Monk

(barátnőm rajza a karakteremről)

Közben egy nagyon kedves és mókás élmény ért a munkahelyemen: a Toastmasters officer-csapatból kilép valaki, és a helyét betöltendő írt egy motiváló e-mailt a klubtagoknak, amelyben felsorolja a többi officert, és mindenkihez rendelt egy AD&D character class-t is.
Én a monkot kaptam.
"Protector of club membership and growth activist"
Ami azért különösen kedves a lelkemnek azon kívül, hogy poén, hogy AD&D-s karakterek vagyunk, mert életem egyik legfontosabb életút-karaktere még ezer évvel ezelőtt éppen egy félelf nisen-nid-to stílusú harcművész volt (nyilván M.A.G.U.S-ban). És még ma is úgy érzem, hogy illettünk egymáshoz, ő meg én. Állhatatos volt, kötelességtudó, szigorú, de következetes, jó megfigyelő, élet- és természetszerető, és csak nagyon ritkán vágyott valami egészen másra.

A másik egy Morgena-papnő, de azt most hagyjuk. :)

Táborok, kockák, kalandozás

Ma nosztalgiáztam kicsit. Egy kedves kollégával beszélgettem a szerepjátékokról, táborokról, verseny- és egyéb modulokról, felidéztem kellemes emlékeket a nyíregyházi Rúna-táborokból, meséltem a sikerélményeimről, elmeséltem a live epizódokat a Vadasparkban, a saját szervezéseimet (úristen, ez a link még műxik!, sőt, ez is, haha, ezt meg én írtam), hogy én hogyan írtam versenymodulokat... és magamat is megleptem vele, mennyire könnyen jöttek vissza ezek az emlékek.
Amikor tizenév végén, huszonévesen rengeteget játszottam, és el sem tudtam képzelni a világot szerepjáték nélkül, nem értettem, hogy emberek miért hagyják abba, és mérges voltam rájuk. Aztán én is abbahagytam tíz évvel később.
Klisé, és nem teljesen igaz, hogy a gyerekek miatt hagyja abba az ember. Tény, hogy sokkal kevesebb ideje lesz, vagy ha nem is lesz kevesebb ideje, a gyerekek első 6 évében jelen lenni talán a legfontosabb a teljes gyereknevelésben, és ebből én biztosan nem fogok leadni.
Másrészt valójában nem is miattuk hagytam abba. Sőt, még abban sem vagyok biztos, hogy örökre.
Amikor költöztünk, akkor persze megtaláltam a hatalmas dobozt, amelybe belezsúfoltam minden felszerelésemet szabálykönyvestül-kockástul-karakterlapostul, és nagyon erősen akartam, hogy NE nyissam ki, mert akkor kijön a szellem a palackból, de persze kinyitottam. Pont ott volt a kisfiam, úgyhogy gondoltam, megmutatom neki az én dobókockáimat (imádja a dobókockákat), és elővettem a szent fekete szütyőmet, amit 1996 magasságában kaptam, és tele volt olyan ereklyékkel, mint a cinkelt k6-om, a KM (kis mészáros) törpém, és a M* legelső alapkönyvhöz hozzácsomagolt k10-eim. Furcsa volt, ahogy elkezdett játszani velük, és ahogy matatta őket, úgy éreztem, inkább vissza kell vennem. Ezek az én kockáim. Az én történeteim.
Aztán majd ha 6-7-8 éves lesz, akkor elkezdünk kalandozni valami kényelmes kis fantasy világban, aztán ki tudja? Lehet, hogy kinyitom a dobozt megint.

Jövőbeli háztervező füzet

Amúgy ahogy kezdünk összecsomagolni, de még van idő, szelektálunk is. Három csoport van (mármint azon kívül, amit magunkkal viszünk költözéskor):
1. Értékes dolog, csak nekünk nem kell már --> eladni
2. Nem annyira értékes vagy eléggé használt dolog --> adományozás az Anyák az Anyákért Alapítványnak
3. Értéktelen vagy nagyon használt dolog --> lomtalanítás

Ennek a szelektálásnak kapcsán találtam meg például régi, kézzel írott papírlevelezéseket, egyetemi tankönyveket, sőt, megtaláltam azt a kis füzetet is, amelyet apukám adott öt évesen, és kapcsos zárójeles feladatokat oldottam meg benne (poén volt összehasonlítani a kisfiam füzetével), és az első naplómat is, 1991-ből:

Ja, és kiderült, hogy már tizenegy évesen is házakkal foglalkoztam, mert volt egy "jövőbeli háztervező füzetem", amelyben fura alakú alaprajzokat osztottam be szobákra, és azt adtam el a családtagjaimnak (amúgy emlékszem is rá, ugyanilyen divattervező füzetem is volt, de valahogy a házak jobban mentek. :)

Személyes kedvencem a vállfa-ház, de a füzet tele van. Kb. 64 oldal. És nincs két egyforma közte.

Soulpress Magazin

Eddig is eléggé hittem a dolgok sorsszerűségében (=bizonyos általunk nem látható ok-okozati összefüggések, amelyek befolyásolják az életünket, és esetleg később kiderül, mi miért történt, de nem biztos), de most kaptam egy IPM-et, amely mintegy véletlenül a születésem évének és hónapjának kiadványa.
Amúgy azt sem tudtam, hogy a folyóirat még létezik, sőt. De arra nagyon is jól emlékszem, hogy amikor kicsi voltam, akkor ez az újság volt a menőség csúcsa (komolyan, akkor 32 forint volt, kinek volt rá pénze?), és a szüleim is bőszen olvasták. Szóval a múltba utaztam, és egy olyan kiadványba, amely én vagyok. De tényleg.
Van benne cikk a science fictionről (nem kevesebb mint maga Kuczka Péter tollából):

Meg a D&D-ről (tömlöcök és sárkányok, haha):

Meg a gyereknevelésről, méghozzá hogy vége van, vége kell legyen a szülői engedékenységnek, és most már talán meg kell mondani a gyereknek, ha valami olyat csinál, ami másokat zavar:

Aztán van benne cikk a Balatonról, a csillagászat akkori egyik csúcsgépéről, a svéd oktatási rendszer csődjéről, polipokról (ez mondjuk nem tudom, mennyire érint engem), szóval nagyon furcsa olyan havilapot olvasni, amely a születésemkor jelent meg, és engem érdeklő témákkal van tele... Kétlem, hogy Kuczka minden IPM-be írt volna, vagy minden lap foglalkozott volna a scifivel...

Egy kis érdekesség a végére, két reklám:

Táskarádió, átszámítva valami iszonyú pénz

Ez meg még több

Atréyu medálja

Most, hogy a kisfiam első igazi farsangi jelmezét varrogatom (tavaly is voltunk farsangon, de akkor még csak pár díszt aggattam a rendes ruhájára, amúgy a Szívkirálynő (én) hűséges szív kettes katonája volt), egy csomó saját jelmezem eszembe jutott. Mindegyiket anyu varrta saját kézzel, sosem volt kölcsönzött jelmezem (szerintem ez anno nem is volt divat).
Óvodában még apu befolyásolta a jelmezválasztásomat, és kimerítettem a távoli kultúrák viseletét: alsóban arab hercegnő, középsőben gésa, nagycsoportban indiai hercegnő voltam. Aztán suliban már volt saját beleszólásom is a dologba, és nyomon lehet követni, mik érdekeltek az adott években (nem sorrendben írom, hanem ahogy eszembe jut): voltam sellőlány (amikor a Kis hableány volt a kedvencem), spanyol férfitáncos, egyedül-nem-megy bohóc egy osztálytársammal egy gatyában,
De a valaha legmenőbb jelmezem mind közül az Atréyu-jelmez volt a Végtelen történetből (ekkor épp az a film volt a kedvencem). Anyu varrt nekem menő rojtos felöltőt, és megcsinálta nekem a kígyós medált igaziból! Nem pont úgy nézett ki, mint a filmben, de ugyanúgy két kígyó (az én esetemben egy vörösréz és egy sárgaréz) harapott egymásba, és annyira menőnek éreztem magam a jelmezben, mint kevésszer.
A medál amúgy még mindig megvan:

Furcsa módon sosem akartam tündérke, sima hercegnő, angyalka meg ilyesmi lenni. Később, már felnőttként a felnőtt farsangokon aztán már magamnak készítettem a jelmezeket (ott is volt persze érdekes), aztán meg voltak az élő szerepjátékok, némelyikre egész jól sikerült felöltöznöm, főleg inkább a Vampire témában, de pl. van Arel-szimbólumom is nyakláncként, mivel rengeteget játszottunk élő magust is... de azt mindig is tudtam, hogy ha lesz gyerekem, akkor magam fogom varrni neki a jelmezét, bármit is szeretne felvenni majd.

Edzők és anyák

A bilire szoktatás, pelus levevés, üldögélés, pelus visszavevés kapcsán eszembe jutott egy régi emlék, amikor még általános iskolás voltam, és kajakozni jártam a BSE-be. Egész jól csináltam, szerettem is, a Dunán kajakoztunk fel az Árpád hídig és tovább, aztán meg vissza a pesti oldalon. Az edzőm mondjuk kezdettől nem volt olyan jófej velem, mert volt egy kedvenc üdvöskéje, és a többiekre már nem maradt energiája, vagy mi.
Aztán elérkezett az idő, amikor már tűrhetően jól ment a dolog, és elkezdtünk versenyekre járni. Volt rossz élményem is versenyen (rossz rajtszámot kaptam, szenvedés, lemaradtam a futamról), de volt bőven jó is, és a legjobb eredményem egy második hely volt.
Na, az jutott eszembe, mikor adrenalinörömmel a célnál bódultam, aztán kimentem a partra, és Béla bácsi közölte, hogy most akkor megyünk vissza a sportpályára, de vegyem fel a mentőmellényt, mert az kell.
Elárultnak és csalódottnak éreztem magam, hogy rögtön a verseny után már megint béna kezdőként bánik velem, hogy mentőmellényt kell hordanom, ráadásul lefelé a Dunán, amikor csak csorogni kell, és nem sokkal később abba is hagytam a kajakozást.
Ezért (is) tartom fontosnak, hogy mikor sikerül a bilibe produkálnia Kistücsöknek, utána lehessen kicsit csupasz popival szaladgálni. Mert tudom én, hogy kell a pelus még rá, de nem veszem el a siker örömét.

Rodolfo és Bábel-torony

Az meg tök vicces, hogy amikor az embernek gyermeke lesz, akkor hirtelen előjönnek emlékek az agya hátsó zugából, amelyekről azt hitte, hogy rég eltűntek már.

A hétvégén azt próbáltam összeszedni, mivel játszottam kisgyerekként (gondolom, ovis korra értettem ezt, mivel az előttre nem emlékszem), mármint a sok kertben szaladgáláson, meseolvasáson és -hallgatáson, diavetítésen és egyéb retro dolgokon kívül. Többek között ezek jöttek elő:

• Rodolfo csomag
• Egy fekete alapon versenyautómintás nagy autó (nem matchbox, hanem nagyobb), ki lehetett nyitni az ajtaját meg minden
• Nagyon nagy gorilla plüss
• Lencsibaba
• Egy másik baba, amelyik tudott sírni
• Bábel-torony színes golyók kirakós (oldalt)
  
• Moncsicsi (de ez is később szerintem, már inkább iskolásként)
• Fekete péter kártya, később rikiki kártyázás francia kártyával (ezt olyan 6 éves kortól sztem)
• Kombi-kolor, a legjobb társasjáték a földön (ja, és egyéb társasok, mint Ezüst-tó kincse, Gazdálkodj okosan, stb.)
• Némi LEGO, nem túlzásba víve, de azért két doboznyiból lehetett szépeket építeni

És onnantól, hogy Budapesten laktunk, és hugim is képes volt szerepjátszani, Barbie-zás vég nélkül.

Búcsú Sheinától

Eladtam a Kiválasztottak kártyáimat.
Eszméletlenül sokat gondolkodtam rajta, és amikor először kerestek meg ez ügyben, akkor nem is mentem bele. Tíz évvel ezelőtt kb. napi szinten játszottam ezzel a gyűjtögetős kártyajátékkal, hetente-kéthetente jártam versenyre, és 2002 körülig, amikor is teljesen abbahagytam, elég szép gyűjteményt sikerült összeállítanom (nem önálló teljesítménnyel). Egyetlen lap hiányzott az összes közül.
Szerettem játszani ezt a játékot, már maga a paklialkotás is a játék része. Ráadásul az akkori kedvenc világom szereplői kerültek a lapokra, úgyhogy megvolt az a bizonyos plusz, amely miatt még inkább hangulatos volt.
De mikor másodszor kerestek meg, hogy adjam el a kártyákat, akkor hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, belemegyek. Miért?
1. Mert négy éve elő sem vettem a mappákat.
2. Mert a világ, amelyhez kapcsolódik, már nincs a szívemben.
3. Mert versenyre sosem fogok elmenni, ha pedig otthon szeretnék játszani, akkor kinyomtatom a lapokat a hivatalos honlapról.
4. Mert úgy érzem, hogy akinek adtam, az igazi gyűjtő, és jól fog bánni a lapokkal.
5. Így visszakerülnek a verseny vérkeringéséből kiesett lapok a forgalomba.

Emlékként ott van a falamon Hania Cíh Cyuhann képe eredetiben, amely az első képem Rene-től (aki a Se vas, se tűz c. regényem borítóját is készítette).
Itt pedig belinkelem a valaha volt kedvenc lapomat, Sheinát. Versenygyőzelemért lehetett kapni, le volt pecsételve, és csak a pecsétessel lehetett versenyre menni. Harcművészes pakli, legjobb!

Csúszómászó péntek

Pénteken még az is történt, hogy az Aquaworldben jártam. Kiváló hely, csúszdák jók, medencék rendben vannak, szauna rengeteg, de az egészet a díszlet koronázza meg. Nagyon tetszik ez az indiános koncepció, egyrészt telitalálat nekem, másrészt simán jól is van kivitelezve.
A csúszdáknál persze a legnehezebbnek megjelölt éri el körülbelül a legkönnyebb Siam Park-i csúszda szintjét, de gondolom ez szándékos is, hiszen itt jó eséllyel sokkal több a gyerek. Másrészt meg nyilván egy fedett helyen nem lehet olyan csúszda, mint szabad téren.

Viszont előjöttek a régi jó emlékek és rutinok még abból az időből, amikor a nyár minden napján legalább ötvenszer lecsúsztam a révfülöpi csúszdán, meg versenyeztünk sebességre, és még nem kellett fürdőruhafelsőt hordanom, hogy akadályozzon. Lábak keresztbe, csak az egyik sarok ér le, fenék felemel, lapockán csúszva megelőzni a saját magad által tolt vizet... hjaj, a régi szép idők...

Meghajlás

A minap le kellett ugranom a tárolóba, és megpillantottam a tankönyves dobozomat. Már ezer éve bele akartam kukkantani, több okból is. Egyrészt megtalálni a nyelvtörténet füzetemet, hogy mindenkinek tudjak válaszolni a magyar nyelvtörténetet illető kérdéseire. Másrészt nem olyan rég találkoztam Katkával hosszú évek után, akivel együtt koptattuk a padokat az Alma Materben (ó, az a jó kis romantika világirodalma szeminárium), és megakadtunk a tanárok felidézésében.
Szóval fogtam a dobozt, előszedtem az összes füzetet, amelyekbe anno akkurátusan beleírtam a tantárgyat, a tanár nevét és a dátumot, és ezekből csináltam egy spreadsheetet, hogy ne felejtsem el többé.

Annyira jó volt felidézni! Ha újra 19 éves lennék, újra magyar szakos szeretnék lenni (ehelyütt nem említendő, de voltam spanyol szakos is egy évig, és azokat a füzeteket is megtaláltam, valamint a tanárképzéses füzeteket is, a pedagógia tanszékről). Rengeteget kaptam mind emberileg, mind tudásilag a tanáraimtól, és persze sokszor elég nehéz volt (főleg mikor egy félév alatt több mint 30 könyvet kellett elolvasni), de nem adnám semmiért az élményeimet.
Elnavigáltam a kari honlapra is, és láttam, milyen szépen megújult, de a tanároknak még mindig nincs saját honlapjuk (bár a nyelvészeten van valami). Kár, mert szívesen megnézegettem volna a fényképüket, felidézni, hogy jééé, tényleg.
Megtaláltam az irodalomból elvégzendő tantárgyak listáját is, de már egy kicsit más, mint nekem volt. Nyilván, most már ez a BA-MA rendszer nekem furcsa, kicsit idegen is. Azt is megtaláltam, hogy régi tanáraim közül Wéber Antal és Benkő Loránd is elhunyt. Még emlékszem, Wéber professzor úr anekdotázott híres rokonomról, Kolozsvári Grandpierre Emilről...
Ha már ilyen nosztalgikusra sikerült ez a post, akkor felsorolom azokat a tanáraimat, akiktől a legtöbbet kaptam az öt év alatt (abc és nem fontossági sorrendben):
- Gecső Tamás -> köszönöm, hogy életem első vizsgája ennyire jó hangulatú lett
- Gergye László -> sose felejtem el a Midast
- Kiss Irén -> minden óráról úgy mentem haza, hogy zakatolt az agyam (és Nietzsche!)
- Laczkó Krisztina -> nyelvszeretetemet ő fejlesztette a mostani magas szintre
- Mátai Mária -> nyelvtörténet zseniális és türelmes tanára
- S. Sárdi Margit -> emberileg és szakmailag is a legtöbbet kaptam
- Sipos Lajos -> Babits-szeretetem és a szakdolgozatom nem lehetne nélküle (megnéztem, azóta sem történt meg a novellák kritikai kiadása)

/bow to all

Plüss bánón

Vettem felszerelést egy kis kreatívkodáshoz, s ennek kapcsán rájöttem, hogy ilyen post még nincs is. Mármint a régi blogomon persze volt, viszont most már új blog van. Rókabőrnek tűnhet, amit ma be fogok mutatni, mert anno eldicsekedtem vele, viszont akkor csak a készterméket mutattam be, most pedig a folyamatot is.

Plüss banán / Banana plushie

Összetevők:
fehér anyag
sárga anyag
zöld anyag
párnatöltelék
tű, cérna
fekete hímzőfonal vagy gombszem

Az ötlet az Orbit-reklámból jött, aztán egy fél napot keresgéltem az interneten sablonért, végül nekiestem saját magam, kétszer annyi anyagot vettem, mint amennyi kellett, mondván, hogy ennyiből már csak ki tudok hozni valami használhatót.

Kivágtam a banán testét az anyagból, két krumpli alakban.
- Tanulság #1: ne arra a felére rajzold a vágóvonalat, amelyik a külseje lesz, mert akkor csinálhatod újra. Ezt aztán szépen bevarrtam, a csúcsán hagyva egy kis lyukat a töltéshez, majd kifordítottam, hogy a varrás legyen belül.

A következő lépés egyszerűen kitalálható: meg kell tölteni. Miután ezzel elkészültem, félretettem.
Fogtam a sárga anyag sarkát, rápróbáltam a testre, körbecsavartam, majd a lekonyuló részeknek való ráhagyással kivágtam. Összevarrtam az éleket, majd ollóval megformáztam a héjszirmokat.

A héjszirmok szélét körben pelenkaöltéssel körbevarrtam, hogy ne jöjjön szét időnek előtte. Miután ez készen lett, félretettem megint a testet, és elővettem a zöld anyagot a kezeknek és lábaknak. Négy végtag az egyenlő nyolc forma, amit ki kell vágni és össze kell varrni, hogy csak egy pici lyuk maradjon a kifordításhoz.

- Tanulság #2: ha túl vékony a láb vagy a kéz, nem tudom kifordítani, és csinálhatok újat. 

Ezután a kezeket és a lábakat is megtömtem töltelékkel, jó keményre, hogy ne lottyadjanak le. A láb alján lévő lyukat nem simán bevarrtam, hanem a sárga anyagból vágtam ki egy kis kört, és azt varrtam oda, hogy aranyos legyen.

Innen már csak össze kell varrni a részeket. 

- Tanulság #3: ha kicsi a tűd, nem tudod kihúzni a másik oldalon. 

   - Kiegészítés: ha kicsi a tűd, és nem tudod kihúzni a másik oldalon, akkor egészen biztosan benyomtad már annyira a töltelékbe, hogy ne lehessen kihúzni visszafelé se.

Már csak egy valami hiányzik: az intelligens szempár! Gondoltam rá, hogy veszek plüssállat-gombszemet a boltban, de azok túl nagyok voltak, így végül a fekete hímzőfonal mellett döntöttem, és simán ráhímeztem a szemet. Ez nem a legegyszerűbb feladat egy már kész plüsin, úgyhogy lehet, tanácsosabb lenne már az elején a töltés előtt odahímezni, viszont nekem azért volt jó így, mert így tudtam, hogy pontosan hová kerül a szeme.

És akkor a késztermék:

Pöttyös flamenco üveghűtő ruha

Picit ferdítettem a minap, mert ismerem én jól a gyűjtögető női ösztön XXI. szd-i megnyilvánulását, a shoppingolási kényszert, csak épp nem ruhákkal. Két kedvenc boltom van, az egyik régtől fogva: a papírbolt. Már amikor az ember belép, megcsapja a finom friss új papír semmi máshoz nem hasonlítható illata. Aztán a szemet elárasztja a rengeteg szuper és kényelmes és jól fogó toll, a mindenféle szép és színes levélpapírok, aztán egyéb kiegészítők, amelyek csak akkor kellenek otthon, mikor nincs (úgymint: tűzőgép, A4-es lyukasztó, gemkapcsok és társaik), plusz ott vannak a csinos csomagolópapírok, hívogatnak a poszterek és naptárak, lehet válogatni a képeslapok között, ámulni a menőnél menőbb határidőnaplókon, végezetül végigböngészni a füzeteket. Legjobb. Mindig szerettem a füzeteket. Az első spirálfüzet, amelyet írásra használtam, az "Origins" címkét kapta, a második a "Sources"-t. Most ennél tartok - az utóbbi időben sajnos elhanyagolom szegényt, mert már gépre írok, viszont nagyon vicces visszalapozni versek, novellák első változatához, tíz éve remeknek gondolt ötletekhez, satöbbi.

Namármost a másik bolt, ami kedvenc, arra tegnap jöttem rá. Eddig lappangott a tudatom mélyén, és csak annyit tudtam magamról, hogy szeretek oda bemenni, mert jó érzés. Na, ez a lakberendezési bolt. Azon belül is a kedvenc boltom: a Butlers. Ezek a boltok telis-tele vannak olyan bigyókkal és kütyükkel, amelyekre épeszű embernek szüksége nincs, viszont vicces/designos/hangulatos, és hát az ilyen apróságoktól válik egy lakás otthonná. Kedvenc boltom egyelőre nem az én pénztárcám szerinti árfekvést képvisel, de ez jobb is, mert ha olcsóbb lenne, több dolgot vennék ott, ergo több pénzt is költenék. Így viszont bátran megígérhetem, hogy ha egyszer kőgazdag és sikeres író leszek, akkor az egész lakásomat Butlersből fogom feldíszíteni.

Locspocs

Minap kicsit rendberaktam a blogomat oldalt, elrendeztem az Ezeket írtam eddig részt, frissítettem az olvasmánylistámat, mert eléggé le volt maradva ahhoz képest, ahol tartok, plusz készítettem egy "Könyvek a csőben" oldalt is, hogy feljegyezzem, mit akarok még feltétlenül elolvasni. Folyamatosan bővíteni fogom, most csak azok vannak ott, amelyek első pillanatban eszembe jutottak. Viszont minden ajánlást szívesen fogadok.

Ehhez kapcsolódó apróság, hogy tegnap, miközben másoknak ajánlgattam a Minden napra 1 mese blogot, egyszer csak beugrott nekem egy régi-régi mesekönyv, amely simán az egyik kedvencem volt gyerekként. Az volt a címe, hogy "Locspocs és a bolygó hollandi". Gondoltam, este utánanézek, ki írta, és lám: egy norvég fickó, bizonyos Tor Åge Bringsværd. Érdekes, hogy eddig nem tudtam, hogy ez is skandináv mese.

Annyit mindenképp el kell mondanom a címéről, hogy bár nagyon találó és egyúttal nagyon kreatív, nekem gyerekként eléggé meggyűlt a bajom vele. A szörny neve, a Locspocs rendben van, hangutánzó szóból jött, érthető, pipa. Nade ez a "bolygó hollandi"... A bolygó jó esetben főnév a gyereknek, ha a szülei nekiállnak megmagyarázni a naprendszert. A hollandi végén pedig az -i világos, hogy származást jelent, de a fene se érti, hogy akkor most eszik-e vagy isszák.
Hosszas keresgélés után megtaláltam az angol címet: Ruffen and the Flying Dutchman. Hát ez sokkal szegényesebb, ez tény. Plusz még hosszasabb kutatás után rábukkantam a szerző honlapjára, és ott az eredeti címre: Ruffen og Den flyvende hollender. Szóval az angol nem fordította le a szörny eredeti nevét. Mennyivel szegényebb lenne a magyar gyerekirodalom, ha itt sem lennének lefordítva a beszélő vagy közel beszélő nevek...

A mesekönyvnek mindenképp megemlítendő része az illusztráció, amely annyira egyedi hangulatú és szuggesszív, hogy még most is emlékszem rá, pedig mint már korábban említettem, nem a hosszútávú memóriámról vagyok híres.

Ezek után azt hiszem, utána fogok nézni a szerző egyéb műveinek is, hátha van legalább angol fordításuk.

Költözéseim rövid története

Kedves barátaim élete úgy alakult, hogy költözniük kell albérletből, mégpedig gyorsan. És ha már ez történt, akkor szeretnének venni valami kicsi lakást, hogy ne az ablakon szórják a pénzt havonta, hanem a saját kis fészkük hitelét fizessék. Ez a post nem arról fog szólni, hogy érdemes-e most hitelt felvenni.
Hanem ennek kapcsán gondoltam, én is segítek nekik, amúgy is szívesen böngészem az ingatlanos oldalakat, hirdetéseket, egyrészt szeretek up-to-date lenni ebben a témában, másrészt az ember sose tudhatja, mikor bukkan valami igazi kincsre, amibe beleszeret. Lévén, hogy nekem nincs a tulajdonomban semmilyen ingatlan, készen állok a csábításra.
Most egyébként az árak tényleg elég alacsonyak, úgyhogy barátaimnak valószínűleg sikerül találniuk megfelelő lakást. Magamnak persze más paraméterrel keresgélnék, és nem feltétlenül árkategóriára értve (aki például kitalálta, hogy a fürdőszobában legyen a vécé, az dugja bele a fejét legyen szíves), de így is rábukkantam pár érdekes hirdetésre.

És hogy mindezt miért mesélem el?
Mert közben nosztalgiázni kezdtem. Életemben eddig ugyanis jóval több mint tucatszor költöztem, és ebben nincs benne az, amikor a koleszból minden nyáron kiköltöztünk, hogy aztán szeptemberben visszahurcoljuk a csomagjainkat. Úgyhogy arra gondoltam, ebből készítek egy kis összefoglalást.
(juj, most majdnem évszámokat kezdtem írni, aztán gyorsan kitöröltem....)

1. Rajk László utca
Budapest, XIII. kerület. Ma ezt Pannónia utcának hívják, de amikor születtem, még Rajk László utca volt. Pezsgő élet, Nyugatihoz és Vígszínházhoz közel (ezeket csecsemőként nem igazán tudtam értékelni), utcára néző erkély, szomszéd ház ablakán belesés, nagy belmagasságú, régi polgári lakások, vagy arról leválasztott kis lukak, zötyögő és kattogó, kézzel becsukandó liftek világa ez. Nem belső gangos, hanem lépcsőházas volt. Emlékszem, mikor egyszer kinéztem a levélbedobón az üres lépcsőkre. Lehettem vagy három éves.

2. Révfülöp
Hát erről még biztosan fogok írni. Ha megkérdezik, hol van az otthonom, legszívesebben ezt a balatonfelvidéki kis falut mondom. A boldog gyermekévek kapcsolódnak ide, egy 1910-ben épült házhoz, amelyhez csukott szemmel is eltalálnék akármikor. Még most is érzem az illatokat, emlékszem a színekre, fényekre, a nádasokra, a strandra, a Balaton hullámzására, a kertmozira, a "cityre", a mólóra, a hajóhintára és a libikókára... Hjaj...

3. 128-as végállomás
Nagyim lakott itt, egy mostanra kiterebélyesedett, akkoriban egészen picike kápolna közelében. Hozzá költöztünk általános iskolában, de csak ideiglenesen. A társasház lejtős kertje emlékek tárháza, a lakás méginkább. Még akkor is szerettem itt lakni, mikor (jóval később) a harmadik kerületbe jártam iskolába, és több mint egy órát utaztam naponta. Zöld, jó kilátás, jó levegő, finom nagyi-féle kaják. Hugival együtt egy zsúfolásig teli ~8 nm-es szobában.

4. Pöttyös utca
Legnagyobb előnye az itt lakásnak az volt, hogy a mai napig tudom oda és vissza is sorban a kék metró vonalának megállóit, így nem tévedek el. Tízemeletes, pici panellakás, nem is emlékszem sok mindenre belőle, csak arra, hogy nem szerettem.

5. Tizenöt emeletes
Szerencsére mi az elsőn laktunk, Óbudán, de maga a ház gyermekfejjel elég ijesztő volt. Aztán lassan megszoktuk. Kaptunk olyan emeletes ágyat hugimmal, amelyiknek csak felső emelete volt, abból viszont rögtön kettő, és megbékéltünk ezzel a lakással. Itt amúgy egész sok időt töltöttünk, úgyhogy tulajdonképpen szerettem ott lakni, bár amúgy hangos, piszkos környék volt. A suli viszont gyalogostávolságban, ami nagy könnyebbség.

6. Pók utcai ltp
Hónapokat töltöttünk csak itt, próbaképpen, nem tudtuk fizetni. De arra emlékszem, hogy tetszett, mert nem tízemeletes volt a panelház, és előtte találtam egy kis füves részt, ahonnan a tengerimalacomnak vihettem friss ennivalót. Meg lehetett menni HÉV-vel, ami menő.

7. Balatonalmádi
Öt év kolesz egy zseniális intézmény szuper és vadiúj épületében. 'nuff said.

8. Visegrádi utca
Vissza a kezdetekhez. XIII. kerület, 28 nm két emberre, meghitt zsúfoltság és a lakáson kívül, a folyosón található kulcsos vécé. Jóvanna, minden kezdet nehéz.

9. Zugló
Örs vezér tere után még kis trolis zötykölődés az álmos reggeleken, egyetemistáknak ideális környék, van némi zöldség is, a közlekedés nem borzasztó, ahogy az árak sem. Közel az IKEA, a Sugár, és manapság az Árkád is, úgyhogy gyakorlatilag fullextrás.

10. Zugliget
Elsőre ki is hagytam a felsorolásból, mert nem szerettem annyira. Igazából furcsa finnyáskodásnak tűnhet ez, mert Buda, zöld, közel a libegő, csendes utcácska, régi házikók meg minden. De földszinti lakás volt, sötét, régi házban, rossz beosztással, komor szomszédokkal. Itt jöttem rá arra, hogy nem elég a helyszínnek jónak lennie.

11. Káposztás
Káposztá(s)t a Kolozsvári káposztának! Újpest sosem tetszett, legalábbis a metróvégállomás körüli rész, viszont Káposztásmegyer egy kicsit odébb van, busszal oda lehet zötyögni jól. Panelházak, de nem tízemeletesek, szintén némi zöldség, sík vidék. Viszont innen minden messze van. Az utcanevek még viccesek egyébként, 10 pont annak, aki kitalálja, milyen gyár volt a jelenlegi házak helyén.

12. Kaszás
Csak pár betűt kell kivenni az előzőből, és ezt kapjuk. A hely is olyan: Buda ugyan, de zöld nincs, az Auchan közel, de mégis húsz perc gyalog, a Duna is elvileg közel, de sose mész ki, mert négysávos úton kell hozzá átkelni, és elvileg mindenhol ott vagy hamar, de közben már egy csomót utaztál, és még mindig a Kolosynál vagy.

13. Isten-hegy
Megfogni az Isten lábát. Hegyvidék, jó illatok, brutálisan szép panoráma, pillanatok alatt a Moszkván van az ember. Elég kemény felújítási folyamat előzte meg, de mindenképp megérte. A XII. kerület zseniális, a Hegyvidéki Önkormányzat is az, annyi viszont igaz, hogy az átlag életkor magasan az enyém fölött van. Ezért egyetlen bosszúság, hogy normális internetet nem lehet kapni.

+1. Daughterville
Nyári lakhely, ilymódon jelenlegi tartózkodási helyem. Falusi hangulat, akár minden este baconbe csavart virsli sütögetése (kivéve az elmúlt egy hónapban, hogy az égi angyalkák sírásra görbülő szájaszélét csípné meg a bolha), közelben termálvizes strand, bátrabbaknak természetes tavak, gyönyörű hegyi panoráma, nyugalom, meghitt hazavárás, tejért átkuncsorgó cicák, paradicsomtermesztés, reggel a teraszon álmatagon szőlőnyammogás, révfülöpillat... Hjaj...

Szóval laktam Budapesten a III., IV., IX., XII. és XIII. kerületekben, valamint két faluban. Arról a mostani fáma nem szólt, hogy pár helyen többször is, illetve most csak azokat soroltam fel, ahová be voltam jelentve legalább tartózkodásra. Sorrendet nem állítok, talán a szavakból mindenki kitalálhatja, de innen érdekes kérdés, hova tovább.
Lehet, hogy még egy post erejéig filózni fogok azon, hogy milyen szempontok jönnek számításba otthonvásárlásnál, de lehet, hogy nem.

Everyday Philosophy

Szeretek kutakodni a gépem fájlrendszerének mély, elfeledett bugyraiban, mert néha igazi gyöngyszemekre lelek. Most például képregényt akartam olvasni, ezért belenéztem a "kepregeny" könyvtáramba, és rábukkantam öt darab 2005-ben készült stripre, amelyet a stripgenerator-on készítettem. Igazi fellángolás volt, azt gondoltam, hogy én ezt királyul csinálom. Aztán rájöttem, hogy mégsem.
Jól tükrözik az akkori hangulatomat egyébként... és a mostanihoz vajmi kevés közük van, de azért megosztom, mert phun.

Work

End of the World

Harmony

Spirit of Hamlet

Gentleman

Nosztalgiázásként és egyúttal a fenti fárasztó stripek miatti bocsánatkérésként gyorsan csináltam egy újat, íme:

Everyday Philosophy