Még 360 ezer kilométer

Tegnap meghallgathattuk az éves céges iránymutatást és víziókat, számomra mindig érdekes nagyszabású terveket hallgatni, mert én is szeretek ilyesféléket kreálni a magam mikrovilágának szintjén. Láttunk demót, amelyben a telefonnal lehetett leolvasni a villanyóra állását, és a fotót azonnal beküldeni a szolgáltatónak (ó, de jó lenne, ha itt tartanánk!). Volt egy meghívott a Google részéről is, aki eszméletlen jófejséggel beszélt, és nagyon sajnáltam, hogy ki kellett hagynom az előadását (remélem, bepótolhatom majd). De volt egy előadás, amely különösen tetszett, egyrészt mert a marketingszöveg és a tényleges tartalom aránya kifejezetten az utóbbi irányába tolódott el, másrészt mert a nő, aki tartotta, elég magas szintű, viszont ennek ellenére közvetlen és személyes hangot tudott megütni. Elmesélte például, hogyan zajlott a vadiúj hűtőgépének javítása kb. két évvel ezelőtt: semmi sem jelezte, hogy a hűtővel baj lesz, simán lekapcsolt, tönkrement a kaja, a szerviz egy héttel később jött ki 8 órás időintervallumot megadva, mikor kijöttek, kiderült, hogy csak nincs hűtőfolyadék, viszont nem volt a fickónál, így még három nappal később sikerült újra működőképessé tenni a gépet.
Aztán elmesélte, hogy az ő ideális világában ez hogy nézne ki: a hűtő magától figyelmezteti a felhasználót, hogy alacsony a folyadéktartalom, valamint magától szól a szerviznek, hogy szükség lesz új folyadékra. A szerviz proaktívan felhívja a felhasználót, hogy mikor lenne jó neki, a vásárlói kérésekből, lakhelyekből és feladatokból automatikusan generálódik egy legjobb útvonal a szervizes ember számára, egy listával, hogy milyen alkatrészeket vigyen magával. És a javítás így sokkal kevesebb időt venne igénybe mindkét fél részéről.

Ami alapvetően tetszett, és én szeretem azt, ha egyszerű és kiszámítható az élet, és nem kell szabit kivennem egy szerelő miatt. Meg azt is szeretem, amikor nem utólag kell elhárítani a problémát, hanem meg lehet előzni. De azért mostanában néha kicsit kapkodom a fejem, hogy mi minden zajlik már a háttérben, a tudomásom nélkül - nem mondom, hogy tartok tőle, csak jó lenne, ha meg lehetne nézni egy afféle Feladatkezelőben ezeket, és lelőni, ha nem tetszik.

Utóbb éppen a Google küldött nekem egy aranyos összegzést a decemberi tevékenységeimről, a tavalyi évről és a teljes eddigi történetemről, és ez volt benne:

Kedves. És kicsit ijesztő.

Aritmetika mindenkinek

Már egy ideje meg akarom osztani ezt a nyolc részből álló videót. Szerintem kötelezővé kellene tenni mindenkinek középiskola első osztálytól kezdve.

A témája a "fenntartható fejlődés" fenntarthatatlansága és az egyszerű aritmetika kapcsolata, különös tekintettel a népességnövekedésre és a korlátozott erőforrások (pl. kőolaj) használatára. Ez a videó annyira fontos és érdekes szerintem, hogy akartam hozzá készíteni angol és magyar feliratot, de ez időhiányban elmarad (egyelőre).

A címe elég lényegretörő, viszont meglepő módon igaz. Az előadó Dr. Albert Bartlett, a Colorado-Boulder Egyetem fizika professzor-emeritusa. Nincs egy óra, szánjátok rá az időt. A képminőség néhol hagy kívánnivalókat maga után, de szerencsére nem számít - a mondanivaló a lényeg.

A videó a bácsi honlapján található, tíz perces darabokra vágva. Amúgy a honlap többi része is megér egy megnézést.

Málnapí(te)

Rég volt már, hogy hajnalban keltünk csak azért, mert valaminek a megjelenésére vártunk... Legutoljára szerintem a Cataclysmnél (és legközelebb a Diablo 3-nál lesz). És még így is lemaradtunk az első körről. Várhatunk egy hónapot a következő adag Raspberry Pi-ra... Ezer kartács és bomba!

Cola, torta, Balaton

Valószínűleg az összes kollégám utál azért, hogy csak azon a héten volt normális nyári idő, amikor én mentem szabadságra, de most még hozzáadtam egy lapáttal, mikor is a hétvégén lementünk a Balatonra, és ismét jó idő lett.
Balatonszárszón én viszonylag ritkán járok, és csak a társaság miatt, mert a tősgyökeres északi parti lévén a déli part teljes mértékben kerülendő kategória (és még Öszöd is ott van).
Viszont a társaság szuper volt, mint mindig, a helyszín amúgy meseszép, integethettem Révfülöpnek, az idő jó volt, lehetett napozni is egy keveset, tehát igazán kifogástalan hétvégére sikeredett.
Tizenketten érkeztünk meg pénteken, az egyik hűtő így nézett ki kipakolás után (összesen 2 volt, a másikban csak sör):

A folyékony kenyér melletti elfogyasztandó alkohol a kredenc tetejére került, mondjuk ez nem a hétvégi adag, hanem az egész heti:

A naplementéről készítettem egy tűrhető képet a telefonommal:

A szokásos program mellett most újítást is bevezettünk: öten lányok elmentünk a közeli cukrászdába trécselnifagyit enni. Az Esterházy-tortában konkrétan liszt helyett is dió volt, zseniálisan finom volt, a fagyi pedig olasz főzött, nyamm.
A fiúk pedig tudományos kísérleteket végeztek, például a hattyúk ingerküszöbének felmérésében és a környék összes fájának elégetésében jeleskedtek, de végeztek egy igen fontos kísérletet colával és menthos cukorkával is, íme az eredmény:

Utazás képek helyett gépekkel

A múlt héten alkalmam nyílt sétálni a BME kertjében, megcsodálni egy teljesen más egyetem campusát, mint amibe én jártam anno a Múzeum körúton, és be is jutottam az MM épület rejtett csodáihoz.

BME északi rész

Amilyen gyagya vagyok, természetesen nem készítettem fotót egy darabot sem, úgyhogy most itt a leírás ideje. Abban úgyis van mit fejlődnöm.

Szóval olyan este hét óra körül történt, sőt, valószínűleg pontosan akkor, mert a biztonsági őr már éppen zárta a Bertalan Lajos utcai kaput. Még gyorsan beslisszoltunk. A hangulatról azt mondhatnám, szinte ugyanolyan, mint a Múzeum körúton. Az elődök szelleme egészen biztosan ott volt a csendes, szélsusogásos kerttel övezett, ódon épületek között. Gyönyörűszép régi stukkók és kevésbé szép, az idő vasfogát érző falak-ablakok, királylány-fogságbantartásra is alkalmas torony, ezer és ezer diák tapodta ösvények, igazi vendégváró ajtó, amely magától betessékel...

Az MM épületbe igyekeztem, azaz a Műszaki Mechanikai Tanszékre. Este hétkor természetesen az egész épület kihaltnak tűnt, sehol senki. Csak mi tudtuk, hogy a dékán úr még bent van, még dolgozik.
Az épület belülről sem cáfolt rá önmagára, szinte otthon éreztem magam a sokéves falak között, pedig nekem aztán elvileg semmi keresnivalóm ott bölcsészként (szeretek visszamenni az ELTÉ-re is, majd talán az is megér egy postot valamikor). Mindenesetre úgy tűnik, a tudományok idővel egymáshoz simulnak, hasonlít az illatuk és a hangulatuk is.

Kardáncsukló

A dékáni szoba (nos, inkább csarnok) hatalmas belmagasságú, tiszteletet parancsoló helyiség. Nagy szekrények, nagy íróasztal, kanapé, hatalmas tájkép a falon... plusz egy tábla, egy csomó szék és asztal a szemináriumokhoz. De mindez csak a díszlet a lényeghez: megszámlálhatatlanul sok érdekes kísérleti eszköz, gép vagy gépelem, bemutatnivaló kütyü, bigyó és egyszerűségében nagyszerű holmik garmadája. Röpke egy óra alatt megismerkedtem közelebbről a kardáncsuklóval és rejtelmeivel, megtudtam, hogy a teniszütő különbözőféle feldobásaival milyen stabilitási problémát lehet szemléltetni, miért fontos a fúrófej által generált rezgés, és hogyan kell megmérni egy asztal széléhez odafogott és megpengetett vonalzó hullámhosszát.

Jubileumi kiadvány

Emellett megcsodáltam a rengeteg elismerést, díjat, oklevelet, ajándékot és kitüntetést, amelyek önmagukban is megérnének egy mesét. Kaptam egy angol nyelvű, népszerűsítő, jubileumi (1871-2011) kiadványt a gépészkarról, ebből a magyart találtam meg a kar honlapján, katt ide. Ezt lapozgatva kérdezgettem, mire megtudtam például, hogy például a nagy elődök bizonyítványai is előkereshetőek a rejtett szekrényekből (bölcsész énem megnyalta a száját a régi dokumentumok említésekor).

Sorolhatnám, mesélhetném, de akkor sose érnék a laborhoz. Mert hogy bejutottam a laborba is, ami a magamfajta hétköznapi ember számára maga a tömény gépkánaán, vagy akár a csodák másik palotája. Már eleve az odaút is kalandos (nyilván van könnyebb megközelíthetőség is), egy régi kis fém csigalépcsőn ereszkedtünk le, amelynek félemeletnél van egy titokzatos kis ajtaja is, ki tudja, hova nyílik.

Újkori kistesó

Két termet nézhettem meg, az egyikben az egyik aktuális kutatási téma darabkái láthatók, a másikban pedig mindenféle egyéb, amelyeknek én maximum csókolommal köszönök, mert a nevüket sem tudnám felsorolni. Egyet azért megjegyeztem, mert annak bizony története van: a szakítógép! Ez a példány többet látott, mint akármelyik élő ember, mert a legenda szerint Ferenc József avatta fel. Olyan négy méter magasnak saccoltam, de simán lehet, hogy több volt. A szerkezet fából, a gépezet fémből. Ha jól emlékszem (de ha nem, majd update-elem a postot), 40 tonna szakítóerőt képes produkálni, és többek között hidakhoz használt drótköteleket is lehet tesztelni vele. És mindezt úgy, hogy lent kézmagasságban tekergetünk egy kart, mint mondjuk mikor a pénzérmét lapítjuk a látványosságok mellett.

Mindent összevetve azt mondhatom, hogy elvarázsolódtam. Ha legközelebb odajutok, csomót kell kötnöm a zsepimre, hogy csináljak képeket is...