2018. június 18., hétfő

Solo

Szóval a Solo nem azért bukás, mert rossz film, hanem azért, mert haragszunk a The Last Jedi miatt. SPOILER.

2018. június 15., péntek

Kisvárosom ftw

Minap mentem kicsi lányommal vásárolni a közelünkben lévő Zöldség-Gyümölcs Mini Plázába, ami egy nagyon jó minőségű zöldséges bolt, általában a helybeli termelőktől szedik össze a gyümölcsöt, zöldséget (nyilván nem a banánt), és olyan különlegességeket is be tudnak szerezni, mint pl. a rebarbara.
A vásárlásom összege 1950 Ft volt. Adtam egy kétezrest a pénztárosnak, és mondtam, hogy "jó lesz". A továbbiakban nem gondoltam pénzzel foglalkozni, a kislányom kezébe nyomtam egy uborkát, hogy fontosnak érezze magát, a többi cuccot a szatyorba csomagoltam.
Erre egyszer csak nézem, hogy tartja felém a kezét, benne az 50 Ft visszajáró. Ellentmondást nem tűrően a kezembe nyomta, és hozzátette:
- Tegye el a kislánynak.

Ez tökre meghatott. Én még ilyennel nem találkoztam, hogy valaki visszaadta volna a borravalót. Jó helyen lakom. És erre még egy bizonyíték, hogy nálunk pár nap alatt kijavították az összes kátyút (egy-két hete történt, egyik nap még csak be volt jelölve neonnarancssárgával, másik nap már ki volt vágva négyzet alakúra az aszfalt, harmadik nap pedig már lehetett rajta menni hazafelé). Kisvárosom ftw!

2018. június 12., kedd

Hat Fury

A másik hosszú ideje folyó projektem a Codex Alera hat kötete volt, és most azt is "kiolvastam". Már annyira hozzászoktam Kate Redding stílusához és hangjához, hogy sokkhatásként ért Euan Morton az Aeronaut's Windlass-ben, de több mint egy év az nagy idő. Mert kb. 2017 februárjában kezdtem el olvasni a Furies of Calderon-t, még Kindle-n, aztán a második kötettől audiobookban.
Szóval fantasztikus élmény volt.
Mindig az, ha valaki ennyire hosszú sagában merül el, és egymás után, várakozás nélkül elolvassa az elejétől a végéig. Szinte belemerül a könyv világába, annak szerves részévé válik, és minden kis utalást, rezdülést felfog és értékel.
Butchert a Dresden-files kapcsán szerettem meg visszavonhatatlanul és feltétlenül, úgyhogy nagy elvárásokkal voltam a fantasy-ciklusával szemben. Az elején még néha morogtam is. De aztán beszippantott a profizmusával, a humorával, a tökéletes párbeszédeivel, és az egyre jobban elém táruló világgal. Az itt is tetszik, mint Dresdennél, hogy nincsenek elkenve a "mágikus" képességek. Mindennek megvan a "logikus" magyarázata a világ szabályain belül, minden egy előre meghatározott rendszer szerint lehetséges csak, és ahogy egyre jobban megismerjük a furycraftingot, úgy értjük meg egyre jobban a mögöttes szabályokat.
A szereplők egyszerre szerethetőek és mélyek, összetettek, még a legvisszataszítóbbnak tűnő antagonistáról is kiderül, hogy ember (bár csak a végefelé). A motivációk tiszták, és az a szeretet és alaposság, ahogy Butcher kezeli az egyes fajokat (a canim kultúra megalkotása eszméletlen alapos és hihető, de a maratok és az iceman-ek is), számomra elengedhetetlen a jó fantasy olvasásélményhez.
Néha kicsit kihallottam A tűz és jég dala ciklust (északon fal, onnan fenyegetés, központi hatalom meggyengülése miatti áskálódó lordok, keleten lovas jellegű nomád népek, Attis = Jaime, stb.), de ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor sok helyen a Codex Alera a szórakoztatóbb.
9/10, de lehet, hogy 10, még gondolkodom.

2018. június 7., csütörtök

Star Trek: Voyager

Nem tudom, mikor hagytam ki utoljára ennyi időt a blogolásban. Ez többek között azért volt, mert rengeteg a meló, küzdök a szófogadatlansággal otthon, és némileg kifáradva vetem bele magam a nyárba... meg azért is, mert rengeteg minden van folyamatban, és ebből elég sok minden a végéhez közeledik, de eddig semmiről nem tudtam érdemben beszámolni, mert csak a várakozás, csak a mindjártottleszek, mindjártvége és mindjártbeszámolokróla volt.
Viszont tegnap megnéztük a Star Trek: Voyager utolsó epizódot, ezért pont került egy igen hosszú projekt végére. 2016 májusában kezdtem el bepótolni férji segítséggel. Nem mondom, hogy az összes részre kristálytisztán emlékszem, de remek élmény volt, mint mindig, most is tetszett a Star Trek felütése, hogy már sikerült végre túljutni a mindennapos problémákon, és ezúttal még a setting is tetszett, hogy jó messzire vetődtek, és haza kell utazni akkor is, ha úgy tűnik, nem fogják megérni az utazás végét.
A lezárás mondjuk pont nem az én ízlésembe vág, nem szeretem az időutazós sztorikat, mert mindig logikátlannak találom a végén... De az egész miliő most egy darabig hiányozni fog. A kapitány afféle példakép is, bírtam a határozottságát, az elveit, az ellentmondást nem tűrő attitűdjét, amely jól megfért a csupaszív természetével és a mindent megoldani akarásával. A többi szereplő közül a dokit kedveltem a legjobban majdnem a végéig, ott szerintem kicsit elrontották (főleg abban a részben, ahol elrabolják a kapitányt, és ő neki ellentmondva megtesz mindent, amit az elrablók kérnek).
Kedveltem azt is, hogy sose lehetett tudni, milyen epizód következik, mert egyik mint egy szappanopera, másik mint egy horror-sorozat, harmadik mint egy tárgyalásos-ügyvédes, szóval kicsit mindent néztem az elmúlt kicsit több mint egy évben.
Jó sok óra benne van, és igen, fordíthattam volna másra is. De pihenni is kell valamikor, és pihenni tökéletes.

2018. május 24., csütörtök

Malisuhi

A kicsilányom éppen ma két és fél éves, és az elmúlt pár hétben kezdett rájönni, hogy tulajdonképpen milyen kevés időt is töltök vele, úgyhogy most éppen nyűgös és durcás, a korábbiakkal ellentétben alig lehet otthagyni a bölcsiben, mert a lábamat ölelgeti és sír (állítólag tíz perccel később már kedvesen játszik, de mégis), este is ha hangosabban rászólok, azonnal elsírja magát, és ez így sokkal nehezebb, mint mikor kiegyensúlyozott volt és magabiztos. Állítólag 2,5 és 3 éves kor között jön el az idő, amikor a gyerekek tényleg "leválnak" az anyjukról, és éppenséggel lehet ennek a folyamatnak a része ez is, de nagyon nehéz, mert közben meg igaza van, hiszen nagyon keveset tudunk együtt tölteni hétköznap, bár azt igyekszem minőségi módon eltölteni. Kívülről semmi sem változott, mert már több mint fél éve dolgozom, de lehet, hogy az ő lelkében csak most ülepedett le.
És ez a helyzet csak fokozódni fog nyáron, mert az egyik bölcsisnéni elmegy a bölcsiből, a másik meg szabin lesz, és úgy kell majd mennie oda, hogy az ovisnénik vigyáznak majd rá... De valahogy remélem, kibekkeljük. Igyekszünk majd sokat strandolni délutánonként.
Hétvégén kezdtük meg a strandidényt, és Pindúrtündér előző életében delfin lehetett, mert továbbra sem mutat semmilyen félelmet a víz iránt: megállás nélkül robog be a húszfokos vízbe, azonnal lebeg-lubickol, kicsit lemerül, nembaj, feljön, csinálja tovább. Emellett az újonnan szerzett trambulinnal is nagyon ügyes, és továbbra is mindenhova felmászik, kedvenc szívrohamom, mikor felkapaszkodik a radiátorra, és kinéz a tetőablakon (extra, ha még be is csukja, mindig elképzelem, hogy egyszer jól rácsukja a kezére, mivel effektíve bele kell kapaszkodjon a kilincsbe).
Régi-új kedvenc elfoglaltsága még a homokozás, órákig képes ülni a homokozó szélén (!), és épít-lerombolja-épít-lerombolja, és közben jókat beszélgetünk. Legutóbb manóvárat építettünk, ahonnan bottal végigmutattuk, hogy a kismanók elmennek a homokrétre, leszedik a (képzeletbeli) homokvirágokat, majd visszaviszik a manóvárba.
A szerepjáték továbbra is szerves része az életének, múltkor gyurmából csináltunk kacsákat (egy anyuka kacsát és két gyerekkacsát), a tesója rajzolt hozzá tavat nádassal, és utána a gyurmakacsák abban úszkáltak, illetve játszották el a Five Little Ducks-ot (ami nagy kedvenc). Először én játszottam az anyukával, de aztán átvette ő, és akkor teljesen "anyukás" volt, leszidta őket, hogy elkódorogtak, aztán amikor meg nem, akkor közölte:
- Anyuka kacsa büszke rátok!

Az állatkerti látogatást nagyon élvezte, neki ez volt az első. Az elefántot nézte nagyon sokáig, a fókashow is tetszett neki, és a nagy kedvencek szerintem a jegesmedvék voltak, mert ők épp nem csukott szemmel sziesztáztak, hanem mozogtak és élénken tették a dolgukat. Kettesben bementünk a mérgesházba is, de ott a legnagyobb benyomást egy "mérgesen néző" afrikai szobor tette rá, azt még napokkal később is utánozta, hogy nézett (mérgesen és vicsorogva).

A pelust már hetekkel ezelőtt teljesen elhagytuk, éjszakára is. Néha még történik baleset, de kb. hetente egyszer, és akkor viszont aznap sorozatban, ezek a "rossz napok", amikor fáradt vagy nyűgös, és nem figyel oda, de másnap megint tökéletes a rendszer, és ügyesen szól, teljesen időben.
A szundipajtások visszajöttek, de az alvás körül vannak újabb érdekességek - pontosabban csak simán most jutottak el a tesójával odáig, hogy szándékosan nem alszanak még, hanem sutyorogva játszanak-beszélgetnek még jó félórát, kimásznak az ágyból, bebújnak a kuckóba, most forrva kovácsolódik a tettestársi közösség, amelyet persze szigorú arccal nézünk, de titokban nagyon is elégedetten.
Beceneve is lett bőven, mert a tesója mostanában egyre újabbakat aggat rá, egyre kreatívabbakat és aranyosabbakat. Miliből egyszer csak Mali lett, mert az vicces, aztán Malintó, most éppen Malintó Suhintó, azaz Malisuhi. De ez folyamatos formálódásban van, és mivel neki is tetszik ez a kedveskedés, számomra szívet gyönyörködtető.

2018. május 22., kedd

Állatkerti séta

Meg amúgy szombaton jártunk az Állatkertben, nagyon jól sikerült. Béreltünk tilitoli kocsit, hogy ne az legyen, mint két éve, hogy teljesen kimerült az akkor éppcsak nem három éves Kistücsök, hanem maga az állatok közti közlekedés is élmény volt. Annyira, hogy elfelejtettem fényképezni, ezért nem készült értelmes kép róla...
Előre kitaláltuk, hogy melyik állatokat szeretnénk megnézni, és ezeket Kistücsök szépen begépelte Wordben. Kerestem mindegyikhez képet, kinyomtattam, és már kész is volt a "checklist":
Legtöbb időt a vízivilágban töltöttünk a halak nézegetésével, de ezt már korábban is sejtettük, mert azt mindketten mondták, hogy szeretnék megnézni. Megvártuk a fóka-show-t is, az is nagy sikert aratott, és még a paprikát és salátát evő teknősök is. Volt pár állat, amit nem találtunk meg, vagy már nem akartunk arra is kitérni, mert elfáradtunk, de legalább lesz legközelebb is néznivaló.
A nagy szomorúságom az volt, hogy a majmokat nem láttuk rendesen, mert nem voltak bent a házban (nyilván, mivel jó idő volt), a kifutón viszont nem igazán lehetett őket látni.
De azért így is jól sikerült, annyira, hogy elhatároztuk, hogy valószínűleg az egyik ötéves szülinapi ajándék egy akvárium lesz.

2018. május 20., vasárnap

Fára mászás, trambulin, rajzok

Egy hónap van vissza, hogy Kistücsök öt éves legyen. Ebben a hónapban fordult elő az is először, hogy azt mondta: "Mindig veled akarok lenni", meg az is, hogy nagy játék közepette becsukta a gyerekszoba ajtaját, és mikor ki akartam nyitni, hogy csatlakozzam hozzájuk, közölte, hogy "Menj ki a csak mi szobánkból!".
Ezt az ellentmondást én is érzem mostanában vele kapcsolatban: érzem az igényt, hogy többet foglalkozzam vele, ugyanakkor érzem azt is, hogy sokkal jobban együtt tudnak játszani már a tesójával, és kevésbé kellek mediátornak, mint korábban. A legkedvesebb dolog, amit ebben a hónapban csinált a tesójának, egy papírkanál volt: valahova elkallódtak a játékkanalak, úgyhogy kartonból megrajzolt és kivágott egy kanálformát, és szépen bemélyítette a kanálrészt, aztán odaadta a tesójának. Erre mondom én, hogy egyszerre okos, ügyes és kedves dolgot csinált, mert erre büszke nagyon.
Más kreatív dolgokat is készített mostanában:
Ezen magyarázza a tesójának, hogy a göcsörtös eper is finom.

Ez a Kockásfülű Nyúl

Ez a Kockásfülű Nyúl doboza (amiben alszik)


Aszfaltkréta-váza

Felmászik a fiú a májusfára az esőben

A megszerzett szalagot odaadja a
kislánynak a fiú (közben kisütött a nap)
Hazamegy a kislány és a kisfiú együtt

Ez egy elefánt, de azért meglepő, mert soha
nem tanítottam neki, hogy kell ilyet rajzolni,
teljesen magától csinálta az oviban

Ennek még én csináltam a pályáját, de azóta
csináltunk még vagy négy kígyós-létrás
játékot, és ott már ő csinálta a pályát is
Szóalkotásban is kreatívabb, mint valaha. A tesója plüss zsiráfját ő nevezte el "Zsiruci Noló"-nak, de a csúszda is viccesen "Csuszoda". És az asszociációi is kreatívak. Egyik vacsorára párizsit ettünk, kapott "harapó párizsit", azaz olyat, ami nem a kenyéren van, csak magában lehet enni, elfelezte, beleharapott az egyenes részébe, és közölte, hogy "Párizsi szivárvány".
Ebben a hónapban sok program volt: jártunk Szentendrén családi napon, Állatkertben, voltak nálunk gyerekvendégek, volt anyák napja, és mind jól sikerült. A legnagyobb sikert a kertbe vásárolt trambulin hozta el, minden délután fix program, ha nem esik az eső, és nemcsak nagymotoros fejlesztésre jó, de bátorságnövelésre is, mint kiderült, mert sose gondoltam volna, hogy az én kisfiam magától kéri, hogy tanítsam meg fára mászni - és aztán persze sikerül neki, mert a képessége megvan, csak eddig a bátorság hiányzott.