Krémpakolás, horgászás, bubifújás

Amikor 2014 szeptember elején elsőszülöttemmel még elcsíptünk egy kis játszóterezést egy év három hónaposan, és az egyik anyuka büszkén mesélte, hogy a másfél éves gyereke egyedül megette a paradicsomlevest, akkor ezt valami megismételhetetlen csodának gondoltam. És most tessék: a kislányom tizenhét hónapos, és egyedül eszik. Általában az étel végében segítek neki, meg ha nagyon elakadt vagy épp van kedve maszatolni, akkor jön a segítőkanál, de nagyjából mindent egyedül lapátol a szájába a joghurttól a rizses husin keresztül a levesig.
Ebben a hónapban egyértelműen a beszédre gyúrt. Egyszerűen döbbenetes, hogy minden nap gazdagodik a szókincse, és persze még nagyon messze van bármiféle rendes közléstől, megnevezni már sok mindent meg tud, amit korábban nem. Mó = motor, Ka = kakas, Lá = lámpa, ilyesmik, és meg tudja nevezni a tesóját is, de még egyelőre saját néven, hehe. A K hangot gyönyörűen ejti, mint ahogy az L-t is, ezeket igyekszem megtartani és erősíteni nála. A "nem" szót most már használja valami hiányára is, pl. mutatja nekem az egyik szundipajtását, és mondja, hogy "nem", az azt jelenti, hogy "nincs meg a másik". Ez a fajta "nem"-használat hihetetlen érdekes nekem nyelvészileg.
Rengetegszer frusztrálja, hogy mond valamit, szeretne valamit, nem értem, és látszik rajta a csalódás, igyekszem bátorítani. Neki már látszik, hogy nehezebb lesz ez a kudarckezelés, a játékokat egyszerűen eldobja a lehető legmesszebbre, ha valami nem megy (pl. nem tud összetenni két sínpályadarabot vagy duplót, repülnek). Ilyenkor szépen felvesszük, visszavisszük, és megcsináljuk.
Ebben a hónapban kétszer is volt olyan, hogy kint felejtettem az éjjeli szekrényen a babakrémet, megszerezte, és az arcára kente a fél tégelyt. Nem, nem evett belőle, azt tudja, hogy nem szabad, egyszerűen túl sok krémet vett a krémezéshez. Annyira cuki volt a krémpakolással, hogy nem lehetett rá haragudni. Azóta még jobban igyekszem, hogy ne maradjon elöl.
Az egyik legmegdöbbentőbb dolog mostanában az volt, amikor az apátistvánfalvai hétvégének a képeit, videóit néztük újra a tévén, és egyszer csak mondta, hogy "vauvau", és először nem értettem, mire gondol, de az aktuális kép jobb alsó sarkában eldugva a padlón fejjel elfordulva valóban ott volt az a kutyus kézbáb, ami annyira tetszett neki a hotel játszósarkában. Eleve az menő, hogy észrevette a képen, de hogy emlékezett rá...
Kedvenc játéka még mindig a Duplo, olyan várakat épít, hogy nagyon durva, és általában csak annyit segítek, hogy lenyomom a darabokat, mert nem mindig nyomja össze őket rendesen, miután feltette. De emellett szívesen játszik a halacskás horgászós játékkal is, simán kihorgássza a halakat (és itt jön be a színtanítás is, mert amelyik halat kihorgászta, arra énekelem, hogy pl. píííí-ros-halacs-ka... szerintem a négy alapszínt így már meg is tanulta), illetve nagyon szívesen rajzol, továbbra is gyönyörű köröket, megfűszerezve színezésnek is elmenő cikkcakkokkal.
Hosszas szenvedés után kijött egyszerre három rágófoga, és két héttel később a negyedik is, úgyhogy most már 12 foga van végre, lehet minden ropogósat adni neki. Ami a kenyeret illeti, adtunk neki házi készítésű mogyorókrémet, az tetszett neki, de mostanában az üres kolbászos kenyér a tuti, kizárólag aznapi friss kenyérrel. Ezt picit nehéz előállítani minden este, de hát meg kell szoknia, hogy nincs mindig friss kenyér, és punktum.
Mozgásban pedig annyira ügyes, hogy sokszor fékeznem kell (amit utál), mert ugye a tesóját utánozza, és nem mindig tudja, hogy mi az, amit már ő nem tud megtenni. Ilyeneknél fogtam meg, hogy durva lejtőn leszaladás, ágyról fejjel előre lejövés, stb., amúgy hagyom, hogy felfedezze a különbséget.
De amúgy tényleg üres. Tud bubit fújni (és egyszer nagyon zokon vette, hogy neki nem adom oda a fújókát, pedig a tesójának igen), tud pötyit betenni a táblába (sőt, ezzel nagyon sokáig elvan), át tud lépni neki sípcsont-magasságú akadályokat,
Pindúrtündér egy hónap múlva másfél éves. Olyan pici! És mégis olyan nagy már...