Who is the Chosen One?

Kész vagyok a 011 társasjáték figuráinak kifestésével. Egészen meg vagyok elégedve, főleg a katonai gatyával, a szakállal és a kamáslival.

Benyomások

Az utóbbi napokban legalább háromszor kezdtem neki egy posztnak, de mindegyik úgy kezdődött, hogy bocs, hogy nem írtam, aztán nyafogással folytatódott. Az ok viszonylag egyszerű: napközben egyszerűen nincs időm írni, este meg nincs erőm. Viszont most reggel van, megpróbálom így.
A múlt héten egyedül voltam otthon, ami önmagában elég kibírható, főleg ha az ember elhavazza magát munkával, így otthon sem kell gondolkodnia.
A baj az, hogy nem ment. Gondolkodtam egy csomót, és ez folytatódott a héten is. Annak ellenére, hogy majdnem ki sem mozdultam otthonról, elég erős és mély élmények, benyomások értek mostanában (próbálom időrendben):

• Kaptam egy rossz kritikát, és a hétvégén elment egy csomó idő az ezen való agonizálással - most azt mondanám, feleslegesen. Ebből egyrészt afféle gondolatok jöttek-jönnek, hogy miért is jó sajnáltatni magunkat, illetve hogy mennyivel erősebb egyetlen rossz vélemény/gondolat/cselekedet, mint öt jó. És hogy egy jó-gonosz harcáról szóló fantasynek erről kéne leginkább szólnia.
• A kezeim közé került Andrzej Sapkowski A végzet kardja című kötete, a megjelenés után mindenképp írok róla. A fickó legalább két dolgot zseniálisan csinál, amiért mindenképp tanulni kell tőle. Ja, és a könyv is jó. Nagyon. Ha lehet, jobb, mint az előző.
• Befejeztem a Battlestar Galactica második szezonját. Ez régi adósságom a nerdségemnek, de mellesleg tetszik is a sorozat, nem is értem, anno miért nem követtem. Nyilván megvannak a maga hibái, és az Enterprise közelébe nem ér, de jók, szerethetők a karakterek, van nagyívű történet, ami érdekel, egyszerre grandiózus (emberiség története) és egyszerre egészen emberi.
• Végigjátszottam a Diablo 3-at normalon. Ez önmagában nem nagy teljesítmény, viszont így a sztori részt abszolváltam. Jó lett. Pár helyen meglepett a fordulat, pár helyen az lepett meg, hogy nem csinálták nyálasabbra (mint azt mostanában szokás). Az utolsó helyszín telitalálat volt.
• Befejeződött a House, amit viszonylag régóta követtem részről részre. Az utolsó két epizódtól féltünk kicsit, úgyhogy lemaradtunk, most néztem meg a 21-est (még a special és a 22 van vissza). Ez a 21-es epizód ez zseniális. Már csak ezért megérte megnézni az egész sorozatot. Aki abbahagyta a hatodik szezonnál, annak azt javaslom, feltétlenül folytassa, mert kb. olyan neki, mint amikor csak egy félbehagyott mondatot kap. Nagyon remélem, hogy nem cseszték el az utolsó epizódot.
• Kaptam egy videót Sesamtól, amelyben Gaiman a philadelphiai művészeti egyetemen tart beszédet. Ez a beszéd önmagában zseniális, és életemnek ebben a szakaszában elengedhetetlenül fontos is volt, hogy megnézzem. Két dologról nem beszélt: egyrészt hogy mi van azokkal, akiknek nem sikerült. Látom rá a példát, és annyira szomorú, hogy elfacsarodik a szívem. Másrészt pedig egy kicsit ferdített: szerintem egy ember életét nem lehet úgy felépíteni, hogy csak és kizárólag egy hegy felé megyünk. És arról nem beszélt, hogyan lehet egyszerre több hegy felé menni. Lehet egyáltalán? Én inkább árammal példáznám a dolgot. Lehet sorosan és párhuzamosan kapcsolni életünk útvesztőjét, és mindegyiknek megvan az előnye és a hátránya is. Mérlegelni kell, melyik a jobb.
• Június 8-án Pécsen, este 7-től lesz a Zenit újabb könyvbemutatója, ezúttal mindhárom szerzővel, azaz velem is. Ami kicsit sűrűvé teszi azt a napot, tekintve, hogy másnap hajnalban indulok nyaralni Észak-Angliába - de mindenesetre ott leszek, és kérdéseket fognak feltenni nekem. Remélem, nem azokat, amiket mostanában én teszek fel magamnak.

Nyílt tengeren, feltámadó szélben

Tegnap az történt velem, hogy égett a körmöm alatt a munka billentyűzet, annyira dolgoztam, és valamelyik IT ticketem ugyanabba a böngészőbe nyílt, mint ahol a gmailem van, válaszoltam, majd bezártam - minden tabot.
Ez így még nem furcsa.
A furcsa az, hogy utána órákon keresztül úgy ültem egy gép előtt, hogy nem volt nyitva a gmailem, és nem vettem észre.

Ez durva. Ilyen még nem történt, mióta megcsináltam az accountomat 2006 júliusában.

Párás úszószemüveg által homályosan

Amúgy egész meditatív dolog egy 25 méteres medencében úszószemüvegben úszkálni, főleg, ha nem kell másokat kerülgetni közben. A számolást állandóan elrontja az ember - én legalábbis - mert egy ideig mondogatom magamban, hogy tizenkettő, tizenkettő, tizenkettő, de aztán az agyam elkalandozik, és hirtelen továbbszámolok, holott még nem úsztam le a hosszt. Cserébe közben rengeteget lehet gondolkodni regényen, családon, munkán, a Zélet nagy kérdésein.

Nagyon erősen kecsegtet a gondolat, hogy idén végre átúszom a Balatont, elvégre szégyen-gyalázat, hogy eddig nem. Mégiscsak Révfülöp a világ közepe, én meg ott laktam évekig...

Két szék közt

A hétvégém rég volt ilyen nyugis, és mégis tartalmas. Pénteken társasozás (életemben először nyertem Dixitben, juhúú - bár speciális szabályokkal), szombaton Leányfalu, verőfényes napsütés, 011 bábuk festegetése, adóbevallás-segítés, honlapszerkesztés, sok-sok beszélgetés, vasárnap Kisoroszi tó partján fekvés napozással, eperevés, még festegetés (még nem vagyok kész), végül egy kis BSG.

Ma meg egy olyan tréninggel kezdődött a nap, amelyet fél éve kellett volna megcsinálnom, csak pont lemaradtam róla. Még mindig ijesztő, amikor a tréninget egy indiai kollégától kapom videokonferencián... De talán nemsokára hozzászokom ehhez a nagy globalizáltsághoz. Tök furcsa, hogy az embernek régen csak lokális mércén kellett megfelelnie, most viszont már egy globális mércén is teljesíteni kell. Ami különösen akkor nehéz, amikor énem egy része azt hajtogatja, hogy dehogy akarok én nyomulni, karriert építeni és megmérettetni (főleg nem globális mércén), máshol vannak a prioritásaim... Csak ahol vannak, ott nem terem babér, úgyhogy két szék közt a földön ülök.

Amit én jónak tartok

Meg azon is gondolkodtam, hogy miért fáj nekem annyira, ha valakinek nem tetszik, ami nekem. Most konkrétan a Diablo 3 kapcsán volt egy pár olyan beszélgetésem, hogy emberek fanyalogtak, én pedig próbáltam meggyőzni őket, hogy de hát ez jó, meg nekem így tetszik, meg ez a rendszer sokkal jobb, meg satöbbi, de jobban belegondolva ez általánosan jellemző rám.
Nem hiszem, hogy akaratrákényszerítés-kényszerem lenne, mert amúgy elfogadom (előbb-utóbb :) ), ha valakinek más a véleménye, azt hiszem, inkább az a fontos számomra, hogy lássák úgy az adott dolgot, ahogy én. Vagy hogy megtalálják benne az élvezetet/érdekességet/pozitívumot, ahogy én.

Szerintem ez azért van, mert én magam nagyon vevő vagyok arra, ha valaki egy olyan új dolgot akar nekem mutatni, amit ő szeret/élvez/érdekesnek tart. Mindig meghallgatom, és többnyire ki is próbálom (Nago például állandóan kiváló webes játékokat mutat, amelyekről aztán fél évig tart leszokni...). Rengeteg mindent kipróbáltam már amatőr szinten, vagy csak a kisujjamat belemártva, a szinkronizálás világától a főzésig, a számítógépes játékoktól a nyelvtanulásig, és még rengeteg minden érdekel. És ha valaki a környezetemben mutat valami érdekeset, akkor még inkább. Ez amúgy az írásban elég jól jön, mert szívesen gondolok bele, másnak mi a "jó", így talán a karaktereim is hitelesebbek tudnak lenni.

És azt hiszem, tudat alatt azt képzelem, hogy mindenki szívesen veszi, ha mások újat/jót mutatnak neki, illetve mindenki hajlandó belegondolni, hogy más miért élvez/talál érdekesnek valamit. De azt hiszem, egy kicsit tudatosabban kéne kezelnem a dolgot, és nem mindenáron beleszólni, hogy kinek mi legyen a véleménye...

Note to myself: ez a világmegváltás és a mikrokörnyezet jobbátétele projekteket is érinti.

Megfejtetlen titkosírások

Az elkezdett regényemhez szükségem volt egy kis kutakodásra a titkosírások terén, és végre rájöttem, hogy én már nagyon rég óta érdeklődöm az írás mint olyan iránt. Eszembe jutott ugyanis, hogy még anno általánosban, saját kis megtakarított zsebpénzemből vettem meg Svékus Olivér Titkosírások c. könyvét, és salátára olvastam.

Gondoltam, csak nem veszett el a sok költözésben, úgyhogy körülnéztem a könyveim mélyebb rétegeiben. Egyrészt megtaláltam ezt a kis alakú kincset (sajnos elég ramaty állapotban), viszont azt a döbbenetes felfedezést tettem, hogy én rendelkezem Révay Zoltán hasonló című könyvével is, arra viszont nem emlékszem, hogy ezt valaha a kezembe fogtam vagy neadjisten olvastam volna. Úgyhogy izibe' olvasni kezdtem, nagyon tetszik! A fókusz máshol van, mint a másikban, itt a történeti bemutatás dominál, míg a másikban inkább tipológiai, de annyi hasznos infó van benne (például Rákóczi álneve, amit eddig nem is tudtam, és annyira tetszik, hogy gondolkodom egy fórum-alton...), hogy tiszta ámulás.

Viszont a legeslegmenőbb, amit eddig olvastam, hogy van egy ún. Rohonci-kódex nevű dolog, amit a mai napig nem sikerült megfejteni, és hogy hosszú találgatás és érdeklődés, aztán némi szünet után konkrétan MOST történik izgalom ennek ügyében. Állítólag idén fog megjelenni a tanulmány a megfejtésével. Nem is tudom, hová figyeljek, hogy ne maradjak le erről...

Nem tudom, életem mely pontján választhattam volna, hogy kriptográfiával akarok foglalkozni, de ezt eléggé benéztem (pedig mint fent írtam, elég jól indultam). Kell hozzá analitikus gondolkodás, de írással, nyelvvel is kapcsolatos, tehát gyakorlatilag nekem találták ki. Jó lenne megtalálni a megfelelő fórumot, hogy legalább up-to-date legyek a témában...