Kerrigan is cool as always

Tegnap este 9-kor volt a Vengeance, a Blizzard elő-happeningje a Heart of the Swarm kapcsán. A Twitch.tv-n ment az adás, néztük élőben. Először a headquarterben beszélgetett egy számomra ismeretlen fickó három másik fickóval a fejlesztésről, aranyosak és lelkesek voltak, lényegi infót keveset mondtak, de ilyenkor nem is tudom, mit lehetne.
Aztán megnéztük a Vengeance trailert.

Ami elég faszagányos. Persze részeit már láttuk máshol, úgyhogy én annyiban csalódtam, hogy semmi plusz infó nem derült ki, de mivel már így is elég sok infó kiderült, ennél többet nem érné meg kiszivárogtatni, nyilván. Szóval jó kis játék lesz.
Aztán pedig volt egy bemutatójáték híres kommentátorokkal, ezt már nem néztem végig, de csak mert dolgom volt.

És pont ez az. Valószínűleg hosszú idő óta ez lesz az első Blizz játék, amit nem veszek meg megjelenés napjára éjféli kezdéshez. Nem azért, mert nem érdekel (így is végig fogom nézni a storyline-t, van aki végigjátssza :), hanem mert most per pill nem fér bele az időmbe. Kicsit nehéz ezt beismerni, de áttevődtek bizonyos fontossági sorrendek, és inkább megyek jógázni / sétálni / olvasni / tanulni, mint játszani. Remélem, ez nem permanens... Mi lesz a gémercsaj imidzsemmel?!

Kellett nekem elmenni

Tegnap annyira széttrancsírozták a szememet, mint még soha - pedig már egyszer volt lézeres szemműtétem is. Ami azt illeti, éppen ezért mentem el szemészhez, azaz hogy megmondja, szülhetek-e természetesen a műtét ellenére.

Gondoltam, majd kicsit belefúj a szemembe, megállapítja, hogy jó a szemnyomásom, aztán békén hagyjuk egymást, de nem, ő komolyan vette a kérdést. Először csak simán felmérte a helyzetet azzal az álltámasztós nézegetővel, ekkor még mosolyogtam és beszélgettünk. Aztán kaptam egy elefántnak is elegendő pupillatágítót (még fél 12-kor is úgy néztem ki, mint egy narkós), vártunk 10 percet, mosolyogtam és beszélgettünk.
Aztán újra megnézett a nézegetővel, de ezúttal már egy nagyítólencsét fogva a kezében. A fény annyira erős volt, hogy patakokban folyt a könnyem, amit ő ugye nem látott, mert a kis lencséjébe nézett.
Talált egy picike helyet, amelynél a lézeres műtétem nem tökéletesen hegedt be, azaz gyenge láncszem. De nem látta rendesen, úgyhogy rácuppantott egy tükrös tölcsért a szememre, és úgy is jól megnézte a szerkezettel, forgatva ide-oda a tölcsért. Azt hiszem, a szemem akkor adta fel a küzdelmet, amikor már másodszor toltam le önkéntelenül a szemhéjammal ezt a tölcsért, de harmadszor is visszakaptam. Szerintem azt mondta a szemem, hogy Jó, akkor most mindegy, legyen a sorsra bízva, én nem küzdök tovább.

Folyomány: jövő héten megyek egy miniműtétre, amelyen behegesztik ezt a gyenge láncszemet, és onnantól úgy szülök, ahogy akarok.

Pomáz, I'm coming

No, megszáradt a tinta a papíron, úgyhogy most már elárulhatom: úgy esett, hogy véletlenül beleszerettünk egy lakásba Pomázon.

Nem akartunk mi lakást venni meg költözni, csak gondoltuk, megnézzük, hogy mit tudnánk megvenni, és hogy az tetszik-e, vagy gyűjtögessünk-e tovább, aztán majd a Babóval együtt. Úgyhogy megnéztünk pár lakást, amelyek belefértek a keretbe, egyik se igazán tetszett, aztán mikor már szinte úgy gondoltuk, hogy jó, akkor maradunk, ahol vagyunk, szépen átalakítjuk azt, veszünk új bútorokat és kész, na akkor, egy bizonyos szombaton elmentünk megnézni Ezt, és Ez volt az igazi.
Elég nagy sorházi lakás, van hozzá garázs, picike kertecske, egy nagyon menő kis padlásszoba, és nem annyira régi építésű, nincs is nagyon lelakva. Az ára egy picit több, mint amit szerettünk volna elkölteni, de megéri - majd lesz egy kis odafigyelős időszak.
Az adásvételi szerződést kedden írtuk alá, a bankba holnap megyünk hitelt kérni, aztán várjuk a mannát. Ha minden úgy megy, ahogy elterveztük, akkor költözésre már április végén sor kerülhet.

Így kell halmozni az izgalmakat...

Sapka és pompom

Anno vettem egy közepesen béna, ámde olcsó, piros sapkát vészhelyzetben, valamiért nem volt nálam, és nagyon kellett. Csúcsfejnek néztem ki benne, viszont kiválóan melegítette a fejemet. Aztán valahogy mégse csak átmeneti megoldás lett, hanem hozzászoktam. Aztán pedig karácsonyra kaptam hozzá egy kézi horgolású piros sálat és egy hatalmas piros pompomot, amit ráerősítettünk a tetejére, és így már kevésbé voltam csúcsfej.
A pompom az idők során egy kicsit elengedett, ezért félreállt, általában a sapka bal oldala felé dőlve, ami picit idétlenül nézett ki, de tulajdonképpen nem zavart.

Aztán két hete egyszer azt találtam mondani az autóban, hogy venni kéne egy másik sapkát, amelyik nemcsak ilyen vészhelyzeti, hanem rendesen fel is próbálom és jól áll, és annak a tetejére erősíteni az ajándék pompomot.

A sapkámnak ezzel teljesen összetörtem a szívét. Pedig nem is gondoltam igazán komolyan, most sokkal több dolog van, amit előbb vennék. A sapkám február 8-án este 6 és 7 között kivetette magát az autóból, és elhagyott. Magával vitte a pompomot is, bosszúból.
Próbáltam kerestetni, de csak annyit tudtam meg, hogy valaki megtalálta, feltette egy bokor tetejére, és másnap nem volt ott. Remélem, új gazdára talált, aki jól bánik vele...

És még mondják, hogy a tárgyaknak nincs lelke!

(A kép csak illusztráció, nincs is rendes képem róla, hüpp...)

Személyes személyi

A hét cukisága!

Az én személyi igazolványom 2011-ből való, mivel akkor lettem né. Akkor épp az M betűnél tartottak a személyiknél, tehát a betűjelem MA. Ez már önmagában is karmikus volt, hiszen Mandzsi vagyok én, amúgy minden avatárom, karakterem, fórumnevem stb. ez, de legalább Ma-val kezdődik. Úgyhogy kifejezetten személyesnek érzem a személyi igazolványom számát.

Node a héten kapott a férjem is új személyit (lejárt az előző), és az ő betűjele PA lett.

Így vagyunk mi MA és PA mostantól. :)

Habos oldal

Hatalmas lelki megnyugvás kerített hatalmába, mikor kolléganőkkel beszélgettünk, és véletlenül szóba került a mosogatás témája. Először is nem én vagyok az egyetlen elvetemült, aki nem kifejezetten kedveli ezt a tevékenységet. Másrészt, és ami még fontosabb, nem én vagyok az egyetlen elvetemült, aki nem mossa el a mosatlant mindig azonnal (főleg reggeli után, mikor amúgy is rohanunk munkába), sőt, előfordul, hogy két-három napnyi is összegyűlik, és addig kiveszek egy új tányért/poharat/bögrét a szekrényből. Amúgy erre van ideológiám is: folyóvízben mosogatni kifejezetten utálok, és rosszul esik a vízpazarlás, úgyhogy mindig rendesen állóvízben mosogatok, két medencében, és azt akkor éri meg megtölteni, ha van megfelelő mennyiségű cucc.

Szóval természetesen mindez csak környezettudatos dolog.

Viszont jól esett, hogy megértő társakra leltem ebben a szokásban, azzal a kitétellel, hogy pont mostanában kell lassan leszoknom róla, és rászoknom a mindent azonnal-ra, mert pár hónap múlva már erre lesz szükség.

Intermezzo

Elképesztően nyugis hétvégén vagyunk túl, ilyen elég rég volt. Nem csináltunk semmit - de tényleg. És nagyon élveztük.
A következő hétvégére viszont fel van adva a lecke: meg lettünk hívva egy farsangba, ahol kötelező a beöltözés, és egészségügy a téma. Sajnos idén skippelnem kell a szexi nővérke jelmezt (ld. oldalt), az tuti... Egyelőre nincs ötletem.

A héten még kevesebbet fogok gép előtt ülni munkában, mint egyébként mostanában: nagy izgalom van, lehet találkozni hús-vér felhasználókkal. Úgyhogy rapszodikusan jelentkezem majd, de azért igyekszem.

Sehol és mindenütt

Most nézem, hogy a nagy izgalmak közepette elfelejtettem jelenteni, hogy megjelent egy novellám Szaloncukor címmel a Sehol és mindenütt c. e-antológiában.
A kötet csak elektronikus formában kapható:
- Bookline
- Ekönyv
- Apple iBook

Olvassátok el az egész kötetet, szerintem érdemes!
Visszajelzéseket szívesen fogadok.

Bejött az 50%

Reggel voltunk a 18. heti ultrahangon, ahol már láttunk kisagyat, gyomrot, vesét, meg úgy minden szükségeset, valamint rettentő forgolódást (biztos épp akkor ért le a reggelim), és a rettentő forgolódás közben csalhatatlan bizonyítékot arra, hogy a picúr fiú lesz.

Sissy, eső, cseppkövek

A következő három megállapítást tettem a hétvégi utazás után:
1. Sissy mindenhol elpotyogtatta a hagyatékát
2. Velence a világ leggyűlöletesebb városa
3. Szlovénia gyönyörű

Buszos utazásunk összességében elég jól sikerült, volt fent és lent, fizikai és hangulati értelemben is. Az utat a velenceikarneval.hu oldalon találtam, az utazási irodával alapvetően meg voltam elégedve: sikerült minden adminisztrációt neten elintézni, úgyhogy nem kellett bemennem személyesen, a szolgáltatás ár-érték aránya rendben volt, az idegenvezető egy zseniálisan aranyos és aktív fickó volt, a hotelszoba elfogadható, a kaja remek. Azt a verziót választottam, amikor nemcsak magára a karneválra megyünk, mondván, hogy mégis legyen valami élvezet az oda- és a visszaútban is.

Pénteken tehát megálltunk Triesztben, ahol is megnéztük belülről a Miramare-kastélyt.
Kastélyt láttunk már párat, legutóbb például Skóciában egy csomót, úgyhogy lenyűgözve éppen nem voltunk, de olaszosan karbantartott épületet láttunk szép bútorokkal és érdekes történettel. Nyilván szebb arcát mutatja nyáron, mert a parkban satnya növénykék között sétáltunk a nulla fokban, és semmi sem volt nyitva, de a látványosság lényegét azért sikerült megnéznünk.

A szombat volt a törlendő kategória.
Pénteken és vasárnap is sütött a nap, a karnevál megnyitóján remek időjárás fogadta a turistákat, de amikor szombat reggel felkeltünk, és az ablakon kinézve a zuhogó esőt láttuk, már gyanús volt, hogy ez nem az lesz, amiért jöttünk. És tényleg nem. Fél 11-re értünk Velencébe hajóval, az elején még óvatosan kerülgettük a pocsolyákat, és gyorsan vettünk egy esernyőt 10 euróért, tuti ami biztos. A karneváli hangulatra a földön ázó konfetti és egy szomorú, beöltözött helyi emlékeztetett csak, aki pódiumon állva fotóztatta magát egy esernyővel a kezében. A délelőttöt még csak-csak eltöltöttük: jártunk a halpiacon, megnéztük a gyönyörű ékszerdoboz Santa Maria dei Miracoli templomot, amely kb. a reneszánsz esszenciája, nyilván körbefutottunk a Szent Márk téren, aztán gyorsan beültünk egy nem annyira méregdrága pizzériába, hogy együnk is, és egy kicsit meg is szárítkozzunk.
Na, ekkor döbbentünk rá, hogy mostantól még 5 órát el kell töltenünk egy városban, ahol minden méregdrága, az eső elől viszont kizárólag olyan helyekre tudunk behúzódni, ahol fogyasztanunk kell, a látványosságokat már mindketten megnéztük korábban, és ahol a karneváli hangulatot pár részeg angol nyújtja.

A kabátom a végére olyan vizes lett, hogy még ma reggel is éreztem rajta. A cipőm olyan vizes lett, hogy másnap szatyorból csináltam magamnak zoknit, hogy el tudjak indulni hazafelé. És mindennek tetejébe a Hard Rock Caféban, miközben nagyon lassan megittam egy forró csokoládét, ellopták a frissen vásárolt és nagyon megkímélt, óvott esernyőnket. Az esernyőtartóban csak széttört, fos esernyők szomorkodtak, mikor indultunk elfelé.
Az olaszokról már egyébként sincs túl jó véleményem, mert egyszer korábban elloptak a hotelszobámból 100 eurót, de mostantól még estek egy csomót a szememben, valamint Velencének ezennel hivatalosan a világ leggyűlöletesebb városa címet adományozom, amíg nem találok rosszabbat.
Szerintem amúgy ez a karnevál dolog úgy történt, hogy valami pénzes velencei fickó kitalálta, hogy nevetni akar a turistákon, ezért szervezett egy látványosságot februárra (!?!), készített egy csomó vonzó fényképet nyáron beöltözött emberekkel, és megmondta a velenceieknek, hogy ti csak bálozzatok odabent a házaitokban, és ha kinéztek az ablakon, jót röhöghettek a turistákon, akik az utcákon fognak vacogni.

Egyetlen pozitív dolgot tudok felsorolni, az pedig az, hogy megtudtam a "marcipán" szó eredetét: Szent Márk kenyere (Marc-i-pan).

Az utazást a vasárnap mentette meg. A hazafelé úton megálltunk Szlovéniában, a Postojnai cseppkőbarlangnál, amely szemkápráztató és bámulatos volt, a maximálisan megérte az elég drága belépőt. Sissy persze itt is járt, és emiatt 16 ezer fáklya és gyertya kormozta össze a gyönyörű természeti képződményeket, de szerencsére nem volt kedve túl sokat gyalogolni, így a belső részek érintetlenül őrződtek meg. Amúgy odalent van egy elég rég óta üzemelő postahivatal is, valamint saját bélyegje van a helynek, sőt: itt előbb volt elektromos világítás, mint Londonban.

Fényképet keveset csináltunk a hétvégén, a postolt képek sem sajátok, de azért összességében élménydús és érdekes programot zártunk (kis mélyrepüléssel a közepén).