2018. május 7., hétfő

Májusi diéta aranyat ér

Kicsit megkésve, de ezennel megkezdem a májusi diétát. Már egy ideje éreztem, hogy engem is elért a céges ebédelés átka, azaz hogy van bőven mit enni, ezért minden nap kis leveske, második, néha egyéb, a kollégák hoznak csokit, sütit, én is, és akkor mire elérkezik a nyár, már kibuggyanok a fürdőruhámból. Úgyhogy a májust annak szentelem, hogy ez ne történjen meg. A helyes étkezés (édességek még inkább visszafogása, sovány vacsora, salátás ebéd, szénhidrátra figyelés) mellett persze kell a mozgás is (amit most is igyekszem legalább heti kétszer 45 percet, de mondjuk az nem elégséges), csak ezt a rectus diastasisom némileg nehezíti. De azért akaratom acélos.
Ja, és pozitív fejlemény, hogy amióta nem kell felügyelet Kistücsök úszásához, azóta én is elmegyek úszni a nagymedencébe, amíg ő ügyesedik a tanmedencében. Úgyhogy most már heti egyszer én is leúszom az ezer métert, néha többet, mert elkalandozik a figyelmem, és elfelejtem, hányadik hossznál tartok. De az első alkalommal még nem bírtam úszni egy teljes hosszt gyorsúszásban, másodjára meg már kettőt is. Van itt fejlődés, kérem, nem kell csüggedni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése