Kecskeburger

A csemeték kergetik a kecskéket simogatás céljából

A hétvégén kedves barátoknál jártunk az Isten háta mögött Liszón. Nem sikerült a legjobb hétvégét választani erre, mert gyakorlatilag folyamatosan esett az eső, de ez azért nem tántorított el attól minket, hogy végignézzük a mindenféle jószágokat és a hozzájuk tartozó infrastruktúrát, illetve hogy felcaplassunk a szőlőhegyre, ahol még egy présházat és a nadrágszíj-csík szőlőt és gyümölcsöst is megcsodáljuk. A gyerekeknek is különleges élmény volt a természet ilyetén közelsége, meg az is eszembe jutott közben, hogy vajon hány éves korban érdemes elárulni nekik, hogy a háziállatokat többnyire megesszük?
Mert bizony ettünk finom kecskeburgert, házitojást, sózott-füstölt szalonnát és még rengeteg finomságot, hozzá friss rukkolát, hagymát. Nyilván nem maradhatott el a házi lekvár sem, ebből a fekete berkenye volt a sláger, de a som és a körte is elnyerte méltó jutalmát (a pocakunkban).
Számomra mindig is bámulatra méltó volt, ha valaki elhatározza magát, és megvalósítja az álmait, come rain or shine. Hogy ez Budapesttől több mint három órányi autózásra van, teljesen másodlagos.

A Kutyinka-forrás legendája

A hétvégén a Tsitári forrás és Mária-kegyhelynél jártam, minimum tíz év után először ismét. Minden ott volt, amire emlékeztem, egy kicsit rendezettebben, bekerítettebben, látogatók számára kirakott táblákkal gazdagabban. A környék gyönyörű, még így a tavasz első kis álmos pislogásai közepette, sarasan és kopáran is.
Amire nem emlékeztem, az egy kedves kis szobor a pásztorfiúról, aki az itteni forrás segítségével nyerte vissza a szeme világát, maga Marton László készítette.
A főút zaját jól levédi egy kis domb, a közeli erdőből madárcsicsergés és finom erdőillat árad, néhány kedves mangalica és szürkemarha tekintget csak körbe mélán a közeli gazdaságból; minden nyugodt. Itt aztán nem rohan az idő, és valahogy több értéke is van egy-egy percnek.

California dream

Az elmúlt héten az derült ki, hogy ha költözhetne velem az egész családom és az összes barátom, akkor Kaliforniában kellene élni.
Beautózható távolságban minden van tengertől hegyen át sivatagig, az időjárás sosem túl hideg és sosem túl meleg, mindig süt a nap, mindig lehet kint mozogni valamit. Én szeretem a havat, főleg Karácsony környékén, de el lehet utazni néha, ha az ember havat szeretne látni, amúgy meg nem ragaszkodom a hideghez.
Hátrányok: drága, tűz- és földrengésveszély, és hülyék az emberek. Bár az speciel mindenhol van.
De azért egyszer eljutok oda, és jól megnézek mindent. Már nem olyan sok év múlva.

Fun with Flags

Most, hogy már egy ideje abba akartam hagyni a játékot az Angry Birds: Fight-tal, de valahogy mindig visszatalálok hozzá, mert néha jól esik öt percig semmit nem csinálni, csak kikapcsolni az agyamat, és ehhez ráadásul speciális skill vagy tudás sem szükséges, illetve az se, hogy meglegyenek az új lapjaim (mint Hearthstone-ban), találtam egy új érdekességet benne. Eddig nem nagyon figyeltem, milyen ellenfeleket kapok, de mivel a játékban a profil része a nemzetiség is (egy kis zászló jelenik meg az ellenfél neve mellett), elkezdtem játszani azzal, hogy felismerem-e.
Az európai zászlókat hellyel-közzel felismerem (Lettországot mondjuk tévesztettem), a nagyobb országokat tipikusan igen (főleg kínaiak, japánok, amerikaiak, kanadaiak és dél-koreaiak játszanak még), de nem egyszer fordult elő, hogy valami teljesen ismeretlen zászlóval találkoztam. Köztük ezek voltak az érdekesebbek:

Sri Lanka

Ecuador

Costa Rica

Persze lehet, hogy valaki csak poénból állít kisebb országot be a profiljába, de attól még segített megtanulni ezeket a különlegesebb zászlókat, ezúton is köszönöm.

Lemezrágcsálók

Megdöbbenéssel láttam egy olyan vetélkedőt az osztrák tévén, amelyikben ostyából készült bakelitlemezeket ritmusra rágcsálásból kell kitalálni egy számot. Ez a Wetten dass...? sorozat egyik epizódja volt, a téma pedig az ABBA együttes (akikről nekem mindig is a koleszos évek fognak eszembe jutni, és ezért mindig nosztalgiával hallgatom).
Ami még durvább, hogy maga Björn Ulvaeus volt a meghívott vendég.
Ha jól látom, ez a videó az egész műsor.
Még mindig nem tudom eldönteni, hogy ez übermenő vagy gáz.

Drukkolás nemdrukkolással

Néha csodálatosan egyszerűvé válik az élet: munka, strandolás, olimpianézés, sorozatnézés, evés, alvás, újra.  Ami az olimpiát illeti, kifejlesztettem a drukkolás nemdrukkolással módszerét. Megfigyeltem ugyanis, hogy ha drukkolok egy magyar sportolónak vagy csapatnak, akkor ők tuti vesztenek (mint pl. szegény Ungvári Miklós). Úgyhogy azt csinálom, hogy nézem a versenyt, és minden igyekezetemmel nem drukkolok senkinek (nyilván ugye az se lenne jó, ha az ellenfélnek drukkolnék, mert az még véletlenül bejönne). És ha tényleg szívből nem drukkolok senkinek, akkor Gyurta Dani érinti meg először a falat. Működik a módszer!
Azt viszont nem értem, hogy miért kell egy éppen világrekordot felállított, aranyérmet szerzett és rettenetesen kifulladt sportoló orra alá dugni egy mikrofont, és ostobaságokat kérdezni tőle, mikor még levegőt is alig kap. Miért nem lehet akkor megkérdezni tőle ezeket, mikor már lehetősége volt szusszanni valamint felfogni, mi történt vele?

Külföldre

Tegnap a konyhában az egyik kollégám azt találta mondani, hogy "Én már eleget utaztam külföldre." Nem tudom, hogy én valaha fogok-e ilyet mondani (remélem, nem). Annyi helyet szeretnék még megnézni, hogy szerintem nem is fér bele ebbe az egyetlen életbe. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy ha megfizethető lesz az űrturizmus, akkor nekem az must have...

A top 10 körtúra-vágyam a földkerekségen (nem fontossági sorrendben):
1. Izland
2. Skócia
3. Spanyolország (végig a keleti parton, le Gibraltár, majd fel Toledo és Madrid)
4. Finnország
5. Maja romok
6. Kanada
7. USA nyugati part (LA, Vegas, Death Valley, Yellowstone, Grand Canyon stb.)
8. Új-Zéland
9. Kína/Tibet
10. Svájc

A top 10 városlátogatásom pedig (szintén nem sorrendben):
1. Barcelona
2. Párizs
3. Prága
4. Isztambul
5. Jeruzsálem
6. Hong-Kong
7. Rio de Janeiro
8. New York
9. Los Angeles
10. Tokió

Azzal számolva, hogy átlagosan évente egyszer megyek külföldre, ez már önmagában elég sok, és nem az összes... A falunkon van egy világtérkép, szurkáljuk a gombostűket a helyekre, ahol már jártunk. Na, azon aztán lehet látni, mennyi mindenhol nem jártunk még. De ahol igen, az elég menő volt, pl. a Skandináv körtúránk.

Az európai gazdaság aktuális kérdései

Tegnap a Leaders on the Stage rendezvénysorozat keretein belül Bajnai Gordon tartott előadást "Az európai gazdaság aktuális kérdései" címmel.
Sosem akartam ennyire belelátni abba, hogy mi mozgat globális szintű politikai, gazdasági döntéseket, mert elég ijesztő. Az előadás viszont mindenképp hasznosan eltöltött másfél óra volt az életemből. Sok mindent megtudtam, amit a média nem - vagy kifordítva - közöl, valamint beleláttam egy kicsit abba, miről szól ez a tudományág.

Beszélt az EU kialakulásáról, az Eurozóna bevezetésének előnyeiről és hátrányairól, a globalizációról és Európa ebben elfoglalt helyéről, a görögökről és spanyolokról (azt speciel nem tudtam, hogy ott a fiatal diplomások munkanélküliségi rátája 40% felett van...), a németekről és svédekről, Európa tartalékairól, szuboptimális megoldásokról, a válságról válságra haladásról, buborékokról és persze egy kicsit arról is, hogyan képzeli el a jövőt. Ez utóbbit csak finoman, érintőlegesen.
Az előadás elején le lett szögezve (ami egyébként egybevág a céges policyval is), hogy belpolitikai kérdéseket nem szeretne megvitatni, és ehhez végig tartotta magát. A közönség soraiból elhangzó kérdések is érdekesek voltak: a klímaváltozástól az argentin modellen keresztül a politikusok magatartásformáiig mindent érintettünk.

A legjobban azonban az döbbentett meg, hogy mennyire más egy ember a tévében, mint élőben. Ez fontos tapasztalat.