetett túrával, mindennel, és így sem volt arcátlanul drága, ami jó, mert így még van is esély, hogy az ember ilyen messzire utazik. A függőhíd volt az első, amit kipróbáltunk, nyilván tapasztaltunk már hasonlót, de azért fun volt. Aztán megnéztük a 4D mozit, a szemüvegek valahogy nem stimmeltek, de a kis mozifilmecske tőle telhetően érdekes volt. Annyi, hogy nem tudom, minek tettek bele ijesztegetést, lehetett volna másra koncentrálni (a fogatókönyvírót mondjuk lecserélném). De elképzelni az ősmaradványok helyszínét jó volt. Megtudtuk, hogy az ősorrszarvúnak nem volt orrszarva, és az őszsiráfnak nem volt hosszú nyaka.
A túra volt a csúcspont Attila vezetésével, szellemes és kedves poénjai mellett komoly betekintést kaptunk abba, hogy mit kell észrevennünk az erdőben sétálgatva: őscápa-fogat, megkövült fákat, és aztán a millió éves lábnyomokat a kőben, amelyek fölé szerencsére már épületet is tudtak emelni, hogy megvédjék az időjárás viszontagságai ellen.
Külön adalék, hogy mivel sokáig nem volt intézményesített látogatóhely, a helyiek elhordták a legnagyobb megkövült fa darabjait, és csak elképzelni lehet, milyen hatalmas volt régen (a fa monológja itt).
A kialakított park nagyon szép, jót sétáltunk, a szobrok viccesek, akár lehetett volna még, és nyilván nyáron az egész még sokkal szebb lehet. Mindenképp megéri egyszer, a gyerekeket is elviszem majd.

2019. november 12., kedd