Fogcsikorgatva

Tegnap a fogorvosnál egy órában megvitattuk a világ sorát (a diskurzust némileg hátráltatta, hogy az én számban többnyire nyálszívó és fogkőleszedő fordult elő). Az egész onnan indult, hogy kiderült: álmomban szorítom a fogam, és ez minden baj eredője. Eddig is tudtam, hogy csikorgatom a fogam éjszaka, de azt nem gondoltam, hogy ennek bármi következménye lenne azon kívül, hogy hangos.
Szóval szorítom, mert a kisgyerekes szülők (férfiak is) nem túl kipihentek éjszaka, emiatt kialvatlanabbak, sok a stressz, és éjszaka összeszorított foggal alszanak, ami miatt lepattoghat a zománc.
És amikor idáig értünk, és a fogorvosom elmesélte, miket szenvedett a kislányával, és hogy az ő orvosa azt tanácsolta, hogy ne görcsöljön annyira a gyereknevelésen, és hogy ő is csak ezt tudja tanácsolni nekem, közben meg éppen a fogorvos felé a metrón olvastam el Isolde postját a kétgyerekesség első hat hónapjának nyűgjéről, amiről azt hittem eddig, hogy én csinálom bénán, és kibukott belőlem a dokinak, hogy én tulajdonképpen csak azért vagyok feszült, mert zavar, hogy nem tudom ugyanazt nyújtani a második gyerekemnek, mint az elsőnek, mert nem tudok rá eléggé odafigyelni, és ésszel tudom, hogy ő is zseniális ember lesz majd, és hogy a második gyerekek a talpraesettebbek, és a harmadikat meg már a kutya neveli, satöbbi satöbbi, de lelkileg ezt nem fogadtam el, és a második gyerekemet is én szeretném nevelni, a lehető legjobban, és ezen stresszelek, amit nem kéne, és ezt is tudom ésszel, csak valahogy nem sikerül túljutni rajta, nem sikerül lazábban venni a dolgot.
Szóval a fogorvosnál mindig megvilágosodik az ember.*

*Mint a wc-n.