Dzsungeles-romantikus

Szóval megnéztük ezt az új Tarzant. Skarsgårddal amúgy akárhány filmet megnézek, de ebben pont az nem tetszett, amire rá akartak menni. SPOILER.

Mármint a látvány. Pontosítok: az afrikai felvételek nagyon szépek, azokért érdemes, viszont a cgi (a majmoktól a liános ugrálásokig minden) elég béna lett, ami egy látványfilmnél legalábbis fura. Mert hogy elvileg pont azért ülök le a film elé, hogy elkápráztasson, hiszen a sztorit amúgy ismerem.
Ja, nem.
Mert ez speciel tökre tetszett, hogy végre nem a Tarzan-Jane találkozást vitték még egyszer filmvászonra, hogy halálra unjuk magunkat, hanem az alapsztori flashbackekben jön elő, és van egy rendes történet, bármennyire egyszerű is, és az legalább viszi a nézőt.
A színészek adják, amit tudnak, semmi kiemelkedő, de legalább el lehet hinni nekik a karaktereket. Waltznak nem ez az a film, ahol megmutathatja, mit tud, de jól hozza a közönyös belgát. Robbie picit vicces volt a Suicide Squad után, állandóan azt a mosolyt láttam az arcán, de azért belefért ebbe a szerepbe is. Sam Jackson kedves benne, akárki más is el tudta volna játszani az öreg négert, de örültem, hogy láttam. Tarzannak nagyon jó választás volt Erik Northman, már csak azért is, hogy legyen megint két óra, amikor lehet nézni. De amúgy a karakterhez is illett. A film fénypontja a jólnevelt angol Tarzan, ahogy a gyerekek körülrajongják.

Rengeteg bénaság van a filmben, főleg a végén (a hirtelen kiengesztelődött törzsfőnöktől a krokodilokig, akik jönnek a párzási hangra, és megeszik a főgonoszt?!), de ami miatt mégis végignéztem, sőt, örülök, hogy megnéztem (na újra azért nem nézném), az egy feeling, amit mégis sikerült megteremteni, és ami elkapott.
6/10, de aki akar nem gondolkodni két órát, csak hangulatos dzsungeles-romantikusat nézni, az nézze meg.