2017. március 29., szerda

Bevallottam

Elmondom, mi a coolság csúcsa: az eSZJA portál.
Én kb. tíz éve magam csinálom az adóbevallásomat, egy ideje már nemcsak a sajátomat. Mindig volt valami izgalom, új verzió, nem találom a honlapon a letöltendő doksit, helytelen kitöltések, satöbbi. Volt komoly kihívásom is, osztalékos, részvényes.

És most, 2017-ben elértünk oda, hogy NEM KELL ezzel xarakodnom! Jippi!

Ebben az évben annyit kellett tennem, hogy felmentem az ügyfélkapura, rákattintottam az eSZJA portálra, megnéztem az adóbevallás-tervezetet, összevetettem a kapott 16M30-as és egyéb papírokkal, stimmelt, és rákattintottam az Elfogadásra.
Ja, utána még négy kattintás volt nyilatkozni az 1%-okról.

Köszönöm, NAV, /főhajtás.

(nem, nem kaptam pénzt tőlük reklámra)

2017. március 28., kedd

Túrórudi-teszt

Megcsináltam a marshmallow experimentet Kistücsökkel. Ennek lényege, hogy előtte van egy finomság, de ha kibírja bizonyos ideig, hogy nem eszi meg és nem megy el, akkor kap még egyet.
Mi túró rudival csináltuk, mert sose kapott még kettőt, viszont bármikor szívesen enne (és mert a marshmallow-t nem is ismeri).



Nagyon büszke vagyok rá.
A végén azt mondta: "Jó volt ez a túró rudis játék."

2017. március 27., hétfő

Gasztromennyország

Úgy adódott, hogy volt lehetőségem meglátogatni a Borkonyhát, a Michelin-csillagos éttermet a Bazilika mellett. Nem, nem nyertem meg a lottót.
Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni az élményről. Négyfogásos ebédet ettem, az alábbiakat:
Előétel: Galambmell bélszínesen sütve, céklapudinggal
Leves: Lestyános nyúlraguleves citrussal
Főétel: Lassan párolt marha stefánia parajos zellerkrémmel (képen)
Desszert: Csokoládé variáció mézzel és narancsos sorbet-val

Ebből a főételt mertem lefotózni. Erről azt mondta a pincér, hogy két napig csinálja a szakács.
Bort nem ittam, mert én vezettem haza.

Minden tökéletes volt. A hely maga nem csicsás, ízléses, visszafogott. A kiszolgálás hozzáértő és kedves, nem tolakodó, az étel pedig tényleg mennyei. Köszönöm az élményt, tényleg le a kalappal.

2017. március 24., péntek

Labda és homok

Pont ma hangzott el az első szó, amelyet Tündérke tényleg arra értett, amire gondolt, és szépen, helyesen ejtette ki (a mama és papa nálam nem ér). Ez pedig a "labda" volt. Nem a legegyszerűbb szó, de hát ugye a fontossági sorrendek...
Rengeteg olyan beszédmegnyilvánulása van, amit simán lehet érteni, pl. a repülőre, a holdra van saját fonémája, de mondott már ilyet is, hogy "nem ma", ami azt jelentette, hogy nincsen madár a vezetéken. A "nem" szót továbbra is tökéletesen ejti, és gyakran használja, de nemcsak tiltakozást jelent, hanem azt is, ha valami nincs ott, vagy ha mutatja, hogy valamivel nem szabad játszani.
Pindúrtündér ma 16 hónapos amúgy. Minden rágófoga egyszerre nő, és mindegyiknek már ki lehet tapintani a csúcsát az ínye alatt, úgyhogy hamarosan továbblépünk a nyolc fog bűvköréből... Bár az evés nem jelent neki akadályt így sem. A kenyér továbbra is kérdés, de minden mást szívesen eszik, és továbbra is igazi gourmand, a spenótos quiche ugyanúgy jöhet, mint a házi pizza.
Eszméletlen sokat fejlődött a finommotorikája ebben a hónapban. Februárban még egyáltalán szóba sem került, hogy a bedugós játékokkal tudjon játszani, most meg úgy teszi be az állatkákat a táblába, hogy sose látta előtte a táblát; megnézi a formát, és a helyére forgatja. A formabedobóval is most már rendeltetésszerűen játszik, be tudja rakni mind a 18 formát, csak néha megunja előbb, és elmegy. Kedvence a hold.
Rajzolásban is elképesztő ügyes, nemcsak vonalakat rajzolgat, hanem köröket, irkafirkákat. Rendesen fogja a ceruzát, és oda vezeti, ahova akarja. Általában továbbra is az én rajzaimat "színezi ki".
Imádja a labdákat, egyelőre a labdázás nála azt jelenti, hogy labdával a kezében sétálgat a réten, de amikor én magasra dobom, akkor van, hogy ő is eldobja, és rettentő büszke magára közben. Emellett nagy sláger egy nagyon régi és véletlenül előkerült adventi csokinaptár, amelyben csoki már nincs, viszont a kis ablakok mögött ott vannak az ábrák, és azokat nézegetjük. A babákat etetjük és itatjuk, minden játékban megtalálja a párokat (Bogyó és Babócás kártya, dominó, Meminó, általam varrt párnák, de akár a játszócsoportban két azonos állat az állatos kosárban). A Duplóval most kevesebbet játszik, és mostanában kevesebbet lehet neki olvasni, mondókázni is, de talán éppen azért, mert többet rajzol és többet mozog. Megismerkedtünk a homokozóval is, húsz percig játszotta azt, hogy felvett egy lapáttal egy kis homokot, és figyelte, ahogy lepereg. Szerencsére nem akarta megenni.
Ami számomra megdöbbentő volt, hogy megértette a képzeletbeli ételes játékot, amikor a tesója csinált nekem gesztenyéből és fakockákból levest, akkor egy kicsivel később ő is csinált egy másik pohárba gesztenyelevest, és odavitte a tesójának. Először nem is értettük, és aztán döbbentem rá, hogy ő is kedveskedni szeretne.
Egyébként is ő a kedvesség élő szobra. Ha valamiről tudja, hogy kié, akkor odaadja, a kajájából mindig ad egy falatot, és a kertben perceket tölt el azzal, hogy egy eltört botot vagy egy szétszakított virágot megpróbáljon újra összerakni. Minden állat ad minden állatnak és babának puszit, és érti a jó éjszakát és a búcsúzást is. Egyszer, amikor kapott a kezébe egy darab gyurmát, és az leesett a földre, annak is azt mondta, hogy "pápá".
Imádja a nehéz dolgokat. A játszócsoportban egy hatalmas gumilovat cipel ide-oda, otthon a bakancsomat, az öntözőkannát vagy egy teljes doboznyi fakockát, de amikor meglátta a kertben a gyepszellőztetőt, azt is azonnal fel akarta emelni.
Szeret nevetni, és nagyon cukin nevet. A kukucsos játékon mindig mosolyog, de igazi kacagást például csikizéssel lehet kiváltani, vagy olyan vicces játékkal, hogy a tányérján megmutatja a katicát (ott a katica), aztán mutat egy másik részre (ott nincsen katica). Vagy az ablakra mutat, hogy ott a hold, aztán a ház másik oldala felé, hogy arra meg nincsen hold. Másmilyen humora lesz, mint a tesójának, az már biztos.

2017. március 23., csütörtök

Könnyebbik út

Azon is gondolkodtam mostanában, hogy milyen sokszor mondjuk azt, hogy "Nem tudom ezt vagy azt megcsinálni", és hogy ezek hány százaléka jelenti valójában azt, hogy "Nem akarom megcsinálni".
Magamon is észreveszem sokszor, hogy így keresek kifogást, aztán rájövök, hogy magamat is igyekszem becsapni, de amióta figyelek erre, a környezetemben is rengeteg példát találtam.
Nyilván sokszor mondunk mást, mint amit gondolunk, de ez az eset azt hiszem, nemcsak önáltatás, nemcsak kifogáskeresés, hanem a könnyebbik út. Ha nem tudom megcsinálni, akkor el van intézve, nem kell vele többet foglalkozni. Ha nem akarom megcsinálni, akkor ezzel szembeszállhat egy másik akarat, vagy csak simán megpróbálhatnak meggyőzni, hogy mégis akarjam, hogy az jó lesz. De mindenképp van folyománya.
Azért jutott mindez az eszembe, mert szerintem én korábban sosem mondtam azt, hogy valamit nem tudok megcsinálni (legalábbis nem lerázás céllal, hanem ha ilyet mondtam, akkor tényleg komolyan is gondoltam). Mi változott?
Hiszen tudom, hogy a könnyebbik út hosszútávon mindig beszűkít, és sokszor zsákutca...

2017. március 20., hétfő

Morcogás

Kistücsök morcos. Morcosan kel fel, morcos egész nap, morcosan vacsorázik. Nincs kedve semmihez, mindennek ellenáll, semmi nem tetszik neki, minden új játékot elutasít, nem hallgat sem szép kérésre, sem utasításra. Megnyilvánulásainak fele "nem", a másik fele "semmi". Gyakorlatilag egész nap számol, bármilyen játékkal, előre-vissza, énekelve vagy csak magában motyogva, magyarul és angolul. Nem hagyja azt sem, hogy lefényképezzem, alig lehet értelmes képet készíteni róla.
Valami baj van, de nem tudom kideríteni, micsoda.
Persze vannak jobb pillanatok, amikor nem tudja megtartani ezt a morcosságot, és felhőtlenül kacag azon, hogy rossz helyre tette a formák és színek játékban a trapézt, vagy amikor csillogó szemmel hallgatja a kitalált mesét. De ebből van kevesebb.
Pedig megyünk ki sokat most, hogy jobb az idő, úgyhogy van friss levegő, mozgás bőven. Iszonyú sokat fejlődött az ügyessége, amióta oviba jár, a labdával most már szinte mesterien bánik. A mászásban is sokkal ügyesebb, sőt. Most már majdhogynem átesett a ló túloldalára, és megszűnt a veszélyérzete.
Ebben a hónapban többször is voltunk vendégségben, és ott mindig kedves és közvetlen volt, játszott a házigazdákkal, értelmes mondatokban beszélt (bár kicsit halkan, de lehetett érteni), és rengeteget ugrált. Néha olyan érzésem van, hogy csak rám haragszik, és a világ többi részével minden rendben.
Ami viszont mindenképp megemlítendő, hogy kitalálta az első játékot, amit együtt tud játszani a kistesójával. A játék neve: "Hol a kutyus", és akkor is játssza, amikor a hugi nem akarja, simán kézen fogja, és áthúzza a szobába, ahol elrejtette a Duplo kutyát. Kezdetben tényleg elrejtette, de mondtam neki, hogy úgy tegye, hogy látszódjon, és azóta ez teljes sláger, mert Pindúrtündér tényleg megtalálja a kutyust, és rá is mutat, és most már azt is megtanulta, hogy akkor neki nem kell elvenni, hanem a kutyus elmegy egy másik helyre, ahol szintén meg kell keresni.
A március 15-ei ünnepről is lecsapódott neki valami, mert aznap ugyan nem voltunk semmilyen komolyabb eseményen, de kokárdát hordtunk sétáláskor, és egyszer csak azt mondta:
- Menjünk el a Petőfi Sándor utcába!
És el is mentünk, nincs messze.

Amiről eddig nem meséltem sokat, az a névalkotása. Amikor saját mesét mesélünk, akkor el szoktuk nevezni a dolgokat (manókat, emberkéket, autókat, egyéb szereplőket), hogy aztán később is szerepelhessenek egy másik mesében. A neveket kezdetben én adtam, de most már egy ideje mindig azt mondja, hogy "nem, nem úgy hívják, hanem...", és alkot egy nevet. Amik szerintem zseniálisak, így hagyom. Nevek többek között: Csimli, Milácsli, Pencsli, Apca, Csimpál.

Remélem, nem kell még egy hónap, hogy kijöjjön ebből a morcogásból... Néha nagyon nehezemre esik, hogy ne érezzem megbántva magam, mikor ésszel tudom, hogy nem azért csinálja, hanem csak szeretetre vágyik... De azért rosszul esik így is ez a sok elutasítás.

2017. március 17., péntek

Angol varázslók, másként

Amúgy van ez a sorozat, Jonathan Strange & Mr. Norell, senki nem beszél róla, pedig fantasy, mágia, Anglia és kosztümös. Mi kell még? Spoiler.

2017. március 14., kedd

Gyúrni kell

Azért nem írtam, mert a múlt héten folyamatosan dolgoztam, napi másfél-két óra szellemi munkát, néha többet is.
És elég szánalmas kondiban vagyok ezek szerint nemcsak testileg, de agyilag is, teljesen kifáradtam mindig, elaludtam az összes néznivalón, meg ilyenek.
Úgyhogy gyúrni kell az agyat is lassan...

Amúgy korrektúra, könyvhöz, és amikor megjelenik, még írok is majd róla, ígérem.

2017. március 5., vasárnap

Októberi szél

Iszonyú sokáig kerestem valamiféle eredményhirdetést a neten, de nem tudom, miért, csak most találtam meg, pedig novemberben eldőlt az Avanti Ragazzi pályázat. Itt lehet megtekinteni a nyertes dalszövegeket. Mivel nem kerültem be (utólag rájöttem, hogy nem egészen azt írtam, amit vártak), álljon itt az én dalszövegem az olasz indulóra:

Októberi szél

1.
A fecskék nem bírják a hűvöst
Elmennek, ha közelít a tél
A cinke kitart, bátran énekel,
Ha fúj az októberi szél
2.
Ki elmegy, ha küzdelem az élet
Mert könnyebb az út, ahova ér
Nem érti, milyen szép a napsütés
Ha fúj az októberi szél
3.
Ha elveszik tőlünk a békét
Kioltják az otthon tüzét
Menj, ha akarsz, én itt maradok
Ha jő is az októberi szél
4.
Ha kell, megvetem a lábam
Ha kell, indulok, vár a tér
A lelkünkből szóljon az énekünk,
Vigye azt az októberi szél
5.
Szabadságért bátran kiállok
Talán érkezik segítség
A fegyver ropog, és a véremet
Dermeszti az októberi szél
6.
A tél vasfogától a cinkék
Szárnyát szegi hajnali dér
A tankok csövétől holt társakat
Takar be az októberi szél
7.
Bús ősz után, elhagyottan
Tombolt a jéghideg tél
De sok-sok idő után új tavasz kelt
Elállt az októberi szél
8.
A fecskék elmentek már régen
De a cinkék szíve még remél
Várják, hátha együtt lehetünk
Ha jön még az októberi szél
9.
Nem felejtjük el a múltat
Mert szép hazánk volt a tét
Magyar arcokon könnyet szárít

Azóta az októberi szél

2017. március 3., péntek

Pepi manó lufijai

Szóval emlegettem a Plukkidót. Gondolom, én is, mint mindenki, a FB-n láttam a hirdetést. Az tetszett meg benne, hogy azt a módszert alkalmazza, amit én magamtól is (jutalmazás), viszont egy külső (=tőlem független) motiváció, amiről elhittem, hogy lendíthet a dolgokon. Aranyosak a rajzok (a Maszat-könyvek ismerősek, úgyhogy van már egy pozitív viszonyulás).
Apró gondot jelentett nekünk, hogy mivel maga a tábla is mágneses (ami nekem nem volt egyértelmű, mikor rendeltem), viszont mi nem tehetjük a hűtőre, mivel akkor a kistesó is tudja matatni, így kellett szerezni egy fém táblát, amire rárakhattuk az egészet, hogy a falon lehessen, biztonságos magasságban.
Kistücsöknek vettem (értelemszerűen), azzal a céllal, hogy kedvesebb legyen a tesójával. Utólag azt hiszem, jobb lett volna valami könnyebbel kezdeni a manómászást, hogy hozzászokjon a dologhoz, de mi belecsaptunk a levesbe, és ezzel a céllal kezdtük.
Nálunk a manólevél dolog nem vált volna be, úgyhogy úgy vezettük be, hogy egyik nap ovi után már ott volt a falon, és megvártam, amíg rákérdez, hogy az micsoda. Azt mondtam, hogy egy manófa, és ott egy kis családi manó. A családi manók azért jönnek el egy családhoz, hogy segítsenek nekik. Ez mondjuk meg van alapozva néhány kitalált esti mesével, ahol mindenféle manók (vízi manó, erdei manó, színmanó stb.) vannak, és már többször említettem neki még a készlet feltevése előtt, hogy vannak családi manók is.
Először egyáltalán nem tetszett neki a dolog, vagy csak nem akarta, hogy ott legyen valami új dolog, elfordult tőle, nagy ívben elkerülte, nem állt meg előtte nézegetni meg semmi. Néha odamentem a táblához, mintha hallgatóztam volna, és apránként elmeséltem neki, hogy a manó elmondta, hogy Pepi manónak hívják, és hogy szeretne felmászni a fa tetejére, mert oda fújhat lufikat a szél, de csak akkor van elég ereje felmászni, ha kedvesek vagyunk egymással.
Az első nap csak ilyen passzív módon telt. Onnan vált érdekessé a dolog, amikor a manó magától (=Kistücsök tudtán kívül általam mozgatva) feljebb ment egy kedves tett után. Na, onnantól viszont lett nagy figyelés, sok pusziadás a huginak, meg minden. Aztán másnap reggelre feltettem a lufit tényleg, hogy látsszon, hogy tényleg odafújja a szél a lufit.
Mikor a manó felmászott a hídig, és megszerezte a lufit, akkor azt ígérte (általam), hogy másnap reggelre ad egy ajándékot. És tényleg, másnap reggelre adott egy labdát. Azóta már adott fagyit és piros almát is, sőt, amikor nagyon boldog lett, mert nagyon kedvesek voltunk egymással, akkor kinőttek a levelek a faágon, amelyiken éppen állt.
Egyszer bevezettem egy olyan sztorit, hogy megjelent egy bagoly, és Pepi manó a bagollyal akart beszélni, de az nem jött be, az nem volt olyan motiváló, hiába mondtam, hogy a bagoly tudja, hol van Pepi manó varázskönyve. A bagoly érdekesebb volt Pindúrtündérnek, igazából ő is vette észre, és nagyot sikkantva mutogatott rá. Aztán meg egy csomó ideig mutogatta, mikor elrepült, hogy hol volt.
Szóval szerintem jó ez a Plukkido, kíváncsi leszek, ha váltunk célt, akkor is működik-e majd.

2017. március 1., szerda

Hogyan rontsunk el egy franchise-t?

Én szeretem a HP univerzumot, de ez a Legendás állatok... olyan csalódás volt, mint amilyen sokat vártam rá, hogy végre megnézhessem. Spoiler.