2018. május 22., kedd

Állatkerti séta

Meg amúgy szombaton jártunk az Állatkertben, nagyon jól sikerült. Béreltünk tilitoli kocsit, hogy ne az legyen, mint két éve, hogy teljesen kimerült az akkor éppcsak nem három éves Kistücsök, hanem maga az állatok közti közlekedés is élmény volt. Annyira, hogy elfelejtettem fényképezni, ezért nem készült értelmes kép róla...
Előre kitaláltuk, hogy melyik állatokat szeretnénk megnézni, és ezeket Kistücsök szépen begépelte Wordben. Kerestem mindegyikhez képet, kinyomtattam, és már kész is volt a "checklist":
Legtöbb időt a vízivilágban töltöttünk a halak nézegetésével, de ezt már korábban is sejtettük, mert azt mindketten mondták, hogy szeretnék megnézni. Megvártuk a fóka-show-t is, az is nagy sikert aratott, és még a paprikát és salátát evő teknősök is. Volt pár állat, amit nem találtunk meg, vagy már nem akartunk arra is kitérni, mert elfáradtunk, de legalább lesz legközelebb is néznivaló.
A nagy szomorúságom az volt, hogy a majmokat nem láttuk rendesen, mert nem voltak bent a házban (nyilván, mivel jó idő volt), a kifutón viszont nem igazán lehetett őket látni.
De azért így is jól sikerült, annyira, hogy elhatároztuk, hogy valószínűleg az egyik ötéves szülinapi ajándék egy akvárium lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése