2011. május 31., kedd

Rene-szeánsz

Szóval a hétvégét Dégen és Bikalban töltöttem. Előbbi hosszú idő óta kedves település nekem - ehhez nagyban hozzájárul, hogy Mita szülőfaluja, de azért a Festetics-kastély, a tó és a szép környezet is segít -, utóbbiban eddig nem fordultam elő sokszor, azóta pedig egyáltalán nem, hogy megépült a Reneszánsz Élménybirtok.
Szombat reggel nem tántorított el a hűvös időjárás és a szél, elindultunk Bikalba. A park nekem már szinte késznek, befejezettnek tűnt, beszámolókból tudom, hogy a főpróbán még akadtak hiányosságok, félkész épületek, stb. Én ennek nyomát sem láttam.

Bejárat
 A bejárat maga is hangulatos, kívülről befelé az olvasható rajta, hogy "Lépj be a középkor világába", bentről kifelé viszont az, hogy "Vigyázz, XXI. század!". A hangulatot továbbá megalapozza az ún. "bikali fabatka", a benti fizetőeszköz is, amelynél pedig az a szöveg, hogy "Fektesse pénzét értékálló fizetőeszközbe!".

Odabent három részből áll a terület. Az egész egy wellness szálloda köré épült, de oda mi nem mentünk, csak a parkot tekintettük meg. A három rész pedig a falu, a város és maga a vár.

A faluban egyszerű kézművesek (kosárfonó, fazekas) vártak bennünket autentikus, nádfedeles házikóikban, korabeli zenészek játszottak az utca közepén, patak csordogált, a falusi kocsmából finom illatok terjengtek... a disznóólból pedig bűz. Egy egész komoly állatbemutatót vonultat fel ugyanis a helyszín. Volt ott minden kecskétől szamárig, nyúltól tyúkig.
Ahol a kurta farkú malac túr
A legérdekesebb aktuálisan a csüngő hasú disznó volt, amelynek kicsinyei születtek. Hogy hová lett a többi, azt nem tudom, mi csak kettőt láttunk szaladgálni.
A kocsmába később néztünk be, de a szöveg koherenciája miatt ide írom: lehetett kapni bodzás sört (nyamm), bodzás palacsintát (nyamm-nyamm), meg mindenféle egyebet, de az nem izgatott, mert épp szétdurrantam a sok korábbi finomságtól.

Itt kell megjegyeznem, hogy nagyon sok okos dolgot láttam a park területén és megoldásaiban. Az egyik, ami nagyon tetszett, a szemetes per hamutál volt. Mezei hordókat tettek ki, az oldalára ráfestették a "szemét" jelet, de így nem tért el a környezet hangulatától. A hordó tetejének egyik felét lehetett kinyitni, a másik felében pedig homokot helyeztek el, hogy itt nyomja el a csikket az embör. Így a szemetelést sikerül a minimumra szorítaniuk, ez nagy piros pont.

A bejáratnál még egy játékkal is megleptek minket: kaptunk egy feladatlapot, az egész területen minden háznál elrejtettek egy tarot-kártyát valahol (kiszögezve egy oszlopra, egy asztal lábára, elrejtve az eresz alatt, meg ilyenek), és ezeket kellett megtalálni. Rögtön a kosárfonónál elakadtunk elsőre, de azért a végén sikerült mindegyiket megtalálnunk - kis belsős segítséggel.

Az első tér a déli kapu után
A második helyszín a város. Felhúztak egy csomó nagyon menőn kinéző középkori házikót. Mondanom sem kell, ez nekem mennyire tetszett. Itt már inkább iparosok kaptak helyet: pék, kovács, faműves, szabó stb. Mindegyikhez be lehetett (és a tarot-kártyák miatt be is kellett) menni, a pék valami isteni finom meggylekváros papucsot árult, azt is megkóstoltuk jól.

Itt helyet kapott még egy fogadó is, ahol enni lehetett volna, de mi ebédre házi kosztot kaptunk vendéglátóinktól, nem mellesleg igen ízleteset, úgyhogy ezt kihagytuk.

Reneszánsz ruci & me
A szabónál lehetett autentikus reneszánsz ruhát kölcsönözni, nem borzasztó áron, úgyhogy én sóvárogtam is. Szerencsére ez látszott a tekintetemen, és mivel az egész utazást pótlólag még szülinapi ajándéknak kaptam, a költségvetésbe belefért egy ruhakölcsönzés is. Aaaaaaaaaannyira jóóóóó volt!
Néhány turista kisgyerek ezek után azt hitte, hogy én is a személyzet része vagyok, és legalább két telefonnal elkövetett szándékos képlopás áldozata lettem. :)

A harmadik helyszín pedig a vár és környéke. A várba nem mehettünk be, mert épp egy esküvőhöz kibérelték az épületet, de az előtte levő teret megcsodáltuk. A kiképzőtáborban ki lehet próbálni a fegyverdobást, íjászkodást, birkózást, páncélviselést meg ilyeneket, a lovagi tornához pedig kifejezetten igényes, homokkal és fűrészporral felszórt, tribünnel ellátott helyszínt alakítottak ki. Erről mindjárt írok még, csak időben előbb egy másik bemutatónak voltunk tanúi.

Menni vagy nem menni?
Délben a falu "közepén" felállított madaras színpadon láttunk egy ragadozómadár-bemutatót kis Mátyás királyos mesekörítéssel. Háromféle madár repkedett szinte a hajunkba belesuhintva szárnyával: sólyom, bagoly és héja. A bagoly egészen konkrétan fél méterre tőlem szállt le. Nagyon sok jó kép lett, ezeket majd később, az oldalt lévő csak egy kis ízelítő.

A többi madár is elég közel repült hozzánk, és persze elképesztő volt, ahogy a prédára repültek, de azt hiszem, ehhez hasonlót láttam már korábban. Viszont az előadás után felmerült bennünk a kérdés, hogy az első embernek, aki ragadozómadarakkal kezdett el foglalkozni, mi játszódott le pontosan a fejében? "Én ragadozómadarat fogok idomítani, mert tutira okosak és odafigyelnek rám, csak idő kérdése"?

Csikós
A második előadás fél 5-kor kezdődött a lovagi torna helyszínén. Kerge nevű, addigra jól megismert bolondunk, aki a gyerekeket már korábban is szórakoztatta, mesélte el történetét, és annak stációiban jelentek meg a lovas mutatványok. Szerintem jól felépített előadás volt, nyilván láttam már hasonlót pl. Diósgyőrön, de szép kerek egész volt, a csikós meg menő, és nem nélkülözték a humort sem (nem spoilerezek), úgyhogy tetszett. Közben eleredt az eső is, de Kerge kérésére elfújtuk a felhőket, és hamarosan el is állt.


Dicső lovag
Természetesen a legnagyobb attrakció, amelyet a végére tartogattak, maga a lovagi torna volt. Én ugyan a Torontál vármegyei lovagnak drukkoltam, de valami érthetetlen okból kifolyólag a Baranya megyei lovag nyert... Kicsit bundaszagú ugyan, de megbocsátható.
Az egyik ló - az eső, az egész napos gyűrődés vagy csak simán a szombati nap miatt - elég makrancos volt, az egyik lovag nem is bírt vele rendesen, úgyhogy neki plusz pontokat kellett volna felszámolni simán azért is, mert a nyeregben maradt... De hát nem engem választottak Beatrice királynénak (egy nagyon cuki kislány lett), így nem hallgattak rám. Na nem mintha egyáltalán mondtam volna...

Szóval az egész élménybirtok tényleg egy élmény, mindenkinek szeretettel ajánlom. Olyannyira, hogy felterjesztettem a cégemnek is lehetséges team building helyszínként, hátha.

Még egy utolsó apróság: vendéglátóink kedvességét egyetlen dolog tetézte, a nemrég született kismacskák. Négyen voltak, Cirmos (a felfedező), Foltos (az érdeklődő), Bagira (az emberbarát) és a sarokban személyes kedvencem: Szókratész (a filozófus). A neveket én adtam, nem vállalok felelősséget érte...
Ciccvarekek

2011. május 30., hétfő

Hülye álom

A hétvége überszuper volt, élménybeszámoló majd a képekkel együtt.
Most a vasárnap reggeli álmomat fogom leírni.
Egy könyvesboltban voltam, nézegettem a kitett könyveket, ebbe-abba belelapozgattam, járkáltam. Aztán odamentem a pulthoz, a kezembe akartam venni egy érdekes könyvet, mire a pultos rámszólt, hogy ne merjem megfogni, mert én mocskos áruló vagyok, hiszen lopom a könyveket elektronikus formában.
Én meg váltig bizonygattam, hogy nem. Pedig belül pontosan tudtam, hogy igaza van, csak nagyon rosszul esett, hogy megvádolt.
Ez az egész aztán odáig fajult, hogy odamentünk a biztonsági őrhöz, és a fickó őt is meggyőzte. Ettől kezdve ketten kórusban mondták el, hogy én milyen utolsó szemét vagyok, amiért könyveket töltök le, és én közben hevesen tiltakoztam és ártatlannak vallottam magam.
Szörnyű volt. Nem a vád maga, nem az egész hülye álom, hanem az érzés, amely bennem maradt ébredés után. Hogy akármennyire tagadom, jogosan vádoltak.

2011. május 27., péntek

Újraolvasás

Tegnap ismét rájöttem, amit már valószínűleg korábban is tudtam tudat alatt, hogy miért nem szeretek könyveket újraolvasni.
Én elég rossz vagyok hosszútávú memóriában, ha nem számokról vagy szájakról van szó. A könyvek/filmek története 5-10 év távlatából már elég homályos, sokszor nem sokkal több benyomásoknál és villanásnyi képeknél. Viszont arra általában elég jól emlékszem, hogy mennyire tetszett az adott könyv vagy film, és jó eséllyel még arra is, miért. Na, ez a miért nem állja meg a helyét már sokszor, ha az ember újraolvas, és csak elrontja a korábbi jó élményt is.

A héten elkezdtem újraolvasni a Két holdat. Hiba volt. Amellett, hogy még mindig tetszik, mert felidéződnek a régi élmények és hangulatok, azért már mostani fejjel (kicsit több szerkesztői háttér, kicsit több írói tapasztalat, "kicsit" kevesebb Ynev-fanatikusság) sokkal kevesebb pontot fogok adni rá. Bővebb vélemény majd ha kiolvastam.

2011. május 26., csütörtök

Dics

Ha akartam volna, ma átmehettem volna egy új projektre a cégemnél. Közös megbeszélés tárgyát képezte a dolog, a csapattársakkal és az elmenő kollégával, akinek a feladatait át kell venni. Én magam egyébként nyitott vagyok új feladatokra (bár mostanában azért elég az izgalom enélkül is), viszont nagyon jól érzem magam a jelenlegi csapatban, és kilenc hónap után épp kb most jutottam oda, hogy sikerült betanulnom, elsajátítanom egy tudásanyagot, standardizálni a munkámat, tehát most jönne az az édes rész, hogy learatom a gyümölcsöt.
De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a csapattársak is megszólaltak, és gyakorlatilag ragaszkodtak hozzám, azt szerették volna, hogy ne menjek el, és hogy legyen minden úgy, ahogy most van, mert az jó.
Ez azért elégedettséggel töltött el.

2011. május 25., szerda

Még amúgy van dolog, de...

8:44 AM -> Maanji leüti azt a betűkapcsolatot, hogy vé+é+gé+e

2011. május 24., kedd

Angyalföldi éjszaka

Éva az erkélyen állt, és a szomszéd ház lemállott vakolatának rajzolatát bámulta. Órák óta tanult már, zsongott a feje. Igazából rágyújtott volna, de megígérte Annának, hogy leszokik. Csak hallgatta az autók monoton, szürke zaját.
Nővére olyan csendesen lépett mellé, akár egy macska.
- Ezt most végigcsinálom, Anna - ígérte oda sem pillantva. - Becsszó.
- Tudom - mosolygott a másik.
- Ez nem olyan, mint a jog volt. Az... nem ment.
- Tudom.
- Nincs is annyi UV-m.
- Nekem nem kell bizonygatnod, Vica - simogatta meg a lány festett szőke haját a nővér. - Végig fogod csinálni, és szuper lesz.
Éva nem válaszolt, csak bámulta tovább a tűzfalat, a lekopott orrú erkélytartó szobrokat.
- Nem hiszel nekem.
- Az egyáltalán nem fontos, hogy én mit hiszek.
- De nekem fontos!
Anna tiszta, őszinte arccal nézett vissza rá. Tekintetében a mindig ott bujkáló, mindenttudó derű.
- Hiszek benned.
- De akkor is ezt mondtad, amikor jogra jártam!
- Mert akkor is hittem benned.
- De hát hogy hiheted el nekem, ha most azt mondom, a töri szak a mindenem, mikor régen meg azt mondtam, a jog az életem, és ügyvéd akarok lenni?!
- A nővéred vagyok - vont vállat Anna. - A lelkiismereteddel neked kell elszámolnod. Én tiszteletben tartom a döntéseidet.
- És mi van, ha rosszul döntöttem? - ütött rá az erkély korlátjára Éva. Legszívesebben belerúgott volna, de mindig félt egy kicsit attól, hogy egyszer leesik a régi kovácsolt vas.
- Jól döntöttél.
- De hát honnan a fenéből tudhatod te?! - kiáltotta a lány az angyalföldi éjszakába.
- Már mondtam - mosolygott Anna megint. - Hiszek benned.

2011. május 23., hétfő

Fátyol és fakanál

Igyekszem minimumra szorítani a közelgő esküvőnkkel kapcsolatos mesélést, de ezt most nem hagyhatom ki.
Szombaton volt a leánybúcsúm. Nekem nagyon tetszett, több okból is: egyrészt mert állati jól éreztem magam, másrészt mert minden pillanatban éreztem, hogy rengeteg energiát tettek bele a lányok. Csináltak mindenkinek névtáblát "bride bodyguard" felirattal, meg nekem "bride"-osat. Készítettek nekem egy vicces feliratú pántos pólót és egy fátylat, amelyet végig viselnem kellett. Az elején kicsit zavart, de nyilván mert meg voltam illetődve, a végére viszont nagyon kedveltem, és még az AC/DC: Thundernél is igyekeztem a fejemen tartani.
De menjünk sorban!
Először is a múzeumok majálisának keretein belül elmentünk hugimmal a Nemzetihez. Érdekes dolgokat láttunk, meg készült egy vicces kép is, azt majd felteszem valahova, csak el kell kérnem. Utána kaptam fodrász általi hajbeszárítást és sminket, ahonnan a helyszínre érkeztem kicsit megkésve: egy kedves albérleti lakásba. Ott várt a tíz lányzó rengeteg lufival (köztük pár héliumossal, amelynek később szerepük lesz a történetben), mojitóval, ribizlipálinkával, saját készítésű kókuszgolyóval és sajtos pogácsaszerűséggel, meg felsorolhatatlan mennyiségű egyéb fincsi dologgal. Megkaptam a fátylamat és a pólót, aztán kezdődtek a feladataim.
A feladatokat nagyon menő, laminált kártyákon kaptam meg, amelyeknek a hátuljára logopédus barátnőm nebulói rajzoltak cuki rajzokat.
Első feladatom egyszerű volt: bemutatni mindenkit, és mondani róluk pár szót. A második feladat volt a nagy ara-teszt, azaz válaszolnom kellett kérdésekre, amelyeket J-nek tettek fel korábban. Kaptam egy egész tálca felest, a rossz válaszok után innom kellett, és oroszrulett-jelleggel a felesek között volt egy csomó ribizlipálinka, és elvétve néhány ribizliszörp (ugyanolyan színű és illatú). Elég sok kérdést tudtam, párat meg simán tudhattam volna, csak nem. Sikerült rávennem a többieket, hogy ha tudom a választ, akkor ők igyanak, hehe.
A harmadik feladatom volt a legnehezebb. 5 perc rendelkezésre álló idő alatt az alábbi dolgokat kellett elvégeznem:
  • villásreggelit sütni (tojás, só, serpenyő, olaj állt rendelkezésre)
  • kivasalni egy inget
  • megstoppolni egy zoknit
  • felmondani egy ebéd receptjét
Majdnem sikerült amúgy, a vasalás végén jártam...
Ezért a feladatért cserébe kaptam egy nagyon szép fakanalat ajándékba. Főzni nem fogok vele, de nagyon tetszik. :)

A következő feladatom volt a legérdekesebb. Mind a tízen mondtak egy-egy szót, és ezeket felhasználva két (2) perc alatt szerelmes verset kellett írnom, amelyet aztán J-nek telefonba fel kellett olvasnom.
A szavak az alábbiak voltak: kukoricaföld, pacsirta, ezredes, üveghegy, finommotorika, fitymaszűkület (köszi T :) ), oscubis (a szeméremcsont latinul, én sem tudtam amúgy), domestos, infrastruktúra, antioxidáns.
Végül 4 perc lett (bevállaltam a büntetőfelest), és az alábbi szabadverset alkottam:

Három pacsirta száll.
Oscubisuk nincs ugyan,
de rájuk ezredes kiabál.
Azt mondja, komolyan:

"Drága barátom, az üveghegyen
túl kukoricaföld van.
S ott jó az infrastruktúra."
Erre én azt mondom: "Uram!

Kuss legyen, mert domestost
öntök a garatodba, és lesz
neked durva fitymaszűkület."
Inkább azt mondom neked:

Nem szakterületem a finommotorika,
csak ha van benne egy kis erotika.
Nélküled, szerelmem, az élet méreg.
De te vagy az antioxidáns.
Tényleg.

Na, szóval ez. Ráadásul elsőre kihagytam az egyik szót, utólag írtam bele, ejnye-bejnye.

A következő feladatom volt a legviccesebb: legyaktunk egy héliumos lufit, és a hivatalos eskümet kellett felolvasnom, miközben abból szívtam a "levegőt". Nagyon sokat nevettünk.
Az utolsó feladatot elpasszoltam, mert egy ismeretlen fiút kellett volna telefonon zaklatnom. Úgyhogy a helyszínen több próba elé nem állítottak, viszont kaptam rengeteg ajándékot, amin teljesen meg is illetődtem, mert egyáltalán nem számítottam rá (vagy legalábbis a fakanál bőven elég lett volna).
Először is kaptam egy oklevelet, szépen bekeretezve, mindenki által aláírva. Aztán megkaptam a klasszikus combkötőt, de kézileg varrva (!). Kaptam csinos harisnyát is, egy tollbojtos tollat (tudom, elképzelhetetlen, de erről elfelejtettem képet csinálni), egy kis kulcsos füzetkét, amelybe úti feladatként legalább 15 jókívánságot kellett gyűjtenem, és egy hihetetlen gonddal és energiabefektetéssel elkészített emlékkönyvet, tele fényképekkel, vicces aláírásokkal, újságkivágásokkal és matricákkal. Akkor helyben csak felületesen lapoztam végig, mert órákig is nézegethettem volna, de akkor ott maradunk. Zseniális cucc.
Plusz kaptam egy tortát is, az alkalom ellenére nem perverz formájút, hanem két összeolvadt szivecskét, szintén házi készítésűt. Nagyon finom volt!

Fél 12 körül indultunk garázdálkodni a városba. Gyalog mentünk a Móriczra, aztán 6-ossal a Holdudvarba. Közben leszólítottam pár szerencsétlen járókelőt, hogy írjanak a könyvecskémbe. Ízelítő a (néha szinte teljesen olvashatatlan) jókívánságokból:
"Főzzél és vasalj sokat!"
"Errare humanum est"
"Egy Levis vásárlási utalványt kívánok!"
"Érzéki férjet!"
"Be sexy, be smart, be cool, and don't obey the rules!"
De persze volt rengeteg "Sok boldogságot" is.

Már az úton elég sok másik fátylas lánnyal találkoztunk, de biztos vagyok benne, hogy a mi csapatunk volt a legmenőbb. A lányok csináltak neonnarancsárga matricákat is az én arcommal, remélem, mindenki megbocsátott nekünk, aki kapott egyet a hátára... Többen megkívánták a lufijaimat is, de gonosz voltam, és nem adtam még annak a szegény srácnak sem, aki a legénybúcsújára érkezett a Holdudvarba, és nagyon nem volt már szomjas.

Fél öt körül értem haza, de még sokáig nem tudtam elaludni, csak a sok élményen gondolkodtam. Köszönöm szépen, csajok!

2011. május 20., péntek

Ysabel

Ezt a könyvet valószínűleg sosem olvastam volna el. Amíg a könyvformátumú magyar verziót olvastam, be kellett kötnöm, hogy ne látsszon a borító, mert a bmv-n (busz, metró, villamos) nem akartam, hogy lányregény-olvasónak könyveljenek el. Viszont két független forrásból is kaptam rá ajánlást, bár tény, hogy egyazon napon, úgyhogy egy kicsit azért gyanús.
Mindenesetre nekiveselkedtem. Mégiscsak World Fantasy-díjas...
Szerintem a regény nagyon lassan indul - de lehet, hogy csak túl sokszor és sokat olvastam már arról, hogy mezei emberek szembesülnek azzal, hogy vannak olyan dolgok a világban, amelyek kívül esnek az ő megszokott és megismert életükön. És önmagában a környezet, a Provance-i táj és hangulat leírása nem elég, hogy továbbvigyen. A 15 éves főszereplő ábrázolása egész hiteles (már amennyire meg tudom állapítani, hiszen nem voltam 15 éves fiú), a karakterek felvázolása rendben van. A poénokat néha erőltetettnek éreztem. De ami a legjobban zavart, és mostanában nem egy könyvben tapasztalom jelenségként, az a túlzó technika-bemutatás. Mit értek ez alatt? Úgy pattognak és csattognak az iPhone-ok, mp3 lejátszók, csengőhangok, miegymás, mintha a szerző be akarná mutatni nekünk, hogy lám, ilyen is van a világban. Egyrészt tudjuk. Másrészt felesleges, kicsit nem is odavaló. Mármint nyilván odavaló a világba, amelyben a szereplők élnek, hiszen napjainkról van szó, inkább úgy értem, hogy nem odavaló ennyire hangsúlyozni egy könyvben. A történet enélkül is megállná a helyét, így funkciótlanná válik, pontosabban tényleg úgy hat, mintha a szerző meg akarná mutatni, hogy ő halad ám a korral, meg tudja mutatni, mi a mostani trend.
A misztikummal viszonylag hamar találkozunk, de az azt követő százötven oldalon a szereplők csak sodródnak az eseményekkel. Akkor kezd izgalmassá válni a dolog, amikor megérkezik a főszereplő nagynénje, akiről kiderül, hogy a misztikummal már barátságot kötött személy, és végre nem azon szenvednek, hogy egyáltalán van ilyen, hanem elkezd történni a valódi cselekmény (=Ysabel keresése).
Aztán megint bosszankodik az olvasó, mert minden nagyon előrelátható és kitalálható, természetesen megérkezik az édesanya, természetesen ő jön rá a majdnem jó megoldásra, amelyből a főszereplő rájöhet a megoldásra, természetesen oda kell menniük, ahová a legnehezebb (és jól az olvasóba van sulykolva, hogy az aztán a nagyon durva hely), és természetesen nem a két vetélkedő fél ér oda előbb, hanem főhősünk. Hogy is lehetne másképp.
A végén meg a vetélkedő felek egyszerű lemondása és öngyilkossága (!), a vérvonal-szál lebegtetése, és Melanie visszaalakulása már nagyon bántott. Persze ez is megjósolható volt, hogy így lesz, de számítottam volna valami érdekesebbre, valami csavarosabb megoldásra.

Ennek ellenére a könyv nem rossz. Szórakoztató egyszer olvashatónak még ajánlom is, méghozzá a könnyedség és a karakterek szerethetősége miatt. Tulajdonképpen most, hogy így megírtam a véleményem, azt kell mondanom, a magyar borító igenis illik hozzá.
Pontszám itt.

2011. május 19., csütörtök

Prezent-Ál

Tegnap össz-management meetinget tartott a cégem a budapesti irodában, ezért svéd emberek tömkelege lepte el a meeting roomot. Ennek kapcsán az volt a kérés, hogy mindenki készüljön egy kis prezentációval arról, hogy mit csinál, amikor dolgozik. Az autós kollégák igazán látványos előadással, mutatnivalóval és egyebekkel készültek, mi szerényebben adtuk elő. Készítettünk névtáblákat, hogy tudják, ki melyik projekten van, és begyakoroltunk egy kb. negyed órás előadást hárman (a kis teamem), amelyben bemutattuk a tooljainkat, dokumentumainkat, kézikönyveinket, táblázatainkat, satöbbi.
A legtöbben be se tévedtek hozzánk, az automotive részleg érdekesebbnek tűnhetett biztos. Páran, akik eljutottak a szobánkig, benéztek és továbbmentek, lehet, megijedtek. Mondjuk tény, hogy amit mi csinálunk, sokkal kevésbé látványos.
Aztán először egy nagyon kedves svéd hölgynek (kommunikációs igazgató vagy mi), majd egy már korábbról ismerős másik fickónak mondtuk el a lényeget, de - és itt jön a vitz - az első bemutatóból jócskán tanulva a másodikra már csak a látványosabb elemeket tartogattuk. Először még próbáltunk mutogatni dokumentumkönyvtárat meg dokumentumtároló toolt meg ilyeneket, de mi kellett? Egy kép a node-ról (mert az legalább megfogható, nem úgy, mint egy szoftver), pár mosolygós mondat arról, hogy jól érezzük magunkat és a partner meg van elégedve velünk, aztán viszlát.

Viszont a management meeting kedvéért díszbe öltözött az iroda, lett sok növény, miegymás, és a mi szobánkban öt új kép is kikerült a falra, amelyből négyet mi (=J+M) fotóztunk. Ezek:

2011. május 18., szerda

A The Witcher 2 lokalizáció története

Tavaly szeptember 5-én kaptuk meg az első anyagot fordításra (a prológus és az első felvonás szövegeit). Addigra természetesen már leegyeztettem, kikkel fogok együtt dolgozni a projekten. A legjobb fordítóimat kértem fel a feladatra (nemcsak a fordítás minőségének szempontjából, hanem elérhetőség, kommunikáció, lelkesedés és fantasy-hozzáértés szempontjából is). A mastert most április 22-én fogadtam el, és bár azóta is jöttek frissítések, apróbb szövegek, update-ek, nagyjából azt mondhatom, hogy aznap zárult a munka oroszlánrésze. Most megnézem a végleges szöveganyagot, hogy írjak egy-két számot.

Witcherrel töltött napok száma: 230
Lokalizációban résztvevő emberek: 9 + én
Végleges szöveganyag: 1.713.466 leütés (1.299.718 ingame + 413.748 DTP)
The Witcher 2 könyvtár mérete a winyómon: 1,479 GB (csak doc, xls és pdf)
Teszteléssel töltött idő: 34 nap
A lengyel kapcsolattartóval folytatott gmail-es conversation-ök száma: 189
A gmailes postaládám százalékos telítettségének mértéke: 90% (a projekt előtt: 67%)

Azt mindenképpen le kell szögeznem, hogy a CDP RED is sokat fejlődött az előző rész óta, nemcsak maga a játék. A szervezettség és a lokalizációs csomagok minősége messze felülmúlta a 2007-es állapotokat. Amikor megláttam az első excelt, már tudtam, hogy szeretni fogom ezt a projektet.
Ellentétben az első résszel, ahol szereplő szerint sorbatéve (!) kaptuk meg a szövegeket, ezért lilánk nem volt, hogy egy "I do." vajon mire lehet válasz, itt szépen fekete csíkkal elválasztva a párbeszédek, azon belül szürkével a választási lehetőségek szerinti folytatások, a párbeszéd rendesen egymás alatt, a beszélőt feltüntetve, és a végén a választási lehetőségek, amelyek LINKELTEK a folytatásra, tehát még azzal se kellett szenvednünk, hogy kitaláljuk, hol folytatódik a dolog. Zseniális. Az egyik legigényesebb lockit, amit láttam.
Aztán nekiestünk a fordításnak. A szövegeket nem egyszerre kaptuk, hanem egymás után sorban, így szerencsére szépen eloszlott, nem kellett hajrázni, lehetett törődni az apróságokkal, finomságokkal. A The Witcher 1 lokalizáció során (ahol még nem voltam loc koordinátor, de proofreaderként és a szinkron felügyelőjeként elég sok közöm volt a folyamathoz) felállított alapelvekhez a második résznél is ragaszkodtam, úgymint:
  • A Witcher 1 munkálatai előtt elkészített és a Witcher 2-re update-elt glossary-t használtuk (kifejezések, azaz karakterek, helyszínek, szörnyek, növények, tárgyak stb. tekintetében)
  • Káromkodásokban a modern szófordulatokat hanyagoljuk (ellentétben az angol szöveggel), tehát "középkoriasítjuk" a káromkodásokat
  • Nincs magázás egyáltalán, nem magáz senki senkit (a középkori beszédstílusnak megfelelően)
  • A királyok királyi többesben beszélnek
Ez utóbbi szerintem egy olyan ízt adott már az első résznek is, és itt a második részben különösen fontossá vált, hiszen itt már három különböző király is megszólal, ami szerethetővé és mégis elérhetetlenné teszi ezeket a karaktereket. Emellett a második részben egyetlen helyen megtörtük ezt a királyi többest (egy nagyon fontos és nagyon bensőséges jelenetben), és ez még az eredetinél is jobban kiemeli az itt elhangzó mondatokat.
A fordítás során a leghosszabb levelezés a "Dun Banner" kapcsán volt. Az első szövegekben ugyanis, amiket megkaptunk, ez simán egy tárgynak, egy lobogónak tűnt. Később rájöttünk, hogy ez egy katonai egység neve, és akkor aztán beindult a brainstorming. Át kellett adnunk, hogy ez egy híres csapat, hogy barna a ruhájuk, hogy nem mindig engedelmeskednek a feljebbvalóiknak, de bátrak, és az első sorokban harcolnak, valamint hogy könnyűlovasság. Nehéz feladat volt, számos megoldást találtunk, de egyik sem tetszett igazán. Egy ideig alliterálni is akartunk, így sokáig "Barna Bandérium" voltak, de végül a "Barna Kompánia" mellett maradtunk.
Elég sokszor futottunk abba a problémába, hogy a neveket az angol audió máshogy ejti ki, mint ahogy mi képzeltük, és ilyenkor a ragokat egyesével kellett átnéznünk. Roche-nál eltaláltuk, hogy valószínűleg franciásan ejtik majd: "rós", így ott nem volt ilyen gond, de többek között a "dh'oine" szónál már oda kellett figyelni. Ugye a The Witcher 1-nél ez nem merült fel, hiszen ott szinkron is készült, és azért ültem két hétig minden nap a stúdióban, hogy megmondjam, mit hogyan fogunk ejteni a magyar változatban. Itt viszont a magyar feliratok az angol audió alatt látszanak, tehát igazodnunk kellett az angol kiejtéshez, hogy a játékos ne érezze idegennek a szöveget.

A fordítás december 3-án lett kész. Ami egyáltalán nem azt jelenti, hogy letettük volna a lantot, sőt. Innen jött számomra a legkeményebb rész: a rengeteg update és xls-verzió között rendet tartani, figyelni, hogy minden bekerült-e a következő exportba, ha nem, beletenni, megfelelő színnel ellátni a változásokat, átnézni a fordítók munkáját, hogy mindegyik sort megváltoztatták-e, ahol az angolban változás történt, nem hagytak-e ki valamit, stb. RENGETEG update-et kaptunk, gyakorlatilag ez ment végig márciusig, sőt, az utolsó update-et akkor kaptuk meg, amikor már kint voltak a tesztelő srácok Varsóban. Erről mindjárt bővebben, csak előtte még újfent megdicsérem a lengyel kollégákat: anno a The Witcher 1-nél nagyon sokat szenvedtünk az update-ekkel, volt, ami harmadszorra, sokadszorra sem került be, mert nem importálták, figyelmen kívül hagyták, nem kapták meg, azt hitték, hogy már nem aktuális, stb. Most viszont szerencsére nekem is sikerült rendet tartanom és a lengyeleknek is, így csak egyszer-kétszer fordult elő, hogy valamit újra el kellett küldeni, vagy újra bele kellett tenni egy xls-be a korábbi változtatásokat.

A tesztelés kicsit rapszodikusan kezdődött. Eredetileg az volt a megállapodás, hogy tesztelhetjük itt Magyarországon majd a játékot, persze különféle elég durva titoktartási szerződés mellett. Az utolsó pillanatban azonban kiderült, hogy mégsem engedik ki a kezükből a buildet, és Varsóban kell tesztelni, azaz nekem kb. egy hét alatt kellett megszerveznem, hogy találjak rá megfelelő mennyiségű (4) embert, akik: 1. ráérnek ennyi időre külföldre menni 2. hajlandóak a szokásosnál kevesebb juttatásért részt venni a kalandban (hiszen a repjegy és a szállás mellett a cég nyilván kevesebbet tudott nyújtani) 3. képesek és hajlandóak elfogadni a szigorú processeket, valamint hajlandóak aláírni a titoktartási szerződéseket. Ugyan elég sok lehetséges tesztelővel állok kapcsolatban, akikben megbízom, és akik már többször bizonyították, hogy jól tudják tesztelni a honosításokat (azaz jól tudnak angolul és magyarul, jók a hibakeresésben és jól tudnak számítógépes játékokkal játszani), mindhárom pontot csak három ember teljesítette, így végül negyedikként az egyik fordítót küldtem ki.
A srácok összesen egy hónapot töltöttek Varsóban, két turnusban, tehát egy ember két hetet. Március 7-én kezdtük a tesztelést, mint utóbb kiderült, előrébb jártunk, mint a bétateszterek, tehát sokszor olyan hibákba, bugokba, fagyásokba ütköztek a tesztelőink, amelyekre még nem volt meg a megoldás. A process az volt, hogy ők megkapták a szövegeket tartalmazó excel fájlokat, játszották a játékot, ha valamit hibásnak érzékeltek, arról screenshotot készítettek, majd a nap végén ezeket a screenshotokat átnézve az excelben külön oszlopban javaslatot tettek a szöveg megváltoztatására. Ezeket az excel fájlokat én megkaptam, este átnéztem, és amit helyesnek ítéltem, azt áttettem a megfelelő oszlopba. Másnap reggel pedig ők ezzel a javított xls-sel dolgoztak tovább. A játékba heti egyszer lettek beimportálva a szövegváltoztatások, a végefelé többször is. Itt is nagyban lehetett támaszkodni a lengyel kollégákra, akik készségesen segítettek mindenben, valamint a tesztelés második hetétől megérkeztek a cseh és orosz kollégák is.
Annak idején a The Witcher 1-ben én utaztam ki Varsóba egy hétre tesztelni, és életre szóló élmény volt. Most is mentem volna, ha megtehetem, ez biztos.

Egy hibás screenshot (pl. angolul maradt szövegek)

A tesztelést április 8-án hagytuk abba, de utóbb kiderült, hogy megelőztük a többi nyelv tesztelőit, ezért még 1-2 update-et kaptunk a magyar build lezárása után, és ezek ellenőrzésére még egyszer ki kellett utaznia egy tesztelőnek Húsvét előtt.
A mastert Húsvét utáni kedden hagytam jóvá, akkor került nyomdába. Azóta a D1 patchre, azaz a megjelenés napján letölthető frissítésre készültünk, még az utolsó simításokat végeztük el. Tegnap későn értem haza, így csak azért telepítettem fel a játékot, hogy lássam, letölti-e a D1 patchet - és igen, úgyhogy megnyugodtam... Láttunk már olyan játékot, ahol elkészítettük a D1 patchet, és egy hónappal a játék megjelenése után sikerült beimplementálni.

Hatalmas munka volt, de szerintem megérte. Az én számból szubjektíven fog hangzani, de a PlayON-CDP legszínvonalasabb lokalizációja lett, és meg merem kockáztatni, hogy az eddigi legjobban sikerült magyar honosítás.

2011. május 17., kedd

Geralt-parti

EPIX!
Szóval tegnap a The Witcher 2: Assassins of Kings launch partyn voltam. Nagyon igényes volt, a PlayON kitett magáért. Piros karszalagot kaptam a bejáratnál, ezzel korlátlanul ehettem a finom szendvicseket és pogácsákat, valamint korlátlanul ihattam a bárból bármit a töményeken kívül. Rengeteg ismerős arc fogadott, jó volt látni a sok gamervilágban ismert embert, akiknek körében előfordultam. És persze megérkeztek lassan a csillogó szemű szörnyvadászok, akik a fődíj reményében jöttek el egy vetélkedő utolsó fordulójára. Engem ugyan egyáltalán nem lepett meg, hogy az átlag életkor bőven a PEGI által megjelölt 18 alatt volt, de azért a most 14 éves kissrácok, akik ugye a The Witcher 1 játék idején még 11 körül járhattak, kaptak némi fejcsóválást. De ami menő volt: simán akadtak gamer lányok is. Helyes, nevelni kell a következő generációt!
A parti elején egy remek videót láttunk, amelyből kiderült a nagy titok: a PlayON egyesült a nagy ellenféllel, az Antec-kel. Én ennek nagyon sok szempontból örülök, szerintem a piacnak és a játékosoknak is jót tesz majd. Remélem, a lokalizációs munkáknak is, hehe.
Aztán láthattunk egy órás bemutatót a játékból, amikor megláttam a főmenüt, majdnem sírva fakadtam. Fél évem van ebben a játékban, és bár mindent tudtam róla, kívülről fújom a walkthrough-t, látni sosem láttam magát a játékot - tegnapig. Onnantól azon drukkoltam, hogy az első tíz percben ne legyen észrevehető hiba a lokalizációban, mert akkor már rendben lesz a dolog. És nem volt, vagy csak már én vagyok túl elnéző a gyerekkel. :) Aztán párat poénkodtunk a meghívott, lokalizációban résztvevő kollégával, akik előre mondták a sorokat, mielőtt azok elhangzottak volna. Aztán beszélgettünk a nehézségekről. Aztán többen megkérdezték, hogy a Vajákot is én követtem-e el, és mindenkinek szépen megmondtam, hogy nem vállalom a felelősséget ezért a szóért.
Közben a szörnyvadászok kitöltöttek egy harminc kérdéses quizt, amelynek feleletválasztós kérdéseit én állítottam össze.
Witcher feleletválasztós quiz
Ennek kiértékelése után a hat legjobbat felhívták a színpadra, ahol stílusosan kockapókert kellett játszaniuk. Aki azt a kört megnyerte, az rámutathatott egy másik játékosra, akinek meg kellett válaszolnia egy kérdést. Mindenki csak egyszer ronthatott, ha másodjára nem tudott felelni, akkor kiesett.
Witcher pókeres quiz
A döntőbe bekerült egy lány is, Orsi, aki szinte azonnal elnyerte a közönség szimpátiáját. Az izgalom tetőpontra hágott, csak akkor hallatszott felhördülés innen-onnan, mikor a műsorvezető "Dzseralt"-nak ejtette a főszereplőt...
Végül a 23-ik kérdésig jutottak a döntősök (elismerem, lehetett volna randomizálni a kérdéseket, elég sok hasonló volt az elején, mert ugye sorba mentem a gondolataimmal), úgyhogy a maradék 17-et fel se tettük. De sebaj.
Orsi nyert: egy szép, farkasfejesen lefújt házban eléggé high-end hardverrel ellátott PC-t. Bence lett a második, megemlítem őt is, mert jól játszott, csak nehéz idegenben nyerni. :)

Arról, hogy milyen érzés volt látni annak a hatalmas munkának az eredményét, amit letettünk ezzel a partival az asztalra, illetve magát a folyamatot majd egy új postban mondom el.

2011. május 16., hétfő

Lewt

Majd mesélek. Egyelőre ennyi. :)
The Witcher 2 játék + póló

Katarz is

Ma reggel leírtam a regényemben azt a mondatot, amelyik a katarzis tetőpontja (de, van ilyen - a Shajaranban pl. az a momentum, SPOILER! amikor Kwith a halálos csapás elé ugrik). Az egész jelenetet még nem fejeztem be, de mindenesetre leírhatatlanul jó érzés volt. Amikor elkezdtem írni a regényt, ezt akartam megírni. És most megtörtént.
J is hazajött, meg a nap is süt. Az élet szép...

2011. május 14., szombat

Renaissance

Ide költözésem utolsó mozzanataként végre sikerült megújítanom az Indira Myles honlapot. Mostantól az a koncepció, hogy azon a honlapon csak az IM-es infók-hírek-írások fognak szerepelni. Többek között feltettem Shajaran c. regényemet letölthető formában, az összes megjelent művemből egy kis ízelítőt, valamint az eddigiekhez képest új kedveskedésként az Ár(ny)folyamok c. Mass Effect novellámat szintén teljes egészében. Még béta állapot, tehát egy-két dolog fog változni, de most már legalább mindent én piszkálok rajta.
Emellett a MEK-re is felkerült a regényem. Érdekes, hogy a saját nevem alatt fut. Nem mintha baj lenne, sőt, igazából azt hiszem, örülök neki.
Most viszont szélsebesen megyek aludni, hogy holnap legyen.

2011. május 12., csütörtök

30

- Mennyi?
- Harminc.
- Mi harminc?
- Mi mennyi?

Voilá

Dádáááá... Ez rajtam kívül keveseknek nem menő vagy izgi, de ma autóval jöttem munkába.
Szuzi @ Infopark
Most vezettem először ide, és most vezettem először teljesen egyedül, úgy, hogy senki nem ül az autóban rajtam kívül.
Phew...

2011. május 11., szerda

Papp Rika

Tegnap szétültettem a kis jalapeno-palántákat a keltetőből. Fújt a szél, de azért talán látszik, milyen cukik:
Paprikákok
A jobb soron a második a kedvencem, ő George.
Most, hogy ilyen kiváló idő lett, nem csak én vagyok megelégedve. A virágaim teljesen megvadultak. Például ez a csalánszerű:
Csalánka
Tegnap amúgy nagyon tevékeny voltam: az ültetésen kívül összeragasztottam az ezer éve kirakott puzzle-mat, meg sütöttem sütit. De azért most már nem tudom teljesen lekötni magam, hiába találok ki újabb és újabb feladatokat.
Nagyon hiányzik egy bizonyos zöld pötty.

2011. május 10., kedd

Áll-leesés

Azt nem tudom, meséltem-e anno, hogy 2007 táján megkeresett egy fiatal srác, hogy ő szeretne forgatókönyvet írni a Shajaranból. Hűha, mondtam magamban, kemény fába vágta a fejszéjét, na nem azért, mert olyan jó lenne, hanem mert kicsit sok az idősík. Akkor elkészített valamit, de aztán elsikkadt a dolog.
Nem olyan nagyon rég újra felbukkant, immár 4 évvel idősebben, és újságolta, hogy ismét elővette a dolgot, és most már rendes forgatókönyvíró-programmal, megfelelő formátummal csinálja. Mondtam, hogy rendben, csak küldje el a végén láttamozásra.
Hát elküldte.
Engem mindig elképeszt ez a lelkesedés, pedig néha azt hiszem, hogy lelkesedésben én is elég jó vagyok. És nem is lett rossz szerintem. Arra persze nagyon kíváncsi vagyok, mit akar kezdeni vele, de mindenesetre hihetetlen jó érzés volt olvasni a hűen megőrzött párbeszédeket, az alapos instrukciókat egész más formában, mint ahogy én anno elképzeltem.

2011. május 9., hétfő

Jó sci-fi

A kezembe került egy sci-fi kézirat, ennek kapcsán a mai témám: kell-e ahhoz sci-fit olvasni, hogy az ember jó sci-fit tudjon írni?
Most itt azt a részt kihagyom a fejtegetésből, hogy kell-e egyáltalán olvasni ahhoz, hogy az ember jót tudjon írni, mert erre egyértelmű igen a válasz. Véleményem szerint az írás legalább 70% megtanulható technika és csak a maradék a tehetség (és ez is elég sok mindenből tevődik össze). Tehát azt gondolhatnánk, hogy a jó sci-fi írásához jó sci-fiket kell olvasni.
Azért merült fel bennem ez a kérdés, mert abban speciel nem vagyok biztos, hogy egy jó sci-fi megírásához egyáltalán kell sci-fit olvasni. Azt gondolom, vagy kell, de akkor sokat, régit, újat, kortársat, örök klasszikust, mindent. Vagy nem kell.
Kifejtem. Szerintem az ember, ha jót akar írni, akkor vagy trendit ír, vagy trendteremtőt. Tehát vagy igazodik a vonulatokhoz, meglovagolva népszerű témákat, stílust, stb., vagy pedig hoz valami teljesen újszerűt, ami másoknak is megtetszik. Értelemszerűen ez utóbbi a kockázatosabb. Az előbbihez mindenképpen kell olvasni, tájékozódni, tudni a trendeket, ismerni, mi jön be az embereknek. Az utóbbihoz? Talán nem. Nem tudom. El tudok képzelni olyan, amúgy jó írástudással rendelkező, alapvetően szépirodalomban vagy ponyvairodalomban alkotó, gondolkodó embert, aki nyitott a világ történéseire, és egyszer csak kedve lesz sci-fit írni. De nem akar igazodni semmihez, hanem valami újat akar mondani. El tudom képzelni, hogy ebből lesz valami jó, ami kell az embereknek, amiből aztán új trend lehet.
Viszont a két szék között a földre ülni a legrosszabb. Például ha valaki a demokrácia és a diktatúra viszonyát akarja fejtegetni a regényében, és nem hajlandó tudomásul venni, hogy ebben a témában azért már született egy pár (nem is csak sci-fi) klasszikus. Vagy ha valaki sci-fit akar írni, de nem veszi a fáradságot, hogy utánanézzen mondjuk a ma már elérhető tudományos eredményeknek, kutatásoknak, vívmányoknak, fejlődési utaknak, és úgy akar a jövőben játszódó történetet tálalni. Vagy - és legfőképp - ha valaki ír egy Star Wars-utánzatot, mert az biztosan bejön az embereknek.
Én ugyan még nem tudok felmutatni sci-fi kiadványt - írtam pár novellát -, de ez talán fantasyben is nagyjából ugyanígy van. A kezdő írók írnak valaki más stílusában, vagy valaki más témáját utánozva. Ez egyáltalán nem baj. Így nagyon sokat lehet tanulni, fejlődni. Csak aztán ki kell nőni.

2011. május 8., vasárnap

B(r)ekk

Holnap újra munka, a szabi utolsó óráit élvezem éppen.
Nem mondhatnám, hogy pihentem, de nem is ez volt a célom. A múlt héten szerencsére újra megtapasztaltam, miért is szeretek én írni (ez általában a műveim végefelé jön elő, sosem az elején, amikor igazán nagy szükség lenne rá, de mindegy): rendkívül jól elszórakoztattam magam. Összesen kicsit több mint 80 ezer karaktert írtam egy hét alatt. Ez tőlem szokatlanul durva teljesítmény, úgyhogy most elégedett vagyok. Korábban aggódtam, hogy nem bírok összevakarni egy regénnyi szöveget, de így túl a 300 ezren már nem aggódom. Persze most nem szabad leereszteni, hanem meg kell ragadni azt a kedvet és azt az örömöt, amit ez az egész nyújt éppen.
Az idővel most nem lesz gondom. A héten egyedül leszek, mint a kisujjam. Ami nem tudom, mi a fenéért lenne egyedül, de ha így mondják, behódolok. De fogalmazhatunk úgy is, hogy egyedül leszek, mint a mágnes, amitől valami piszok kis fizikuspalánták elhúzták a másik mágnest. J ugyanis Horvátországban van jövő hét végéig, én meg itthon. Az íráson kívül még az alábbi dolgokkal kötöm le kószáló gondolataimat és a vánszorgó időt: honlapbügykölés, teljes káoszban a szekrénybe dobált ruháim szép rendbe rakása és a nyáriak elővétele (a kis optimista), vonatállomás igazgatása facebookon, filmek és sorozatok rendezgetése a winyókon, takarítás, vatikáni kenyér készítése, és persze különböző társasjátékok játszása Mitáékkal, akik voltak olyan kedvesek, hogy befogadtak a hétvégére (tényleg, a társasjátékokról is írok majd egy postot). Meg ezt a kis vakarékot kísérgetem a ragadozóvá válás rögös útján:

A hétre még tervbe van véve egy-két dolog, meglátjuk, hogy haladok.

2011. május 6., péntek

300k

This is Spartaaaaaaaaaa the beginning of a beautiful friendship of the end...

Pót-ló

Utólag és pótlólag írom, hogy beindult az idei paradicsom-projekt is, kedden. Ültettünk hat rendes és két koktélpari palántát, kíváncsi leszek, mit alkotnak. Lehetne egy kicsit melegebb azért, remélem, jól viselik ezt a szeles, esőtlen időt. Ha lesz fejlemény, írok.
Addig is mutatok egy képet, amit én fényképeztem, és tetszik.
Virágzó almafa méhecskével

2011. május 5., csütörtök

Légy kém

Hétfőn és kedden is leszállt egy bogár az asztalom melletti ablak üvegére, és ott dekkolt egy csomót. Szerdán is leszállt. Szerintem pont ugyanaz a bogár volt, mert pont ugyanúgy nézett ki. Kicsit légyszerű, még a lábát is tudta suvickolni, de a szárnya fekete alapon fehér pöttyös, és sokkal lekerekítettebb.
Tegnap is leszállt az ablaküvegre, de mikor felálltam, hogy lefotózzam a telefonommal, elrepült.
Szerintem kémkedett utánam!

2011. május 4., szerda

Fikció vs. valóság

Nem vagyok javíthatatlan függő - legalábbis most nem derült ki. Egyelőre egész jól megy a napközbeni internetnélküliség, cserébe elárulom a titkot: a szabim alatti elsődleges tervem (pár szervezési dolog és egyéb ide-odamennivaló mellett) az írás volt.
Egész jól haladok amúgy.
Tegnap azon gondolkodtam, hogy mennyivel könnyebb fantasyt vagy scifit írni, mint a saját világunkban játszódó szöveget. Nyilván mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya, viszont az itt és most játszódó könyvben nem lehet elkenni a dolgokat, ha valamit nem akarok kitalálni. Az rendben van, hogy a könyv eleve fikció, de a ma olvasója elvárja, hogy ha én pl. Koppenhágáról írok, akkor az legyen hiteles, és ha ő elmegy a dán fővárosba, akkor pontosan olyannak lássa, amilyennek leírtam, illetve továbbmenve: azok az olvasók se háborodjanak fel, akik már eleve jártak ott. (Nem Koppenhágáról írok amúgy.)
Fantasyben is kellett kutatómunkát végezni, de inkább csak történelmi, hadtörténeti, legfeljebb földrajzi irányban, és az is többnyire csak iránymutató. A maradékot betöltheti a képzelet, vagy szépen el lehet mismásolni.
No, én hétfőn leírtam egy partraszállást három mondatban. Aztán gyanakodni kezdtem, fogtam magam, este youtube-ot, wikipediát, google képeket böngésztem vagy egy órán keresztül. És lett belőle tegnap egy hatezer karakteres betét erről a partraszállásról. Nagyon oda kell figyelni, nem lehet lazán venni a dolgokat. Persze más részről az sem jó, ha az ember lánya átesik a másik oldalra, és túlzásba viszi a kutatómunkát, már-már a szöveg rovására zsúfolva a tényeket. Lavírozni kell.
Jaj, és még egy tök érdekes dolog történt: ha hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek, pontosabban a véletlenek a meg nem értett ok-okozati összefüggések, akkor tegnap komoly igazolást kaptam a készülő könyvemhez. Egy kisebb kutatómunka közepén ugyanis találtam egy számomra éppen alkalmas kisvárost egy éppen alkalmas tóval, amelyről eddig sosem hallottam, de annyira beleillik a képbe, mintha én találtam volna ki. Döbbenetes élmény volt.

2011. május 3., kedd

Eredmény

Mivel kevés megfejtés érkezett, elrejtem a saját véleményemet a többiek közé. :)
River
(Firefly)
Daenerys Targaryen
(Game of Thrones - a könyv!)
Frankie
(Foster's Home for Imaginary Friends)
Shrike :)
(Hyperion)
Sal Ferrier
(Két hold)

2011. május 2., hétfő

Szabi

A héten szabadságon vagyok, és úgy döntöttem, egyúttal azt is kipróbálom, mennyire vagyok internet-junkie. A post befejeztével lekapcsolom az otthoni internetet. A szabály az lesz, hogy este 6-ig nem kapcsolhatom vissza.
Azért este írok majd, úgyhogy stay tuned...