2019. május 23., csütörtök

Love, Death + Robots

Közben újabb néznivalónak értünk a végére (mostanában kicsit sok volt a párhuzamos sztorik száma, majdnem bele is zavarodtam, majd lehet, hogy írok az ongoing projektekről is), sikerült végigmenni az összes Love, Death + Robots epizódon. Három elképesztő előnye miatt minden sci-fi rajongónak kötelező:

  1. Mivel kurrens sci-fi szerzők novelláiból készültek az epizódok, végre tényleg VAN sztori.
  2. Mivel mindegyik más stílusú (trash actiontől elégikusig, romantikustól elgondolkodtatóig), még vizuálisan is (mangásabbtól vagy karikaturisztikusabbtól a nagyon komoly 3D-ig minden van), mindenki megtalálja benne azt, ami tetszik.
  3. Mivel elég rövidek az egyes epizódok, még a legkevesebb idővel rendelkező nézők is találhatnak rá egy-egy negyed órát.
Van pár, ami az én ízlésemnek kicsit véres (néhol a neten úgy nevezik a sorozatot, hogy Boobs, Gore and Robots), de azért van bőven ennek ellenkezője is. 
Ja, és zseniálisak a minden epizód elején kiforduló másmilyen piktogramok.
Innentől SPOILER.

2019. május 21., kedd

Szabad a hétfő

Mindig furcsa érzés, amikor valami ennyire hosszú dolognak vége van, mint a Game of Thrones sorozat. Legutóbb az Avengers: Endgame után nyilallott belém ez a furcsa, tompa, elégedettséggel vegyes sajgás, hogy most valaminek vége lett, ami jó is, hiszen lehet mással foglalkozni, meg nem is jó, mert folytatnám még.
Rengeteg jó beszámolót olvastam az utolsó epizóddal kapcsolatban (talán kiemelném ezt), nekem az volt az első gondolatom, hogy én együtt tudok élni ezzel a befejezéssel. Nem volt wow-effect, és nem ezt találtam ki magamtól, de működött, és kellő lezárást adott ennek a sok-sok órányi néznivalónak, amivel az elmúlt években a hétfőket töltöttük. SPOILER.

2019. május 20., hétfő

Majdnem hat

Kistücsök egy hónap múlva hat éves, és történelmi mélyponton vagyunk. Eddig is idétlenkedett néha, meg eddig is piszkálta a tesóját néha, meg eddig se lehetett sok mindent kihúzni belőle azzal kapcsolatban, hogy mi történt vele rajtunk kívül, de ma reggel az óvónéni megkérdezte, hogy elmesélte-e a gyerek, mi történt pénteken. Mondom nem.
Azt hittem, elsüllyedek, mikor közölte, hogy a logopédus visszahozta a csoportba mondván, hogy nemcsak ő idétlenkedik az órán, hanem a többieket is zavarja, nevetteti, nem tud dolgozni miatta.
Szomorú, de még el is tudom hinni, hogy így történt, úgyhogy nem mentegetem. Az utóbbi egy hónapban mintha tetőfokára hágott volna a "rosszasága". Sose volt ilyen, kb. szeptemberben kezdődött a lejtő, amikor nyár után újra oviba ment, azóta persze nyilván nagy mennyiségű sokk érte: költözés, ideiglenesség zaklatottsága, megint költözés, idegen hely, iskolaválasztási mizéria, az ismeretlentől való tartás, stb.
Van három hónapom kinevelni belőle ezt az elromlott magatartást. Öt évesen kellett volna iskolába mennie, akkor minden rendben volt vele (viccelek).

Pedig amúgy amikor épp nem idétlenkedik, akkor zseniálisan okos, beszélgetünk, hogy Magyarország harmadakkora, mint Németország, Szlovénia meg harmadakkora, mint Magyarország, erre rávágja, hogy akkor Szlovénia kilencedakkora, mint Németország. Egyre jobban érti a térképet, mindent megjegyez, mindent megkérdez, mindenről lehet beszélni vele. És egy nagyságrendet ügyesedett is: kb. három hete ült először biciklire, eddig sose tetszett neki, és most már (pótkerékkel ugyan, de) hasít a teraszon. Focizni még mindig szeret, de sakkozásra mostanában nem lehet rábírni, inkább régi, regressziós játékokat játszik (pl. duplóval). Úgyhogy nyilván zavarja valami, de azt még nem derítettem ki, hogy micsoda.

Voltunk vendégségben kedves barátoknál gazdaságban, és amint kiszálltunk az autóból, azonnal elfancsalodott a képe, hogy ő be akar menni a házba. Nem értettem, mondtam neki, hogy menjünk, nézzük meg az állatokat, de már-már sírva fakadt, ezért bevittem a házba, és megpróbáltam ott kiszedni belőle, mi a baj. Végül csak órákkal később, délután sikerült kihámozni, hogy az ovival volt valami tanyán kirándulni, és ott megijedt egy disznótól (gondolom, felugrott vagy ilyesmi), meg a szaguk is kellemetlen persze, és ez a rossz élmény előjött neki, és ezért nem akart körbemenni a gazdaságban.
Na, valami ilyesmi kéne most is, hogy fény derüljön arra, miért csinálja az idétlenkedést.

Legnagyobb stresszfaktor az életemben jelenleg az, hogy éppen ma kiderült, hogy az ovi az eddigiektől eltérően fordítva csinálja a nyarat, azaz júliusban vannak bezárva, és ügyeletet egy tök másik ovi tart a városban (ugye az előző városban, ahonnan elköltöztünk), és augusztusban van ügyelet emebben az oviban. Ami szívás, mert egyrészt augusztusban már iskolára akartam készülni, másrészt a másik oviban meg pont augusztusban van szünet, úgyhogy jelenleg tíz héttel kell valahogy gazdálkodnunk, ha nem akarom, hogy tök idegen helyen tök idegen óvónénikkel töltse a napjait (és valószínűleg még jobban a lelkére menjen a bizonytalan környezet). Persze kussoljunk, ha két külön oviba járatjuk a gyerekeinket.

2019. május 16., csütörtök

Ruccanás harmadik nap

Bocsánat, kicsit fáradt voltam tegnap, mire hazaértem, úgyhogy a postolás már nem fért bele.
Szóval ellátogattunk az "anyaországba", a faluba, ahol a cég tízezer alkalmazottja dolgozik. Találkoztunk ugyanazokkal a kollégákkal, részt vettünk egy rettenetesen uncsi meetingen, ebédeltünk az ingyen canteenban, megnéztük a csillivilli új épületet, ahol minden fal és ajtó fekete, cserébe a wc-ben papagájos a tapéta, felmentünk egy teraszra, ahonnan az egész környéket be lehetett látni, aztán gyorsan elsétáltam a közeli boltba szuveníreket venni, és már indultunk is a reptérre a Crossroad X-ünkkel, és beccszó elég időt hagytunk, csak kicsit kalandosabbra sikeredett, mint szerettük volna, mert dugó volt, aztán tankolni kellett, és a nyomi Crossroad-nak a bal oldalán van a szája, aztán meg túlmentünk a kettes terminálon, úgyhogy az egyesen adtuk le az autót (ez szerencsére stresszmentesen zajlott), aztán át kellett bumliznunk a kettes terminálra, mert mégis onnan ment a repülő, aztán elvették a szuvenírsajtomat a piszok őrök (a zabszeletemet, ami tök ugyanolyan állagú illetve pont annyi, ha nem több nedvesség van benne, azt meg meghagyták), aztán meg a 44 kapuból a 43-ig kellett elsétálnunk mintegy tíz perc alatt.
De azért hányattatott sorsunk ellenére még így is átéreztük, hogy mennyire jó nekünk, hogy nem kell visszavezetni tíz-tizenegy órát, hanem felpattanunk a repcsire, kicsit késünk, kicsit turbulálunk a magyar esőben (Németországban verőfényes napsütés volt két napig), aztán pedig már meg is érkeztünk.
Kis családom kijött a reptérre értem, és végre semmi gixer nem akadályozta meg, hogy megörüljünk egymásnak az ajtóban, úgyhogy sikerült majdnem filmbe illő nyálassággal előadni a találkozást.
Kicsit sajnáltam a tegnapi napot, hogy amennyi erővel a HQ-ba mentünk, mehettünk volna Heidelbergbe is kicsit turistáskodni, de végül is munkanap volt, úgyhogy dolgoztunk is valamit, plusz nem tudtam volna elkészíteni ezt a képet:

2019. május 14., kedd

Ruccanás második nap

Ma volt a fejtágítás, okosodás szakmailag. Előre megfontolt szándékkal halálra etettek minket: érkezéskor perec-péksüti-wrap, kávészünetben brownie-gyümölcsök-muffinok, ebéd ugye alapból ingyen van, második kávészünetben refill, majdnem minden booth-nál apró csemegék, közben ingyen italok... Valószínűleg úgy éltem túl, hogy minden másodikra csábultam csak el, és igyekeztem legalább részben tartani a diétámat, úgyhogy maradt a gyümölcs és az innivalók. Egy répatorta-szeletre és egy áfonyás muffinra nem tudtam nemet mondani, illetve a brazil kollégáktól kaptam egy kis repi-mogyorós snacket, de mikor elérkeztünk a vacsorameghíváshoz a kollégákkal, akkor már éreztem, hogy csak valami nagyon gyerekméretű menüt tudok bevállalni, szerencsére nem néztek nagyon csúnyán.
De maga a konferansz is kiváló volt. Már maga az előadóterem olyan impresszív, mintha színházban lettünk volna. Rengeteg előadás, pár meghívott előadóval, a témák is érdekesek voltak - egyik sem olyan, amit holnaptól tudok használni a napi munkámban, de valahogy jól esett a megerősítés, hogy tényleg fontos, amit csinálok, és mások is vannak rajtam kívül, akik ezt a munkát végzik, és kb. ugyanazokkal a problémákkal küzdenek; jó megismerkedni az aktuális trendekkel, megpróbálni elképzelni, hogy ez a mi területünkön hogy működne... És volt szó például az interaktív videókról is, amelyek most kezdenek teret hódítani pl. Netflixen, és hogy vajon tudnánk-e használni a user assistance-ben... Ez volt a legszórakoztatóbb előadás. A leghasznosabb pedig a feladatorientált tartalomról szólt, mert valószínűleg nekünk is ez lenne a követendő irány.

A szünetben kipróbáltunk egy vicces kis csapkodós játékot: asztal, kb. 8x8-as fénymátrixszal, szemben álló felek, az egyik oldalon sárga, a másik oldalon kék fények villannak fel random a 8x4-ben, és adott idő alatt ki csap le többet. A rekordom 71 csapás volt, amit jónak ítélek meg teljesen laikusan.

Na jó, voltak a szünetekben info booth-ok is különböző témákban (ott kaptam a fenti mogyorós ajit), ezeknél is lehetett inspirálódni. Az egyik legkelendőbb téma mindig a UA visibility, azaz hogy a mi munkánk akkor jó, ha nem is veszik észre, és ugye akkor veszik észre, ha valami baj van, ha valamit rosszul csinálunk, mert akkor van bibi a képernyőn. Szerencsére úgy érzem, a mi teamünkben nincs ilyen gond, de azért érdekes volt olvasni tippeket-trükköket, hogyan tűnjünk ki, hogyan vetessük észre, hogy a mi munkánk is a termék szerves része.

Az estét egy a környéken neves borász éttermében töltöttük, ahol is sem bort nem ittam, sem nem bírtam komolyabb kaját magamba préselni, viszont a kedves német kollégákkal megbeszéltük, mi hogy van nálunk és náluk, milyen a munkába járás, milyen autóval, ki honnan származik, és ki volt már Budapesten. Szóval a szokásos kicsit fura, de azért kellemes társalgás amúgy kb. vadidegen emberekkel, akikkel csak skype-on szoktam értekezni, csak munkaügyben.

Achievement of the day: külföldön vezetés pipa.

Ja, és vicces, hogy beszélgettünk kolléganőmmel, hogy mikor jártam a környéken utoljára, és hetykén rávágtam, hogy hat éve, de bizony most kikerestem a blogomból a bejegyzéseket (0. nap, 1. nap, 2. nap, 3. nap, 4. nap), és volt az nyolc is. Na jó, hét és fél.

2019. május 13., hétfő

Ruccanás első nap

Szóval az utolsó pillanatban a főnököm (<3) mégis úgy döntött, hogy menjünk repülővel, úgyhogy a hajnali indulás helyett kényelmesen, kora délután felröppentünk Ferihegyről, és már itt is voltunk ötre. Fél hatig álltunk sorba a bérautónkért, amit gondoltunk, hogy jó lesz a "compact" kategória nekünk, nem kell nagy batár. Úgyhogy kaptunk egy Opel Crossland X-et, carplay-jel, automata váltóval, és mindennel, mi szem-szájnak ingere, úgyhogy az autobahn is elhussant Frankfurttól Leimenig.
A piciny hotelünk recepcióján idősebb, csodálatos angolsággal beszélő, eszméletlen kedves bácsi fogadott minket, a wifihez külön kódot kellett kérni minden eszközre, a fürdőszoba kicsit retro a világosbarna színű szaniterekkel és a kerek mozaikokkal, de a szoba tágas, Penny Market két percre, olasz étterem négy percre, szóval mi kell még?

Az utazás varázslatos része az volt, amikor kiderült, hogy egy évek óta nem látott barát épp Frankfurtban lesz a héten. Aztán kiderült, hogy még csak most megy ő is. Aztán kiderült, hogy ő is repülővel. Aztán kiderült, hogy ő is Wizzairrel, pont azzal, amivel én. Mindenkinek van olyan ismerőse, akivel évekig nem találkozik, aztán ott folytatja a beszélgetést, ahol abbahagyja? A régi történetek megelevenednek, már-már elfeledett, megmosolyogtató emlékek előjönnek, és vicces.

Holnap lesz a nagy szakmai nap, úgyhogy koránkelés, izgalom. Majd írok megint.

2019. május 12., vasárnap

435 nap

Közben pénteken jött a lakatos betenni a gyalogos kaput és az autóbeálló kapuját, már eddig is tudtuk, hogy gyönyörűen dolgozik, de ismét szépet alkotott.
Ami azért hír, mert ezáltal kész lett a házunk.
Persze sose lesz kész, mindig vannak még apróságok, de az emberek elmentek, és én az építkezés szempontjából késznek tekintem.
Tehát 2018. március 2 - 2019. május 10.
Eszméletlen mákunk volt a kivitelezővel, akit sosem múló hálánk fog üldözni. Először ugyanis az építésszel volt mákunk, aki tökéletesen eltalálta, mit szeretnénk, és utána ő ajánlotta a kivitelezőt, aki pedig minden apró részletig igényesen, odafigyelve dolgozott, sokszor a saját kezével. Igen, drágább lett az eredeti ajánlatnál. Igen, stresszeltünk azért így is bőven. De szerintem viszonylag zökkenőmentesen megúsztuk ezt az építkezés-műveletet, és most már rajtunk múlik, hogyan csinosítjuk tovább a portát.
Mérföldkő ez is.