Ősz, vírus, munka, miegyéb

Ezen a héten otthon voltak a gyerekek. A helyzet változatlannak tűnik - attól eltekintve, hogy végre megjöttek a szigorító intézkedések. De hogy mi lesz a jövő héten, azt nem tudom. Ma a cégnél volt egy pszichológus előadása, aki arról beszélt, hogy a home office-nak milyen hatásai lehetnek a lelkiállapotunkra, és mit tehetünk. Főleg erről a bizonytalanságról beszélt, hogy az ember úgy szereti látni, hogy nagyjából mi vár rá. Persze mi lenne, semmi. Csináljuk, amit kell: dolgozás, ha kell, akkor gyerekekkel foglalkozás, online bevásárlás, vigyázás. Ha sanyargunk, hogy micsoda dolog, attól jobb tuti nem lesz. Vannak ilyen időszakok.

Közben scrum masterkedem, azt hiszem, kezdek egy kicsit ráérezni, de azért még bőven van hova fejlődni. Az a baj, hogy ezt akármennyit lehet csinálni, és mindig van még dolog, amit lehetne. Korábban sose volt ilyen gondom, hogy szabadidőmbe is begyűrűzzön a munka, de mostanában már vettem észre magamon este, hogy valami megoldáson gondolkodom. Ez már a lejtő?

Közben meg jövő kedden megint szereplés, mindig bátran elvállalom ezeket, aztán ahogy közeleg a határidő, egyre nagyobb marhának tartom magam, hogy megint sikerült valamit felvenni az egyébként nagyon kevés teendőm mellé... whatever, ez is meglesz. Aztán némi team building szervezés, meg Pindúrtündér szülinapjának lehető legszebbé tétele, és már itt is a december.

Meg még azon szenvedek, hogy DIY adventi naptárat akarok csinálni, de olyat, amit jövőre is elő tudunk venni, tehát a wc-papír gurigás az nem jó. Varrnék 24 zoknit, csak egyszer már csináltam ajándékba, és elég nagy meló volt, most nem biztos, hogy meg tudnám csinálni. Láttam a neten egy csomó fából készült dobozosat, amik jópofák, de az alapot meg kell venni hozzá, nekem meg most olyan kéne, amihez minden van itthon. Meg láttam filcből készülteket, de azok nem tetszettek. Befőttes üvegből van 24 szép, de azért egy 5 éves reggel a sötétben üvegeket nyitogasson, inkább hagyjuk.

Ja, és a hét wtf-pillanata az volt, mikor bementem a gyógyszertárba Cebion cseppekért, mert elfogyott, és tömni kell a gyerkőcöket C-vitaminnal, és hiánycikk, nem is tudják, mikor lesz. Erre ugye nem lehetett számítani, hogy novemberben fog kelleni gyerekeknek való C-vitamin?

Team In-ing

A héten valósult meg a kis céges csapatunk első virtuális team outingja, amit elneveztem Team In-ingnek, mert hogy nem mehettünk OUT, így szervezőtársaimmal kitaláltuk, hogy menjünk IN...
Három kritérium volt:

1. Legyen ingyenes a móka
2. Mindenki részt tudjon venni benne (27 fő)
3. A szervezők értsenek a dologhoz, hogy legalább valamennyire előre lehessen készülni

Úgyhogy hosszas tanakodás után úgy döntöttünk, letöltetünk mindenkivel 64 gigát. Merthogy az egyetlen ilyen online dolog, ami megfelelt a három kritériumnak, az a World of Warcraft demo verziója volt. 

Két csapat küzdött hősiesen az általam kitalált gonoszabbnál gonoszabb feladatokkal, az orkok és a trollok, mert ezek viszonylag közel kezdenek egymáshoz. Aztán a trollok nyertek. 

Aztán meg csináltunk ilyet is.

Szerintem fun volt, lopni ér a forrás hiteles megjelölésével.

MS Teams Feladatok használati útmutató

Időmilliomos lévén (ugye) állandóan azt keresem, mit is csinálhatnék még. Most a covid-ügyben úgy éreztem, hozzáadott szociális értékem az lehet, ha segítek az iskolai osztályban a szülőknek, hogy megbirkózzanak a digitális oktatás, a mi esetünkben az MS Teams program nehézségeivel.
Az mondjuk nem segítette a munkámat, hogy a mobilos verzió funkcionalitása jelentősen kevesebb, mint az asztali, így ezzel sokan szenvedtek, akiknek nincs vagy lassú az asztali számítógépe. Úgyhogy nettó órák mentek már el erre a projektre, és több csodaszép dokumentumot is kreáltam ez ügyben.
A legutolsót most itt is közlöm, csak hogy értsétek, mivel szórakoztatom magam (ez egy mammut-email volt egyébként).

***

Az új csoportok lehetőségeit kihasználva Feladatok-ban kapjuk az anyagot. Ezt az alábbi módon találhatjátok meg.

BÖNGÉSZŐS VERZIÓ (a levél végén található a mobilos verzió)

1. Amelyik csoportban várhatóan lesz feladat (az órarend szerint), abba a csoportba bementek.

A csoportban fent ugye az alábbi lehetőségek vannak: Beszélgetések, Fájlok, Órai jegyzetfüzet, Feladatok, és Osztályzatok. 

A feladat látszik már a Beszélgetések-ben is, ha nem "beszélgetünk" túl sokat. :)

Itt rá kell kattintani a View Assignment-re (Feladat megnézése).

De könnyedén megtalálható a Feladatok fülön is. Mindkettő ugyanoda visz. 

Itt az Assigned (hozzárendelt, még nem elvégzett) feladatok az érdekesek, a Completed (teljesített) ugye az, amit már visszaküldtünk.

Mindkét esetben rá kell kattintani az Assignment-re.

A Feladat áll egy leírásból, általában valamiféle csatolt fájlból (pl. a matek tanárnéni sokszor küld külön lapot dolgozni), és esetleg valamiféle tesztből (ezt később megmutatom.

Ha sikerült megcsinálni a feladatot, akkor úgy tudjuk visszaküldeni, hogy ugyanitt a Feladatnál az + Add Work (munka hozzáadása) gombra kattintunk.

Figyelem: érdemes már előtte elkészíteni a fényképet.

Megjelenik egy felugró ablak, ahol kéri a fájlt, amit fel szeretnénk tölteni.

Azt a lehetőséget válasszuk, hogy Upload from this device (feltöltés erről a készülékről). Megkeressük a fájlt, amit feltölteni szeretnék, és Attach.

Egy csík megy végig, ha végigér, az jelzi, hogy sikerült a feltöltés. 

Természetesen ha több képet szeretnénk feltölteni, akkor többször elvégezzük ugyanezt a műveletet.

Ezzel azonban még nem végeztünk!

Visszamegyünk a Feladatra, és ott meg kell nyomni a Turn In (beküldés) gombot. 

Ha sikeres volt a beküldés, megjelenik egy aranyos animáció (ezért érdemes lehet a gyerekkel együtt beküldeni a feladatot, nekik tetszeni szokott az ilyesmi), és azt fogjuk látni a Turn In gomb helyén, hogy mikor küldtük be:

Mellette az Undo Turn In azt jelenti, hogy beküldés visszavonása.

Amikor a tanár megkapja a feladatot, értékelheti is azt, ilyenkor azt látjuk, hogy "Assignment returned", a feladatot visszaküldték, és ha ismét megnyitjuk a feladatot, akkor a Feedback (értékelés) résznél a tanárunk értékelését fogjuk látni.

Így néz ki, ha a Feladatban teszt is van:

Erre egyszerűen rá kell kattintani, és elvégezni a tesztet, majd a Küldés gombra kattintva elküldeni. Rögtön meg is lehet tekinteni az értékelést.

A Feladatokat nemcsak csoportonként, hanem egyben is láthatjuk, ha közvetlenül a Táska ikonra nyomunk bal oldalt:

Ekkor először kiválaszthatjuk, melyik csoport feladatait akarjuk látni, majd a Next gombbal egy hasonló felületre jutunk:

Annyi itt a különbség, hogy a bal felső sarokban látjuk a csoportot, amelynek a feladatait nézzük, és ezt bármikor átválthatjuk másik csoportra, így nagyon gyorsan végig lehet nézni, hol van még nem beadott feladat.

MOBILOS VERZIÓ

Szerencsére ez a funkció teljesen működik mobilon is, úgyhogy az, aki eddig csak mobilról használta a Teams-et, és nem tudott rendesen fájlokat feltölteni, az is most már fel tudja tölteni a megfelelő helyre a feladatokat.

A csoportokban elmegyünk az Általános csatornára. Ha nem beszélgettünk túl sokat, akkor rögtön a beszélgetéseknél látszik a Feladat.

Ha ott nem találjátok, akkor a Továbbiak alatt található a Feladatok fül, abban tuti meglesz.

Ugyanúgy meg kell nyitni az Assigned feladatot, mint a böngészős verzió esetében:

És ugyanaz fog látszani. A feladatnak lehet csatolmánya, illetve lehet hozzá teszt is rendelve.

Mikor megcsináltátok a feladatot, és le is fotóztátok, az +Add work gombbal kell feltölteni:

Ez egy felugró ablakban megkérdezi, honnan szeretnéd feltölteni a képet. Válaszd az Upload from this Device opciót:

Meg kell keresni a képet, és megvárni, amíg feltölti. Ha sikerült, így néz ki a képernyő:

A My Work alatt látszik, hogy fel van töltve a kép. Rá kell nyomni a Turn In gombra.

Ha valami olyat töltöttetek fel véletlenül, amit nem akartatok, akkor el is lehet távolítani (a böngészős verzióban is) a három pont alatt a Delete gombbal:

Ha sikerült a beadás, a mobilos verzión is a beadás dátumát látjátok (Turned in...)

Éééés a mobilos verzióban is meg lehet tekinteni külön csak a Feladatokat alul a Táska ikonra nyomva:

Innen ugyanaz, mint a böngészős verziónál.

Remélem, tudtam segíteni, ha valakinek még mindig nem világos, írjon rám (***ez csak az e-mail fogadóira vonatkozik, a post olvasóira nem - a szerk.).

Munka és szórakozás

Ééés ezennel elkészítettem életem első csillivilli UI helpjét az új UI technológiával (Fiori) működő appunkra, mindössze hét évet kellett várni, hogy normális UI helpet alkothassak. Yay!

Tarjasteak parmezános burgonyával és barnamártással

Ugyanitt az újévi fogadalmamnak megfelelően kezdem leadni, befejezni a vállalásaimat (és próbálok nem felvenni újakat), legutóbb múlt pénteken jött létre az általam megszervezett általános iskolás osztálytalálkozó (nem árulom el, hanyadik), ami remekül sikerült, éjfél után indultunk haza, és mintha ott folytattuk volna a beszélgetést, ahol öt éve abbahagytuk. A hely (Építész Pince) szerencsére csendes volt, a különterem hangulatos, a kaja kiváló, a nagy társaságokra kitalált rendszer pedig tökéletes, úgyhogy koncentrálhattunk is a lényegre: egymásra.

Ugyanitt azon tanakodom, hogyan találok magamnak olyan időablakot, amikor is papírkönyveket olvasok. Ez több soron is kritikussá vált: 1. Karácsonyra kaptam meg a szuper scifi-fantasy antológiákat, amiket már egy ideje be akartam szerezni, azokat is el kéne olvasni. 2. A magyar szerzők műveiből nincs hangoskönyv, pedig szeretnék magyar szerzőket is olvasni. 3. Megint megszaladt a bookline-os rendelésem, pedig még egy könyvről le is mondtam.
Egyelőre és ideiglenesen a gyerekek mesenézése közbeni húsz percet fordítom erre, de egy kicsit sok a környezeti hatás, ami elvonja a figyelmemet.

Legnehezebb hét

A múlt hét volt életem egyik legnehezebb hete, azóta meg volt a hétvége, ami sűrű volt, és a hétfő, amikor leesett a hó, és otthon ragadtam, úgyhogy csak most tudom utolérni magam beszámolóban is.
Szóval lassan két hete megvolt a Mensás kerekasztal-beszélgetés, amelyre rengeteget készültem, cserébe nem szólaltam meg szinte semennyit, csak néha tettem fel egy-egy kérdést (ami persze nem baj, a téma érdekes volt, és legalább protekciósan kérdezhettem). és ezen is túllettünk.

Aztán meg volt a Speak Academy kurzus, amelyre az utolsó előtti feladat egy tíz perces beszéd felvétele volt videóra, azt is nagy nehezen kiizzadtam magamból - a poén kedvéért nyilván ugyanazon a napon volt a felvétel, mint a kerekasztal... Aztán az utána levő másfél hetem volt rá, hogy a workshopra készüljek, ahová is három darab 3-5 perces beszédet kellett megírni és begyakorolni annyira, hogy ne legyen ciki a másik 13 ember előtt. Ezek voltak a témák:

• If you could have dinner with anyone (either alive or not), who would that person be, what would you ask that person and why? 
• If you could become famous for something, what would you like it to be for? 
• In what three ways would you motivate the rich to give/help the poor more?

Végül ezt is elég jól abszolváltam. Szombaton volt maga a workshop, elég sok hasznos dolgot tanultam belőle, amit nemcsak nyilvános beszéd során tudok hasznosítani, hanem sima kommunikációban vagy a mindennapi munkámban is. Utólag megérte a sok belefektetett energia, de azért közben sokszor morogtam, hogy nem erre vállalkoztam. Az oklevélről azért nem tudok képet mutatni, mert volt rajta egy typo, és emiatt nem kaptuk még meg. :)
Levezetésként még szombaton a workshop után kipróbáltuk a budakalászi, közösségi összefogással épült jégpályát, és nagyon meg voltam elégedve, hogy ilyen van, és hogy teljesen jó volt minden a jégtől az öltözőig, kapaszkodós tolnivalóktól a személyzet kedvességéig. És elértünk abba a korszakba, hogy a család minden tagjának egyélű a korcsolyája.

A szombat ezzel ment el, a vasárnap meg Pindúrtündér zsúrjával, készültem játékokkal, csináltunk tortát (én egyet jól el is rontottam, de szerencsére volt megmentőm), aztán ott lettünk hagyva három felnőtt hét gyerekkel, vicces volt.

Múlt héten kellett még az ovis adventi vásárra is készülni, arra dobtunk össze csinos kis pumpkin-cupcake-eket, rendes frostinggal, karácsonyi cukordíszítéssel, kb. fél óra alatt elfogyott az egész, úgyhogy legközelebb többet kell.

Ja, és múlt héten volt még egy jelentős esemény: elvittem a csapatomat (16 embert) az iskolánkba CSR team outingozni, kavicsot talicskáztunk, korlátot és falat festettünk, raklapból padokat építettünk. Mind a szülők-tanárok, mind a csapat részéről pozitív volt a visszhang, én csak összehoztam az igényeket (igen, elég sokat kellett szervezni, meg stresszeltem is, hogy minden klappoljon, és mindenki jól érezze magát), de végül jól sikerült. Képek előtte-utána:

Betonperem, elhagyatottság

Még le kell festeni három padot, de amúgy

Nincs kész, de tavasz elején már birtokba lehet majd venni, ami tök jó.

Meanwhile in Maanjitown

Egy kis betegség felborította a hétköznapokat, volt egy éjszakánk, amikor négy megszakítással aludtunk négy órát összesen, de most már talán jó lesz. Közben az alábbiak történtek:

• Elkezdtük a Primal-t nézni, nagyon hangulatos, megkapó képekkel, kifejező grimaszokkal
• Felkértek egy mesekönyv véleményezésére kiadólátogatások előtt (nagyon jó)
• Megtaláltak egy szakdolgozattal, amelyhez olyan fordítókkal szeretne interjút készíteni az illető, akik dolgoztak már videójáték lokalizációjával
• Megtaláltak azzal kapcsolatban, hogy vegyek részt egy kerekasztal-beszélgetésben száz fő fölötti közönség előtt, videojátékokkal (?) kapcsolatban
• Megtaláltak egy olyan munkalehetőséggel, amit nagyon szerettem volna csinálni pár évvel ezelőtt, de most már nem mondok fel emiatt (gyerekkönyvek lokalizációja, koordinációja)

Emellett ugye amiket már mondtam:

• Épp csinálok egy Speak Academy nevű nagyon menő tréninget november végéig
• Elvégeztem a People-centric Approach nevű tréninget a múlt héten
• Épp a héten van a chatbotokról egy jó kis beginner tréningem
• Meg kell csinálnom egy könyv szerkesztését
• Meg próbálok írással is foglalkozni, közepes sikerrel

Ja, és:

• Mivel ennyi dolgom van, gondoltam, elkezdem vééégre a Shadowrun: Hong Kongot, mert f*ck it

Dear Reader

I'm alive!
Az utóbbi időben mindent csak toltam magam előtt, mert a tegnapi szakmai rendezvényre készültem, amelynek szervezője voltam, ezenkívül az egyik előadó a kettőből. Az esemény a cégen belül a munkánk, szakmánk (aka. technical writer / user assistance developer) láthatóbbá tételére, megismerésére irányult Budapest UA Open Day 2019 fedőnéven. Úgy gondoltuk, hogy ha csak előadások vannak, akkor mindenki halálra unja magát, úgyhogy a két prezentációt egy játékkal és több interaktív lehetőséggel tarkítottuk - és ez be is jött. A visszajelzések alapján az embereknek tetszett a rendezvény, és már azt is tudjuk, mit csinálunk másképp jövőre.
Ami az én előadásomat illeti, Dear Reader, Who Are You? volt a címe, és arról szólt, hogy nagyon nem mindegy, kinek írunk, és hogy már a technical writing sem arról szól, hogy csak simán írj le mindent, aztán majd a felhasználó kiválogatja a neki kellő infót.
Soha ez előtt nem mondtam 7 percnél hosszabb beszédet, ez pedig a klasszikus 18 percre volt belőve, tehát több mint kétszer hosszabb volt, mint amihez - valamennyire - hozzászoktam. Az embereknek tetszett, én viszont - nyilván - nem voltam tökéletesen elégedett. Kétszer annyira megzavarodtam, hogy rá kellett nézni a monitorra segítségért. Mondjuk legalább nem "őőő"-ztem sokat (ez a Toastmasters klub áldásos hatása), illetve aznap reggel jutott eszembe még pár adalék mondat, amelyekkel még érthetőbb a beszéd, azt beletettem, és jó is lett.
Szóval összességében persze jócskán pozitív a mérleg, elég sok munkám volt benne, hogy minden flottul menjen, és ami a legjobb, hogy nem one (wo)man show volt, hanem tényleg mindenki beletette a magáét a rendezők közül.
Azért most egy ideig nem szervezek semmit.

Mi az, amit én dolgozom

Tegnap utaztunk hazafelé autóval kettesben Kistücsökkel, és (sokadszor) beszélgettünk a munkáról és a pénzről, nyilván az ő szintjén, de hogy például az iskolatáskát is úgy tudjuk megvenni, hogy én bejárok dolgozni, és kapok pénzt a munkahelyemtől. És hogy sokféle munka van, és mindenki csinál valamit.
Mire megkérdezte, hogy mi az, amit én dolgozom.
Volt már a munkahelyemen persze, és azt is tudja, hogy géppel dolgozom, de hirtelen kihívásnak tűnt megmagyarázni egy hat évesnek a technical writing lényegét.
Végül valami olyasmit mondtam, hogy a gépben vannak programok (ezt tudja), amelyeket a fejlesztők készítenek, és én leírom, hogyan működik, hogy aki elkezdi használni a programot, az tudja, mit lehet és hogyan. És persze hoztam példaként, hogy ha veszünk egy társasjátékot, annak is van leírása, hogyan kell játszani vele.
Magyarul elég hülyén hívják a szakmámat ("dokumentációíró"), de azért remélem, megértette annyira, hogy az iskolában ebből ne legyen gond. Majd legfeljebb azt mondja, hogy társasjátékokat írok... Több is veszett Mohácsnál. :)

Megint vajákolok

Közben leadtam egy lektorálást és egy újabb fordítást, Vaják ügyben, még titkos, stay tuned.

Ruccanás harmadik nap

Bocsánat, kicsit fáradt voltam tegnap, mire hazaértem, úgyhogy a postolás már nem fért bele.
Szóval ellátogattunk az "anyaországba", a faluba, ahol a cég tízezer alkalmazottja dolgozik. Találkoztunk ugyanazokkal a kollégákkal, részt vettünk egy rettenetesen uncsi meetingen, ebédeltünk az ingyen canteenban, megnéztük a csillivilli új épületet, ahol minden fal és ajtó fekete, cserébe a wc-ben papagájos a tapéta, felmentünk egy teraszra, ahonnan az egész környéket be lehetett látni, aztán gyorsan elsétáltam a közeli boltba szuveníreket venni, és már indultunk is a reptérre a Crossroad X-ünkkel, és beccszó elég időt hagytunk, csak kicsit kalandosabbra sikeredett, mint szerettük volna, mert dugó volt, aztán tankolni kellett, és a nyomi Crossroad-nak a bal oldalán van a szája, aztán meg túlmentünk a kettes terminálon, úgyhogy az egyesen adtuk le az autót (ez szerencsére stresszmentesen zajlott), aztán át kellett bumliznunk a kettes terminálra, mert mégis onnan ment a repülő, aztán elvették a szuvenírsajtomat a piszok őrök (a zabszeletemet, ami tök ugyanolyan állagú illetve pont annyi, ha nem több nedvesség van benne, azt meg meghagyták), aztán meg a 44 kapuból a 43-ig kellett elsétálnunk mintegy tíz perc alatt.
De azért hányattatott sorsunk ellenére még így is átéreztük, hogy mennyire jó nekünk, hogy nem kell visszavezetni tíz-tizenegy órát, hanem felpattanunk a repcsire, kicsit késünk, kicsit turbulálunk a magyar esőben (Németországban verőfényes napsütés volt két napig), aztán pedig már meg is érkeztünk.
Kis családom kijött a reptérre értem, és végre semmi gixer nem akadályozta meg, hogy megörüljünk egymásnak az ajtóban, úgyhogy sikerült majdnem filmbe illő nyálassággal előadni a találkozást.
Kicsit sajnáltam a tegnapi napot, hogy amennyi erővel a HQ-ba mentünk, mehettünk volna Heidelbergbe is kicsit turistáskodni, de végül is munkanap volt, úgyhogy dolgoztunk is valamit, plusz nem tudtam volna elkészíteni ezt a képet:

Ruccanás második nap

Ma volt a fejtágítás, okosodás szakmailag. Előre megfontolt szándékkal halálra etettek minket: érkezéskor perec-péksüti-wrap, kávészünetben brownie-gyümölcsök-muffinok, ebéd ugye alapból ingyen van, második kávészünetben refill, majdnem minden booth-nál apró csemegék, közben ingyen italok... Valószínűleg úgy éltem túl, hogy minden másodikra csábultam csak el, és igyekeztem legalább részben tartani a diétámat, úgyhogy maradt a gyümölcs és az innivalók. Egy répatorta-szeletre és egy áfonyás muffinra nem tudtam nemet mondani, illetve a brazil kollégáktól kaptam egy kis repi-mogyorós snacket, de mikor elérkeztünk a vacsorameghíváshoz a kollégákkal, akkor már éreztem, hogy csak valami nagyon gyerekméretű menüt tudok bevállalni, szerencsére nem néztek nagyon csúnyán.
De maga a konferansz is kiváló volt. Már maga az előadóterem olyan impresszív, mintha színházban lettünk volna. Rengeteg előadás, pár meghívott előadóval, a témák is érdekesek voltak - egyik sem olyan, amit holnaptól tudok használni a napi munkámban, de valahogy jól esett a megerősítés, hogy tényleg fontos, amit csinálok, és mások is vannak rajtam kívül, akik ezt a munkát végzik, és kb. ugyanazokkal a problémákkal küzdenek; jó megismerkedni az aktuális trendekkel, megpróbálni elképzelni, hogy ez a mi területünkön hogy működne... És volt szó például az interaktív videókról is, amelyek most kezdenek teret hódítani pl. Netflixen, és hogy vajon tudnánk-e használni a user assistance-ben... Ez volt a legszórakoztatóbb előadás. A leghasznosabb pedig a feladatorientált tartalomról szólt, mert valószínűleg nekünk is ez lenne a követendő irány.

A szünetben kipróbáltunk egy vicces kis csapkodós játékot: asztal, kb. 8x8-as fénymátrixszal, szemben álló felek, az egyik oldalon sárga, a másik oldalon kék fények villannak fel random a 8x4-ben, és adott idő alatt ki csap le többet. A rekordom 71 csapás volt, amit jónak ítélek meg teljesen laikusan.

Na jó, voltak a szünetekben info booth-ok is különböző témákban (ott kaptam a fenti mogyorós ajit), ezeknél is lehetett inspirálódni. Az egyik legkelendőbb téma mindig a UA visibility, azaz hogy a mi munkánk akkor jó, ha nem is veszik észre, és ugye akkor veszik észre, ha valami baj van, ha valamit rosszul csinálunk, mert akkor van bibi a képernyőn. Szerencsére úgy érzem, a mi teamünkben nincs ilyen gond, de azért érdekes volt olvasni tippeket-trükköket, hogyan tűnjünk ki, hogyan vetessük észre, hogy a mi munkánk is a termék szerves része.

Az estét egy a környéken neves borász éttermében töltöttük, ahol is sem bort nem ittam, sem nem bírtam komolyabb kaját magamba préselni, viszont a kedves német kollégákkal megbeszéltük, mi hogy van nálunk és náluk, milyen a munkába járás, milyen autóval, ki honnan származik, és ki volt már Budapesten. Szóval a szokásos kicsit fura, de azért kellemes társalgás amúgy kb. vadidegen emberekkel, akikkel csak skype-on szoktam értekezni, csak munkaügyben.

Achievement of the day: külföldön vezetés pipa.

Ja, és vicces, hogy beszélgettünk kolléganőmmel, hogy mikor jártam a környéken utoljára, és hetykén rávágtam, hogy hat éve, de bizony most kikerestem a blogomból a bejegyzéseket (0. nap, 1. nap, 2. nap, 3. nap, 4. nap), és volt az nyolc is. Na jó, hét és fél.

Ruccanás első nap

Szóval az utolsó pillanatban a főnököm (<3) mégis úgy döntött, hogy menjünk repülővel, úgyhogy a hajnali indulás helyett kényelmesen, kora délután felröppentünk Ferihegyről, és már itt is voltunk ötre. Fél hatig álltunk sorba a bérautónkért, amit gondoltunk, hogy jó lesz a "compact" kategória nekünk, nem kell nagy batár. Úgyhogy kaptunk egy Opel Crossland X-et, carplay-jel, automata váltóval, és mindennel, mi szem-szájnak ingere, úgyhogy az autobahn is elhussant Frankfurttól Leimenig.
A piciny hotelünk recepcióján idősebb, csodálatos angolsággal beszélő, eszméletlen kedves bácsi fogadott minket, a wifihez külön kódot kellett kérni minden eszközre, a fürdőszoba kicsit retro a világosbarna színű szaniterekkel és a kerek mozaikokkal, de a szoba tágas, Penny Market két percre, olasz étterem négy percre, szóval mi kell még?

Az utazás varázslatos része az volt, amikor kiderült, hogy egy évek óta nem látott barát épp Frankfurtban lesz a héten. Aztán kiderült, hogy még csak most megy ő is. Aztán kiderült, hogy ő is repülővel. Aztán kiderült, hogy ő is Wizzairrel, pont azzal, amivel én. Mindenkinek van olyan ismerőse, akivel évekig nem találkozik, aztán ott folytatja a beszélgetést, ahol abbahagyja? A régi történetek megelevenednek, már-már elfeledett, megmosolyogtató emlékek előjönnek, és vicces.

Holnap lesz a nagy szakmai nap, úgyhogy koránkelés, izgalom. Majd írok megint.

Konferansz

Az életem egy csapásra sokkal izgalmasabb lett. Amúgy is akartam már írni, hogy jövő hétfőn autóval hárman user assistance developer lányok kivezetünk St. Leon-Rotba egy UA Day nevű konferenciára, mert az jó lesz nekünk. És mivel ezer km, majdnem egy nap az odaút, aztán a vissza is, úgyhogy végül két napot leszünk.
Ami három szempontból mérföldkő az életemben:

1. Sosem vezettem még külföldön 
2. Sosem vezettem még három óránál többet egy huzamban
3. A gyerekeim sosem voltak még nélkülem több mint egy napot

Na, ezt a felállást sikerült tegnap megbolondítani azzal, hogy az egyikünk nem tud jönni vis maior miatt, úgyhogy ketten megyünk. Gondolkoztunk vonaton, egyében, meg hogy nem megyünk egyáltalán, de aztán végül bátrak vagyunk és menők, és meg tudom csinálni, úgyhogy jövő hétfőn vár a német autópálya és az út a végtelenbe (és vissza).

Stay tuned.

A jó kihívás

Tegnap megtartottam az első Toastmasters beszédemet, amely az Icebreaker címre hallgat. Lényege, hogy mindenki saját magáról tud a legjobban beszélni, úgyhogy bármit mondhatsz magadról.
Ez egy előkészített beszéd, amilyet még sosem csináltam. Nyilván álltam már több ember előtt, beszéltem is, de úgy, hogy valamit olyat kellett előadnom, ami előre meg volt írva, legutóbb versmondó versenyen csináltam, és az ugye kicsit más.
Úgyhogy gondoltam egyet, és arról beszéltem, miért is játszom én egy MMORPG-t már jó rég óta. Szerintem jól sikerült a beszéd, volt eleje, közepe vége, a visszajelzések alapján jól lehetett érteni, és ami a legjobb, hogy tényleg értékes feedbacket kaptam azzal kapcsolatban, mit érdemes fejlesztenem.
A legmeglepőbb viszont az volt, hogy egy csomó olyan feedback jött, hogy milyen jó téma, és milyen bátor vagyok, hogy ezt választottam...
Nem tudom, ehhez mennyi bátorság kell, és abban is biztos vagyok, hogy nem ez határoz meg engem a leginkább, de témának bejött.

A vicces az egészben az, hogy miután kifejtettem, milyen jók a kihívások a játékban, hogy nehezek, de megcsinálhatóak, és ezért a lehető legjobb elégedettséget érhetjük el, este persze játszottunk, nagyot álmodtunk, és bementünk Tol Dagor börtönjébe (M8+), ahol is potom ~120 halál árán végül két óra alatt végigmentünk hősiesen.
És igen, jó érzés volt, hogy végül sok kudarc és wipe után mégis megcsináltuk.

I'm a social, adventurous, and challenge-loving tank.
But this is only one of my personas.

Lépcsőzetesen

Úgy tűnik, a mai nappal hivatalosan is mini scrum master lettem.
Állítólag szeretek beszélni emberekkel meg szervezni dolgokat, és a mi csapatunkban eddig ez a szerepkör nem volt betöltve, így folyton vándorolt, mint a púp mindenki hátán. Azért mini, mert egyrészt a mi csapatunk is mini, másrészt pedig mert nem vagyok bedobva a mélyvízbe nulla tapasztalattal, hanem van a medencéhez lépcső, hogy ne kapjak szívrohamot, hanem szép lassan tudjam hozzászoktatni magam a hideg vízhez. :)
A feladatok tisztázása a következő lépés, aztán majd meglátjuk.

Sikerek és kudarcok

Szombaton egy "How to turn your failures into career advantage?" workshopra mentem, ahol többek között a growth mindsetről és a learned optimism-ről tanultam. A growth mindsettel kapcsolatban már tavasszal elvégeztem egy tökjó tanfolyamot, ez most kicsit máshonnan, a hibázásból, kudarcból indul ki, és azt hangsúlyozza, hogy a kudarchoz való hozzáállás, a kudarc értelmezése adja meg, hogy milyen sikereink lesznek a jövőben. És az a jó benne, hogy ennek látom gyakorlati példáit akár a saját életemben is: amikor a kudarcot úgy fogtam fel, hogy legközelebb majd jobban csinálom, akkor sikerült, amikor pedig lelombozódtam, és hagytam az egészet, akkor nyilván nem volt lehetőség sem a sikerre.

Ez a videó mutatja be a growth mindsetet a legjobban azok közül, amiket láttam. Mindenképpen ajánlom.
És sokadjára jut eszembe a témában Gaiman 2011-es újévi kívánsága. Make mistakes.
Az már más kérdés, hogy a gyakorlatban ezt mennyire vagyok képes alkalmazni, és mennyire torpanok meg egy esetleges kudarctól, vagy akár annak lehetőségétől. És mennyi kudarc kell ahhoz, hogy végül feladj valamit - mert az se jó, ha mindig nekimegy az ember a falnak, hogy ha elég jól csinálom, egyszer biztos betörik...

Kiképezve

Szóval múlt héten végig tréningen voltam. Megtanultam a műszaki szövegírásban használatos statikus grafikák készítésének alapjait (itt grafika alatt elsősorban diagramot, ábrát, ilyesmit értünk, nem kézi rajzot). Ezt már korábban is viszonylag jól tudtam, de sosem árt a frissítés.
Utána elvégeztem azt a tanfolyamot, amelyért az egészet megszerveztem (hogy idejöjjön Németországból egy tréner, mert ezt a tanfolyamot nem lehet virtuálisan elvégezni): az infografikák világába nyerhettem betekintést. Nyilván nem lettem szakértő a témában, és nem fogok holnaptól Illustratorban dolgozni, de látom értelmét a tudásnak, mert a vizuális információátadás hatékonyabb és gyorsabb bizonyos esetekben, mint a szöveges.
Aztán voltam Photoshop alaptréningen. Nyilván már korábban is mókoltam ezt-azt, de azért más egy profi trénerrel gyakorlatokon keresztül megismerni egy alkalmazás csínját-bínját, nyilván egy nap alatt azért nem lettem szakértő ebben sem, de tanultam újat, és összeszedtem az eddigi tudásomat.
Csütörtök délelőtt a szakmámban egyre inkább népszerű információs videók ("how-to videos") készítéséről tanultam, amit már szintén elvégeztem korábban, de mindig jól jön a frissítés, meg én valahogy mindig fellelkesülök, amikor lehet efféle modern kommunikációs csatornákról beszélgetni. A Camtasia használatában is vannak még szürke foltok, de már kevesebb.
Utoljára pedig a promóciós videók világába pillantottunk bele, ebből lettünk a legkevésbé kiképezve, ez inkább afféle tájékoztató volt az alapelvekről, sok konkrétummal. Ez kapcsolódik talán legkevésbé a munkámhoz, viszont ennek is látom értelmét a jövőre nézve. Plusz érdekelt és tetszett. Akár még magánjelleggel is hasznosítható, elvégre legalább évente két videót készítek, hehe. Na persze a trénerünk itt már Adobe Premiere-rel és After Effects-szel dolgozott, ami nekem egyelőre kínai.
Nagyon élveztem, hogy ez egyszer nem kell kiadnom magamból semmit (jó, nyilván voltak gyakorlatok, de az más), hanem szívtam magamba a tudást, és engem kifejezetten feltölt, amikor olyan emberekkel találkozom, akik nagyon értenek a szakmájukhoz, és még szeretik is.

Video games for beginners

Még mielőtt kiraktam volna a cuccokat

Egész héten tréningen voltam, és majd erről is szeretnék írni, de még előbb a múlt péntek.
Szóval némi szervezési hozzájárulással a cégemnél létrejött egy elsősorban női dolgozóknak szánt nap, amelyen többek között volt színtanácsadás, ékszerkiállítás és workshop, fürdőbomba-készítés, Kiss Balázs Kunó előadása, satöbbi. Ami az én részem volt benne, az két dolog.
Egyrészt arra gondoltunk, hogy legyen olyan téma is, amely sztereotipikusan férfiaknak érdekes/ismert, de talán jó lenne egy ilyen bevezetés / női szemmel ránézés. Mivel senki másnak nem akadt használható ötlete, bedobtam, hogy én szívesen tartok egy előadást a videojátékokról. Miközben nagyban készültem az eseményre (=egyre riadtabban jöttem rá, hogy még mindig nem csináltam semmit, és közeleg a határidő), kiderült, hogy van egy könyv ebben a témában (Nincs kapcsolat - Hová lettek a férfiak?), és mindenki azt kérdezte, hogy majd ezt a könyvet veszem-e alapul, én meg pont az ellenkezőjéről akartam beszélni... hogy mi nők hogyan közelítsünk ehhez a világhoz, és mit tehetünk, hogy értsük vagy akár meg is szeressük a videojátékokat.

Ez meg amikor már kipakoltam

Úgyhogy huszáros vágással úgy döntöttem, demózok. Kértem négy pool gépet az IT-ről (telepítettem rájuk Heroes of Might and Magic 3-at, Rayman: Originst, Hearthstone-t, valamint Darkartát), meg vittem a sajátomat egy Ori and the Blind Forest-tel, és kineveztem az asztalomat "Videojátékok kezdőknek" bemutató asztalnak. Sőt, mi több, csináltam egy kezdőknek szóló cheat sheatet (angolul persze), amit kinyomtattam, hogy el lehessen vinni. Meg vittem pár artbookot, ami megvolt otthon, és pár szoftverdobozt, hogy jól nézzen ki az asztal.
Nem mondhatnám, hogy lerohantak az érdeklődők, de volt két kellemes élményem, egy teljesen kezdővel, és egy lánnyal, akik végigjátszotta a Witcher-játékokat.

A másik, hogy készítettem egy kétszintű gasztro-quizt, cook és chef nehézséggel. Nekem több élvezetet okozott kitalálni az egyes kérdéseket, mint amennyi energiába került valószínűleg kitölteni, de ha valaki szeretné próbára tenni a tudását, akkor szóljon, és küldöm... :)

Múlt hét

Így szerdán akkor talán megírom, mit csináltam a múlt héten.
A cégnél vendégül láttunk több mint ötven embert olyan neves cégektől, akiknek a termékei biztosan minden háztartásban ott vannak, és akik használják / kiegészítik a mi szoftverünket. Ezt azért tettük, mert
1. évente van ilyen
2. meg akartuk nekik mutatni, hol tartunk
3. kérdéseket akartunk nekik feltenni arról, hogy amit a jövőre képzelünk, tetszik-e nekik

Ebben én kétféle szerepet vállaltam. Egyrészt tartottam egy előadást kolléganőmmel csütörtökön a saját témámban. Az volt a címe, hogy New Possibilities in User Assistance, és igyekeztünk nekik felvonultatni, milyen új lehetőségeink vannak dokumentáció terén, valamint készítettünk egy kérdőívet, amelyen elmondhatták, hogy melyiket tartják fogyaszthatónak, és melyiket nem.
Az előadás jól sikerült, bár a fejemben viccesebbnek gondoltam a mondandómat, még el se mosolyodott senki, de ezt betudtam az időpontnak (az utolsó teljes napon az utolsó előadás - ehhez képest viszont egész értelmesen figyeltek, még kérdeztek is). Csináltunk egy kis játékot is, túró rudi volt a nyeremény, és kb. a tizedik jelentkező tudta megcsinálni - ez nem minket minősít, hanem beigazolja, amit gyanítottunk, hogy a hagyományos szövegalapú dokumentáció érájának leáldozott. Még akkor is, ha fejlesztettek a súgó keresőmotorján.

Másrészt igyekeztem minden képességemet kölcsönadni az esemény idejére, és segíteni a szervezésben, ahol tudtam. Ez többnyire excel-fájlokat, e-mailezést, emberek terelgetését és mosolygást jelentett, némi moderálással (főleg az előadások túlhúzásának megelőzésével) és rengeteg jegyzet készítésével kiegészítve.

Kedden volt egy vacsorameghívás minden vendég részére a Novotel Budapest Danube-ban, ahol is a teremből konkrétan az Országházra láttunk át, úgyhogy elég laza volt, igyekeztem is az alkalomhoz illően viselkedni, úgyhogy csak keveset beszéltem sorozatokról, videojátékokról és a gyerekeimről, cserébe minden ételt végigkóstoltam.

Két történet jut eszembe a múlt hétről (ennél nyilván több, csak azok ipari titkok, hehe). Az egyik, mikor egy francia vendég hölgy megjegyezte, hogy tetszik neki a harisnyám. Önbizalmam szárnyra kapott, hogy ha másom nincs, stílusom ezek szerint van, ha már egy francia nőnek tetszik.

A másik pedig, amikor egyszer elfogyott a kávé, és szomorú szemmel néztek rám. Miközben mentem intézkedni, elkapott az egyik vendég, és közölte, hogy ő tudja, hogy a harmadik emeleten van egy kávégép, amelyikből nagyon finom kávé jön, mert tavaly azt itta, és hogy kísérjem fel. Köpni-nyelni nem tudtam, mire ő már rég a liftet hívta, úgyhogy a legtöbb, amit tehettem, hogy tényleg felkísértem, és csak közben, a liftben jutott alkalmam közölni vele, hogy már rég át van rendezve minden, és sem a kávégép nincs ott, sem nem lehet felmenni a harmadikra. De azért szereztem neki kávét, nehogy elvonási tünetei legyenek.

Jól sikerült.
Elfáradtam.
Szerencse, hogy hétvégén ki tudtam pihenni (erről később).

Kajaküldés

Június közepe óta felújítják az éttermünket, úgyhogy a több mint ezer alkalmazottat a környező éttermeknek / büféknek / street foodosoknak / stb. kell felszippantania. Ami nemcsak sorokat okoz, hanem sétálnivalót is (mondjuk ez inkább pozitív, mint negatív). Így a kollégák nagy része elkezdte kipróbálni a mindenféle kajafutárokat (én is). Ez jelentős terhet rótt a recepciónkra, de hősiesen viselik. Segítségükre egy hűtő érkezett a recepcióra, és most már mindenki szépen kiveszi onnan. A fizetés még egy kicsit macera a borítékokkal és visszajárókkal, ezért én nem szivatván őket olyan ételfutárt igyekeztem választani, ahol van online fizetési lehetőség.
Többet is kipróbáltam, és össze is vetettem a korábbi (2012 előtti) ilyen irányú élményeimmel, és ennek alapján végül a CityFood jött ki nálam legjobbnak. Kifejezetten ízletesen főznek, majdnem mindenből van kis adag, ami nekem bőven elég, viszonylag költséghatékony a környékbeli lehetőségekhez képest, lehet online fizetni, és eddig még mindig itt volt 11-re.
Az egyetlen vonatkozás, amelyben nagyon zavar ez a kajaküldés, az a rengeteg műanyag doboz. Ezeket ugyanis ugye újra lehetne hasznosítani, csak ahhoz el kellene mosni, és a megfelelő hulladékgyűjtőbe dobni. Nem tudom, hányan mossák el rajtam kívül, de a lelkemnek fáj, mikor kinyitom az ömlesztett hulladékos kukát, és benne ott a sok ételmaradékos-koszos bedobott műanyag.