Fecske-torony

A Fecske-torony* már a hatodik magyarul megjelent Vaják-könyv (negyedik a sagában), tegnaptól lehet kapni. Díszkiadása is készült a szerző magyarországi látogatása alkalmából, számozott példányok, aki igazán menő, annak olyan van.
Nagyon sokat kellett várni erre a kötetre, de azt kell mondanom, megérte. SPOILER.

*Persze nem erről a Fecske-toronyról van szó, de jó tudni, hogy létezik igaziból is.

Nagyon nehéz ugye sokrészes sorozatot írni úgy, hogy nem mindegyik különálló történet, és csak a szereplők azonosak, hanem tényleg maga a cselekmény is összefügg - hiszen akkor a közbülső könyveknek se eleje, se vége. A Vaják-saga már a negyedik kötetnél tart, és a harmadik bizony éppen emiatt számomra nem érte el a tündöklően zseniális második kötet (A végzet kardja) szintjét (most visszakerestem, nem is írtam róla bővebben).
Viszont itt a saga negyedik kötete, amely még mindig nem a lezárás, de megnyugtató és megelégedésre szolgáló vége van a könyvnek, ami már önmagában +2 pont.
A cselekmény itt is három szálon fut, amióta szétrebbentek a főszereplők... Az egy picit bosszantó ennyi idő után, hogy még mindig mindhárom fél azon nyavalyog, hogy a másik kettő biztos meghalt... De hát nehéz ez a középkori információáramlás.
- Geralt története folytatódik az előző kötetben összejött kalandozócsapatával. Itt én annyi problémát tudok felhozni, hogy kevesebb "műsoridőt" kaptak, így most nincsenek annyira kibontva, mint az előző könyvben. De amikor róluk van szó, főleg Regisről, aki az egyik személyes kedvencem, akkor tudom, hogy most jön a Sapkowski-féle sötét humor és akció. Aki ebben a kötetben remekel, az Cahir, a fickót nem nagyon kedveltem eddig, de itt egyszerűen megkerülhetetlenné válik, és igazi háromdimenziós, hiteles, szeretnivaló karakter. Milva itt visszaszorul járulékos szereplővé, egyetlen jelenete van gyakorlatilag, és azt is megoldaná más helyette, kicsit súlytalan az előző kötethez képest.
- Yennefer és Triss része érdekes, talán kevésbé nőies, mint az előző részekben, viszont kiváló betekintést kapunk a világ egy új területére, a Skellige-szigetekre, akik afféle vikingek, úgyhogy megvett kilóra.
- A kötetet egyértelműen Ciri része viszi, és ebben a kötetben fantasztikus, ahogy a szerző a jelent csavarja a múlttal, már önmagában bravúros, de a drámát meg lehet könnyezni, az akción lehet izgulni, a kötet közepén elejtett apró mese, amely végül elementális jelentőségű lesz a finisben, tökéletes... Szóval így kell csinálni.
Simán 8/10, de lehet, hogy 9/10, még gondolkodom.