 |
| Ikonikus, nem véletlenül |
Szóval én még nem jártam ennyire nagy világvárosban, ezért azt kell mondjam, nemcsak a látványosságok jelentettek élményt/tapasztalatot, de maga az élő-lélegző város is. Ennek negatív oldala például az, hogy az ott töltött négy napban többször ütköztek belém, léptek a lábamra, értek hozzá a táskámhoz, mint amúgy egy hónap alatt, pozitív oldala viszont az, hogy a végére már szinte őslakosként közlekedtem a szivárványszínű
metróhálózaton. Mindenesetre durva, hogy Londonországban annyian laknak, mint Magyarországon.
A szállásunk egy akkora szoba volt, amelyikbe épphogy belefért a franciaágy, de ezen egyáltalán nem lepődtünk meg. Két szempont szerint választottunk: legyen a lehető legolcsóbb úgy, hogy még a központban van. És ez teljesült is: öt perc sétára volt egy olyan metróállomás, amelyen két vonal is közlekedett, illetve a nemzeti vasútvonalnak is volt megállója, közelben park, Tesco expressz (nem olyan a reputációja, mint nálunk), úgyhogy mindig tudtunk vásárolni ásványvizet meg ami kellett, és viszonylag kevés őslakos brit. Kábé úgy képzeltem, hogy ez Budapesten a Keleti pu. környéke lehetne.
Kifejezetten elégedett vagyok a négy nap kihasználtságával. A látványosságokon kívül az alábbi élmények értek:
- ettem igazzy English breakfastot (baked beans, bacon, scrambled eggs, hash browns, fried tomatoes és toasted bread volt benne, és akkora adag volt, hogy ebédnek is beillett)
- megtudtam, hogy az igazzy sültkrumpli vastag és nem ám csak úgy olajban van megsütve, hanem trükkösen
- utaztam double-deckeren, a felső emelet legelső sorában
- utaztam angol vonaton
- láttam külvárost
- megtapasztaltam az angol időjárás minden szélsőségét (verőfényes napsütéstől zuhogó esőig) + túlélte az esernyőm, veterán harcossá avanzsált
- annyi nem europid embert láttam, mint eddig összesen életemben
- nem bírtam megszokni a fordított közlekedést, és ugyanúgy balra néztem először a járdán
- láttam egy olyan balesetet, ami nem tudom, hogy történhetett: a belvárosban, ahol max. negyvennel lehet menni, egy kereszteződésben, ahol az autók éppen elindultak, tehát max. hússzal mentek, két autó úgy egymásnak ütközött, hogy az egyik felborult...
- játszottam pénzlépcsővel
- rájöttem, hogy Angliában sokkal alacsonyabban járnak a felhők, mint nálunk
- a teafilter gyakorlatilag annyira elengedhetetlen, mint a levegő: mindenhol van korlátlan mennyiségben
 |
| Panoráma a legmagasabbról |
Londonnal kapcsolatban az alábbi általános megállapításokat tettem:
- London a sorbanállás városa (itt nyilván elsősorban a belvárosról van szó). Egyrészt mert simán annyira sok az ember, hogy nem férnek el a szűk metrófeljárón, másrészt mert annyira brutálisan sok a turista, hogy minden látványosságnál legalább fél órát kell sorbanállni.
- Az újságolvasás és a metrón sminkelés nemzeti sport.
- Minden kétkezi munkát bevándorlók végeznek.
- A szuvenírbolt elengedhetetlen része MINDENnek.
- Sokkal kevesebb a kuka és így sokkal több a szemét.
 |
| Felhő, Big Ben, én |
A sorbanállás már itt Budapesten megkezdődött, egy órát álltunk a securitynál, annyian voltak (tanulság -> hosszú hétvégén repülővel utazni NEM). Aztán még egy órát a Lutonon, ahol is hiába vagyok EU polgár, alaposan leellenőriznek. Így a hotelba való becsekkolás után kb. 6-ra értünk a Picadilly Circusra, és onnan jó nagy sétát tettünk, érintve a főbb látványosságokat: Trafalgar Square, Big Ben, Westminster Abbey, London Eye, Buckingham Palace, Queen's Gardens, Green Park és úgy vissza a Picadillyre. Eddigre besötétedett, úgyhogy láttunk egy keveset London éjszakai életéből is. Sőt, épp Critical Mass volt, és láttunk egy csomó biciklistát meg dudáló autót.
 |
| Ez egy kicsi szoborka |
Második nap korán keltünk, mert be lettünk fenyítve, hogy a
British Museumba végeláthatatlan sorok állnak, és nem lehet bejutni. Mivel ez volt kb. az egyetlen kötelező program, odamentünk nyitás előtt egy órával. No, nem volt még ott senki, egy szegény bácsi épp mosta fel a padlót, beslisszoltunk mellette, aztán bent, az üvegtetővel lefedett belső kertben (Great Court) vártunk egy órát, hogy megnyissanak a galériák. Zseniális volt! Szerintem mindenkinek must see élmény. A rozetti-követ, az egyiptomi gyűjteményt, a Parthenon darabjait, a múmiákat mindenképp kiemelném, de pl. eddig kábé semmit nem tudtam az asszírokról, és most már igen. Minden profi, mindenhol leírás-hegyek, tökéletes tájékoztatás, téma szerint rendezve. Öt órát voltunk bent, és a végére már elfáradtunk, úgyhogy pár részen csak átszaladtunk.
 |
| Hyde Park, Serpentine, eső |
Ezután elmetróztunk a Hyde Parkba, ahol morogtunk egy kicsit, mert a
London Passunk azt írta, hogy fel lehet liftezni a Wellington Archba, de nem volt ott senki és semmi, közben szemerkélt az eső, úgyhogy kicsit fázós kézzel ettük meg a szendvicsünket. Megnéztük a Serpentine-on a kacsákat és ludakat, átsétáltunk a hídon, aztán gondoltunk egyet, és a Royal Albert Hall felé vettük az utunkat. A London Passos könyvünk azt írta, hogy fél ötkor megy az utolsó túra. Odaértünk háromnegyed négyre, és közölték, hogy bocsi, de mégse mehetünk be, mert ma nem, és kész. Eddig kettőből semmi volt, úgyhogy picit morcosan távoztunk a helyszínről.
 |
| Példaképek közt |
Bosszúból elmentünk a
Madame Tusseaud's-ba, ami viszont zseniális élmény volt. A viaszbábok tényleg szinte megszólalnak, elég nagy a merítés (színésztől tudósig, politikustól zenészig minden), és kapunk egy kis londoni történelmet is titokban. Ami nekem fura volt, hogy miért kell ebbe az intézménybe, az egy 4D-s kisfilm volt, tetszett meg minden, de furcsálltam. Volt egy Scream névre hallgató, amúgy kihagyható kis rész is, amelyben megijesztgettek, de szerencsére elég rövid volt.
A napot egy igazzy angol pubban zártuk, ahol ettünk igazzy fish&chipset, és éreztük a feelinget. Plusz csináltunk pár zseniális éjszakai képet (ld fent).
A vasárnap elég bosszantóan kezdődött. Először is nem javult meg az idő, hanem tovább romlott, ami azt eredményezte, hogy mikor lelkesen elindultunk a városba, és mentünk volna a metróhoz, bezárt kapukat találtunk, mondván, hogy az eső elöntötte az állomást (!), ezért a metró itt nem áll meg. Ez speciel eléggé meglepett, hogy pont ők nincsenek felkészülve arra, hogy eshet az eső...
Úgyhogy buszra szálltunk, és mintegy egy órás zötyögéssel beértünk ugyanoda, ahova amúgy húsz perc. Mégpedig a Tower of Londonhoz - ami amúgy tök jó élmény lett volna, ha nem esik az eső, és lehet benne sétálgatni, de így az egy négyzetméterre jutó turista aránya jelentősen leromlott, mert mindenki bemenekült a zárt helyekre, és egy pennyt nem lehetett leejteni.
Azért a királyi páncélzatok kiállítása nem volt semmi (láttam nálam magasabb ceremonial swordot például, illetve
Ser Gregor méretű páncélt is fotóztunk), de a fő látványosság a királyi ékszerek voltak. Igazán nem semmi, milyen koronákat készítettek, nem is beszélve például a színarany keresztelőkádról...
 |
| Működött! |
Átsétáltunk a Tower Bridge-re, ahol is felmentünk a lifttel a tetejére, megnéztük a készüléséről a kisfilmet és a sok képet (nagyon érdekes volt!), először körbenéztünk a panorámán (már amennyire lehetett a ködtől és az esőtől), majd lelifteztünk az engine room-ba (ez még menőbb volt). Átérve a Temze déli oldalára jól lefotóztuk a HMS Belfastot, amelynek épp pár hónapja omlott le a bevezető hídja, úgyhogy nem lehetett megnézni (tipikus), majd elsétáltunk a London Bridge-ig. Itt ismét sorbaálltunk a
London Bridge Experience-hez, amelynek két része volt. Az egyik elmesélte az eredeti híd történetét igazi színészekkel, a másik, a London Tombs meg afféle ijesztgető show volt - nem mondhatnám, hogy szívesen mentem be, de végül is tetszett az élmény (csak majdnem levágták a lábamat láncfűrésszel, jajajajajajaaaaj).
 |
| Egy emelet magasból se fért bele |
Miközben lent jártunk a kazamatákban, fent kisütött a nap, úgyhogy úgy döntöttünk, nem fejezzük még be a napot, hanem először elsétáltunk a Monumenthez (az 1666-os nagy londoni tűzvész emlékére állították), de nem másztunk fel a tetejére, mert úgy sejtettük, másnap még fogunk sokat mászni, hanem inkább szélsebességgel elutazunk az északnyugati külvárosba, ahol is koppanóra, zárás előtt megérkeztünk a Royal Airforce Museumba. Számomra ez egészen különleges élmény volt, mivel semmit nem tudtam a témáról, és elképesztett a gépek mérete. Kicsit végigszaladtunk, mert ugye ez ingyenes múzeum, tehát nem maradhatok, ameddig akarok, de szerintem így is eléggé magunkba szívtuk az esszenciát.
 |
| Hoppanálás előtt |
Hazafelémenet kiderítettük, hogy érvényes a jegyünk a vasútra is, és mivel nem kockáztattuk meg a metrót, hiába állt el az eső, összekötöttük a kellemeset a hasznossal: érintettük a King's Crosst és a 9 3/4-ik vágányt, majd szépen vonattal hazazötyögtünk.
Hétfőn verőfényes napsütés fogadott reggel, és ez így is maradt egész nap. Ez kellett is, egyrészt a hangulatunknak, másrészt a látvány miatt, mert első utunk a Szent Pál Katedrálishoz vezetett - ahol 526 lépcsőfok visz fel a legtetején lévő kis kilátóra. Nem semmi kis folyosókon és szűk lépcsőcskéken mentünk fel, de itt is intelligensen oldották meg a dolgot: az egyik lépcső a felfelé, a másik meg a lefelé, így nem ütköznek egymásnak a turisták. Hiába, nem ma kezdték a turizmus-bizniszt (egyébként tényleg, egy csomót lehetne tanulni tőlük ezen a téren). Csodás volt a kilátás odafent, de azért Londonnak vannak nagyon ronda épületei... Ami nekem visszatetsző volt, hogy van egy "Crypt Café" az alagsorban (ja, mert nemcsak a szuvenírbolt az elengedhetetlen, de a kávézó is).
 |
| A karzat a Globe-ban |
Átmenvén a Millennium Bridge-en (ami tök menő) az egyik kedvenc látványosságomhoz értünk: a
Shakespeare's Globe-hoz. Ez ugye nem az eredeti, hanem egy amerikai fickó álma alapján épült replika, de mindenben igyekeztek hűen felépíteni, és ma is élő, funkcionáló színház (épp egy olyan rendezvénysorozat van benne május végéig, hogy 37 Shakespeare-művet előadnak 37 nyelven a világ különböző országaiból - magyarok nem mentek rá :( ). Hát ez zseniális volt! Igazi időutazás, egy rendkívül kedves, és ízig-vérig brit nővel, aki végigvitt minket. A legtöbb szuvenírt itt vettük.
De a napnak még korántsem volt vége: hátra volt még a kihagyhatatlan Westminster Abbey. Amikor odaértünk a térre, azt hittük, valami tüntetés van, mert annyira sokan voltak az emberek, és valaki ordítozott is egy hangosbemondóban, de aztán rájöttünk, hogy nem, ez
tényleg az az embertömeg, akik látni akarják az apátságot. Újabb félórás sor után jutottunk be, viszont kellemes meglepetésként ért, hogy volt magyar nyelvű tájékoztató füzet és magyar nyelvű audioguide is (ez egy hülye ketyere, amit az ember fülére kell szorítani, és akkor végigvezet az épületen - kb mindenhol volt ilyen, viszont itt ingyen). Azonfelül, hogy kicsit morbidnak találom, hogy mások sírján járkálok, azért elfogott a kellő áhítat odabent: a királyi nyughelyek, Newton és Darwin sírja, Händel, Kipling, satöbbi, plusz a koronázási szék, amely ugyanaz már vagy négyszáz éve.
 |
| Na, ide én nem néztem le |
A nap méltó befejezése az volt, mikor egy üvegkapszulában 135 méter magasból is megcsodáltuk a város nevezetességeit a
London Eye-on. Kicsit ijesztő, hogy négy darab acélhuzal tartja az egészet, de azért lenyűgöző volt, és az idő is nekünk kedvezett. Elég komoly biztonsági vizsgálaton kellett átmenni, és persze itt is sorbanálltunk egy csomót, még az előre váltott jegyünkkel is. Viszont cserébe azt a videót, amit a készüléséről láttunk, de én csak félig, mert pont nem úgy álltam,
megtaláltam youtube-on (nem értem, miért csak ennyi a nézettsége). Mekkora élmény lehetett ezt élőben nézni...
Hazafelé még gyorsan megtaláltuk a négy napja keresett
Cleopatra's Needle-t, azaz azt az egy kőből kifaragott, 28 méteres obeliszket, amely a brit birodalom és hódítás egyik legimpozánsabb szimbóluma.
Kedden már csak hazajöttünk, úgyhogy újabb tanulság: nem jó pont délben utazni, mert az egész nap elmegy rá.
Jól elfáradtunk, tegnap összeszámoltuk, összesen 32,1 km-t sétáltunk össze a városban. De a sorbanálláson kívül minden perc megérte! Viszont önszántamból nem laknék Londonban, az is biztos.
Legközelebbi londoni látogatásra maradt az őrségváltás, a Sherlock Museum, a National Maritime Museum és a Churchill's War Rooms. Ja, meg a Warner Stúdió. És egy rendes, nem esős séta a Hyde Parkban.
