Dojcslánd

Megérkeztem Walldorfba.
Sötétben jöttem és sötétben megyek majd el, mint a tolvajok. Mintha ellopnám a tudást, pedig adják. Amúgy sokkal jobban izgulok, mint amennyire mutatom...

Ötkor indultunk otthonról a reptérre, negyed tizenkettőkor foglaltam el a hotelszobámat (ami amúgy elég menő, van plazmatévém és dvd lejátszóm, ez utóbbihoz a filmeket a recepción kölcsönözhetem minden mennyiségben). A gugli szerint autóval 8 óra 48 perc lett volna az út. Hát, repülővel se volt sokkal kevesebb, bár tény, hogy a levegőben csak másfél órát töltöttem. De a terminálban várakozást nem szeretem, mint ahogy a csomagomra várást sem megérkezéskor...
Mindenesetre most minden flottul ment. Sosem utaztam még Lufthansával, úgyhogy ezen is túl vagyok. Mellettem a tippre valami skandináv fickó (nagyonszőke haj, vörösesfehér bőr, vastag láncok, tetoválások) igen gyakorlottnak tűnt. Feltette a kézipoggyászát a megfelelő helyre, leült, és egy perc múlva már nyitott szájjal aludt, még a felszállást sem várta meg. A felesége viszont annál kevésbé tűnt gyakorlottnak: mikor fájni kezdett a füle, befogta.

A reptérről egy óra volt még a transzferbusszal a megfelelő faluba az út, közben elmentünk például a SAP jéghoki-aréna mellett is, ami elég impresszív látványt nyújtott. Útitársam, DG nagyon aranyos, szerencsére beszélgetni is szeret, úgyhogy csak akkor ültünk csendben, mikor már mindketten elfáradtunk az utazástól.

Holnap korán lesz a kelés, mert mint kiderült, a mi oktatásunk korábban kezdődik, mint a többieké, és olyankor még nem megy busz a komplexumba. De sebaj, megoldjuk. Ha mást nem, odagyalogolunk.

Stay tuned, holnap is mesélek.