Piros esernyő

Tegnap meghallgattuk a Piros esernyő c. hangjátékot a gyerekekkel (Kvantum Fantum már megvolt, csak mondom, tök vicces volt, a gyerekekkel tegnap mentünk az erdőben, és a nádsípjukkal a Kvantum Fantumos dalokat zümmögték). Nekem gyerekkori nagy kedvenc volt ez (1987-ben adták ki, elég nívós szereplőgárdával), azóta viszont egyszer sem hallgattam, úgyhogy teljes döbbenet volt, mennyire emlékszem egyes mondatokra, dalok szövegére. Pontosan tudtam, hogy Teknős Tóninak a negyedik kökény lett volna a zsákjában és hetvenhét éves, és hogy Pirkó hogyan próbálja meg Pumit utánozni, meg hogy elviszi a csónakot a víz... Szavakra. Hol tárolódtak ezek eddig, és miért nem estek ki a kukába? 

"Aki csirkét akar enni, subidubi", zseniális. A teknős-induló "Lassan járj, tovább érsz" részét meg kicsit megkönnyeztem.

Relax helyett

Tegnap új élménnyel gazdagodtam: AC/DC-t hallgattam masszázs közben. :)

Új helyet próbáltam ki (home office-ban már messze van az előző jól bevált), és a masszőz hölgy az első kerülgetős szóvirágok és nagy hallgatások után mondta, hogy ha nem baj, akkor kicsit felhangosítaná a zenét. Valami kellemes retrózene ment nagyon halkan, mondtam, hogy persze, semmi gond. Szabadkozva hozzátette, hogy húsz évig bírta a relax zenéket, de most már kicsit elege van belőle, úgyhogy csinált magának egy válogatást, és azt véletlenszerűen játssza le, így egy kicsit nagyobb a változatosság.

Aztán beszélgetni kezdtünk, én néha csak tőszavakban válaszoltam, amikor recsegtem-ropogtam, ő viszont gyakorlatilag egy komplett regényt elmesélt közben. És úgy az idő felénél egyszer csak megszólalt a Highway to Hell. Szerintem legalább fél percen át várta, mit fogok reagálni, én ugye semmit nem reagáltam, max elmosolyodtam, aztán mondta, hogy hoppá, ez a biciklis válogatása. Biztosítottam róla, hogy semmi gond, magam is jobbára rockzenét hallgatok, bár nem pont AC/DC-t.

Aztán a Balaton körüli biciklizésről beszélt, meg a barátnőjéről, meg arról, milyen nehéz volt a járvány ideje alatt dolgozni, és hogy rászokott a podcastok hallgatására autóvezetés közben, még hallgattunk egy kis további AC/DC-t, én tovább recsegtem-ropogtam, aztán kész is voltunk.

Nem mondom, hogy nagyot relaxáltam közben, de felejthetetlen élmény volt - és még a hátamból is eltűnt a fájás.

Felesleges tudás

Szóval szombaton voltam egy kislányzsúrban, az ünnepelt öt éves volt, viszont volt egy tíz éves bátyja, aki szegény nagyon kilógott a csajbuliból, nem nagyon tudott mit kezdeni magával a kb. tíz kislány mellett... Úgyhogy megszerezte az anyukája telefonját, és elkezdett rajta zenét hallgatni.
A Zúg a Volgánál belekérdezett a társaságba, hogy mi az a Volga, de szerintem nem számított válaszra, mert meglepődött, mikor mondtam, hogy folyó. Onnantól figyeltem, és tényleg: RAPülőket hallgatott, és kezdte kívülről énekelni az egyiket.
A Lesz még rosszabb-ig bírtam. Kicsit még jobban elkerekedett a szeme, ahogy citálni kezdtem a
Ki mondja meg nekem, hogy most mi a fene legyen?
Csak ide-oda szökellek, mint zerge fenn a hegyen.
Jobbra át! Balra át! Kerülöm a kapuját.
Nélküle még elvagyok, de ki csinál ma vacsorát?
-t... Aztán elmeséltem neki, hogy amikor én voltam közel annyi idős, mint ő (jó, 12), akkor én is pont ugyanezeket hallgattam, és az összes számot tudtam kívülről - és még most is megvan a nagyja agyam elfeledett zugaiban. Ő szabadkozva mesélte, hogy még csak hármat tud, és hogy most a Riszájkling albumot hallgatja, de megnyugtattam, hogy csak így tovább, aztán jött a Túr dö Flanc, amit ő nem ismert, én meg nyomtam az Ééééééééés már indulok is-t, és nevettünk.
Ciki?
Mindenkinek vannak az agyában rejtett zugok, ahol felhalmoz felesleges, ám soha el nem felejtendő kis tudásokat, nem?

00's Rock Anthems

Most, hogy újra elkezdhetek gondolkodni azon, hogy mit vegyek a fizetésemből, elhatároztam, hogy augusztusban végre én is előfizetek a Spotify-ra (tudom, nagyon lame, hogy eddig nem). Amikor bejött ez a jelenség, érdeklődtem, mert a LastFM-et kipróbáltam, tanítgattam, csak szegénynek beletört a bicskája az ízlésembe. Csak amikor kezdett, akkor a Spoti is még kicsit buta volt, ráadásul elég alacsony választékkal, és az én use case-eimnek nem volt elég jó (pl. magyar gyerekdalok, nem a legnagyobb slágerek minden előadótól), úgyhogy hagytam.
Azóta persze már több forrásból megerősítettem, hogy ez nem így van, a zene meg ugye lételem (már többször kifejtettem, hogy igen, és egy ideig követtem is a fejleményeket, de az utóbbi 5-6 évben jócskán lemaradtam, pedig még rádiót is hallgattam egy darabig), úgyhogy itt volt az ideje az előfizetésnek.
Egyelőre tetszetős.

Nem is az appal vagy a jelenséggel kapcsolatos élményeimet akartam elmondani, az már jócskán elkésett és kutyát se érdekli, hanem hogy milyen vicces, mik jöttek szembe eddig.
Új fülest, zeneeszközt, JBL-t ilyesmit mindig az Apocalyptica: Path II c. számával próbálom ki, itt viszont valamiért (talán a koncert miatt, amelyről lemaradtam) a Foo Fightersre kattintottam először, úgyhogy ehhez igazítja az ajánlásokat, és elég jók a találati arányok. Már találtam is olyat, akiknek utána fogok nézni.
Aztán meghallgattam a 00's Rock Anthems válogatást, és megnyugodtam, hogy a kétezres években azért még eléggé követtem a zenét, nagy arányban voltak az ismerősök (főként Foo Fighters, 3 Doors Down, Muse, Rise Against, Thirty Seconds to Mars, etc.). Amikor a Kryptonite megszólal, még mindig, ennyi meghallgatás után is megborzongok, az a szám tökéletes.
Csináltam egy playlistet is, még elég gyatra szegény, de majd felturbózom.
Na, jó lesz ez.

Stolen Dance

Látszik, hogy mennyire le vagyok maradva itt a sok remeteség miatt, de ma találtam egy újabb zenét (teljesen véletlenül), ami 2013-ban volt a toplisták élén, de így öt évvel később azt kell mondjam, megérdemelten.
A Milky Chance egy német együttes, ami sem a zenéjükön, sem a kiejtésükön nem látszik, talán a precizitáson. Általában nem kedvelem a folk / indie vonalat, de ezek tudnak valamit. Nyilván a Stolen Dance volt az első, amire rábukkantam, de miután azt meghallgattam vagy négyszer egymás után, nekimentem a többinek. Személyes kedvenc a Down By The River, még a klippje is jó.
Ilyenkor néha sajnálom, hogy nem tudok gitározni.

My Silver Lining

Tök másról akartam írni, de közben beérkezett a céges inboxomba a pénteki lélekemelő videó, amelynek a zenéje egyszerűen tökéletes.
First Aid Kit az együttes, korábban még nem hallottam róluk (nyilván svédek, mi más?), de azonnal úgy megfogott, hogy negyedszer hallgatom. Ezt:

Valami szép

Most, hogy hirtelen sokkal többet kell autóznom, és még botor módon nem másoltam fel a pendrive-omra az aktuálisan olvasott könyv hangoskönyv verzióját, hatványozottan rájöttem az eddigi tudásra, hogy a Rádió Rock hiánypótló és minőségi, mondhatni tökéletes. Nem is értem, hogy nem létezett korábban.
Nyilván vannak számok, amelyek nem tetszenek, de ez minden rádióval így lenne. Az alaphangulat, a műsorvezetők hozzáértése és vidámsága, a Rock Reggel, meg az egész, teljesen jó. Az egyetlen gondom, hogy valamiért nem lehet jól fogni nálunk, úgyhogy csak akkor tudom bekapcsolni a rádiót, amikor már beértem Budapestre.

Az is tök jó, hogy játszanak fülbemászó, régi, ismerős slágereket, de bőven játszanak feltörekvő bandáktól is, és már többször volt olyan, hogy tetszett, és utánanéztem az együttesnek. Pl. Itt van a Fangler's és a Valami szép (meg a többi számuk), de volt már is,  csak nem mindig tudom megjegyezni vezetés közben. De ha sikerül megjegyeznem többet, akkor írok majd még.

Háttérzaj

Amikor kettesben vagyunk itthon a törpetündérrel, nagyon nagy csönd tud lenni. Itt nincs forgalom, kívülről maximum kutyaugatás és madárcsicsergés szűrődhet be. Én ugyan nem porszívózom, amíg alszik egy gyerek, a mosogatás nem hallatszik be, és ezenkívül nem csinálok hangos dolgokat (például gép előtt ülök). Amikor meg ébren van, akkor vele foglalkozom, de azt is kevésnek tartom, ha egész nap csak az én hangomat hallja.
Úgyhogy kétféle háttérzajt szoktam kreálni: zenét és Hearthstone streamet.
Zenében igyekszem a nyugodt dallamokat előnyben részesíteni, pl. hiába jó a Gyűrűk Ura filmzenéje, ha állandóan harcolnak benne, és az nyugtalanító. Úgyhogy jelenleg Richard Clayderman, Enya, Enigma, illetve klasszikus zene (legtöbbször asszem Mozart) megy.
Ami pedig a Hearthstone streamet illeti, azért ideális, mert van benne emberi beszéd, ami nem az enyém, viszont folyamatos, nem lőnek benne, és nincsenek benne hirtelen hangok, mint mondjuk ha bekapcsolom a tévét. Nem magyarul van, úgyhogy akár még fejlesztheti is a hangzókészletet. Emellett néha még érdekes is - mármint nekem. Bár tipikusan nem nézem, tényleg csak háttérzajként használom.
Az aktuális kedvencem Pawnyhof, mert éppen abban az időben streamel, amikor nekünk kell, és még vicces is.

Ez se jókor van

Hans Zimmer meg képes, és pont most jön Magyarországra koncertet adni, amikor gyakorlatilag nincs esélyem elmenni, hüpp.
Azt hiszem, a Gladiátor után jegyeztem meg a nevét, pedig előtte is alkotott jócskán maradandót. A stílusa jól felismerhető, dallamai fülbemászóak, a filmben nem ütnek ki, hanem éppen hogy beleolvadnak a háttérbe, és erősítik a vizuális élményt. A fickó szerintem zseniális, és ezt a díjai is mutatják. És ami még plusz pont neki, hogy elvállalja videojátékok zenéjét is (Crysis 2).
Legutóbb az Interstellarban hallottam, azonnal felismertem.
Hans bácsi, remélem, jön még Budapestre...

Beethoven vs. Metallica

Tegnap ismét valami rejtélyeset csinált az autórádióm. Most épp felhagytam a rádióhallgatással, egy régi micro sd kártyára másoltam fel klasszikus zenét, amely korábban egy telefon memóriája volt. Hallgatom nagyban Beethovent, andalító dallamok szép halkan, ezért a letekert ablaknál jól fel volt hangosítva a készülék, erre a zenedarab közepén egyszer csak megszólal a Metallica: Death Magnetic albumról a That Was Just Your Life, de annak sem az eleje, hanem úgy a közepe, jó hangosan.
Azonkívül, hogy a frász tört rám, nem is értettem, hogy az autórádióm ilyen Kürt Computer fan, hogy leformázott kártyáról letörölt fájlokat képes beolvasni? A Metallica számnak persze nem lett vége, hanem úgy fél perc múlva visszatért Beethoven.
És aztán a visszafelé úton még egyszer megismétlődött, egy másik számmal az albumról.
Két lehetőség van. Az autórádióm mégiscsak öntudatra ébredt, és tiltakozik Beethoven ellen, vagy pedig az én lelkemet érezte meg, hogy tegnap épp sikerült egy kicsit "kirúgni a hámból", és kimenőt kaptam estére hugimmal találkozni.

Utazás Mont St. Michelre

A minap, hogy böngésztem a régi jó kis zenegyűjteményemet, hogy mit tudok betenni, amit Pöttömke is képes meghallgatni, és rátaláltam Mike Oldfield Voyager c. albumára. Amellett, hogy még mindig nagyon jónak tartom Régi Mező bácsit, a felcsendülő dallam azonnal nosztalgiahullámot indított el nálam. Anno még kazettán hallgattuk rongyosra ugyanis, sőt, erre a zenére írtam első forgatókönyvemet (lol) is! Nagyon menő volt, volt benne szerelem, rablás, halál, minden ami kell, és teljesen el tudtuk képzelni a jeleneteket, ahogy hallgattuk a számokat egymás után (walkmanen, vonatozás közben, egyik fülhallgató az enyém másik a tiéd módszerrel).

Hej, Dunáról

Amúgy azt vettem észre, hogy fejlődött az énekhangom - most már magasabb és mélyebb hangokat is ki tudok énekelni, mint korábban. Furcsa belegondolni, de ez is egy izom, amit ugyanúgy kell fejleszteni, mint más izmokat - és biztosan segített, hogy már 15 hónapja minden nap énekelek, többször is. Például korábban a Hej, Dunáról fúj a szélnek vagy a tetejét nem bírtam kiénekelni, vagy az alját, és most meg már megy.
Még egy év, és énekesnő leszek. De legalábbis jobban fog menni a Guitar Hero-zás, ha megint a közelébe jutok...

Me gusta la guitarra, me gustas tu

Ma volt háromnegyed órám, amikor azt hallgathattam, amit akartam, és a szerveren lévő közel 40 gigányi zenéből valamiért a Once Upon a Time in Mexico c. film zenéjét választottam.

Mit mond ez a tudatalattim jelenlegi állapotáról?

Siente Mi Amor

Mondattan

Ha már zene, az meg már egy hónapja bosszant, hogy nem tudom, hogy ismertek-e az erdei körök, vagy ismert-e a nézet.

"Ismert erdei körökben az az általános nézet"

Nyelvtani szempontból gyönyörű ez a mondat egyébként. Elemezhetem így is, úgy is. Ha magyartanár lennék, biztosan feladnám mondattanból a gyerekeknek.

Smells Like Baby Spirit

Azt én eddig miért nem tudtam, hogy létezik egy sorozat, amelyben rockszámokat adnak ki babás hangzással?!?! A Queen az kötelező, de a Smells Like Teen Spirit is egészen új értelmet nyert:

Gyermekem zenei nevelése új szintre emelkedett.

Kodály is megmondta

A nappaliban való zenehallgatásnak eddig az volt az akadálya, hogy nem bírtam felmásolni a 90 gigányi zenegyűjteményemet olyan meghajtóra, amely kapcsolatban áll a szerverrel, és ki tudja olvasni a Raspberry Pi. Ami egy picit vicces így utólag belegondolva, a megoldás fényében.
A minap ugyanis kitaláltam, hogy úgyse fogom az összes zenét azonnal hallgatni, úgyhogy csináltam egy szerényebb, 20 gigás válogatást egy meghajtóra, ahol pont volt még ennyi hely, és így tegnap megkezdhettem Bömbölyeg zenei és popkulturális nevelését. Kodály is megmondta, hogy nem lehet elég korán kezdeni...
Két baj van a tévé mint háttérzaj helyett a zene mint háttérzaj dologgal:

• Ha csak zene lenne, akkor nem hallana más emberi hangot az enyémen kívül, pláne nem párbeszédet
• Amikor megy a zene, akkor nem tudok neki énekelni

Úgyhogy váltogatom.

Az első ismerkedés amúgy a Dés-Geszti féle Dzsungel könyve volt.

Lemezrágcsálók

Megdöbbenéssel láttam egy olyan vetélkedőt az osztrák tévén, amelyikben ostyából készült bakelitlemezeket ritmusra rágcsálásból kell kitalálni egy számot. Ez a Wetten dass...? sorozat egyik epizódja volt, a téma pedig az ABBA együttes (akikről nekem mindig is a koleszos évek fognak eszembe jutni, és ezért mindig nosztalgiával hallgatom).
Ami még durvább, hogy maga Björn Ulvaeus volt a meghívott vendég.
Ha jól látom, ez a videó az egész műsor.
Még mindig nem tudom eldönteni, hogy ez übermenő vagy gáz.

Ringat a víz

Kaptunk egy ilyen állatot:

S minthogy rák, és minthogy (majdnem) minden állatnak van saját dala, elég egyértelmű volt, hogy e lénynek a dala a Ringat a víz lesz. Viszont szégyenszemre már nem is emlékeztem a szövegre, úgyhogy fel kellett kutatnom - először lejátszottam Pöttömkének youtube-on, aztán a zeneszövegről elénekeltem neki.
Egyrészt nosztalgikus érzéseim támadtak, mert ez a dal az én gyerekkorom dala, egy olyan életérzés, amikor a Balaton partján laktam, a strand volt az a hely, ahol a legtöbbet lógtam, több órán keresztül játszottuk Essz barátnőmmel, hogy hableányok vagyunk, és gyakoroltuk az uszony-vízből-kicsapást, és közben rettentően menőnek éreztük magunkat, és elképzeltük, hogy nekünk is van varázslat a világon...
Másrészt mekkora menő már ez a dalszöveg! "nem sóder ez, hanem föveny", zseniális! Meg "élünk és halunk, nincs semmi bajunk"... Megnéztem az angolt így huszonpár év után, de a magyar sokkal jobb.
Régen valahogy benne volt a spiritusz a filmfordításokban. Akkor nyilván nem futószalagon kellett csinálni.

Munkamegosztás

Amúgy meg milyen hülyeségeket tanítunk a gyerekeinknek: "...újra rakja fészkét a kakukk és rigó"?! Van elég sok két szótagos madárnevünk, miért kellett pont azt az egyet a dalszövegbe választani, amelyik nem rak fészket? Vagy úgy érti, mint az útmunkásoknál, Herbert a rigó és a kakukk a projekt menedzser?

Mjúzik-cak-cak

Minthogy Kodály bácsi is megmondta: a zenei nevelést nem lehet elég korán kezdeni, gondoltam, én sem teketóriázom. Persze énekléssel és dúdolással kezdtem, de szűkös (bár egyre bővülő) repertoáromat nem éreztem kielégítőnek, úgyhogy először bekapcsoltam az MTV-t és a Vivát, gondolván, hogy zene megy rajta. Nos, csalódnom kellett. Látszik, hogy nem tartok már lépést a zenei élettel, mert egyetlen számot sem ismertem, pedig három napig próbálkoztam, de minden, amit hallottam, a "zaj" kategóriába esett.
Úgyhogy anyumtól szerványoltam egy cd-lejátszós rádiót, és azóta Klasszik Rádiót hallgatunk. Klasszikus zenék, amit egyébként is szeretek, és egész sokat ismerek is közülük, valamint filmzenék, amit viszont nagyon szeretek, és nem nagyon van olyan, amit ne ismernék fel. Tökéletes!
Aztán majd egy éves kortól jöhet a gitár meg a dob...