Hol a manó

Na, utolsó hónapba léptünk Pindúrtündér szülinapja előtt. Eseménydús volt neki, az biztos: járt plázában (várta, hogy végezzek a fogdokinál), legalább minden nap egyszer óvodában (egyszer kicsit nem figyeltem oda, és már be is mászott a csoportszobába), eljött kórházi látogatásra (ő nyilván kint maradt az udvaron), kirándultunk is (ő hátizsákban). Sajnos szinte folyamatosan folyik az orra, az utóbbi egy hétben hurutosan köhög is, de láz nincs, gondolom, ez is elmúlik egyszer.
Ebben a hónapban a fognövesztése megtáltosodott, és így megduplázta fogai számát (most már 4). Ez még sajnos az evésben nem segít sokat, mert éppen látszanak az ínyében, úgyhogy továbbra is napi két anyatej, papik, némi darabos banán/borsó/répa satöbbi, viszont új kedvenc a pogácsa, akármikor akármennyit. Illetve régi kedvenc a sajt, abból is kis kockákban gyakorlatilag akármennyit. A zöldségekkel nincs nagy barátságban, de lehet, hogy csak azért, mert azt is darabosan szeretné enni. Várom már, hogy tudjon rágni, szerintem ő is.
Elképesztően sokat ért: mondom, hogy Apa hazajött, már mászik az ajtó felé, vagy mondom, hogy elmegy valaki, akkor már integet is (ez amúgy nagyon cuki, és a plázában is integetett, mikor kiszálltunk a liftből); érti, hogy hami, kocc-kocc, mászi, babáé vagy anyáé, inni, beletenni, rátenni, szóval mindent, ami az ő kis világához kell. Beszél is: a nagy kedvenc még mindig a bábábá, de minden van pf-től to (=ott) és rengeteg hang. A L-t olyan szépen ejti, hogy tanítani lehetne, például a lámpa az "lá", de a valami leesett is "lá".

Kutyust, cicát felismer: múltkor mentünk a DM-be, bambulok, egyszer csak mondja, hogy vauvau (nála ez valahogy úgy hangzik, hogy "uau"), és tényleg, az állateledeleknél jártunk. Van "tta" is, az a cica. Azt nem annyira szereti, a kutyusokat annál inkább. Tényleg, találkozott testközelből igazi kutyussal, egy gyönyörű és nagyon okos szamojéddel is, nem félt tőle, alig lehetett visszatartani, hogy megfogja a szőrét (azért visszatartottuk).
Továbbra is azok a játékok érdeklik, amelyekkel a bátyja játszik, tehát az életkorának megfelelő Montessori-toronyra és a formabedobóra rá se néz, viszont képes összetenni két Duplót vagy két golyópálya-elemet, szívesen nyomkodja a szintetizátornak a demo zenéit (és táncol is rá -> dülöngél ülve, kezével oldalt hadonászva), és igyekszik mindent megszerezni, amit nem szabad (zsírkrétától üveggolyóig). Azért szerencsére le lehet kötni két bébiételes tetővel is.
Rengeteget olvasunk mondókákat, azt nagyon szereti, illetve kinyomtattam egy kis dalosfüzetet is a Gyerekdalok és mondókák dalaiból, azt lapozgatjuk, és elénekelem neki, amelyiket választja. Ha éppen nem vagyok a környéken, amikor énekeltetni szeretne, akkor elmegy a füzetért, kinyitja, majd elkezd dülöngélni. A dülöngélés jelenti azt, hogy énekeljek neki.
Emellett nagyon szívesen mászkál az ágyunkon, sőt, belekapaszkodik a támlába, majd hanyattdől és nevet. Ez utóbbit a kanapén is csinálja, ott nem olyan vicces, eléggé figyelni kell. Főleg mert hiába tanítom, még mindig fejjel előre szeretne lemászni az ágyról/kanapéról, lassan hagynom kell egyszer leesni, hogy megértse...

Ami még szerintem menő, hogy a Kerekítő mondókáskönyvben, ahol minden oldalon van egy manó, a "Hol a manó?" kérdésre simán megmutatja (ha van kedve), illetve a "Hol a nózi?" kérdésre is válaszol. Ja, és öltözni is segít, tök ügyes. Na nem azt mondom, hogy szeret öltözni, de ha muszáj, akkor dugja a kezét, emeli a lábát, sőt, leveszi magától a zoknit pelenkázáskor.
A születésétől fogva vele alvó szürke macihoz (Kati maci) annyira sikerült hozzászoktatni, hogy anélkül maximum az autóban tud elaludni, sokszor nap közben is kéri, mint más gyerek a cumit. Az arcához dörgöli, és mosolyog, majd megnyugszik. A macit akárhol kiszúrja a szobában, ha az étkezőasztal tetején van, akkor is, és nyúl érte, vagy nyüszít, hogy kéri.
Hihetetlenül okos szerintem. És ügyes. És szép. És kedves.