 |
| Ötlet by Kistücsök |
A város lakói, a kakukkemberkék pedig minden órában odagyűltek az óratorony köré, és áhítattal hallgatták, ahogy az óra alatt kikukucskáló madár tizenkettőt kakukkol.
Aztán minden nap elérkezett az az óra, amikor csak tizenegyet kakukkolt a madár, akkor kórusban mindannyian odakakukkolták a tizenkettediket is, és közben nagy boldogságban gondoltak arra, milyen jó is közösen kakukkolni.
A kakukkemberkék élete egyszerű volt, mert nem volt más dolguk, csak minden órában odasétálni az óratoronyhoz, és találkozni a többiekkel, ahol megvitatták a Zélet nagy kérdéseit. Sőt, volt olyan kakukkemberke, aki nem is ment el a főtérről, hanem a mutatót figyelte, ahogy az lassan vánszorgott a következő tizenkettes felé.
Egyszer aztán az egyik kakukkemberke kíváncsi lett: mi történik akkor, ha egyszer egy órában nem megy el a főtérre. Otthon maradt, és olvasott egy mesét. Eljött a tizenkét óra, és bár nagyon erős késztetést érzett, hogy rohanjon a főtérre, nem indult el. Aztán olvasott még, és eljött megint a tizenkét óra. Ez a kakukkemberke elkezdte számolni, hány tizenkét órát hagyott ki. Egy, kettő, majd három, négy és így tovább. Hanem aztán eljött a tizenegy óra ideje, és a kakukkemberke nem bírta tovább. Azt már nem tudta kihagyni, hiába volt nagyon érdekes a mese, amit olvasott. Úgyhogy odasietett a többiekhez, és boldogan kakukkolta ő is a tizenkettediket.
Ettől kezdve otthon maradt a tizenkét óráknál, és csak a tizenegy óránál jelent meg a főtéren. És számolta a kihagyott tizenkettőket: egy, kettő, három, négy... És amikor már a tizenkettedik órát is kihagyta volna, akkor jött a tizenegyes, és ő tudta, azt nem szabad elmulasztani, hogy a többiekkel együtt kakukkoljon.
Így keletkezett az az óra, amit ma ismerünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése