2018. május 4., péntek

Szereplődömping, elszánt villain

Megnéztem az Infinity War-t is. Némi plot convenience-től eltekintve zúzós. A szó szoros értelmében. SPOILER.

Persze nagy volt a hype, meg mindenkinek tetszett, és ez nem jelenti automatikusan azt, hogy nekem nem fog, sőt. Én azt kaptam, amit vártam. Két és fél órát szereplődömpinggel, látványorgiával, elvétve értékelhető (kedvencem a trailerben lelőtt Strange és Parker közti beszélgetés a "hősnevekről") és kétszer annyi béna (amikor Hulk nem jön elő, és már egy perce ezt nézzük, az azért rettenetes) poénnal, képregénybe illő harcokkal. Emellé még kaptam egészen értékelhető ellenfél miniont (Ebony Maw), egészen háromdimenziós főellenfelet (tetszett, hogy Thanos motivációit teljesen jól lehetett érteni, és azt nem lehet elvitatni tőle, hogy elhivatott), kemény befejezést (nem tudtam, hogy hollywoodi film megengedheti magának, hogy ilyen végkimenetele legyen, még akkor sem, ha tudjuk, hogy lesz folytatás), és egy általam nem megértett (de azóta kiguglizott) post credit scene-t (amelyben nagyon jó, ahogy Fury is kezd eltűnni, és az utolsó szava is Sam Jacksonos káromkodás...).
Szóval jól szórakoztam, picit bosszankodtam, amikor Starlord nem tudta türtőztetni magát, hogy tíz másodperccel később verje pofán Thanost, amikor már nincs rajta a kesztyű, meg picit sírtam, amikor Gamora béna hosszú monológot mondott arról, hogy Thanos mennyire szívtelen, és közben most komoly, hogy nem veszi észre, hogy le fogja dobni?!
Black Panther meg menő (közben pótoltam azt is, maga a film nem volt annyira jó, mint az Infinity War, de szódával elment), de azért sajnáltam Wakandát, nem vagyok biztos benne, hogy a bubi kinyitása volt az egyetlen opciójuk (legalábbis akkor még, amikor nem érkezett meg a durva földalatti daráló), de hát több is veszett, mint Wakanda, szóval végül is mindegy.
Stark menő, mint mindig, Groot éééédes, mint mindig, Peter Dinklage mint óriástörpe nagyon nagy volt, Thor <3, a többiek eléggé háttérbe szorultak most. Ja, az elég béna, hogy Vision semmilyen ellenállást nem tanúsít - kétszer...
Mindenesetre 8/10 még így is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése