Tyrael és én

Fél éves lett Tyrael, a kisautóm, úgyhogy itt az ideje megosztani az eddigi tapasztalatokat.

Télen még jobban kedvelem, mint nyáron. Nyilván többet fogyaszt, így egy kicsit jobban érdemes odafigyelni az áramköltséges dolgokra, ha hosszabb útra megy az ember, de a mindennapi bejárásnál semmilyen veszély nem fenyeget, úgyhogy lehet maxra kapcsolni a popifűtést (<3), a kormányfűtést (<33) és a sima fűtést, hogy ne fagyjon le a kezem.
A legjobb feature nyilván az, hogy mikor 6:25-kor kicsattogok a hidegbe, ő már lelkesen felmelegítve és jeget leolvasztva vár, nincs kapirgálás meg ilyen nyavalyák. És ezt akkor is meg tudja csinálni, ha a lejtő alján kell megállnom az ónos eső miatt, szóval az utca magányában álldogálva is lelkesen melegíti magát, mire odaérek. Ehhez a kényelemhez olyan könnyű hozzászokni, hogy mikor véletlenül cserélünk, és én megyek később, nem értem, hogy lehet olyan hideg az autó.
Az adaptív tempomat is nagyon kényelmes, az autó meg is áll, ha előtte megállnak. Csúcsforgalomban nem praktikus, mert még a legkisebb követési távolságra állítva is nagy hézagot hagy (ami amúgy jó, csak nem akkor, amikor amúgy is mindenki ideges). Meg azért nem szoktam bekapcsolni, mert akkor aztán tényleg csak kormányozni kell, és elalszom közben.
Amit továbbra is imádok, az a holttér-figyelő a tükrökben, nagyon praktikus, rengetegszer könnyítette meg a helyzetemet. Az ütközés-figyelmeztető néha idegesítő (főleg akkor téved, ha előttem valaki jobbra kis ívben kanyarodik), de hát jót akar a drága, így hagyom.
Az egyetlen, tényleg idegesítő dolog rajta az automata reflektor. Még nem néztem utána, hogy ki lehet-e kapcsolni, de eddig nem bírtam elég sötétben menni ahhoz, hogy bekapcsoljon (holott de).
A csendességét viszont továbbra is imádom. Ha kikapcsolom a légkondit és a fűtést, akkor gyakorlatilag semmi zaj nincs, nagy gyorsításnál kicsit "felrepül a repülő", de összehasonlíthatatlanul jobb, mint a robbanómotor.
Kicsit féltem attól, hogy ennyi automata váltós utazás után elfelejtek kézi sebességváltós autót vezetni, de nem így van. Ez olyan mélyen ivódik az izommemóriába, hogy (legalábbis ennyi idő alatt) egyáltalán nem halványult a tudás (nyilván meg kellett szokni kicsit a kuplung fogását). Ez szilveszterkor derült ki amúgy.
Nem sokszor kényszerülök arra szerencsére, hogy nyilvános helyen töltsem, otthon elég, amit a 220-ból ki tud venni, és a cégnél van gyorstöltő (tudom, ez mák). De előfordult már, pl. a Kodály köröndnél, hogy bedugtam, az is egyszerű, nincs vele macera. Mondjuk fizetős helyen még nem álltam vele. És az a tapasztalatom, hogy egyre több elektromos autó van az utakon, egyre kevésbé szabadok a töltőhelyek. Az utóbbi időben alig találtam üresen egy állomást.
Egy szó mint száz, ezt az autót nekem csinálták. Ha rajtam múlik, nem lesz többet benzines autóm.

Egy hete elektronyos

Közkívánatra: az ótó. Becenevén Tyrael. Vagy Tyr.

Kicsit több mint egy hete van nálam, és megy, mint egy angyal. Piros lámpánál szeretek elöl állni, az biztos, mert mire a többiek felgyorsulnak, én már száz méterre járok. Persze nem a fullgáz-fullfék vezetési stílus illik hozzá, és nem is ezt nyomom, de becsszó, ezt tanácsolta a Nissanos, hogy a lehető leggyorsabban vegyem fel a menetsebességet. Én csak követem az ajánlást.
Három fokozat van: D, amikor csak simán úgy viselkedik, mint egy automata sebességváltós autó. B, amikor elkezd visszafékezni, és ha ügyes az ember, és időben leveszi a lábát a gázról, akkor szépen lelassul az autó, és közben tölt is vissza. Illetve az e-pedal, amikor pedig teljesen befékez az autó, és csak a gázpedált kell lebegtetni, hogy mennyire menjen gyorsan. Mindhármat próbáltam már, többnyire B-ben megyek, de e-pedálra váltok akkor, amikor dugóban araszolok. Kezdem megérezni a hatékony vezetési stílust, jelenleg ott tartok, hogy egy haza és vissza cégbe az kb. 16-17%, és ebben benne van az is, hogy egy százalékot nyerek, amíg reggel legurulok a lejtőn. Na meg a klíma is.
Imádom, hogy hangtalan. Egyrészt végre hallom, mit bugyognak a gyerekek hátul. Másrészt sokkal jobban lehet audiobookot hallgatni, amikor nem zúg a háttérzaj. Harmadrészt a környezetemet is előbb érzékelem.
Imádom a holttérfigyelőt (egy kicsi narancssárga LED a visszapillantókban). Nagyon tetszik a tolatókamera, és az azon bejelölt ív, hogy hova fogok kifutni, ha tartom az ívet. Elég nagy előrelépés az eddigiekhez képest. Persze a sok csipogás még nagyon új, és azt gondolom, hogy anélkül is tudok parkolni vagy sávot váltani, hogy valami állandóan csipogjon, de azért nyilván a menőhöz nagyon gyorsan hozzászokik az ember.
Nem épp arra való, hogy elmenjek Gyulára, de az én use case-emre (reggel bevinni csemetéket intézménybe, aztán bemenni dolgozni, aztán haza) tökéletes. A cég évente két hétre ad benzines autót helyette, ha kérek, ha véletlenül mindenképp autóval akarok menni nyaralni, ami elég jó biztosíték lenne akkor is, ha a családban nem a második autó lenne ő.
Az elején fura volt, hogy olyan magasan ülök, és a felső lámpákat nem látom, csak előredőlve, de azóta állítottam kicsit, és megszoktam. Ma, hogy eső volt, végre rendesen beállítottam a törlőket is, úgyhogy már csak arra kell időt szánnom, hogy visszahozzam az áramfogyasztás ábrát a képernyőre, amit elkutyultam pár napja, és sehogy se találom, és akkor teljes zen.
Ja, meg egy sípoló gumikacsa kell még a járókelők riogatására.

The beginning of a beautiful friendship

I am the master of keys!

A minap pont beszéltem egy kollégával a környezetszennyezésről, és közölte, hogy a sok álszent környezetszennyező mind pattanjon ki az autójából, és menjen tömegközlekedéssel, mert az mégis jobb, és ne menjen repülővel nyaralni, hanem maradjon otthon.

Tömegközlekedésre nem váltok, de hiszem, hogy tettem egy lépést a jövő felé. Nem azért, mert egy tisztán elektromos autó teljes életciklusa során kevésbé szennyezi a környezetet (tudom, hogy egyelőre nem, rengeteg tanulmányt elolvastam, többet nem kérek, köszönöm), hanem azért, mert szerintem ez tényleg egy lépés. Nem maga a jövő, hanem a múlt rossz beidegződésének (=kőolajkitermelés és -elégetés a levegőbe) elhagyása, és bizakodás, hogy a technológiai fejlettség el fog érni egy következő szintre, amelynek a tisztán elektromos autó a köztes lépése.

Céges autó persze, házépítés után nem kedvező az árfekvése az ilyennek, de az biztos, hogy én mostantól kevesebbet büdösítem majd a Dunakanyart.

Hello, Nissan Leaf. We'll be friends I know.

Én jól vagyok

Ma nekimentem egy kicsit egy előttem hirtelen fékező autónak a Szentendrei úton. Annak nem lett különösebb baja, az enyémnek teljesen benyomódott az orra, nem lehet felnyitni a motorháztetőt.

Egy kedves néni szállt ki, tök nyugodt volt, kérdezte, hogy van-e betétlapom, mondtam, hogy nincs, mondta, hogy semmi gond, ő kárrendezésben dolgozott. Félrehúzódtunk, hogy ne akadályozzuk a forgalmat, tanárnénisen, kedvesen megmutatta, mit hova írjak, közben, mikor látta, hogy remeg a kezem, mondta, hogy semmi baj, mindenkivel előfordul, aztán kitöltöttem, és elmentünk.
2004 óra van jogsim, 2011 óta vezetek aktívan, B4-ben voltam, sose okoztam balesetet.
Nem hiszem, hogy mindenkivel előfordul. Inkább egy jel.

Kezdődik a hét

Igen, ma kezdtem két hét vakáció után újra dolgozni. Igen, 5-kor keltem, mert a gyerekeket felverte a kukorékolás (vagy az, hogy két hete nem aludtak otthon). Igen, rosszul indult a reggel, mert le volt zárva a rakpart. De ezen körülmények között simán meg szoktam őrizni a hidegvérem.
Aztán mivel nem tudtam ott találkozni a Nagyival, ahol szoktam, hogy odaadjam a gyerekeket napközbenre, elmentem egy olyan környékre, ahol mint kiderült, nem nagyon lehetett megállni. De sebaj, találtam egy szimpatikus padkát, felálltam, szépen felhúzódtam, mindenki elfért mellettem, semmi balhé, várakozni tilos nem volt kint, senkit se zavartam a járdán se, bódottá.
Kivettem a gyerekeket, Nagyinak meséltem éppen, hogy mi van a hátizsákban és mire érdemes figyelni, mikor egyszer csak látom, hogy egy nő megpróbál közép és egy oszlop közé állni, ahová napnál világosabban látszik, hogy nem fér be az autója. De ő csakazértis, csakoda. Úgyhogy orral úgy ráállt a járdára, hogy majdnem ráhajtott a lábamra, és mikor arrébb mentünk, és kezdtem búcsúzni a gyerekektől, akkor még egyszer majdnem megérintett az autó orrával. Ekkor rosszallóan néztem rá. Ő biztosan mondott valamit a felhúzott ablak mögött, amit nem hallottam, de intettem neki, hogy ne idegeskedjen, mindjárt megyek el úgyis.
Folytattam a búcsúzkodást, majd mire felnéztem, már láttam a manővert, ahogy kormányozza az autót rükvercben, hogy az nem lesz jó, kalimpáltam a kezemmel mint állat, de azért csak folytatta, és szépen akkurátusan belement az autóm hátuljába. Nem nagyon, csak épp annyira, hogy mindkettőnk autóján látsszon a másik színe.
Eddig sose húzták meg az autómat, mindig figyeltem, hogy senkinek ne legyek útban. És eddig ezzel az autóval sosem okoztam én se balesetet, vezetéskor maga vagyok az irgalmas szamaritánus, tökre figyelek másokra, még csak bosszantani se akarok senkit. Azt képzeltem, hogy most se vagyok útban, és elég rosszul érintett, hogy valakinek mégis útban voltam.
De nem ezért lettem ideges. Hanem azért, mert miközben kalimpáltam, és húzta meg az autómat, mosolygott. Utána pedig, miközben próbáltam felháborodva magyarázni neki, hogy ha már mindenáron erre a szent helyre akarta bepréselni magát, várhatott volna 10 másodpercet, amíg elbúcsúzom a gyerekeimtől, és elmegyek az autóval, aközben ki se szállt, meg se nézte, mit csinált, és a megbánás legkisebb jele nélkül ült a kormány mögött, azt hajtogatva, hogy ő kérte, hogy álljak arrébb, és mindegy, hogy mit csinálok, csak hagyjam békén végre, mert neki "mennie kell dolgozni". Olyan fölényesen közölte mindezt, mintha nekem nem kellene dolgozni mennem, és mintha a feljebbvalóm lenne azért, mert nekem egy kicsi Suzukim van, neki meg egy nagy nyugati autója.
Azt sajnálom, hogy olyan mérges voltam, hogy végül nem fotóztam le a hülye autójával együtt, hogy legalább ide betegyem a postba.

Mák*4

Szóval ma a Westend tetején parkoltam, moziba mentem saját autóval. Mikor kijöttem a moziból, kifizettem a parkolójegyemet (túlfutottam a 3 órán), és felértem a gyakorlatilag teljesen üres tetőtérre, ahol megpillantottam a gyanúsan világítani látszó hátsó lámpáimat, már gyanakodtam. De szegény akku annyira lemerült, hogy már világítani se tudott rendesen a lámpa. Sajnos a sípoló, amely jelezné ajtónyitáskor, ha fel van kapcsolva a lámpa, már rég nem működik, úgyhogy összeszorított szájjal reménykedtem, hogy talán nem merült le annyira, hogy ne induljon el.
De lemerült. A gyújtásra is csak pislákoltak a fények, és még köhécselés se volt, teljes süketség.
Első dolog nyilván hívni férjet, de ő otthon vigyáz a gyerekek álmára, mi van, ha felébrednek, amíg ő nincs ott? Elég messze lakunk a Westendtől. A bikakábel nyilván benne van az autóm túlélő-kosarában, kiszállok, megkeresem. Körbenézek, két autó van még a tetőtérben rajtam kívül: egy, amelyikben nem ülnek, és egy, amelyikben ülnek.
Nyilván átfut minden szcenárió a fejemen, mik történhetnek, céges laptop az autómban, kp nincs nálam sok, harisnyában-szoknyában vagyok (az irodai szerelés), úgyhogy legalább az iratokat nem viszem magammal a könyörgéshez. Közben megígérem százszor, hogy mostantól jó leszek.
Mákom van: fiatal lány a volánnál, de mellette kicsit idősebb fickó. Látják, hogy közeledem, és nem elhajtanak, hanem kedvesen megvárják, míg odaérek, nekik is régi Suzukijuk van. Mondom, mi a helyzet, a fickó mosolyog, csak annyit kérdez, van-e bikakábelem. Mutatom, mint a győzelmi zászlót, de hozzáteszem, hogy csak idáig tart a tudomány, most nem tudom, mit kell. Ő kézbe veszi az irányítást, átáll mellém az autóval, gyakorlott mozdulatokkal pakolja a helyére a csipeszeket, de a lány is ért hozzá, már mondja is, hogy nyomatja neki négyezerig. Beülünk, nem indul az autóm, nagyon lemerült szegény, még egy kis beszélgetés is kell... Közlik, hogy ma van a fickó születésnapja, és kirabolták az autóját. Most veszem csak észre, pedig általában figyelmes vagyok, hogy a szélvédője pókhálóra van törve. Micsoda peh... Nekem viszont milyen mákom van, mondom: van is valaki a tetőteraszon, jófej is, és még ért is a bikázáshoz... Nevetgélünk. Kiderül, hogy a lány vezetni tanul, és itt nagy a tér, nem zavar senkit, és még jó is a világítás. Mondja, hogy a BMW-ben sokkal nagyobb biztonságban érezte magát, mint most ebben a Suznyában. Hálálkodom, kérdezem, hogy adhatok-e valamit hálából, a lány rávágja, hogy csokit. És még lenne is nálam, ha hazahoztam volna a cégből a maradék csokitojásokat, sajnálkozom, viccelődnek csak.
Beindítom a motort, elbúcsúzunk. Sosem vezettem még úgy, hogy nem szabad lefulladni, torkomban a gombóc. Azért sikerül elindulni, megvárják, amíg legurulok a lejtőn, és már csak azon imádkozom, hogy a sorompónál ne kelljen kiszállni, amikor nem veszi be a rendszer, hogy már kifizettem a jegyet, mivel húsz perce nem hajtottam ki. De valamiért még ebben is mákom van: csak simán felemelkedik a sorompó, és megmenekülök.

Sportkocsi

Karak tulajdonképpen elégedett volt a sorsával. Olyan tulajdonoshoz került, aki gondoskodott öreg csontjairól, rendszeresen vitte szervizbe, befoltozta a festékhibáit, hogy ne rozsdásodjon, puhán nyomta a gázt, és garázsban tartotta. Karak már sok-sok éve figyelte az embereket, és úgy érezte, már mindent látott.
Aznap minden ugyanúgy kezdődött, mint más napokon. Elmélkedett a garázsban az elmúlt tizenöt év viszontagságain, felidézte bohó ifjúságát, amikor még vidáman zakatolt a három hengere, és kicsöppent egy kis szélvédőmosó folyadék az arcára közben. Azt hitte, aznap nem lesz feladata, de a gazdája egyszer csak megjelent, sietve beült, és már indultak is. Karak tudta, hogy nem mehetnek nagyon messzire, mert a gazda nem hozta az apróságokat - és nem is tévedett, csak a boltba mentek.
Hűségesen állt a parkolóban, amíg gazdája bevásárolt, és először nem tulajdonított jelentőséget annak a kisfiúnak sem, aki fagyival a kezében közeledett felé.
A kisfiú lelassított, majd megállt Karak előtt. Egy pillanatig csak nézte, aztán megkerülte, belesett a vezető oldali ablakon, a fagyiról teljesen megfeledkezett. Karak azt is békésen tűrte, ahogy a kisfiú egészen rádőlt, bár nem értette, mit akar tőle az idegen.
Aztán a kisfiú odafordult az anyukájához, és sugárzó arccal azt mondta:
- Hiszen ez egy sportkocsi!
Karak pedig, akit még sosem tévesztettek össze egy Ferrarival csak azért, mert piros, úgy érezte, hirtelen éveket fiatalodott.
Hazafelé végig vidáman brümmögött magában.

Index

Azért nem írok, mert nem akarok nyafogni. Betegeskedünk (még a piciri is), nekem meg szétesik a testem, annyi nyavalyám van.
Viszont tegnap megtankoltam az autómat, és mikor felírtam az adatokat a füzetembe (igen, vezetem, hogy mikor mennyit vettem, hol és mennyiért), akkor láttam, hogy legutóbb 2015. október 28-án tankoltam. Meglepett, de közben tökéletesen ábrázolja a jelenlegi helyzetemet. Remete üzemmódban vagyok, és a fos nyirkos esős idő miatt még sétálni se nagyon tudok kimenni (az időjárásról is csak nyafognék, nagyon elegem van belőle).

De ha már autózás, akkor egy apróság. Emberek, használjátok már az indexet légyszi! Nem azért van, hogy még egy dologra oda kelljen figyelni, hanem fontos és forgalomsegítő, és remélem, ha lesznek automata autók, azokban ez komolyan lesz véve.
Van Pomázon egy körforgalom, amelyik mindig be van állva. Ha mindenki használna indexet, hogy hol fog kimenni, ez a dugó legalább a felére csökkenne.
És akkor még nem is beszéltem arról, hogy indexet nem kitenni sok esetben még balesetveszélyes is.
Úgyhogy légyszi, mire megint elkezdek rendesen vezetni, és nemcsak heti kétszer a bölcsibe meg vissza, addigra mindenki tanulja meg használni... Köszi!

Vezetés közben

Na, ma jutottam el odáig, hogy végleg lemondok a rádiókról, és csinálok magamnak egy zeneválogatást vezetés közbenre, mert mindenhol csak pofázás megy, vagy szar zene.*
Plusz eddig azt hittem, hogy 8 és 9 között nem szabad autózni, de ma rájöttem, hogy 7 és 8 között se, sőt, akkor hatványozottan (jó, lehet, hogy a május is segít a sok tavaszi vezetővel).
Ja, és viszont vezetés-magabiztosságom következő szintre lépett: átmentem Pestre úgy, hogy nem indítottam GPS-t. Pedig ott aztán bármi megtörténhet (nem történt, odaértem rendben, és mindent megtaláltam saját kút főből).
Karak, a kis piros "Ferrarim" idén 15 éves.

*Ja, ha valaki véletlenül meg tudja fejteni nekem, hogy AKAI CAU 7180 típusú rádiómon hogy lehet kikapcsolni a traffic feedet, annak jutalma busás!

Driving skill tree

Tegnap az alábbi acsikat szereztem meg a Driving skill tree-ben:

• Karak vezetése teljesen egyedül (baba nélkül)
• vezetés egyedül éjszaka
• vezetés olyan esőben, hogy a szélvédőn nem lehet kilátni, mert csak egybefüggő vízfüggöny
• vezetés hegynek fölfelé ködben, erdőben

Az alábbi acsit viszont nem bírtam megszerezni sehogy se:

• olyan rádióadó megtalálása, ahol éjszaka nem tüc-tüc zene van és nem pofáznak (és nem a Bartók)

Transzcendentális élmény volt.

Szintlépés, multitasking

Szintet léptem autóvezetésből: ismeretlen helyről egy óráig haza, közben folyamatosan gyerekdalok éneklése felváltva kedves, megnyugtató beszéddel egy nyűgös-álmos baba számára. Mindegyik sikerrel. A multitasking és parallel processing nagymestere vagyok.
Ja, és megvolt a visszapillantó tükörben sminkelés is, bár akkor nem én vezettem.

Autókázunk

Most, hogy a mutató negyed alá csökkent négy hónap után, itt volt az ideje, és átestem az első tankolás élményén is. Jól vettem az akadályokat, a megfelelő oldalra álltam, nem hagytam semmit az autó tetején, és nem benzineztem össze semmit. Yay!
Plusz ha már lúd, akkor átestem az "autózzunk Budapestre távolabb, mint 10 km" feladaton is, minthogy meglátogattam a hugimat a Széll Kálmán téren. A parkolás 4-es lett, de mentségemre legyen mondva, bal oldalra és hátrafelé járdaszigettel párhuzamosan kellett, de minden más csillagos ötös. Már csak az autópálya a meghódítandó ismeretlen, aztán enyém a világ, háhááá!
Ja, meg a belváros. De oda nem megyek autóval.

Karak

Tegnap ezzel érkezett a Mikulás, és ha már itt járt, itt is hagyta, hehe:

Furcsa, de ahogy az embernek egyre több gyertya van a szülinapi tortáján, úgy egyre kevesebb olyan élménye lesz, hogy valamiből az első. Na, ez most ilyen nekem: sosem volt még olyan forgalmi, amelybe az én nevem lett volna írva. Persze ha iszonyú gazdag lennék, akkor Leafet vettem volna, de jelen pillanatban a funkcionalitás volt a fontos (négykerekű esernyő, ha kell orvoshoz vagy védőnőhöz menni télen, stb.) az alacsony ár mellett.
A keresztségben a Karak nevet kapta.