Piros esernyő

Tegnap meghallgattuk a Piros esernyő c. hangjátékot a gyerekekkel (Kvantum Fantum már megvolt, csak mondom, tök vicces volt, a gyerekekkel tegnap mentünk az erdőben, és a nádsípjukkal a Kvantum Fantumos dalokat zümmögték). Nekem gyerekkori nagy kedvenc volt ez (1987-ben adták ki, elég nívós szereplőgárdával), azóta viszont egyszer sem hallgattam, úgyhogy teljes döbbenet volt, mennyire emlékszem egyes mondatokra, dalok szövegére. Pontosan tudtam, hogy Teknős Tóninak a negyedik kökény lett volna a zsákjában és hetvenhét éves, és hogy Pirkó hogyan próbálja meg Pumit utánozni, meg hogy elviszi a csónakot a víz... Szavakra. Hol tárolódtak ezek eddig, és miért nem estek ki a kukába? 

"Aki csirkét akar enni, subidubi", zseniális. A teknős-induló "Lassan járj, tovább érsz" részét meg kicsit megkönnyeztem.

Egynyári sláger

Amúgy van egy pár aranyos gyerekmese, és minden mesesorozatban vannak jobb és rosszabb részek. Én igyekszem azt tanítani a gyerekeimnek, hogy nem kell mindig új epizódot nézni, néha vissza kell térni korábbiakra, elmesélni őket, megérteni eddig meg nem értett részeiket stb. (pl vezetjük füzetben egyes mesesorozatok epizódjait, hogy melyik számúban mi történt - ez persze nekem is segít, mikor el kell indítani Yatse-ban).
Viszont nemrég megtaláltam a tökéletes meseepizódot. A Mása és a medvében van, és az a címe, hogy Egynyári sláger. Csak orosz verziót találtam belőle, a magyar is tökéletes. Gyerekeknek is érthető, aranyos, felnőtteknek is élvezetes (amúgy az egész mese ilyen, csak ez a legilyenebb).

Mese-mese-meskete

Számos bokros teendőm közepette még azzal is foglalkozom éppen, hogy a csemetéimnek megfelelő mesét keresek. Ugye a boundary conditions: legyen érthető és érdekes egy 5 és egy 2 éves gyereknek is, ne legyen túl lányos (Szófia, pónik, ilyesmi kiesett), ne legyen több mint 20 perc, és ne tanítson az én értékrendemmel nem egyező dolgokat nekik.
Eddig ezek mentek nálunk jól:

• Kockásfülű nyúl - ez aranyos, rövid, mindkettejüknek tetszett, de Kistücsöknek már talán egy kicsit kevés/kicsi
• Klasszikus Disney - ezek a régi kis 7 perces Disney mesék, van Pluto, Mickey egér, Chip and Dale és Donald, ezek rövidek, aranyosak, nézzük szívesen, viccesek, könnyen érthetőek
• Bogyó és Babóca - ez is aranyos, rövid (talán túlságosan is), könyv is van belőle, tehát ismertek a szereplők, és néha eszméletlen baromság a történet (random összeveszés, random kibékülés), és értem én, hogy mese, de néha engem nagyon zavarnak az aránytalanságok / valóságtól teljesen elrugaszkodott természeti dolgok
• Thomas - ez pont jó méretű, jó történetekkel, de Pindúrtündért nem nagyon köti le a vonatok élete
• Mancs őrjárat - ez most a sláger, aranyos is, jó méretű is, szerethető szereplők, a koncepció, hogy mindig segítenek, kedves (mint a Kockásfülű), kicsit harsány azért
• Mása és a medve - vicces, rövid, mindketten szeretik, szóval jó, de van néhány rész, amit szerintem nem is gyerekeknek szántak, nem értik egyáltalán, csak nekem vicces, plusz van néhány kicsit félelmetes rész (pl. orvosos injekcióstűs), ami meg nem tudom, miért kellett bele

Aztán ezekkel próbálkoztunk még:

• Kisvakond - teljes sikertelenség (utólag meg is értem)
• Magyar népmesék - amikor utoljára próbáltuk, akkor még nem is volt érthető, helyenként pedig kifejezetten félelmetes
• Maja a méhecske - ez szerintem tetszene nekik, de az a koncepció, hogy egy renitens méhecske nem akar dolgozni a kaptárban, mert nincs kedve, nem annyira tetszik (plusz néha elég ijesztő, pl. leég a galacsinhajtó bogarak háza, vagy az erdőben sötét este repülnek), úgyhogy előnéztem, elvetettem
• Süsü a sárkány - úgy emlékeztem, hogy ez aranyos, és én szerettem, de most újranéztem pár részt, és rettenetes...
• Hupikék Törpikék - amikor utoljára néztük, még nem volt érthető, és néha picit félelmetes is
• Mickey egér játszótere - ezt a gyerekek szeretik a mikkentyű miatt, de rettenetes gagyin van megrajzolva a 3D animáció, elég harsány, és a végén a tánc annyira idétlen, hogy kiégnek az agysejtjeim
• Micimackó és barátai - ez is elég csúnyán van megrajzolva, és miééééért kellett lány legyen? És miért ők is problémamegoldó hősök, miért nem lehetett sima történeteket kitalálni ezekkel az egyébként aranyos szereplőkkel?
• Vízipók-csodapók - ezt régen imádtam, egyet is értek vele, de még nem érthető nekik, nem köti le őket
• Kung-fu Panda - az első részt imádják, bár elég hosszú, majdnem fél óra, de előnéztem a többi részt, és mindegyik vagy félelmetes, vagy érthetetlen nekik, vagy mindkettő

Idáig jutottam. Nyomozás folytatása hamarosan.

Bubu

Amúgy az írhatnékomat mostanában abban élem ki, hogy esti meséket találok ki a kisfiamnak. Rowlingnak bejött, talán majd nekem is. :)
A főszereplő egy számemberke, Bubu:

Már elég sok mindenkivel találkozott: manókkal, robotokkal, beszélő autókkal, illetve van barátja (Bobo) és egy számkislány a játszótéren (Böbe), sőt, egyszer útbaigazított egy kicsi v betűt is, aki eltévedt a Betűországban, és átsétált Számországba...
Valószínűleg kevésbé érdekes más gyerekeknek, mint a Harry Potter, de attól még egyszer összeírom.

Kakukkemberkék

Ötlet by Kistücsök

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy város, ahol mindig tizenkét óra volt, csak naponta egyszer volt tizenegy. A város főterén állt egy szép óratorony, amelynek tetején gyönyörű kakukkos óra mutatta az időt. Ennek az órának csak egy mutatója volt, és az járt körbe-körbe minden nap.

A város lakói, a kakukkemberkék pedig minden órában odagyűltek az óratorony köré, és áhítattal hallgatták, ahogy az óra alatt kikukucskáló madár tizenkettőt kakukkol. 

Aztán minden nap elérkezett az az óra, amikor csak tizenegyet kakukkolt a madár, akkor kórusban mindannyian odakakukkolták a tizenkettediket is, és közben nagy boldogságban gondoltak arra, milyen jó is közösen kakukkolni. 

A kakukkemberkék élete egyszerű volt, mert nem volt más dolguk, csak minden órában odasétálni az óratoronyhoz, és találkozni a többiekkel, ahol megvitatták a Zélet nagy kérdéseit. Sőt, volt olyan kakukkemberke, aki nem is ment el a főtérről, hanem a mutatót figyelte, ahogy az lassan vánszorgott a következő tizenkettes felé.

Egyszer aztán az egyik kakukkemberke kíváncsi lett: mi történik akkor, ha egyszer egy órában nem megy el a főtérre. Otthon maradt, és olvasott egy mesét. Eljött a tizenkét óra, és bár nagyon erős késztetést érzett, hogy rohanjon a főtérre, nem indult el. Aztán olvasott még, és eljött megint a tizenkét óra. Ez a kakukkemberke elkezdte számolni, hány tizenkét órát hagyott ki. Egy, kettő, majd három, négy és így tovább. Hanem aztán eljött a tizenegy óra ideje, és a kakukkemberke nem bírta tovább. Azt már nem tudta kihagyni, hiába volt nagyon érdekes a mese, amit olvasott. Úgyhogy odasietett a többiekhez, és boldogan kakukkolta ő is a tizenkettediket.

Ettől kezdve otthon maradt a tizenkét óráknál, és csak a tizenegy óránál jelent meg a főtéren. És számolta a kihagyott tizenkettőket: egy, kettő, három, négy... És amikor már a tizenkettedik órát is kihagyta volna, akkor jött a tizenegyes, és ő tudta, azt nem szabad elmulasztani, hogy a többiekkel együtt kakukkoljon.

Így keletkezett az az óra, amit ma ismerünk.