Részletgazdag gyerekkönyvek

Bekerültem egy használt gyerekkönyvek adásvétele csoportba FB-n, és ennek kapcsán rájöttem, hogy mennyire jók voltak a gyerekkönyvek régen. Most is van pár jó, és régen is volt pár rémes (főleg a pszichedelikus illusztrációk, meg az értelmetlen "művészi" alkotások, ahol a lányom lónak néz egy szegény embert)...

Lóember

De többnyire nagyon jók a régi könyvek. Nem is feltétlenül a mesék, de azok is mennyire részletgazdagak és kedvesek (Mesél az erdő, meg ezek), a legjobbak a régi gyerekeknek szóló ismeretterjesztő könyvek. Egyszerűen hihetetlen, hogy régen volt ennyi idő, hogy valaki megrajzoljon kétszáz oldalt aprólékos gonddal, hogy mi hónapok után is találjunk új részletet ugyanazon az oldalon...

Hol a kukucskáló cica?

Manapság ilyen könyvekre nincs pénz. Magyar piacra ilyet illusztrálni lehetetlen, külföldi könyv fordítása is már necces, nyomtatásról nem is beszélve, egyszerűen nem éri meg. Maradnak a régi könyvek, amiket le kell vadászni - és nem szabad azt mondani, hogy majd később megveszem, mert később sosincs az, ami épp kéne.

Krémpakolás, horgászás, bubifújás

Amikor 2014 szeptember elején elsőszülöttemmel még elcsíptünk egy kis játszóterezést egy év három hónaposan, és az egyik anyuka büszkén mesélte, hogy a másfél éves gyereke egyedül megette a paradicsomlevest, akkor ezt valami megismételhetetlen csodának gondoltam. És most tessék: a kislányom tizenhét hónapos, és egyedül eszik. Általában az étel végében segítek neki, meg ha nagyon elakadt vagy épp van kedve maszatolni, akkor jön a segítőkanál, de nagyjából mindent egyedül lapátol a szájába a joghurttól a rizses husin keresztül a levesig.
Ebben a hónapban egyértelműen a beszédre gyúrt. Egyszerűen döbbenetes, hogy minden nap gazdagodik a szókincse, és persze még nagyon messze van bármiféle rendes közléstől, megnevezni már sok mindent meg tud, amit korábban nem. Mó = motor, Ka = kakas, Lá = lámpa, ilyesmik, és meg tudja nevezni a tesóját is, de még egyelőre saját néven, hehe. A K hangot gyönyörűen ejti, mint ahogy az L-t is, ezeket igyekszem megtartani és erősíteni nála. A "nem" szót most már használja valami hiányára is, pl. mutatja nekem az egyik szundipajtását, és mondja, hogy "nem", az azt jelenti, hogy "nincs meg a másik". Ez a fajta "nem"-használat hihetetlen érdekes nekem nyelvészileg.
Rengetegszer frusztrálja, hogy mond valamit, szeretne valamit, nem értem, és látszik rajta a csalódás, igyekszem bátorítani. Neki már látszik, hogy nehezebb lesz ez a kudarckezelés, a játékokat egyszerűen eldobja a lehető legmesszebbre, ha valami nem megy (pl. nem tud összetenni két sínpályadarabot vagy duplót, repülnek). Ilyenkor szépen felvesszük, visszavisszük, és megcsináljuk.
Ebben a hónapban kétszer is volt olyan, hogy kint felejtettem az éjjeli szekrényen a babakrémet, megszerezte, és az arcára kente a fél tégelyt. Nem, nem evett belőle, azt tudja, hogy nem szabad, egyszerűen túl sok krémet vett a krémezéshez. Annyira cuki volt a krémpakolással, hogy nem lehetett rá haragudni. Azóta még jobban igyekszem, hogy ne maradjon elöl.
Az egyik legmegdöbbentőbb dolog mostanában az volt, amikor az apátistvánfalvai hétvégének a képeit, videóit néztük újra a tévén, és egyszer csak mondta, hogy "vauvau", és először nem értettem, mire gondol, de az aktuális kép jobb alsó sarkában eldugva a padlón fejjel elfordulva valóban ott volt az a kutyus kézbáb, ami annyira tetszett neki a hotel játszósarkában. Eleve az menő, hogy észrevette a képen, de hogy emlékezett rá...
Kedvenc játéka még mindig a Duplo, olyan várakat épít, hogy nagyon durva, és általában csak annyit segítek, hogy lenyomom a darabokat, mert nem mindig nyomja össze őket rendesen, miután feltette. De emellett szívesen játszik a halacskás horgászós játékkal is, simán kihorgássza a halakat (és itt jön be a színtanítás is, mert amelyik halat kihorgászta, arra énekelem, hogy pl. píííí-ros-halacs-ka... szerintem a négy alapszínt így már meg is tanulta), illetve nagyon szívesen rajzol, továbbra is gyönyörű köröket, megfűszerezve színezésnek is elmenő cikkcakkokkal.
Hosszas szenvedés után kijött egyszerre három rágófoga, és két héttel később a negyedik is, úgyhogy most már 12 foga van végre, lehet minden ropogósat adni neki. Ami a kenyeret illeti, adtunk neki házi készítésű mogyorókrémet, az tetszett neki, de mostanában az üres kolbászos kenyér a tuti, kizárólag aznapi friss kenyérrel. Ezt picit nehéz előállítani minden este, de hát meg kell szoknia, hogy nincs mindig friss kenyér, és punktum.
Mozgásban pedig annyira ügyes, hogy sokszor fékeznem kell (amit utál), mert ugye a tesóját utánozza, és nem mindig tudja, hogy mi az, amit már ő nem tud megtenni. Ilyeneknél fogtam meg, hogy durva lejtőn leszaladás, ágyról fejjel előre lejövés, stb., amúgy hagyom, hogy felfedezze a különbséget.
De amúgy tényleg üres. Tud bubit fújni (és egyszer nagyon zokon vette, hogy neki nem adom oda a fújókát, pedig a tesójának igen), tud pötyit betenni a táblába (sőt, ezzel nagyon sokáig elvan), át tud lépni neki sípcsont-magasságú akadályokat,
Pindúrtündér egy hónap múlva másfél éves. Olyan pici! És mégis olyan nagy már...

Fecske-torony

A Fecske-torony* már a hatodik magyarul megjelent Vaják-könyv (negyedik a sagában), tegnaptól lehet kapni. Díszkiadása is készült a szerző magyarországi látogatása alkalmából, számozott példányok, aki igazán menő, annak olyan van.
Nagyon sokat kellett várni erre a kötetre, de azt kell mondanom, megérte. SPOILER.

*Persze nem erről a Fecske-toronyról van szó, de jó tudni, hogy létezik igaziból is.

Odasettenkedtem

Bár tegnap reggel még 39 fokos lázam volt, azért csak odasettenkedtem a könyvfesztiválra idén is. Befelé a friss nyomtatott könyvillatot lélegeztem, kifelé vírusokat. Néha eszembe jutott a 12 majom, és hogy milyen sikeres is lennék most.
Meghallgattam Sapkowski bácsi interjújának második felét, és nagyon szerettem volna vele személyesen is kezet fogni legalább, de nem sikerült. Persze mit is mondtam volna neki? Én vagyok a könyvek korrektora? Kit érdekel? Én vagyok az, aki a hat könyvet magyarra bábáskodta? Nemtom. Nem hiszem, hogy lenyűgözte volna. De azért jó fejnek tűnt.
A dedikálás-sor olyan hosszú volt, hogy először nem is hittem el, hogy ide állnak sorba, kerestem valami más hírességet a kiírásokban, de aztán kiderült, hogy ez a Vaják-saga valóban népszerű Magyarországon. Tiszta szerencse, hogy nem kellett sorba állnom, valószínűleg ott estem volna össze (vagy hamarabb megyek, ofc).
Nagyon jó volt egy kicsit könyvek között sétálni, vadászni az ismerős arcokat, hátha... de egy kicsit kiestem már a pixisből ennyi idő alatt. Azért találkoztam ismerőssel (rapid beszélgetés tíz percben, és én csak a betegségemről tudok beszélni, szánalom), úgyhogy még nincs veszve minden.
Viszont idén nem vettem könyvet a fesztiválon, ami szomorú. A tavalyi hatot sem olvastam még el mind...

Nagytesóság rögös útján

Kistücsök igazán önálló nagyfiú már. Az ember sokszor nem látja, ha a saját gyereke nő, mindig csak a másokén veszi észre, de azért az ilyeneken meg lehet figyelni, hogy például mostanában ugyanazokat a játékokat játsszuk, csak fordítva. Régen nagy kedvence volt a lepkés könyv, és most elővette, és engem "vizsgáztatott", hogy mutassam meg, melyik oldalon hol a hernyó. Vagy mostanában ő készíti nekem ki, hogy melyik fakockákból építsek várat. Sőt, volt már ilyen is, hogy építettünk egyedül valamit duplóból, és egyszer csak azt mondta:
- Most próbáld meg egyedül!

Az önállóságot a nagyvilágban is megmutatja: mikor még jó idő volt, és jártunk játszótérre, akkor a homokozóban szóba se került, hogy nekem készítsen homokrepülőt, hanem odament egy teljesen idegen anyukához, letegezte, és simán eldiskurált vele, hogy készítene neki egy repülőt. Aztán főzött is neki valamit. Szerencsére az anyuka könnyedén vette a kis érdeklődést, és simán játszott vele, mintha mi se történt volna. Én is igyekszem így viselkedni a játszótéren vagy közös nagy gyerekes összejöveteleken amúgy (ez utóbbiból most volt több is, húsvét közelében).

Volt egy csomó izgalom ebben a hónapban: első közös kirándulás négyesben, Libegőzés, első több mint három órás autóút, locsolkodás, meg minden - szerintem jól vette az akadályokat.

És megérkeztünk a "miért" korszakába is, viszonylag későn. Korábban ha mondtam neki, hogy lefekvés után anya és apa bemegy Budapestre, és a Mama meg Nagyapa vigyáz rájuk, akkor csak simán tudomásul vette, legfeljebb nehezen aludt el. De most már megkérdezte, hogy "Miért mész Budapestre?". És persze az ilyen apróságok is szöget ütnek a fejébe, mint hogy "Mi az az internet?", vagy hogy miért játszik Apa esténként egy kék hajú lánnyal, és én miért írok inkább betűket (haha, eddig sikerült eltitkolnom előle, hogy nekem is van WoW karakterem).

A nappaliban kénytelen voltam egy újabb polcot megszabadítani a könyvektől, és a játékok számára allokálni, nem azért, mert annyival több játékunk lett (mindig elteszek párat, ha nem játszanak vele), hanem hogy lehessen egy saját polca, amelyikre a húga nem ér fel, és oda teheti azokat a játékokat, amelyekkel csak ő játszhat - kicsi darabkás dolgok, összegyűrhető kártyák, az ő színes ceruzái, stb.). Ez bejött, azóta sokkal jobban viseli a tesója atrocitásait, hogy mindig az ő játékaival szeretne játszani, sőt, ritkán előfordul, hogy megosztja vele a játékokat (egy üveggolyó tesónak, hét magának).
Viszont adott már neki sajt-kóstolót, sőt, húsvéti csokit, úgyhogy lépked előre a nagytesóság rögös útján.

Ami a számokat illeti, továbbra is az imádat tárgyai, bár amúgy lusta, ha olyat kérdez, amit nem tud kapásból kiszámolni (pl. 43+32), akkor nem számolja ki, elveszti az érdeklődését. Ezt azzal küszöbölöm ki, hogy amikor a gépemen írogat, akkor írunk egyenleteket, és lassan, módszeresen, leírva kiszámoljuk őket. Aztán lassan jöhet a négyzetrácsos füzet is, mert amúgy is csak számokat rajzol a rajzolós füzetébe. Bár jegyzem meg, éppen ma teljesen magától rajzolt egy nagyon szép tulipánt. És a számok is egyre szebbek. Szóval nekem mindegy, mivel gyakorolja a finommotorikát.
Ja, és a számokról: a minap megszámolt tizenhat dobókockát párosával.

A beszéde gyönyörű, minden hang megvan, picit a képzés helyén lehet még gyúrni majd. És nyelvtanilag is 2-3 olyan tévesztése van, ami észrevehető (ugráljunk az ágyunkon -> ugráljunk az ágyatokon T/1 T/2 nem tiszta mindig), amúgy egész mondatok, körmondatok, és továbbra is nyelvi humor. Az ehavi kedvencem: a legnagyobb bodobács, aki biztosan a legöregebb, az a Bodobácsi.

Mozgásban is eszméletlen sokat fejlődött (tavaly szeptember óta, de most ehónapban is), magasra hintázik, a kanapé háttámláján üldögél, remekül vezeti a labdát, akrobatikázik Apával esténként, és már nem fél.

Ami mostanában nem tetszik a viselkedésében, az a mesék akadályozása. Amikor közös, "kitalálós" mesét játszunk, először dönthetett apróságokban, hogy kék vagy piros az autó, meg ilyesmi. Később már ő maga adott hozzá sztorielemet, hogy például befagyott a tó, és ezért korcsolyázni kell rajta. Most viszont azt csinálja, hogy akadályozza a mesét. Ha mondom, hogy eltört egy bögre, meg kell ragasztani, akkor mondja, hogy de hatezer darabra tört, és nem lehet megragasztani. Akkor mondom, hogy akkor itt csak a varázslat segíthet, akkor mondja, hogy de nincs senki a közelben, aki varázsolni tud. Akkor mondom, hogy de akkor elmegy messzire is a főszereplő, akkor mondja, hogy de esik a hó. Ha mondom, hogy akkor vesz kabátot, sapit és csizmát, akkor mondja, hogy de a kabátja felakadt egy fa tetejére. Akkor mondom, hogy akkor hívja a tűzoltó bácsikat, hogy szedjék le, és ő mondja, hogy de a tűzoltó bácsik nem érnek rá. Néha már tényleg rászólok, hogy DE, RÁÉRNEK! Így sokkal kreatívabbnak kell lennem mesemondás közben, és sokszor nem is elégedett a végével, mert nem sikerül megakadályoznia a happy endet.
Igen, kipróbáltam, hogy elmesélem neki, hogy hát akkor nem sikerült összeragasztani a bögrét, de az se jött be.

Ember tervez

Na, elnézést, a hosszú hétvégén nem voltam otthon.
Volt nagycsaládolás, húsvétolás, ez utóbbira csináltam rengeteg vöröshagymás tojást (nagyon sötét lett, legközelebb nem kell ennyi, és most először csináltam lilakáposztás tojást is, ami először ijesztően nézett ki, de aztán szép kék lett, mégsem kellett senkinek, megmaradt az összes, pedig sok locsolóm volt.

Ezek maradtak a 18 tojásból

Csináltam zoknikból rizstöltetes nyuszit, amik nagyon cukik lettek, cserébe elfelejtettem lefotózni őket készen, valamint csináltam kavicsnyuszikat, amik nagyon cukik lettek, és le is fotóztam őket.

Ötlet a Kifli és Levendulától

Note to myself: Legközelebb ne temperával, hanem akrillal!

Aztán megfáztam, aztán találkoztam rengeteg, a taknyosság különböző stádiumában lévő gyerekkel, meg gondolom nem is vigyáztam magamra eléggé, berekedtem, aztán köhögni kezdtem, és most második napja lázas beteg vagyok, amit közepesen unok - de legalább most fos az idő kint, és nem szívás annyira betegnek lenni. (De.)

Rengeteg szuper tervem volt a tavaszi szünet hetére, amikor is két gyerekkel egyedül vagyok otthon (óriáskerék, Margitsziget, játszóház, satöbbi), és ezek módszeresen dugába dőltek az időjárás és a betegség miatt. Ember tervez, ugye.

Játékleves, libamell

Kilátás az egyik irányba a hotelből

Hétvégén az Őrség (és Magyarország) küszöbén jártunk egy gyönyörű erdő széli hotelben (Apát Hotel). A három és fél órás utat nagyon jól bírták a törpék, többnyire alvással töltötték az időt, a maradékot nézelődéssel, énekelgetéssel.
Kirándultunk egy nagyot a közeli erdőben, másztunk vadászlesre, ettünk eszméletlen finom vadételeket és kemencében sült libamellet. A gyerekek kipróbálták az ugrálóvár intézményét, játékkonyhában levest főztek, rettenetesen sokat rohangáltak és csúszdáztak, hol üldözni kellett őket egy pulcsival, hol le kellett rángatni róluk a meleg ruhát.
A legjobb azonban mégsem a szállás, a kaja vagy a játékok voltak, hanem a társaság.
Köszönjük szépen az élményt!

Kincsesbánya: receptek

Kincsesbányát kaptam: századfordulós vagy még régebbi, családi ereklyeként őrzött, kéziratos receptgyűjteményt, megbarnult papírlapokon, gyönyörű régi kézírással.

Minden napra egy recept jelleggel most begépelem az egészet, aztán csinálok belőle egy gyönyörű kiadványt. Talán karácsonyra kész lesz...

Kincses sziget lezárva

Újabb sorozat ért véget, amit végig követtem hétről hétre: a Black Sails. Korábban már írtam, hogy tetszik, és ez nem szűnt meg a négy évad alatt. Az elején próbálták a Spartacus-féle naturalizmust is hozni, de szerencsére erről viszonylag gyorsan leszoktak, utána már csak az izgalmas intrikák, jó karakterek és látványos jelenetek maradtak.
Úgy néztem végig a negyedik szezont, hogy nem tudtam, hogy ez lesz az utolsó, de egyáltalán nem volt baj. Végre egy sorozat, amelynek megadatott a rendes lezárás (nem úgy, mint pl a Castle-nél). Volt izgalom, dráma, brutális akció, főszereplőknek elhullása / megdicsőülése / révbe érése, és ami a legjobban tetszett (főleg amikor ott voltak a kincses szigeten mindannyian), hogy végre mindenki a karakteréhez hűen cselekedett akkor is, ha az mások rovására ment.
Én végig bírtam Flintet, de a négy szezon alatt megszerettem John Silvert is, az ő karaktere volt a legösszetettebb, és erről be is számol a legeslegvégén egy szerintem jól sikerült, nem csöpögős, mégis megható jelenetben.
Az utolsó részről általában azt gondoljuk, hogy abban már nincs se akció, se meglepetés, ha tényleg akarunk egy rendes lezárást, de itt volt egyik is, másik is. Szóval meg vagyok elégedve.
Egyetlen jelenetet éreztem feleslegesnek a végén: Billy túlélését a szigeten. Nyugodtan maradhatott volna meghalva felőlem.