Meanwhile in my stomach

Vártam egy hetet, hogy biztosan leírhassam, de a múlt héten figyeltem fel arra, hogy talán mintha nem köhögtem volna egész nap. Elkezdtem tudatosan figyelni, aztán mindig elfelejtettem, de aztán sikerült végre verifikálni: vége. A refluxom elaludt. Nem mondanám, hogy megszűnt, mert bizonyos elővigyázatosságokat azért betartok (nem enni egyszerre túl sokat, sok folyadékot inni, nem enni csípőset, nem inni bubisat, nem enni 3 órával lefekvés előtt), de minden más oké, nincs diéta, jöhet a csoki. És megvolt az első olyan masszázs is, ahol nem köhögtem, mikor vízszintesbe feküdtem, mert amúgy ez volt a legkellemetlenebb az egészben, elmenni olyan helyekre, ahol vízszintesbe kellett váltani, és utána magyarázkodni, hogy nem vagyok covidos, csak refluxom van...

Utánagondoltam, nem volt könnyű. Úgy emlékeztem, 2019 március környékén kezdődött a dolog, de megnéztem a blogomban, és döbbenten olvastam, hogy nem: 2018 március az. 

Négy év.

Négy évig szenvedtem ezzel. 

Mondjuk sokkal jobb lett, amióta home office-ban dolgozom, kb. akkor hagytam el a gyógyszereket is, de sosem voltam tünetmentes - mostanáig. Mi történt? Nem tudom. Nem mondanám, hogy stresszmentesebb lett az életem, sőt, most van min gondolkodni bőven. 

Mi segített? A gyógyszerek biztosan nem. Kaptam egy tuti tippet, hogy egy teáskanál repceméz éhgyomorra reggel, na az szerintem segített, sokat. De hogy mitől múlt el valójában, fogalmam sincs.

I'm alive!

Múlt pénteken volt a team building, amit szerveztem, addig eléggé abban voltam benne (tök jól sikerült szerintem, majd mesélek), aztán valahogy négy napig nem bírtam rendesen aludni, és már olyan fáradt voltam, hogy kedden hazahoztam a gyerekeket, leültem a kanapéra, és aludtam fél hétig. Szerencsére azóta elmúlt, úgyhogy a fáradtságnak vége, cserébe valamitől kaptam egy jó kis gyomorrontást, azzal szenvedtem, de most már talán annak is vége, úgyhogy ma már igyekeztem bepótolni a sok kiesett tennivalót, talán utol is értem magam. Mármint a mindennapi teendőkkel, most nem beszélek nagy dolgokról.

Kicsit bosszant, hogy ilyen ritkán jutok blogíráshoz, a Project Hail Mary után nem akartam más scifit olvasni, mert nem lett volna olyan jó, úgyhogy gyorsan elolvastam a Harmonia Caelestist, A 22-es csapdáját és most Az alkimistát, régről való pótlásként. Néztünk What If-et, Rick&Morty új évadot, Sex Education új évadot, filmből Free Guy-t. Megvettük az Arkham Horror 3rd edition legutolsó kiegészítőjét kicsit megkésve, azt is kipróbáltuk már (jó sztori, fura karakterek, majd lehet erről is írok még). 

Munka van sok, mellette team building szervezés volt, Toastmasters lvl5 projekt, UA Roadshow szervezői besegítés, közben tartok egy soft skill workshopot és készülök annak az advanced verziójára is, meg tartok egy kísérleti minitréninget, meg részt vettem egy nagyon kellemes morning workshopon ("The force that keeps pushing us to go on" címmel), meg majd megyek rendes hivatalos scrum master tréningre is, ha minden igaz, yay! Úgyhogy az év hátralévő része elég sűrű lesz.

Amúgy heti egyszer járok be most dolgozni, és az pont feldob, nem kéne minden nap a forgalom, a koránkelés, az idegeskedés, hogy hazaérek-e a gyerekekért, de így heti egyszer kifejezetten üdítő találkozni a kollégákkal, együtt ebédelni, más teákat inni, mint otthon, meg mondjuk nem melegítőgatyóban lenni, hanem megtalálni a normális ruhákat. Túrórudi-automata nincs már (sajnos és szerencsére), és néha túl hideg van, de azért mindent összevetve jó benn. És már gym is van újra.

A minap beszéltem az indiai kollégákkal, és az egyik csaj mondta, hogy "Winter is coming", és ha majd elutazik északra a szülővárosába, akkor majd jobban fogja érezni, én meg rákérdeztem, hogy ő is kedveli-e a Game of Thrones-t, és mondta, hogy persze, és hogy India földrajzi adottságaira elég jól illik Westeros, ami vicces, mert eddig nem gondoltam bele. Na, majd a legközelebbi JIRA-s mémet GoT alapokra helyezem...

Január, január, senki se vár

Éldegélünk. Jelenleg újra négyen otthon, mert múlt pénteken kiderült, hogy a suliban majdnem minden tanár covidos lett. Munka, tanulás a naggyal, foglalkozás a kicsivel, ház körüli dolgok, sorozat/wow/boardgame, repeat. A napok hihetetlen gyorsan telnek mostanában, de ezt annyira nem bánom, a január mindig csak a skippelésre volt jó. Mondjuk most ahhoz képest még szánkóztunk is, ami szuper. Bár aki felszór kaviccsal egy amúgy jól szánkózható erdei utat, annak jó nagyot kívánok.

Közben az alábbi élmények értek:

• The Crown negyedik szezon. Gillian Anderson egyszerűen zseniális Thatchernek, csak miatta megérni nézni.
• Elkészítettem a 2020-as fényképalbumot a családról, vannak benne maszkos képek.
• Varrom a farsangi jelmezeket. Egyelőre csak részleges sikerrel.
• Nemsokára elkezdünk kollégákkal egy nagyon menő workshopot tartani growth mindset, bystander effect és hasonló érdekességek témakörében, kis megszakításokkal két éve tervezzük, nagyon izgi. Sokat készülök/készültem rá.
• Beléptem egy önkéntes nyugdíjpénztárba. 
• Beszereztünk egy crosstrainert, mert már nagyon vészes a helyzet.
• Megterveztem álmaim előszobáját, amelyben mindig rend lesz (lol).

Meg ami még nem jut eszembe szokás szerint. Mindenesetre téli álmot nem alszom (bár lehet, kéne).

Hajpakolás

Hétfőn elmerülhettem a házi samponok, krémek, ayurvedikus porok világában. Nagyon izgalmas volt: az asztalon számolatlan picike üvegcse, ezek közül a kedvencem a brokkoliolaj (!), ezek mellett kis zacskók ismeretlen porokkal (beccszó emulgeálószerek meg ilyesmi volt benne), egy csomó nagyon izgalmas nevű ayurvedikus por, amely leginkább úgy néz ki, mint valami varázspor, hogy veszek belőle, a levegőbe szórom, és pukk, történik valami.
És persze üvegcsék, keverőpálcák, mérleg, kémcső, kiskanál, satöbbi.
És akkor kaptam először egy nedves pakolást a hajamra, amelyből csak a bhringaraj porra mint összetevőre emlékszem (nem pont ez volt, de kb. hasonló). Amíg ez a maszk a hajamon volt, kaptam az arcomra egy kicsit sárszínű, de nagyon menőnek tűnő és finom illatú pakolást.
Aztán kaptam egy menő samponos hajmosást házi balzsammal, és végül jött a cherry on top: lenmagzselé!
A lenmagzselé ugyanis, csak hogy tudd, nagyon jótékony hatással bír az ember hajára, táplál és dúsít, és még össze is göndöríti a hajat, ami szupervicces. És mindezek mellett full természetes anyag.
Itt egy videó róla.
Az eredmény: még harmadnap is vállalható haj, amely nem lapul le a fejemre, mint szokott.
<3 Hugi

Nyavalyák

Szóval az van, hogy március óta köhögök. Nem mindig ugyanúgy, és vannak jobb meg rosszabb napok, de általában mindenki összerezzen tőle, és vagy csúnyán néz, hogy miért nem megyek haza meggyógyulni, vagy meg is jegyzi, hogy betegszabit kéne kérni.
Először csak azt gondoltam, biztos még a februári influenzából maradt. Aztán gyanús lett, hogy nem, akkor elmentem dokihoz. Ő azt mondta, szerinte reflux, szedjek rá gyógyszert. Kételkedtem a dologban, mert nekem mindig is nagyon jó volt a gyomrom, mindent meg tudtam enni, sokat is, nehezen emészthetőt is. Szeretem is a finom ételeket, és sosem fájt a hasam. Most se fáj, márciusban se fájt. Azt hittem, a refluxnál az embernek fáj a hasa meg büfizik meg minden. De elkezdtem szedni a gyógyszert, lássuk meg, mi lesz belőle.
Nem lett jobb egy hónap alatt. Akkor elküldött a doki helicobakter kilégzésre, tüdőröntgenre, allergiavizsgálatra, teljes vérképre és további gasztroenterológiára. Nem vagyok allergiás, minden negatív lett, kivéve a röntgen, ahol gyanakodni kezdett a néni, hogy amúgy nem látszik semmi, csak ha nagyon nézi, bele tud magyarázni valamit. Úgyhogy elküldött CT-re. Elmentem.
Kiderült, hogy hörgőtágulásom van. Ami általában csak a dohányosoknál alakul ki. Én ugye nem dohányoztam soha. Volt két tüdőgyulladásom, de erre azt mondta a pulmonológus, hogy már ezek is jó eséllyel azért húzódtak ennyire el, mert már akkor is megvolt ez a tágulás.
Erre nincs gyógymód, el kell viselni, kontrollálni kell, és mostantól minden influenza elleni védőoltást be kell adatnom magamnak.
Közben a gasztroenterológus megnyomkodta a hasamat, és mondta, hogy azt nem tudja, mi van a tüdőmmel, de szerinte tuti van refluxom, úgyhogy felírt erősebb gyógyszert. Ezt szedtem két hónapig.
Szeptember elején három hónap szedés után még mindig nem éreztem azt, hogy olyan nagyon meggyógyultam volna a köhögésből, és úgy döntöttem, inkább bizonyságot szerzek, hogy van értelme annak a sok gyógyszernek, amit beszedek. Úgyhogy bejelentkeztem gyomortükrözésre, és leálltam a gyógyszerekkel, hogy kimutatható legyen, ha van valami.
Kedden voltam gyomortükrözésen. Nem ez volt életem legkellemesebb élménye.
Cserébe kiderült, hogy tényleg van refluxom. Méghozzá elég csúnya, a gyomorszájam "tátong". Úgyhogy akkor vissza a gyógyszerekhez, és pápá paradicsom, csoki, édességek, fehér kenyér, tej, zsíros ételek. Hüpp.
Tök jó lenne, ha a köhögés elmúlna, mert eléggé zavar. De azt mondták, ezzel a refluxszal legalább 5-6 hónap.

Májusi diéta aranyat ér

Kicsit megkésve, de ezennel megkezdem a májusi diétát. Már egy ideje éreztem, hogy engem is elért a céges ebédelés átka, azaz hogy van bőven mit enni, ezért minden nap kis leveske, második, néha egyéb, a kollégák hoznak csokit, sütit, én is, és akkor mire elérkezik a nyár, már kibuggyanok a fürdőruhámból. Úgyhogy a májust annak szentelem, hogy ez ne történjen meg. A helyes étkezés (édességek még inkább visszafogása, sovány vacsora, salátás ebéd, szénhidrátra figyelés) mellett persze kell a mozgás is (amit most is igyekszem legalább heti kétszer 45 percet, de mondjuk az nem elégséges), csak ezt a rectus diastasisom némileg nehezíti. De azért akaratom acélos.
Ja, és pozitív fejlemény, hogy amióta nem kell felügyelet Kistücsök úszásához, azóta én is elmegyek úszni a nagymedencébe, amíg ő ügyesedik a tanmedencében. Úgyhogy most már heti egyszer én is leúszom az ezer métert, néha többet, mert elkalandozik a figyelmem, és elfelejtem, hányadik hossznál tartok. De az első alkalommal még nem bírtam úszni egy teljes hosszt gyorsúszásban, másodjára meg már kettőt is. Van itt fejlődés, kérem, nem kell csüggedni.

Terv-kártyavár

Amúgy éreztetek már olyat, hogy valamit jó előre megterveztetek, fejetekben számtalanszor lejátszottátok, minden részletét álmotokból is felkeltve tudtátok, és akkor egyszer csak azon veszitek észre magatokat, hogy hopp, eljött az a korábban rettenetesen távolinak tűnő idő / esemény, és egy kicsit kívülállónak érzitek, szinte kívülről látjátok magatokat, és furcsa távolságtartással figyelitek meg a dolgok bekövetkezését?
Nálam mostanában rengetegszer.
Jóelőre készültem a munkába visszatérésemre (előre tanultam, leveleket olvasgattam, stb.). Jóelőre készültem a Karácsonyra (készítettem ajándékokat, képeslapot, stb.). A cégnél egy hónappal korábban elkezdtünk megszervezni egy workshopot, amelyben én is vállaltam némi szervezési részt. Jóelőre készültem a farsangra, esténként jelmezeket varrva. Készültem a férjem szülinapjára is, bár az egy az egyben meghiúsult. De mondjuk a torta jól sikerült.
Kezdem úgy érezni, hogy életemnek egy olyan szakaszába léptem, ahol minden meg van tervezve mondjuk legalább egy hónapra előre, és ez persze megnyugtató érzés, mert többnyire jól tervezek, és elégedetten adom át magam az eseménynek - de néha kicsit ijesztő is, mert ebben biztosan változtam az elmúlt mondjuk tíz évben.
Plusz az is bosszantó, amikor a terv-kártyavár egy olyan banális dolog miatt porig összedől, mint például egy betegség. És akkor hetek munkája vész kárba, és hetek tervezését kell újratervezni és tolni magam előtt. Tudom, megint rinyálok, first world problem, bocsánat.

Letters From The Bed

Dear Elon Musk!
Launching rockets to space and bringing them back is really great and believe me that I admire your achievements, your path and your vision. I know that my children will grow up in a better world because of you, and they will understand your historic importance. However, being sick again while trying to manage children, household and work makes me wish that you please invest in researches of nanorobots or any other solution that can identify and instantly kill viruses and bacteria (but most importantly, viruses) because that would be when I say the future is here.
I know that viruses are Nature's last resort for overpopulation, but I think we will manage without them. We are a smart species.
Yours sincerely,
Maanji

Dear Nature,
how about a deal?
We promise that we take better care of you and also promise to solve our overpopulation issues somehow (by going into space for example), and in return you stop your stronger and stronger viruses and adapting bacteria for good.
Awaiting your answer,
Maanji

Dear body,
if this is you saying that you get too much stress then please tell me another way. There is no need to catch all viruses and bacteria in the air, one will do.
Oh true, one did not do it because I still continued my ordinary time table.
But how about a suggestion: if you feel that there is too much stress in our life, just make some of my hair grey like everyone else's body does. I'll understand, believe me.
Thanks in advance,
Maanji

Vakációóóóóóóóóóóó?

A gyereknapot eléggé szordínóban nyomtuk, mert *!*%*!*+"""*"!*!!*, de legalább családiasan. Ez meg az ovi utolsó hete, aztán vakációóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó (Kistücsöknek... nekem jó eséllyel nem. Van ennek a szónak ellentéte?)! Terv rengeteg, de kéne egészség meg térerő. Jó idő kivételesen van. Valaki mondja meg a jó időnek, hogy nagyon tetszik, és maradjon akkor is, amikor majd ki tudjuk élvezni. Pretty please, with a cherry on top.
Cherry... Váááá.

*aki gyereknap szombatjának hajnalán kicsit köhögős hőemelkedéses átjövést küld egy majdnem négy éves gyereknek, annak üzenem, hogy egyen lóf@szt döglöttlégy-mártással és szalmonellával. Bocsánat.

Strandszezon

Kicsit megkésve bár, de megkezdtük az idei strandszezont a hétvégén. Mind a két törpi nagyon élvezte a pancsolást, és nekem is jól esett egy kicsit áztatni megfáradt testemet... Pindúrtündér olyan bátor volt, hogy mindenkit meglepett, simán elsüllyedt a vízben többször is, ha tudta, hogy ott vagyunk és elkapjuk. Megérte a sok hajmosáskor szembe vízöntés.

Ugyanitt kicsit megkésve bár, de rájöttem, hogy sürgős hasedzésre és integetőizom-edzésre van szükség a nyárig.

Gyúrni kell

Azért nem írtam, mert a múlt héten folyamatosan dolgoztam, napi másfél-két óra szellemi munkát, néha többet is.
És elég szánalmas kondiban vagyok ezek szerint nemcsak testileg, de agyilag is, teljesen kifáradtam mindig, elaludtam az összes néznivalón, meg ilyenek.
Úgyhogy gyúrni kell az agyat is lassan...

Amúgy korrektúra, könyvhöz, és amikor megjelenik, még írok is majd róla, ígérem.

Gone Under

Januárban volt minden: szenvedés, tenni akarás, remény, csalódás, düh, katarzis, letargia, ijedelem, csendes tagadás, elfogadás, várakozás, lemondás, sírdogálás, depresszió, kitartás és acélos akarat.
Januárban nem volt semmi. Mert egész hónapban beteg voltam. És még most is.
Ne olvassa el senki, tiszta nyafogás, inkább magamnak írom, hogy nehogy véletlenül ne emlékezzek rá.
Január 4-én mentem el orvoshoz lázzal, csúnya köhögéssel. Hörgőgyulladással mentem haza, antibiotikumot kaptam. Bevettem mindet, jobban lettem, folytattam az életkémet, mire egyszer csak iszonyatosan elkezdett fájni a jobb oldalam. 11-én újra elmentem orvoshoz, röntgen, labor, minden, kiderült, hogy tüdőgyulladás, de már állítólag a vége, és gyógyulóban, és mivel nemrég hagytam abba az antibiotikumokat, menjek haza, és házi gyulladáscsökkentőkkel pihenjek sokat. Mondta ezt úgy, hogy pontosan tudta, hogy nem tudok otthon pihenni kicsi gyerekkel.
Szedtem mindent, és ettől kezdve nem mentem ki a lakásból tegnapig.
A gyógyszerek mellett már mindenki megszakértett sámánisztikus szerekkel, úgyhogy mindent szedtem homoktövistől c-vitaminig, diapulmonos inhalálástól kakukkfű és hársfavirág teáig. Nem használt. A háziorvos egy hét múlva megsajnált, felírt egy újabb antibiotikumos kúrát, ezúttal kétszer annyi ideig. Beszedtem simán. Gyomrom bírta (vasgyomrom van, legalább ez). De az oldalam makacsul fájt - úgy, mint akit satuba fognak, köhögéskor pedig úgy, mintha kést szúrnának belém.
Mélypont: miközben én éppen próbáltam magam kúrálni, előbb az egyik, aztán a másik gyerek is lázas beteg lett, úgyhogy betegen ápoltam őket otthon.
Reménykeltő gyógyulásra utaló jelek, láz elmúlt, kezdtem jobban érezni magam, de most már vigyáztam, nem mentem ki a lakásból, tudtam, hogy még várni kell, hogy teljesen jól legyek, úgyhogy tényleg fegyelmeztem magam. Hiába: három nap láztalanság után ismét láz, takony, köhögés. Elküldtek CT-re, amit aztán nem csináltak meg, mert mégsem valószínű, hogy gond lenne, viszont cserébe onnan beutaltak tüdőgondozásra, úgyhogy elkerültem pulmonológushoz.
Aki megállapította, hogy visszatért a tüdőgyulladásom, valószínűleg az előző (két) antibiotikumos kúra nem használt, a baktériumok nem pusztultak ki teljesen, és ennyi ideig tartott, míg visszaszaporodtak, addig voltam "jól".
Eddigre már elég sok programot lemondtam, és lassan közelgett az a hétvége, amelynek a programját semmi szín alatt nem akartam lemondani: a férjem születésnapja.

Szóval kaptam egy harmadik antibiotikumos kúrát, ezúttal KÉT antibiotikummal, fájdalomcsillapítóval, gyulladáscsökkentővel, gyomorkímélő gyógyszerrel, kiütött, mint egy kósza boxzsák. Újabb mélypont: három nap lázzal, köhögéssel, fájással, tehát ugyanaz, mint korábban, csak közben még egész nap penészízű a szám. És mosolygok a gyerekekre, mert ez a dolgom.
Gyerekek meggyógyultak, aztán én is jobban lettem kicsit, elmúlt az újabb láz, elmúlt a takony, csökkent a köhögés. Ami nem múlt el már majdnem egy hónapja, az az oldalam fájása. Az makacsul van még mindig.
Tegnap voltam dokinál kontrollon, azt mondta, hogy a tüdőgyulladás meggyógyult. Hall még egy kis zörejt, az valószínűleg kicsi mellhártya-gyulladás vagy interpleurális (?) folyadék, szedjem tovább a gyulladáscsökkentőt, de a fájdalom nagy része abból ered, hogy egy hónapig görnyedtem, hogy kompenzáljak a fájdalomért, és hogy most már merjek nagy levegőket venni, és átlélegezni a tüdőmet, és húzzam ki magam, és ha korábban volt hátfájásom, akkor azt most ez a betegség felerősítette, úgyhogy menjek el gerincröntgenre is.
Viszont tegnap már kimehettem picit (oviba és vissza), az is valami.
Pénteken megyek újabb kontrollra. Értékelném, ha addigra elmúlna az oldalfájásom, nem azért, mert nem bírom a fájdalmat, hanem mert már kicsit elég volt. Sosem voltam még ilyen hosszan beteg (bár gyerekként kétszer is volt tüdőgyulladásom, a leghosszabb három hétig tartott).
A legrosszabb amúgy az egészben nem az, hogy fáj, és nem is az, hogy a családra is rátelepedett ez a szenvedés (bár az elég rossz tudván, hogy "miattam" van), hanem a félelem. A jövőben nem fogok merni télen kicsit orrfolyósan kirándulni, vagy fedetlen termálvizes medencébe menni, minden kis láztól meg fogok rettenni... satöbbi.
Ha a sors ezt kényszerpihenésnek szánta, mert túl sokat pörögtem, akkor ezúton üzenem, hogy nem sikerült, mert ugyanazt csináltam, mint egyébként, csak betegen, fájdalommal, és ezért mindenki szívott körülöttem.

Duplán rossz

Amikor a gyerekeim betegek, és rossz rájuk nézni, olyan bágyadtak, kedvetlenek, erőtlenek, akkor mindig azt képzelem, hogy milyen jó lenne, ha helyettük én lennék beteg, mert én kibírom, és akkor nem kell néznem, ahogy szenvednek.
És aztán amikor beteg leszek, akkor mindig rájövök, hogy ez mekkora baromság. Most már második hete vagyok beteg, és ők is értik, hogy valami baj van, és nem tudnak mit csinálni vele. És egyelőre nem érzem azt a javulást, hogy már csak napok kérdése, és vége lesz. És rossz nekem, de duplán rossz, mert rossz nekik is.
Úgyhogy minden gyógyító energiát szívesen fogadok...

Gyerek-menedzsment

A kép csak úgy van

Bármennyire szeretnék valami lelkesítőt írni első postként 2017-re, itthon lázasan, hörgőgyulladással szenvedve nem annyira megy.
Úgyhogy elmesélem, milyen furmányos gyerek-menedzsmentre van szükség, amikor én orvoshoz járok.
Ugye két alaptétel van:
1. mindig időpontra megyek (amit tipikusan szűk keresztből választok, vagy nem)
2. a gyerekeket nem szívesen viszem be a váróba, hogy elkapjanak valamit

Több megoldás volt már, pl. tegnap épp az, hogy Törpetündér aludt egyet az autóban odafelé, a férjem kijött a munkahelyéről vigyázni a lányzó álmára, amíg én bent voltam, és aztán vittem haza tovább aludva. Ez elég egyszerű.
Ha messzebbre megyek vagy délután, akkor van ilyen, hogy bezsuppolom a gyerekeket, elviszem a férjemhez, ő meg hazahozza őket, én megyek tovább a saját autómmal.
Ha estefelé van időpont, akkor az a szívás, hogy nagyon este nem lehet, mert a picúrka még igényel engem lefekvéskor, de mondjuk ha épp a vacsi végére visszaérek, az a legjobb - kivéve, hogy akkor odafelé csípem a durva munkából hazafelé forgalmat.
Végső esetben nyilván bejön velem a Pindurtündér, de erre eddig kétszer volt példa, azt hiszem.

Úgyhogy el se tudom képzelni, mi van, ha az embernek 3-4-5 gyereke van, és beteg lesz.

Kedves Sors

Kedves Sors! Finoman fogalmazva is bunkóság volt szerintem, hogy két nappal ovikezdés után megbetegítetted az egyébként egész ügyesen oviba járó kisfiamat, és az pedig még nagyobb bunkóság volt, hogy ezt a kislányomra is rákented. Nem az éjszaka nyolcszor felkelés, hűtőfürdőzés és nappali nyűgösködés zavar, hanem az, hogy telibe trafáltad az oviról gondosan kialakított pozitív képet.
Ha azért csináltad, mert feszített helyzetben jobban teljesítek, akkor csak úgy mondom, hogy az elmúlt majdnem tíz hónap elég kemény volt, és köszönöm, nem kérek több nehezítést.

Mellesleg mondom, hogy a dokinál a váróteremben órásat játszottunk Kistücsökkel (angolul), és a két mutató már smafu, úgyhogy három kismutatóval és egy nagymutatóval nyomjuk. A mellékelt képen épp fél tíz, fél három és fél négy van, és ezt ő meg is mondta.

Jó hír, rossz hír

A tegnapi nap jó híre: nem vagyok már cukorbeteg! Szaloncukrok, fagyik, esküvői torták, megyek!

A tegnapi nap rossz híre: eddig bírtam ellenállni a vírusoknak... 38,6 a lázam épp.

Növényi vér

Most éppen két dologgal szívtam, és mind a kettő gyógyszerrel kapcsolatos, úgyhogy kicsit tele van a hócipőm a táplálékkiegészítőkkel és társaival.
Egyrészt szednem kell magnéziumot napi kétszer, vasat napi kétszer és kalciumot napi kétszer, de ezek egyike sem kompatibilis a másikkal, mert gátolja a felszívódást, úgyhogy már nem tudok hogy logisztikázni az időkkel, hogy kijöjjön a 4-4 óra eltérés, és lemondtam a napi két kalciumról.
Másrészt az történt, hogy eddig is eléggé határértéken mozogtak a vércukor-eredményeim, de szombaton brutálrossz eredmény jött reggeli után és ebéd után is - pedig nem ettem másfélét vagy többet, mint szoktam. Nem értettem, mi a fene van, lelki szemeim előtt már felderengett az inzulinos tű is, hogy rosszabbodott a helyzet, aztán fél napot gondolkodtam rajta, mígnem elkezdtem gyanakodni, hogy a Kräuterblut-szirupom (vaskészítmény) lehet a ludas. A dobozán nincsen semmi infó arról, mennyi cukrot és számomra nem megengedett összetevőt tartalmaz, úgyhogy elkezdtem böngészni az interneten, és rájöttem, hogy a cuccnak a fele cukorféle (méz, glükóz, fruktóz, stb.), és éppen szombaton próbáltam úgy logisztikázni a vassal, hogy reggelire és ebédre legyen a korábbi esti helyett (amikor is még nem mértem). Szóval tök szívás, hogy ha az ember terhességi cukorbeteg, akkor ezek a szirupfélék megdobják a fogyasztást - gyakorlatilag a vasbevitelhez szükséges szörpi a tízóraim, mint kiderült. Úgyhogy mától simán maradok a sima hagyományos székrekedést okozó de legalább megbízhatóan gáz vastablettánál. Azt legalább csak napi egyszer kell szedni, így akkor szedhetek újra több kalciumot.
Az olvasói idegek megnyugtatásául: azóta jók a cukoreredményeim ismét, tehát beigazolódott a gyanakvásom.

Egy gallon sör

Most, hogy az épp olvasott Bryson-könyvben is szerepel, hogy anno Shakespeare korában a szerzetesek fejadagja napi egy gallon sör volt, ami megközelítőleg négy liter, nem tűnik olyan elvetemültnek, hogy napi négy liter folyadékot iszom.
Na azt nem hiszem, hogy akkor is folytatni fogom, amikor már nem leszek étel, de úgy tűnik, nemcsak hogy nem elvetemült, de alapvetően elég hasznos is sokat inni. Ezek után elég vicces visszatekinteni, hogy volt idő az életkémben, amikor alig volt meg a napi másfél liter...

A könyvnek persze nem ez a lényege, hanem csak egy apróság a sok érdekes darabka közül, amelyek tipikusan brysoni módra alkotnak egy ismét kiváló stílusban megírt, érdekfeszítő és humorral is megtűzdelt könyvet - ezúttal Shakespeare ürügyén az angol XVI. szd. fordulójáról és arról, mennyire találgatás a történelem.

Hajam mint a csillag

Levágták a hajam.
Próbáltam odázni, ameddig lehetett, de már nem lehetett tovább. Annyira hullik, hogy nem lehet hosszú, mert túlságosan lehúzza (bár mindig felkötöttem). Úgyhogy most kb. vállig ér.
Ezer éve nem volt ilyen rövid. Hüpp.

Még az oltásról

Amúgy visszatérve egy picit az oltásra... Amikor múltkor vittük a védőnőhöz a Picúrt, sokat kellett várni. Végül kijött a védőnővel egy pár, még terhes anyuka, de még a váróteremben is folytatták a "beszélgetést". Szerencsétlen védőnőt próbálták meggyőzni arról, hogy ők márpedig nem akarják beadatni a kötelező védőoltást, mert külföldön nem is kötelező, meg egyébként is mit teszik kötelezővé, majd ők eldöntik, satöbbi (amúgy sose fogom megérteni, mit fáj nekik, hogy van egy kis pötty a vállukon). Azt nem tudom, miért a szerencsétlen védőnőt traktálták vele, nem hiszem, hogy ha akarna is, tudna mit kezdeni vele. De olyan idétlenül magyaráztak, és csak nem akarták abbahagyni, hogy ezúton szeretném az alábbiakat küldeni nekik: